Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
2013. december utolsó napjaiban felmondtam 2014. január 22-ig érvényes KGF biztosításomat. A biztosító annak ellenére elfogadta a felmondást, hogy az előírt 30 napon belül történt a felmondás.
Új biztosításomat a másik biztosítónál ugyanezen a napon megkötöttem, bemutattam az előző biztosításom kockázatviselés végét is tartalmazó csekket, az ügyintéző az ajánlatban mégis 2014. január 1-i kockázatviselés kezdetet jelölt meg.
Tehát 2014. január 1 - 22. között kettő szerződésem lett volna. (ekkor nem tudtam, hogy ez a szerződés semmisségét okozhatja, a korábbi időpontra kötés nem is állt volna érdekemben, hiszen korábbi biztosításom díjrendezett volt.)
A szerződés semmisségéről csak az ajánlat befogadásától számított 15. nap eltelte után tájékoztattak, 2014. január 17-én.
Ezt követően január 21. keltezéssel igazolást állítottak ki a szerződésről, mint élő szerződés.
Január 30-án ismét a szerződés semmisségéről tájékoztattak. Időközben azonban megszűnt az előző biztosításom is, tehát KGF biztosítás nélkül maradtam.
Ezután haladéktalanul megkötöttem az újabb biztosítási szerződésemet a 2. biztosítónál, mely 2014. decemberében követelte rajtam a fedezetlenségi díj megfizetését a január 21-től az újrakötésig eltelt időszakig.
Kérdésem az lenne, hogy a szerződés semmisségéről a tájékoztatást az ajánlat befogadása után 15 napon túl szabályosan tehette-e meg a biztosító? Van-e ebben az ügyben felelőssége?
A január 17-ei közlésük után kiadott (ellentétes tartalmú) igazolás tekinthető-e megtévesztésnek?
Az iratok kikérése során a biztosító a semmis szerződés kötvényét nem bocsátotta rendelkezésemre, mondván, hogy nem került kiállításra, viszont az igazoláson, melyet korábban küldtek, arról tanúskodik, hogy létezett kötvény.
Kérdésem az lenne, hogy a biztisítás közvetítőjének, a biztosítónak lehet-e ebben az ügyben felelőssége? Ez főként azért fontos kérdés, mert felmerült a gyanúm, hogy nem hozzáértő személy intézte az ügyemet, ugyanis a biztosító által üzletkötőnek megjelölt személy csak aláírásával látta el az ajánlatomat, az ügyintézést aláírási joggal nem rendelkező (?) személy végezte.
Utólag egyértelmű, hogy az előző biztosító nem fogadhatta volna el 30 napon belül a szerződés egyoldalú felmondását, az új biztosító az új szerződést csak január 22-től köthette volna meg.
Válaszát köszönöm.
Válasz:
Ebben az esetben Ön akkor tudja igazolni az új biztosító felé, hogy szabályosan járt el, ha be tudja mutatni az előző biztosító visszaigazolásait az előzmény szerződésének megszűnéséről. Amennyiben a biztosítója úgy tájékoztatta Önt, hogy elfogadta régi biztosítása felmondását, úgy az érvényesnek tekinthető. Azonban az új biztosításnak ettől a dátumtól kellene élnie, tehát ha van fedezetlenségi díj kötelezettsége, az csak abban az esetben állna fent, ha e két dátum között napok teltek el. Mindez azonban csak akkor érvényes a leírtak szerint, ha a megszűnés dokumentumai rendelkezésére állnak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 361 - 380 / 831Tisztelt Kérdező!
Eladás esetén jelenlegi biztosítását érdekmúlással törölni fogják, ha volt túlfizetése, azt az összeget visszautalják. Új gépjármű vásárlása esetén új biztosítást kell kötnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az adásvételi szerződéssel tudja igazolni az érdekmúlást, ezt a dokumentumot kérjük és továbbítjuk biztosítója felé. Új, nem használt, null kilométeres autó vásárlása esetén a forgalomba helyezéshez szükséges dokumentumokat kell elkérnie kereskedésétől, ha Ön akarja intézni biztosítását. Általában ezt a tranzakciót a kereskedések elvégzik, csak ki kel választania új biztosítóját.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók elszámolási rendje szerint történik a visszafizetés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a károkozás időpontjában biztosítása díjjal rendezett volt, a biztosító fizeti a kárt, azt nem kell visszatérítenie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Újra kell kötnie biztosítását ugyanannál a biztosítónál, ahol szüneteltette biztosítását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, regisztráljon kárügyintézés szolgáltatásunkra, ahol a konkrét adatok megadása után tudunk segítséget nyújtani problémájának megoldásában:
Kárügyintézés

A baleseti adót a biztosítótársaságok a biztosítási díjjal együtt számítják ki, szedik be és fizetik meg a Nemzeti Adó és Vámhivatal részére, a vonatkozó jogszabály alapján. A baleseti adó mértéke a gépjármű kötelező felelősségbiztosítás után 2013-tól 30 százalék. Káresemények rendezésénél ez az adónem nem játszik szerepet, kártérítést az érintett biztosító fizet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel itt nincs lehetőség üzembentartót jelölni, a kötelező felelősségbiztosítást a tulajdonos nevére kell megkötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jogszabály szerint csak közös megegyezéssel való törlést követően van lehetősége a biztosítási tartamon belül biztosítót váltania. A közös megegyezést Önnek kell kezdeményeznie biztosítója felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Azzal, hogy új biztosítást kötött és azon a megszerzett B10 jogát érvényesítette, újra megilleti minden törvényben foglalt jog, új szerződésének megszűnésével, a két éves jogmegtartó időszak is újra kezdődik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Változás bejelentési kötelezettsége van a biztosítás szerződőjének, jelentenie kell az üzembentartói változást, ami alapján érdekmúlással törölni fogják szerződését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben az üzembentartó a szerződést felmondja vagy az érdekmúlás jogcímén megszűnik, majd később új szerződést köt, a korábban megszerzett fokozatot azonos gépjármű-kategóriára továbbviheti, feltéve, hogy az új szerződéskötésre két éven belül sor kerül. A már megszerzett bonus fokozatot az új szerződést kötő biztosító köteles figyelembe venni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A fedezetlenségi díjat a biztosító mindig az üzembentartótól követelheti. Amennyiben a biztosító időben értesült az üzembentartó személyek változásairól, nem követelheti a fedezetlenségi díjat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Új szerződés kötése esetén a biztosító az üzemben tartó nyilatkozata alapján állapítja meg a szerződés előzetes besorolását, ennek hiányában - illetve a rendszerbe újonnan belépő üzembentartó esetén - a szerződést előzetesen az A00 osztályba sorolja. Ugyanakkor a korábbi gyakorlatból adódóan a biztosító köteles a hozott kárelőzményi igazolást figyelembe venni, amennyiben az tartalmazza a releváns adatokat. Ha nem szerepel a központi nyilvántartó rendszerben, mint károkozó, akkor nem kell tartania negatív besorolástól.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha kötelező felelősség biztosítása 2017. 04. 11. óta a kivonás miatt szünetel, akkor a biztosítónak szerződését érdekmúlással meg kell szüntetnie a GFB t. 26. §(4) szerint. Megszűnt szerződéséről a bónusz átvezethető, a megszerzett besorolást a szerződés megszűnését követő 2 éven belül lehet figyelembe venni ugyanazon gépjármű-kategóriába tartozó gépjárműre az új szerződés besorolásánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A pontos összegről, hogy mennyi fedezetlenségi díjat kell fizetnie, biztosítója ad tájékoztatást, amikor az esedékességi díjról értesítést kap.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, regisztráljon kárügyintézés szolgáltatásunkra, ahol a konkrét adatok megadása után tudunk segítséget nyújtani problémájának megoldásában:
Kárügyintézés
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, regisztráljon kárügyintézés szolgáltatásunkra, ahol a konkrét adatok megadása után tudunk segítséget nyújtani problémájának megoldásában:
Kárügyintézés
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Gépjármű Kötelező Felelősségbiztosítások esetében a türelmi idő a díj esedékességétől számított 60 nap, egyéb más biztosítások esetében ez 30 nap.