2010.05.12

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a JÉ-II/I-330/2009. számú határozata

 

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a JÉ-II/I-330/2009. számú határozata az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt-vel szemben a 2009. október 30-án meghirdetett 2010. évi díjtarifájában nem szereplő kedvezmények megjelentetése miatti felügyeleti intézkedés alkalmazásáról

 

1.Kötelezi a Biztosítót, hogy a Magyar Hírlap, illetve a Népszava 2009. november 11-ei számában megjelentetett, a Biztosító 2010. naptári évre érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjait rögzítő díjtarifájának „Kármentességi kedvezmény I.,” „Kármentességi Kedvezmény II.” elnevezésű díjképző elvekkel (alapdíj-korrekciós tényezőkkel) való kiegészítésének alkalmazását haladéktalanul szüntesse meg.

2. Kötelezi a Biztosítót a Felügyelet JÉ-II/IB-311/2009. számú határozata 2. pontjában foglalt kötelezés végrehajtására, miszerint a Magyar Hírlap, illetve a Népszava 2009. október 30-ai számában közzétett, a Biztosító 2010. naptári évre érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díjait rögzítő díjtarifáját a jogszabályi előírásokba ütköző „önrész” alkalmazása nélkül ismételten jelentesse meg. A Biztosító közzétételében tüntesse fel, hogy az a jelen felügyeleti határozaton alapul, továbbá hogy a közzététel mennyiben tér el a Biztosító 2009. október 30-án, országos napilapokban megjelent közzétételtől.

Határidő: a kézhezvételtől számított 3 munkanap

A határozat ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek nincs helye. Az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében az eljárás egyéb résztvevője a határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül jogszabálysértésre hivatkozással a Fővárosi Bíróságtól keresettel kérheti. A keresetlevelet – a Fővárosi Bíróságnak címezve – a Felügyeletnél kell 3 példányban benyújtani. A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2007. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Psztv.) 7.§ d) pontja alapján a Felügyelet feladata – többek között – a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (a továbbiakban: Bit.) hatálya alá tartozó szervezetek és személyek működésére és tevékenységére vonatkozó, a feladatkörébe tartozó jogszabályi rendelkezések betartásának (…) ellenőrzése, illetve folyamatos vizsgálata.

 

A Biztosító a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása 2010. évre vonatkozó díjtarifáit két országos napilapban, a Magyar Hírlap, illetve a Népszava 2009. október 30-i számában közzétette. A közzétett díjtarifa alapján a Felügyelet a 2009. november 5-én kelt, JÉ-II/IB-311/2009. számú határozatában kötelezte a Biztosítót, hogy egyrészt az „önrész” elnevezésű díjképző elv (alapdíj-korrekciós tényező) alkalmazását haladéktalan szüntesse meg, másrészt díjtarifáját a jogszabályi előírásokba ütköző „önrész” alkalmazása nélkül ismételten jelentesse meg.

A Biztosító a határozati kötelezés teljesítéseként a Magyar Hírlap, illetve a Népszava 2009. november 11-ei számában – „az UNION Biztosító 2010. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjai” címmel – megjelentetett hirdetmény szerint a Biztosító a Felügyelet JÉ-II/IB-311/2009. számú határozata alapján a 2009. október 30-án közzétett díjtarifában a „Szorzók-személygépkocsi-önrész” törlésre kerül és helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„Kármentességi kedvezmény I.

A szerződő 20% kármentességi kedvezményre jogosult személygépjárműre kötött, határozatlan tartamú, 2009.12.31-ét követő kockázatviselés kezdetű KGFB díjából, ha 2007. január 1. óta folyamatosan – összesen legfeljebb 180 nap megszakítással – személygépkocsira vonatkozó felelősségbiztosítással rendelkezett, és 2007. január 1. és az ajánlat aláírásának időpontja közötti időszakban a KGFB szerződőjeként nem okozott kárt, és a kártörténeti igazolás vagy az előzménybiztosítás kártörténeti adatai alapján a 2010. évre megállapított bonus-malus besorolása nem malus osztályú, és a kártörténeti igazoláson nem szerepel káresemény. Ha a szerződés alapján a biztosítási időszakban kárkifizetés történik, akkor a kármentességi kedvezmény a következő biztosítási időszakban megszűnik.

Kármentességi kedvezmény II.

A szerződő 30% kármentességi kedvezményre jogosult személygépjárműre kötött, határozatlan tartamú, 2009.12.31-ét követő kockázatviselés kezdetű KGFB díjából, ha 2002. január 1. óta folyamatosan – összesen legfeljebb 180 nap megszakítással – személygépkocsira vonatkozó felelősségbiztosítással rendelkezett, és 2002. január 1. és az ajánlat aláírásának időpontja közötti időszakban a KGFB szerződőjeként nem okozott kárt, és a kártörténeti igazolás vagy az előzménybiztosítás kártörténeti adatai alapján a 2010. évre megállapított bonus-malus besorolása nem malus osztályú, és a kártörténeti igazoláson nem szerepel káresemény. Ha a szerződés alapján a biztosítási időszakban kárkifizetés történik, akkor a kármentességi kedvezmény a következő biztosítási időszakban megszűnik.”

A gépjármű üzemben tartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló 190/2004. (VI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 18. §(1)-(3) bekezdése alapján a biztosító következő évi díjait a Rendelet 2. számú mellékletben foglalt gépjármű kategóriánként, és a Rendelet 3. számú mellékletben meghatározott bonus-malus osztályonkénti besorolással állapítja meg. A biztosító díjszabásában az egyes kategóriákon belül, illetve bonus-malus osztályokban a meghirdetett díjtarifája szerint megállapított egyedi díjakat alkalmaz. A biztosító a meghirdetett díjait év közben nem változtathatja meg. A biztosító köteles a biztosítási feltételeket, az érvényben lévő, valamint két országos napilapban október 30-ig közzétett következő évi díjtarifáját az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségeiben és az interneten hozzáférhetővé tenni.

A Bit. 101. § (1) bekezdésének a) pontja alapján, ha a Felügyelet a termék terjesztésének megkezdését követően megállapítja, hogy a termék vagy a terjesztés körülményei jogszabálysértőek, illetve nyilvánvalóan sértik a biztosítottak (szerződő felek, kedvezményezettek stb.) érdekeit, a jogszabálysértés, az érdeksérelem, a hiba, illetve a hiányosság megszüntetésére kötelezi a biztosítót határidő tűzésével. Indokolt esetben a Felügyelet a termék terjesztését felfüggesztheti. A Bit. 197.§ (5) bekezdésének b) pontja alapján a Bit-ben foglalt kötelezettségek súlyos megsértésének számít különösen jogszabálysértő termék terjesztése, vagy a termék terjesztésével kapcsolatos jogszabálysértés.

A fentiek alapján a Felügyelet megállapította, hogy a Biztosító 2010. november 11-ei hirdetménye a JÉ-II/IB-311/2009. számú határozat 2. pontjában foglalt kötelezésnek nem tesz eleget, mivel az nem a 2009. október 30-án megjelentetett díjtarifa önrész nélkül közzétett változata. A Felügyelet megállapította továbbá, hogy – az ún. „Kármentességi kedvezmény I.” és „Kármentességi kedvezmény II.” elnevezésű díjképző elvek november 11-ei bevezetésével, a Rendelet 18.§-ában foglalt azon szabály sérelmén keresztül, miszerint a Biztosító a következő évi díjtarifáját két országos napilapban október 30-ig köteles közzétenni – sérültek a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási piac szereplőinek, de különösen a 2010. évre kötelező gépjármű felelősségbiztosítási tevékenységet művelő biztosítót a 2010. október 30-án közzétett díjtarifák alapján – vagy a közzétett díjtarifákat alkalmazó biztosításközvetítői csatornán (kalkulátorokon) keresztül – már választó (más biztosító részére már ajánlatot tett vagy más biztosítóval már szerződést kötött) üzembentartók érdekei, tekintettel arra, hogy nekik a  november 11-én bevezetett kedvezményeket – és ebből kifolyólag a biztosító számukra esetleg kedvezőbbé váló díjszintjét – a biztosító kiválasztása során figyelembe venni nem volt lehetőségük.

A Bit. 195. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a Felügyelet a biztosító kötelezettségének teljesítése, az ügyfelek érdekeinek megóvása, valamint annak érdekében, hogy a biztosítási tevékenység a Bit-nek, illetve ezen tevékenységekre vonatkozó más jogszabályoknak és a Felügyelet határozatainak megfeleljen, a Bit-ben, a biztosítási tevékenységre vonatkozó más jogszabályban, továbbá a felügyeleti határozatokban meghatározott feltételeknek való megfelelésre - határidő kitűzésével – kötelezhet.

A Bit. 197.§ (5) bekezdésének b) pontja alapján a Bit-ben foglalt kötelezettségek súlyos megsértésének számít különösen (…) a termék terjesztésével kapcsolatos jogszabálysértés.

A fentiek alapján a Felügyelet – mérlegelve a Psztv. 47. § (4) bekezdésében foglaltakat, így különösen a Biztosító magatartásának a Bit. által is minősített súlyosságára, annak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási piacra gyakorolt hatására, nevezetesen, hogy egyrészt a 2010. október 30-ai díjhirdetést követően bevezetett kedvezmények alkalmazása az október 30-án meghirdetett díjtarifát alkalmazó, így jogszabályszerűen eljáró versenytárs biztosítók jogszabályszerű magatartását is elbizonytalaníthatja, másrészt a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződéskötési kötelezettséggel terhelt, különösen azon árérzékeny üzembentartók  érdeksérelméhez vezethet, akik/amelyek a 2010. november 11-éig – a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási piac tényleges (teljes) kínálata ismeretének hiányában – már olyan biztosítót választottak, amely biztosító részükre kínált díjszintjénél a Biztosító díjszintje (a november 11-ei kiegészítés folytán) kedvezőbbé válik, a rendelkező részben foglaltak szerint a Biztosítót az újonnan bevezetett kedvezmények megszüntetésére, illetve a JÉ-II/IB-311/2009. számú határozat 2. pontjában foglaltak végrehajtására kötelezte. Bírság kiszabását – figyelemmel a Biztosítónak az eljárás során a Felügyelettel szemben tanúsított együttműködésére, illetőleg a JÉ-II/IB-311/2009. számú határozat végrehajtása érdekében tett intézkedései során tanúsított jóhiszemű magatartására – jelen határozatában a Felügyeleti Tanács mellőzte.  

A Felügyelet a határozatot a Ket. 71. § (1) bekezdése alapján, a Psztv. 4. § i) pontjában biztosított hatáskörében eljárva hozta meg. A határozat a Ket. 128. § (1) bekezdés c) pontja értelmében jogerős.

A határozat elleni jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ket. 100. § (1) bekezdés d) pontja, 109. § (1) bekezdése, 110. § (1) bekezdése alapján, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 327.§ (2) bekezdése és 330.§ (2) bekezdésén alapul.

A közigazgatási végrehajtás szabályainak a Felügyelet által kiszabott bírság kapcsán való alkalmazási lehetősége a Psztv. 35. § (2) és 48.§ (1) bekezdésein, valamint a Ket. 127. § (1) bekezdésének a) pontján alapul. A késedelmi pótlék Felügyelet általi felszámításának lehetőségét a Ket. 138. §-a biztosítja.

Budapest, 2009. november 11.

A Felügyeleti Tanács nevében eljárva

Dr. Farkas Ádám s. k.,

a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának elnöke

Biztosítás fajta: 

  • Kötelező biztosítás
Hajrázik a kötelező-kampány - Keddig ön is cserélhet
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Hajrázik a kötelező-kampány - Keddig ön is cserélhet

Kedd éjfélig lehet lemondani a régi biztosítást, az alkuszok sűrű napokra számítanak

Finiséhez közeledik az utolsónak kikiáltott kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány. A váltani szándékozó autósok kedd éjfélig közölhetik jelenlegi biztosítójukkal, hogy fel szeretnék mondani a régi szerződéseket, az alkuszokon keresztül váltók azonban jobban teszik, ha már a hét végén döntenek.

A CLB Független Biztosítási Alkusz az e-mailen és faxon érkező meghatalmazásokat még kedden is elfogadja.

„Ennek ellenére nem ajánljuk senkinek, hogy ezt a lépést a legutolsó pillanatra hagyja” – mondta Bravik Attila, a CLB ügyvezető-helyettese. (Az új szerződés megkötésével egyébként nem kell már ennyire kapkodni, az autósok december végéig dönthetik el, jövőre melyik biztosítót választják.)

Forrás: Vg.hu

Nehezebb céges flottakedvezményhez jutni
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Nehezebb céges flottakedvezményhez jutni

Január elsejétől egy céges flotta legalább öt gépjárműből kell, hogy álljon. Jövőre megszűnik a szervezett flotta lehetősége is, a gépjárműpark üzembentartója tehát csak egyetlen vállalkozás lehet.

Pálfi Géza, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. flotta üzletágvezetője szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) 2010-es változásai a flottadíjakra is hatással lesznek. A meghirdetett vállalati tarifa az előző évekhez képest többek között azért is emelkedik, mert több ügyfél várhatóan nem tudja majd igazolni a kedvezményeihez szükséges adatokat. Nehezíti a váltást a tarifák bonyolultsága, a szerteágazó adatigények, valamint a kedvezmények nem egységes értelmezése. Például az ügyfelek akkor juthatnak kedvezőbb díjhoz, ha évekre visszamenőleg prezentálnak adatokat. A kötelező tarifa pedig úgy csökkenthető, ha a cég nagy értékű vagyonbiztosítást is köt.

Fontos a dokumentáció!

Nincsen könnyű helyzetben az a cég, amelyik további kedvezményeket szeretne kapni kötelező felelősségbiztosításának díjából. Mindenképpen jó pont, ha a vállalkozás összegyűjti káradatait, esetleg együttes biztosításra törekszik. Az alkuszcég munkatársa a jövőre vonatkozóan azt tanácsolja a cégvezetőknek, hogy dokumentálják kötelező biztosításuk eredményességét.

Érdemes fokozottan oda figyelni a jogalap elbírálásokra és a szerződések alapján kifizetett kártérítések összegszerűségére is. Gyakori, hogy egy koccanásos balesetben a céges autó sofőrje könnyebben elismeri vétkességét, mivel az nem jár különösebb hátránnyal. A flották jelentős részénél ugyanis már tavaly sem volt bonus-malus figyelés, a céges cascó révén pedig feltehetőleg a saját kár is megtérül. A kedvező díjfokozat megőrzése érdekében azonban a cégeknek mindent el kell követniük a károk megelőzésében.

Rosszul jártak a kis flották

A korábbi évek gyakorlatához képest történt néhány változás a flottabiztosítások szabályozásában is. 2010-től egy flottának legalább öt autót kell tartalmaznia. Szerződő személyként kizárólag egy üzembentartót vagy tulajdonost engedélyeznek, aki csak jogi személy vagy egyéni vállalkozó lehet. Újdonság, hogy az újságokban minden díjmódosító tényezőt meg kellett hirdetniük a táraságoknak és attól nem térhetnek el. Januártól, értéktől függően új kedvezmény és pótdíj elemeket is bevezetnek. A flotta darabszáma így díjcsökkenést vagy emelkedést is hozhat, de a kárhányadot is társaságonként változó módonveszik figyelembe.

A rendszer átalakítása évek múlva érezteti majd igazán a hatását, bár bizonyos változások azonnal jelentkeztek. Például sok flotta, amely eddig ezen a címen olcsóbb biztosításhoz jutott, novembertől már nem felel meg a kritériumoknak. A korábbi magánszemélyes és öt autó alatti járműparkra vonatkozó megállapodásokat most egyéni szerződéssé kell átalakítani.

Óvakodnak az egyesületektől?

A budapesti székhelyű MSc tervező iroda céges flottája hat autóból áll. Duma György műszaki igazgatóhelyettes többnyire a díjszabás alapján választja ki, hogy melyik biztosítótársasággal kötnek szerződést. Persze nem csak a tarifa számít. Az egyesületek ajánlatait például egyáltalán nem vizsgálják, általában a nemzetközi háttérrel rendelkező társaságok ajánlatait részesítik előnyben. "Mindig is alkuszon keresztül intéztük a flottabiztosítást. Az elmúlt néhány évben azonban folyamatosan emelkedett az éves díjunk, végül brókercéget váltottunk. A változást leginkább abban érezzük meg, hogy a korábbinak nagyjából a felét fizetjük. Igaz, az idei díjakat még nem ismerem, mert általában az évforduló előtti utolsó napokban tájékoztatnak a következő évi díjszabásról. Ha túl magasnak találom az árakat, úgyis új ajánlatot kérek. Egy-két százalék miatt természetesen nem váltunk." - részletezi Duma György. A céges flották nagyságát szabályozó rendelkezés hátrányosan érinti a vállalkozást, korábban ugyanis az egyik menedzser családtagjának autóját is bevonták a flottába, hogy meglegyen a minimális darabszám. Idén erre már nem ad lehetőséget a jogszabály. Mivel a tényleges cégautók száma idén hat darabra nőtt, a családtag autójának flottából való kiesése várhatóan nem befolyásolja a céges díjat.

 

Kötelező: még nem késő váltani
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kötelező: még nem késő váltani

Még mindig nem késő biztosítót váltani. Egyes internetes oldalak holnap estig biztosítanak lehetőséget az autósoknak arra, hogy rövid számolás után felmondják aktuális biztosításukat. A tapasztalatok szerint minden évben sokan élnek ezzel a lehetőséggel.

Mit tehet az az autós, aki az utolsó pillanatban ébredt rá, hogy elérkezett a kötelezőváltás végső határideje? Ezzel kapcsolatban két dolgot érdemes szem előtt tartani:

A kötelező biztosítás felmondását – tévhírekkel ellentétben - nem november 30-ig, hanem december 1-jén éjfélig kell eljuttatni a jelenlegi biztosítóhoz. Aki ezt rosszul tudta, máris „nyert” egy napot. A felmondásnak minimum az autós felmondási szándékát, nevét, címét, rendszámát, jelenlegi biztosítási kötvényszámát kell tartalmaznia, valamint az elhagyni kívánt biztosító nevét.
A biztositastipp.hu weboldalon nem feltétlenül kell azonnal dönteni az új biztosító kiválasztásáról, azt ugyanis a felmondás után december végéig ráérnek kiválasztani maguknak az autósok. Mindezt segíti a weboldalnak az a szolgáltatása is, hogy a biztosítási díjakat összehasonlító táblázat egy mentés gomb megnyomásával saját e-mail címre is elküldhető, a folyamat befejezése pedig akár decemberre is halasztható. (Igaz, van olyan biztosító, amelyiknél decemberben már néhány százalékkal magasabbá válik a díj.)

A CLB Független Biztosítási Alkusz adatai szerint tavaly az utolsó napon, december 1-jén sokan éltek az utolsó lehetőséggel: egy átlagos novemberi napnál 33 százalékkal többen kalkuláltak és mondták vissza biztosításukat a társaságon keresztül. Közülük sok autós ráérősen, csak decemberben intézte a szerződéskötést.

"Érdemes lehet még az utolsó napon is lépni, hiszen az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az autósok közel 80 százaléka az idén biztosan találhatna magának kedvezőbb díjat a következő évre." - mondta el Bravik Attila, a CLB ügyvezető-helyettese. Az alkuszcég ezért faxon egészen kedd estig fogadja a felmondásra feljogosító nyilatkozatokat.

Pezsgőbontásig érdemes ellenőrizni, megvan-e az új kötelezőnk!
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Pezsgőbontásig érdemes ellenőrizni, megvan-e az új kötelezőnk!

Már csak három napig köthetik meg az új biztosításukat azok az autósok, akik novemberben felmondták kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat (kgfb).

A többség ugyan a felmondással egy időben megkötötte új biztosítását is, ám aki a biztosítótól vagy az alkuszától még nem kapott visszajelzést a befogadott ajánlatról, mindenképpen járjon utána, nem akadt-e el az ügyintézés valahol – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A változó jogszabályi környezetben érdemes áttekinteni, a következő időszakban mire célszerű még odafigyelni!

A kampány során a legtöbben egyszerre intézkednek a régi biztosítása felmondásáról és az új biztosítás megkötéséről. Ha a régi biztosítás felmondása sikeres, de az újat valamilyen okból nem kötik meg szilveszterig, az autós már január 1-jén is biztosítási fedezet nélkül maradhat, ami baleset okozása esetén komoly probléma forrása lehet. Gondoljunk csak egy személyi sérüléssel járó káresemény anyagi következményeire. Ha nincs biztosító, amely átvállalja a károkozóra háruló igen jelentős anyagi terhet, akkor az könnyen egzisztenciális problémát is okozhat egy-egy család számára. A másik jellemző probléma, hogy a felmondás nem jut el időben biztosítónkhoz, kisebb gondot okoz: ilyenkor a korábbi biztosítás él tovább a meglévő biztosító által ajánlott díjon.

Vegyük alapul azt az esetet, amikor az új szerződés is sikeresen megköttetett! Ilyenkor a biztosító, vagy a váltásban közreműködő alkusz az esetek túlnyomó többségében január elején megküldi az első díjrészlet befizetéséhez szükséges számlát, illetve csekket. Ezentúl azonban már azokban az esetekben sem kell aggódnunk, ha esetleg január végéig sem érkezik meg a befizetéshez szükséges csekk, mivel az idei évben a törvény a szabályosan megkötött biztosítások esetén már 60 napos díjhalasztást tesz lehetővé. Ez azt jelenti, hogy március elsejéig a rendőr sem büntethet, ha nincs nálunk a befizetést igazoló szelvény. Ha azonban februárig első napjaiban sem érkezik meg a számla, mindenképpen járjunk utána, mi történhetett, mivel akár küld számlát vagy csekket a biztosító, akár nem, a díjfizetés az ügyfél felelőssége.

„Közúti ellenőrzés vagy egy esetleges baleset esetére viszont már január elsejétől tartsuk magunknál a biztosítási szerződés megkötéséről szóló igazolást! – javasolja Papp Lajos, az FBAMSZ elnöke. „Az autóstársnak vagy az intézkedő rendőrnek így tudjuk bizonyítani, hogy nem közlekedünk érvényes biztosítás nélkül.”

Amennyiben a számla időben megérkezik érdemes ellenőrizni, hogy az a meglévő bónusz-malusz fokozatunknak megfelelő díjat tartalmazza-e. Ez a korábbi évekhez képest az egyik legfontosabb, és egyértelműen ügyfélbarát változás: az első díjat a biztosítók már nem A0 fokazatban, hanem az üzembentartó által megadott bónusz besorolás szerint rögzítik.

Nem csak a kötésben segítenek az alkuszok

A kötelezőbiztosítás-váltási időszak immár évről évre olajozottabban zajlik. Az új, ügyfélbarát jogszabályi változások ehhez most még inkább hozzájárultak. Adminisztrációs hibák azonban mindig előfordulhatnak. Azok, akik igénybe vették az alkuszok szolgáltatásait, minden, a biztosítással kapcsolatos probléma esetén is számíthatnak a szakértő támogatására.

„Az alkuszok feladatai nem érnek véget a szerződés megkötésével. Ez igaz a kötelező biztosítás esetében is.” – mondta el Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – „Számon kell tartaniuk a határidőket, emellett szükség esetén segítenek a kártörténeti igazolás megszerzésében, és az adminisztrációs hibák tisztázásában is. Azt is érdemes tudni, hogy baleset esetén a független biztosításközvetítőhöz akkor is bizalommal fordulhatunk, ha éppen nem károsult ügyfélként, hanem károkozóként van szükségünk szakértő segítségére.”

Kötelező biztosítás - csak számlára fizet majd a biztosító?
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kötelező biztosítás - csak számlára fizet majd a biztosító?

A parlament előtt fekvő pénzügyi salátatörvény áfás számla bemutatásához kötné a kötelező felelősségbiztosításból járó kárrendezési díj teljes összegének kifizetését - írja a Napi Gazdaság.

A pénzügyi törvénycsomag eredetileg nem is foglalkozik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb), ám a kormány - a házszabállyal szembe menve - módosító javaslatként a pénzügyi salátatörvényben megnyitotta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását - írja a lap pénteki számában.

A javaslatban a költségvetési bizottság - a kormány megbízásából - arra tesz javaslatot, hogy több ponton szigorítsák a kgfb kárkifizetését. E szerint a gépjármű helyreállításához szükséges költségek áfával növelt összegét a károsultnak csak akkor fizethetné ki a biztosító, ha a károsult által bemutatott számla tartalmazza a gépjármű javításához, helyreállításához szükséges szolgáltatásokat, anyagköltségét és munkadíját, valamint a fizetendő áfa összegét. Ellenkező esetben csak nettó összeget vagy az értékcsökkenés összegét fizetheti ki a biztosító. A károsultnak tehát elemi érdeke lesz a jövőben, hogy a kocsit szakszervizben javítsák meg - olvasható a javaslat indoklásában.

Valójában ezzel a javaslattal az állam a biztosítók szerződött szervizeihez tereli a forgalmat - írja a Napi Gazdaság.

Forrás: Stop.hu

 

Kgfb: több mint egymillió autós váltott tavaly
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kgfb: több mint egymillió autós váltott tavaly

Több mint egy millió autós váltott biztosítót tavaly a kötelező felelősségbiztosítási kampányban. Többségük még nem kapott csekket az új biztosítótól, de nem kell aggódniuk, a fizetés végső határideje ugyanis március 2-a.

Januártól az eddigi kormányrendelet helyett törvény szabályozza a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. Az új jogszabálynak köszönhetően harmincról hatvan napra nő a türelmi idő. Ez azt jelenti, hogy ha az ügyfél nem fizeti be a díjat, akkor az esedékességtől számított hatvan napig még nem szűnik meg a biztosítása. Ez azért is nagyon fontos, mert tavaly rekord számú, több mint egy millió autós döntött úgy, hogy másik biztosítónál szeretné a kötelező felelősségbiztosítás díját fizetni. A biztosítók többsége pedig éppen a nagy adminisztrációs teher miatt még nem küldte ki a csekkeket. Várhatóan január végéig mindenki megkapja a csekket.

A hatvan nap március 2-án jár le, addig tehát elég a decemberig befizetett csekket felmutatni egy közúti ellenőrzés során, de nem árt, ha az új biztosítási szerződés ajánlata is az autósnál van. A síelőknek és más külföldre utazóknak szüksége lehet a biztosítást külföldön igazoló zöldkártyára, amit már a díj befizetése előtt is megkaphatnak. Ehhez magát a biztosítót vagy azt az alkuszcéget kell megkeresni, amelyen keresztül megkötötték a biztosítást. A postázást is figyelembe véve, érdemes az utazás előtt legalább egy héttel kérni a zöldkártyát, vagy személyesen elmenni érte.

Az év elején hatályba lépett törvény fontos eleme, hogy aki már január 1-je után vásárol autót, annak a kötelező biztosításának az évfordulója a vásárlás napjára esik majd – mondja Cselovszki Zsolt a Független Biztosítási Alkuszok gépjárműszekciójának vezetője. Attól nem kell tartani, hogy elfelejti az évfordulót az ügyfél, ugyanis ki kell majd erről értesíteni.Az majd csak évek múlva derül ki, hogy az autósok valóban jól járnak-e ezzel az új szabállyal. Idén ősszel még lesz kötelező kampány, hiszen az 2010-ben autót vásárlókon kívül mindenki másnak még január 1-je az évforduló. De az évek során ez a kampány elhal majd.

Ugyanakkor éppen az őszi kampányoknak és az internetes összehasonlítások elterjedésének volt köszönhető, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkent a kötelező biztosítás átlagdíja; negyvenötezer forintról tavaly ősszel már huszonötezer forintra olvadt. Ha nem lesz ekkora felhajtás a kötelező biztosítás körül, nem valószínű, hogy az autósok ilyen figyelemmel kísérik majd a díjakat.

Forrás: mr1-kossuth.hu

Még egy hónapig lehet befizetni az új kötelezõbiztosítási díjakat
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Még egy hónapig lehet befizetni az új kötelezõbiztosítási díjakat

A korábbi gyakorlattal ellentétben nem 30, hanem 60 napos díjhalasztás van érvényben 2010-ben a 2009-ben felmondott és átkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások esetében. Vagyis 30 nap áll még rendelkezésre, hogy a biztosítók kézbesítsék az új szerződéseket és a tulajdonosok befizessék az első csekkeket.

A halasztott díjfizetésnek köszönhetően nem kell aggódni, ha esetleg január végéig sem érkezik meg a befizetéshez szükséges csekk, mivel a törvény a szabályosan megkötött biztosítások esetén már 60 napos díjhalasztást tesz lehetővé. Ez azt jelenti, hogy március elsejéig a rendőr sem büntethet, ha nincs nálunk a befizetést igazoló szelvény. Ha azonban februárig első napjaiban sem érkezik meg a számla, mindenképpen érdeklődni kell, hogy mi történt, hiszen akár küld számlát vagy csekket a biztosító, akár nem, a díjfizetés az ügyfél felelőssége.

Az első csekkek befizetéséig érdemes a biztosítási szerződés megkötéséről szóló igazolást a járműtulajdonosoknak magukkal vinni.

Forrás: MagyarOnline.hu

Késnek a csekkek, félmillió biztosítás nélküli autó az utakon
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Késnek a csekkek, félmillió biztosítás nélküli autó az utakon

Mintegy félmillióan autóznak úgy, hogy a kocsijuk erre az évre még nincs biztosítva, mert még nem fizették be az esedékes első részletet. Erről kivételesen a biztosítók tehetnek, mert sok helyre nem küldték még ki a felelősségbiztosítással kapcsolatos szerződéseket és csekkeket – olvasható az egyik legnagyobb biztosítási alkuszcég közleményében.

Csaknem félmillió autós aggódik, mert nem kapott csekket, ezért nem is fizethette még be a gépkocsi-felelősségbiztosítás első részletét. A késlekedést a biztosítótársaságok a megnövekedett adminisztrációs terhekkel magyarázzák, hiszen csaknem 1 millióan váltottak tavaly szolgáltatót. Ugyanakkor a szerződés hiánya miatt egyre több autós aggódik, hiszen úgy tudják, hogy az esedékes díjat január végéig ki kell fizetni. Ők úgy látszik nem értesültek arról, hogy tavaly óta új törvény szabályozza a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. Ennek köszönhetően harmincról hatvan napra nőtt az úgynevezett „türelmi idő”, amelyet az esedékességtől számítanak. Ezalatt még nem szűnik meg a hátralékosok szerződése sem. Március elejéig nincs ok az aggodalomra – nyilatkozta Németh Péter, az évente közel 180 000 biztosítást kötő alkuszcég, a CLB kommunikációért felelős vezetője.

A szakértő azt ajánlja, hogy minden autós tartsa magánál a biztosítási alkuszától kapott szerződés tervezetét és a tavalyi utolsó negyedévre kapott csekkjét. Ezek felmutatásával lehet igazolni az érvényes biztosítást. Ugyanakkor mindez kevés azoknak, akik külföldre utaznak, mert sok országban szigorúan kérik a zöldkártyát, amit éppen az adminisztrációs terhek megnövekedése miatt lassabban állítanak ki a biztosítók. A szakértő ezért azt javasolja, hogy indulás előtt legalább 7-8 nappal kérjék ki a dokumentumot azok, akik postán szeretnék azt megkapni. Németh ugyanakkor hozzátette: ennek beszerzése feltétlenül ajánlott többek között a Romániába, Szlovákiába, Olaszországba, Lengyelországba, a balti államokba és Törökországba utazóknak. Sajnálatos azonban – tette hozzá –, hogy ezt az autósok 30-40 százaléka „elfelejti”.

 

MABISZ: nem károsodnak a vétlen autósok
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

MABISZ: nem károsodnak a vétlen autósok

Szemben a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) állításával, a biztosítók megfelelően tájékoztatják azokat az ügyfeleiket, akiknek autóit a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) alapján kell megjavítani, így nem éri kár őket - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) gépjármű biztosítási tagozata hétfőn az MTI-vel.

A MABISZ és a GÉMOSZ vitája arra vezethető vissza, hogy az előbbi beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben kérte a kgfb-törvény áprilisban hatályba lepő módosításának a hatályon kívül helyezését. Ez a módosítás - a MABISZ állítása szerint - előnyös helyzetbe hozza a szervizeket. Április 1-től ugyanis, ha a biztosító kárszakértője úgy ítéli meg, hogy a vétlen vezető járművének kormányműve, futóműve vagy a karosszériája olyan károsodást szenvedett, amely alkalmatlanná teszi a közlekedésre, akkor azt a kárfelvétel befejezését követő 8 napon belül műszaki vizsgálatra kell küldenie, ha a károsult úgy nyilatkozik, hogy nem kívánja megjavíttatni a járművet.

Ha ezt a vizsgálatot elmulasztja, akkor csak az előzetesen kalkulált nettó kárösszeg 60 százalékát kaphatja meg a biztosítótól. Erre mondja a MABISZ azt, hogy a szervizeknek előnyös a szabály. Márpedig az évi 170-180 ezer kgfb-s kár 30-40 százalékát nem a tényleges javítási költség megfizetésével, hanem - az úgynevezett gyorsított kárrendezés keretében - egy megajánlott összeggel rendezik a biztosítók.

Az MTI korábbi híre szerint a GÉMOSZ azért panaszolta be a biztosítókat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF), mert szerintük szabálytalanul rendezik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károkat. Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke szerint nem ritka, hogy a biztosítótársaság totálkárosnak minősíti a sérült járművet, azt roncsáron megvásárolja valaki, majd „átpapírozva" visszakerül a forgalomba. A biztosítók ugyanis igyekeznek meggyőzni a vétlen károsultakat, hogy így hamarabb pénzhez juthatnak, de arról nem tájékoztatnak, hogy az így kifizetett összeg a javítás nettó költségének csak 30-50 százaléka.

A MABISZ közleménye erre reagálva kifejti, hogy a gazdasági totálkár esetén - amikor a kocsi kevesebbet ér, mint a javítási költség - a sérült gépjármű kárkori értékének a maradványértékkel (a roncsértékkel) csökkentett összeget fizetik ki a károsultnak. A piaci tapasztalatok alapján a roncs értékesítése után - a kifizetett kártérítési összeg felhasználásával - a károsult a balesetben megsérült járműve helyett tud egy másik, hasonló kocsit vásárolni. Ezáltal a vétlen károsultat anyagi veszteség nem éri.

Ez a gyakorlat összhangban van a károsultat a polgári jog szabályai szerint terhelő kárenyhítési kötelezettséggel is, amely szerint az aránytalanul magas javítási többletköltség megfizetése a károkozótól, illetve a helyette kártérítést nyújtó biztosítótól már nem várható el. Vagyis a kártérítési módok közül azt kell választani, amelyik nem terheli aranytalanul a veszélyközösség tagjait (vagyis az autósoktól díjakat szedő biztosítót).

A közlemény kitér arra is, hogy ahol a sérült kocsi értékének 100, vagy több százalékát is kifizetik javítási költségként, ott sokkal magasabb a kgfb díja, mint Magyarországon. Ugyanakkor itt az alkatrészek ára 5-15 százalékkal magasabb, mint például Németországban vagy Ausztriában.

Forrás: Autómenedzser.hu

Kgfb: az új, teljesítmény alapú rendszer nagy drágulást hozhat
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kgfb: az új, teljesítmény alapú rendszer nagy drágulást hozhat

Egy szabálymódosítás értelmében az autó hengerűrtartalma helyett a jövő évtől a motor teljesítménye alapján kell majd a kötelező díját megállapítani. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) szakemberei arra számítanak, hogy ez a módosítás teljesen átrendezi a kgfb-piacot, s igen erősen megnövelheti az év végi átkötési hullámot.

Az előzetes adatok szerint megközelítette az egymilliót azok száma, akik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) váltottak a legutóbbi kampány során. Annak ismeretében, hogy minden eddiginél többen váltottak, nem meglepő, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is hosszúra nyúlik a kötelező biztosítási szerződések feldolgozása.

A biztosítási alkuszok eddigi tapasztalatai alapján becsülhető, hogy sok ezer autós a mai napig nem kapta meg az első esedékes díj befizetésére szolgáló csekket. Bár az új törvényi szabályozás már hatvan napos haladékot ad az első részletek kiegyenlítésére, lassan ez a határidő is lejár. Mit tehet, aki még nem kapott csekket? Kell-e addig is igazolni, hogy van szerződésünk?

„Számos tekintetben kedvezőbbé vált az új szabályozás, de a szerződött ügyfeleknek két fontos kérdésben is megmaradt a felelősségük – hívja fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Egyrészt nekik kell odafigyelniük, hogy az első díjrészletet legkésőbb március 1-jéig befizessék, másrészt hatósági kérésre ezt megelőzően igazolniuk kell a szerződésük meglétét.”

A szakember a következőt tanácsolja azoknak, akik még nem kaptak csekket. „A határidő közeledtével jobb, ha mielőbb utánajárnak, hogy mi okozza a számla elmaradását. Az utolsó napokban ugyanis minden évben megugrik az ügyet intézők száma. Az elmaradt díjbekérőnek a biztosításkötés helyén érdemes utánanézni. Ez általában a kötésben közreműködő alkusz vagy az adott biztosító ügyfélszolgálata.”

A biztosítás meglétét ugyanakkor már az év kezdete óta igazolni kell. Erre a biztosítási kötvény, illetve a befizetést igazoló szelvény hiányában a szerződés megkötését igazoló, a biztosító vagy az alkusz által kiállított dokumentum is alkalmas. Ezek hiányában hatósági ellenőrzéskor már most is kellemetlenségre lehet számítani!

 

Oldalak