2010.10.27

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac főbb jellemzői

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete fontos feladatának tekinti a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás (kgfb), mint a biztosítási piac egyik jelentős, kb. 4 millió ügyfelet érintő és éves kb. 130 milliárd forintos díjbevételt eredményező termékének folyamatos követését. E folyamat része a Felügyeletre beérkező adatok elemzése, a termék jövedelmezőségének és a tartalékok megfelelőségének vizsgálata, az évenként meghirdetett díjak, és ennek hatásaként az átkötési időszakban egyre nagyobb arányban jelentkező felmondások hatásának értékelése, illetve a fogyasztók, piaci szereplők tájékoztatása a tudnivalókról.
 

Törvényi változások

A törvényi változások miatt a Felügyelet felhívja a gépjármű üzembentartók és tulajdonosok figyelmét, hogy az elmúlt évek gyakorlatától eltérőn a kgfb szerződésnél az idén már nem mindenki válthat biztosítót 2011. január 1-jei hatállyal.

Az új szabály lényege, hogy kgfb szerződést csak a teljes egy éves biztosítási időszak utolsó napjára (évfordulóra) lehet felmondani. Azok tehát, akik gépjárművüket idén vásárolták, a meglévő kgfb szerződésüket 2010. december 31-i hatállyal nem mondhatják fel, hiszen a szerződés évfordulója az egy éves biztosítási időszak figyelembevételével 2011-ben, szerződéskötésük évfordulóján lesz.

Ha például az ügyfél járművét 2010. március 17-én vásárolta, akkor meglévő kgfb szerződését december 31-i hatállyal nem mondhatja fel, és új kgfb-szerződést is csak egy évvel későbbi, azaz 2011. március 17-i hatállyal köthet. Az év végi szokásos kampányban így csak azok az üzembentartók és tulajdonosok élhetnek a 2011. január elsejei hatályú biztosító váltás lehetőségével, akik gépjárművüket 2010. január 1. előtt vásárolták.

Ha egy 2010-ben vásárolt gépjármű üzembentartója vagy tulajdonosa a meglévő kgfb szerződését tévedésből december 31-i hatállyal mégis felmondja, és helyette 2011. január elsejei hatállyal új szerződést köt, akkor számítania kell arra a számára kedvezőtlen jogkövetkezményre, hogy a szabálytalanul újonnan kötött kgfb szerződése nem tekinthető érvényesnek. A 2010-ben vásárolt gépjármű üzembentartójának vagy tulajdonosának arra azonban bármikor lehetősége van, hogy a meglévő kgfb szerződését annak jövő évi évfordulójára tekintettel mondja fel, és az új szerződést erre a jövőbeli évfordulóra figyelemmel kösse meg.

A piac főbb jellemzői

A 2009-es év egyik legfigyelemreméltóbb eseménye a kgfb piacon az volt, hogy a termék 2000 óta először volt nyereséges. Ez különösen azért is fontos tény, mert ugyanakkor – vélhetően többek között a verseny hatására – az egy szerződésre eső átlagdíjak mintegy 7 %-kal csökkentek.

A változás hátterében – összpiaci szinten – meghúzódó okok két további pozitív jelet is mutatnak: ha kis mértékben is, de javult (csökkent) a kgfb ágazat költséghányada, s ami különösen jelentős tényező, csökkent a káresemények száma is. A kárdarabszám apadásának egyik legfontosabb tényezője a személyi sérüléses károk számának csökkenése.

A fenti, 2008-ról, 2009-re mutatkozó tendencia a 2009-es díjhirdetés következtében 2010-ben is folytatódott. A 2010-es II. negyedévi adatok alapján, az egy szerződésre eső átlagdíj további 6%-kal csökkent és az egy szerződére eső kárfelhasználás is további 3%-os csökkenést mutat.

A pozitív tendencia – noha jóval visszafogottabb mértékben - a jövedelmezőség területén is folytatódhat 2010-re vonatkozóan. Pozitív nulla, azaz néhány milliárdos eredmény technikailag még látszik a rendszerben. Kérdés persze, hogy egyéb szempontjaik figyelembevételével bizonyos újonnan jelentkező külső költségeket hogyan és hová allokálnak a piaci szereplők

A tulajdonosokat érintő profitabilitás javulása és az ügyfeleket érintő átlag díjszint-csökkenés mellett az egyik legfontosabb kérdés a tőke ellátottsági szint, illetve a tartalékok megfelelősége. A piac tőkefeltöltöttsége átlagosan 242 % és 2 biztosító kivételével minden cég tőkefeltöltöttsége meghaladta a 150%-ot. A publikus adatok az esetleges új indulók számára igen nyeresége – az éves díjbevételre vetítve mintegy 12%-os profitot eredményező – ágazatot mutatnak, ami „serkentően” hathat mind új szereplők megjelenésére, mind a piaci (ár)verseny éleződésére.

A 2009-től a piac bizonyos mértékű konszolidáción esett át. Kikerült a szereplők közül a MÁV-ÁBE biztosító, összevonták a (korábbi) OTP-Garancia és a Groupama biztosítókat, valamint a TIR biztosító átruházta állományát az AIM biztosítóra, amelynek kgfb termékterjesztését viszont a Felügyelet a közelmúltban megtiltotta. A 2010-es díjhirdetéskor új (illetve részben új) szereplők is megjelennek a piacon. Így a WABARD biztosító, illetve a romániai székhelyű ASTRA biztosító magyarországi fióktelepe.

Piaci szereplők, piac szerkezet

A hazai kgfb piacon jelenleg 14 biztosító osztozik. A két piacvezető biztosító csoportnak 54,5%-os piaci részesedése van. A piaci koncentráció, ha lassan is, de évről évre csökken.

Ami a kgfb piacra lépett új biztosítók számát illeti az elmúlt közel 20 évben, 1991-ben még 5 biztosító lépett a piacra. A következő évek változó ütemű gyarapodást hoztak, amelyen belül két, 4-4 új belépőt jelentő szakasz, a 2003-2004-es, illetve a 2007-2009-es hullám emelhető ki.

A károk alakulása

A 2009. évi, tárgyévi kárgyakoriság (tárgyévi károk száma /átlagos állomány db) 3,8%, ami a korábbi évekhez képest jóval kedvezőbben alakult (az elmúlt időszakban is az évenkénti kárgyakoriságok általában 4-5% körül voltak). A kárgyakoriság alapján különbség van az egyes biztosítók között, ami nem csak az állomány minőségétől, de a portfólió-összetételétől is függ. A kárgyakoriság csökkenése összhangban van a különböző rendőrségi tájékoztatókkal, amelyek szerint az „objektív felelősség” bevezetése óta csökkent a balesetek száma (a rendelkezést a közúti közlekedésről rendelkező 2007. évi CLXXV. törvény tartalmazza). Az alábbi ábra jól szemlélteti a károk 2007 utáni csökkenését s egyben azt a logikus tényt is, hogy a csökkenő kárvolument a díjak csökkenése is követte.


(Kattntson a nagyobb képméretért!)

A kárhelyzet javulását, s egyben az eltérő jármű típusok kockázatosságát is mutatja az alábbi ábra.


(Kattintson a nagyobb képméretért!)

A kárgyakoriság csökkenése mellett nagyobb mértékben csökkent a gyakori károkozók, például autóbuszok, tehergépkocsik és vontatók kárgyakorisága, amely szintén az átlagos kárfelhasználás csökkenését eredményezi. Érdekességként megemlíthető, hogy a legveszélyesebb járműtípust a mindössze 218 darab trolibusz jelenti, melyek kárgyakorisága mintegy 50%-os.

A baleseteken belül csökkent a súlyos személyi sérüléssel járó balesetek száma és – a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján – ezzel együtt az aránya is. A súlyos személyi sérüléses károk jóval magasabb összegű és hosszabb távú kárráfordítást igényelnek, mint a leggyakoribb jármű lemezkárok.


(Kattintson a nagyobb képméretért!)

A költségek alakulása

A kgfb ágazat jövedelmezőségének vizsgálatakor fontos tényező a működés közben felmerülő költségek nagysága. 2009-ben a költséghányad 34,3%. Ez az arány 1,1%-kal alacsonyabb, mint 2008-ban. A piaci szereplők közül tavaly csak 3 biztosító költséghányada nőtt. A funkcionális költségek közül egyedül a kárrendezési költséghányad növekedett 2008-ról 2009-re.

Piaci (KGFB) költséghányadok

 

%

2004

2005

2006

2007

2008

2009

Szerzési

14,7

13,3

13,4

14,3

17,5

16,6

Igazgatási

12,8

12,0

11,7

13,3

13,0

12,4

Kárrendezési

4,8

4,4

4,1

4,4

4,9

5,3

Összesen

32,3

29,7

29,2

32,0

35,4

34,3

Az adatokat grafikusan megjelenítve:


(Kattintson a nagyobb képméretért!)

Az új piacra lépők 2 jelentősebb hulláma idején, a 2003-2004-es illetve a 2007-2009-es időszakban jelentősen megugrott a szerzési költség. Az igazgatási költséget – piaci szinten – már hosszabb távon 12-13% között tartják a biztosítók, s az elmúlt éveket – érdekes módon pont a károk csökkenésével egy időszakban – a kárrendezési költségek határozott növekedése jellemezte.

Tőke- és tartalékhelyzet

Egy biztosító fizetőképességének megítéléséhez vizsgálni kell mind a tőkeellátottságának, mind a tartalékainak helyzetét. Ezen belül csak a tartalékok elégségessége után dönthető el, hogy a tőkeellátottság megfelel-e a törvényi követelményeknek, s a felügyeleti elvárásoknak.

A kgfb biztosítások tartalékai alapvetően három tartaléktípusból tevődnek össze: a járadék tartalékból, a tételes függőkárok tartalékából és a bekövetkezett, de még be nem jelentett károk (IBNR) tartalékából. Az utóbbi tartalékát (mely az összes kgfb tartalék mintegy 10%-át teszi ki) az elmúlt évek kárstatisztikáira támaszkodva, az úgynevezett kifutási háromszögeken alapuló biztosításmatematikai statisztikai módszerekkel számítják ki. A járadéktartalékok szintén matematikai számítások alapján határozzák meg. Ezzel szemben a tételes függő károk tartalékának a képzése a konkrét bekövetkezett károk várható kifizetéseire képzett, kárszakértői becslésen, szakértelmen alapuló, káronként (és biztosítónként) egyedileg meghatározott összeg. Ennek következtében jelentősen függhet egy adott biztosító portfólió szerkezetétől.

A Felügyelet 2009 végétől alkalmazza az úgynevezett korrigált tartalékmutatók módszertanát, amelyet honlapján is publikált (az alkalmazott paraméterekkel, piaci benchmarkokkal együtt). Az egyszerű tartalék/díj, tartalék/állomány vagy átlagos-tartalék mutatók nem mérik megbízhatóan az egyes biztosítók tartalékszintjét, mert egy kezdő vagy dinamikusan növekvő állománnyal, illetve zömében nemrég bekövetkezett kárral rendelkező biztosító tartalékszintje alacsonyabb is lehet. A korrigált tartalékmutatók kidolgozásánál e szempontok épültek be a mutatókba, hogy így a piaci átlaghoz/benchmarkhoz viszonyítva számszerűsíthető legyen, hogy egy adott biztosító a piaci átlagnak megfelelően, jelentősen a felett, avagy éppen alul tartalékolt-e.

A mutatók seregéből kiemelve a legfontosabbnak ítéltet, a tételes függőkár-tartalék/díj mutató alapján a piaci átlagnál magasabb tartalékszintet látható 2009-ben 4 biztosítónál, s alacsony (felügyeleti figyelmet érdemlő) tartalék szint 2 biztosító esetében.

A kgfb biztosítók tőkefeltöltöttsége 2009 év végi adatok alapján átlagosan 242%-os szintet mutatott. Mindössze két biztosító volt a felügyeletileg kritikusnak ítélt 120%-os feltöltöttségi szint közelében. Az összes többi biztosító feltöltöttsége meghaladta a 150%-ot. Közülük a 2010 II. negyedévi adatok alapján az egyik biztosító tőkefeltöltöttsége jelentősen javult.

A jövedelmezőség kérdése

A 2009-es év eddig még nem látott áttörést hozott a magyar kgfb piacon. A termék liberalizációja óta először fordult elő, hogy összpiaci szinten a kgfb terméket nyereségesként mutatták be a biztosítók, a díjbevételre vetítve 11,8%-os nyereséget és 15,2 milliárd profitot realizálva. 2009-ben gyakorlatilag csak a piacra később belépő „újak” voltak veszteségesek. A legnagyobb arányú veszteség a díjbevételre vetítve 50%-os volt. Az eredményesség szempontjából a legjobb biztosító majdnem 30%-os, díjra vetített eredményt ért el.


(Kattintson a nagyobb képméretért!)

A 2009 évi nyereségszint még akkor is jelentős, ha figyelembe vesszük, hogy az részben az egyik jelentős súlyú biztosító tartalékolási rendszerének átalakításához köthető. Ám ha ezzel az egyszeri tétellel korrigáljuk a piaci eredményt, a biztosítók összpiaci szinten akkor is 7,8%-os nyereséget értek el a díjra vetítve.

A kgfb jövedelmezőségét tekintve az elmúlt évek idősora ugyanakkor igen hektikus képet mutat. Sem az egyedi biztosítóra, sem a piac egészére nem lehet ezen adatok alapján előrejelzéssel élni. Az eddig eltelt időben a biztosítók jövedelmezősége szinte semmiféle trendet, irányt nem mutatott, annyi állapítható meg, hogy a biztosítók többsége általában többször volt veszteséges, mint nyereséges.

A 2010. II. negyedéves adatszolgáltatások, illetve a korábbi években tapasztalt folyamatok alapján mindenesetre várhatóan a díjbevétel visszaesésével kell számolni 2010 egészét tekintve. A tárgyévi károk, illetve költségek ennél kisebb mértékben ugyan, de várhatóan szintén elmaradnak a 2009. évben tapasztaltaktól. A várható befektetési eredményeket, illetve a korábban megképzett tartalékok várható lebonyolítási eredményeit is figyelembe véve a tisztán biztosítástechnikai folyamatok alapján szerény, 2-3 milliárdos eredményt várható a piac egészén.

Várakozások a 2010 őszi kgfb díjhirdetés kapcsán

Pusztán a díjak és a károk elmúlt 3 éves csökkenéséből enyhe díjcsökkenést, esetleg szinten maradó díjat lehetne előre jelezni. A piaci szereplők reakcióit azonban számos tényező mozdíthatja el egy „harcos”, komoly díjversennyel járó kampány felé.

Egyrészt, mivel a 2009. év – először – nyereségesnek mutatta a kgfb piacot, levonható az a következtetés, hogy némi díjcsökkentéssel piacot lehet szerezni, illetve ennek párjaként, a díjversenyből kimaradó biztosító számára fennáll annak a kockázata, hogy akár jelentős állományt is veszíthet. Sok, erre specializált biztosításközvetítőnek érdeke a piaci mozgás. Az elmúlt évek tényei ráadásul évről évre nagyobb mozgást/felmondást/átkötést jeleztek a kgfb piacon.

E mellett, mivel már nem kötelezően a naptári forduló a szerződések éves fordulója, évről évre kisebb jelentősége lesz a novemberi kampánynak (más szóval, volumenét tekintve a mostani lesz a legnagyobb a következő évekhez viszonyítva). A díjosztályok törvényi változása – a motor hengerűr-tartalmáról (köbcenti) annak teljesítményére (kilowatt) való áttérés – hatása ráadásul igen sok szerződőt ösztönöz arra, hogy tájékozódjon az új díjszerkezetről, a számára esetleg megfelelőbb szerződésekről. Végül nem zárható ki, hogy az új szereplők agresszív üzletpolitikával jelennek meg a piacon.

A fenti tényezők közül néhány további adatokkal is alátámasztható. A 2009-es díjhirdetés következtében váltó kb. 1,5 millió ügyféllel kapcsolatban például a biztosításközvetítők mintegy félmillió szerződést kötöttek, azaz hozzájuk volt köthető az aktuális piaci lehetőség 30%-a. A 2005. évi díjhirdetést követően még csak 350 ezren kötöttek új szerződést, a 2009-es díjhirdetéskor ennek több mint négyszeresére, azaz 1,5 millióra rúgott ez a szám.

A Felügyelet 2010 októberében bekérte a biztosítók adatat arra vonatkozóan, hogy milyen a megoszlás a régi és új díjosztályok között. A beérkezett, összesített adatok igen nagy szóródást mutatnak, azaz egy régi (köbcentis) díjosztály tagjai az új tarifarendszer szinte bármely osztályában előfordulhatnak. A táblázat tanúsága szerint a szerződők legalább 35-40%-a késztetve lehet arra, hogy felülvizsgálja szerződését, keresse a számára legelőnyösebbet, ami így legalább 1,2-1,6 millió szerződés mozgását eredményezheti a piacon.

 

 

< = 37 kW

38-50 kW

51-70 kW

71-100 kW

101-180 kW

> 180 kW

hibás

< = 850 ccm

62,3%

31,2%

0,5%

0,1%

0,0%

0,0%

3,4%

851-1150 ccm

20,7%

66,0%

10,8%

0,3%

0,0%

0,0%

1,4%

1151-1500 ccm

3,5%

31,8%

54,9%

7,4%

0,1%

0,0%

1,5%

1501-2000 ccm

1,9%

6,8%

24,6%

55,4%

10,2%

0,1%

0,7%

2001-3000 ccm

2,5%

1,0%

11,2%

23,1%

59,2%

2,3%

0,4%

> 3000 ccm

4,1%

0,3%

0,8%

2,1%

51,3%

41,0%

0,2%

Budapest, 2010. október 26.

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete


 

Biztosítás fajta: 

  • Kötelező biztosítás
Sokan nem figyelnek rá a parkolóban: rendőrségi ügy lehet a vége
2019 május 27.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Sokan nem figyelnek rá a parkolóban: rendőrségi ügy lehet a vége

Rengeteg baleset történik a hazai parkolókban, sokan pedig nem tudják, de az okozott károkat nem saját zsebből kell kifizetni. Erre való ugyanis a kötelező biztosítás! Ha már megtörtént a baj, és nekimentünk valakinek nem érdemes elhagyni a helyszínt: ez egyfelől nem etikus, másrészt pedig akár rendőrségen, bíróságon is végződhet a dolog.

Az megcáfolhatatlan, hogy egy parkolóban általában a mellettünk álló autóban okozunk kárt, vagy az húzza meg a mi kocsinkat. Ám ezen felül is érdemes résen lenni a parkolókban, mert ezzel korántsem értek véget a veszélyek!

Már a legelső KRESZ-oktatáson elmondják, hogy a parkolóban fokozott óvatossággal kell kinyitni az ajtót. Ez nemcsak azért fontos, hogy ne üsd neki azt a melletted állónak: egy másik óvatlan autós könnyedén leviheti az ajtódat, ha például a melletted lévő üres helyre akar beállni. Az ADAC fel is idéz egy ilyen esetet, ami végül bíróság elé került: akkor a saarbrückeni bíróság (Landgericht Saarbrücken) ítéletében kimondta, az ilyen káreseteknél 75 százalékban az a felelős, aki a parkolóban kinyitja az ajtaját.

Az indoklás szerint azért, mert a leállított autóból kiszálló személynek különösen körültekintőnek kell lennie. Egyfelől nagyon óvatosan kell kinyitni az ajtót, másrészt pedig mindig meg kell győződni róla, hogy nem jön hátulról senki, aki esetleg nekimenne az ajtónak. Másrészt a bíróság a másik járművezető felelősségét is megállapította, mivel neki tisztában kell lennie a parkoló veszélyeivel. Bármikor kinyílhat egy ajtó, vagy kiléphet valaki egy autó mögül - ezért pedig bármikor jöhet egy hirtelen fékezés.

Itthon is rengeteg baleset történik parkolás közben

A magyarok jó része sem túl magabiztos a parkolóban. Az Allianz egy korábbi felméréséből például kiderült, hogy az autó sérülésével járó balesetek mintegy 40 százaléka parkolás közben. Kiderült, tízből nyolc esetben a parkolóhelyről való kiálláskor fordul elő a koccanás, míg az viszonylag ritka a parkolóhelyre beálláskor (16%). Az idősebb, 65 év feletti gépjárművezetők egyharmaddal több balesetet okoznak parkolás vagy manőverezés közben, mint a 25-64 év közötti vezetők. A káresetek közel fele abból ered, hogy a sofőrök beletolatnak valakibe a parkolóban.

Ne hagyd el a helyszínt

Ugyan kézenfekvő lehet, hogy ha nem látta senki a koccanást, akkor csak simán elhajtunk a helyszínről, de ez a lehető legrosszabb döntés! Az emberileg is kifogásolható cselekedetet például egy biztonsági, vagy térfigyelő kamera is láthatta, ami alapján könnyen beazonosíthatnak minket - így pedig nagyobb bajba is kerülhetünk. Az ügy vége akár rendőrségi eljárás, hosszabb pereskedés is lehet, ez egyik félnek sem túl jó.

Másrészt nem a saját költségeiden kell megtéríteni az okozott kárt: pont az ilyen szituációk miatt is van kötelező felelősségbizosítás. Igen, a karosszéria javítása, esetleg fényezése nem olcsó mulatság, de ha hagysz egy cetlit a neveddel és az elérhetőségeddel a kocsin, aminek nekimentél, akkor később a tulajdonossal tudjátok rendezni a dolgot a biztosítónál. Így sem neked, sem a másik autósnak nem lesz gondja a javíttatással. Nyilván, ha kárt okozol, akkor a következő évben rosszabb bónuszbesorolásba tesz a biztosítód, de ez csak kis mértékben fogja megdrágítani a köteleződet.

Ha nekimész valakinek, érdemes lefotózni a keletkezett károkat, nehogy később többet követeljenek rajtad, mint a ténylegesen szükséges javítások.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók kötelező ajánlatait és válassza ki az Önnek tetszőt online! Kgfb kalkulátor >>

Gyorsabb ügyintézés az e-kárbejelentővel
2019 május 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Gyorsabb ügyintézés az e-kárbejelentővel

Könnyebben kezelhetővé válik és átláthatóbb lesz a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) digitális alkalmazása, az e-kárbejelentő a héten megjelent új verziónak köszönhetően – közölte a biztosítók szövetsége hétfőn a távirati irodával. Több technikai változtatás mellett egyebek közt bővült az előre elkészített ikonokkal megrajzolható baleseti helyszín eszköztára.

Gyarapodott egyebek mellett az androidos és az iOS verzió új applikációjában a közlekedési táblák készlete, a különböző jelzések gyakorisági sorrend szerint vannak előrerendezve. Javult a csatolható hangfelvétel kezelése, továbbá az okoseszköz figyelmeztet a haladási irány kötelező megadására, vagy éppen a hálózati kapcsolat hiányára. Mindezek a módosítások azt szolgálják, hogy tovább lehessen csökkenteni a jelenlegi tapasztalatok szerint átlagosan húsz-huszonöt perces kitöltési időt – közölte a Mabisz.

A közleményben hangsúlyozzák, a biztosítótársaságok egyenletes ütemben küldik ügyfeleiknek a kitöltési folyamatot meggyorsító QR-kódokat, illetve helyezik el azokat az új szerződések megkötésekor a biztosítási dokumentumokon. Több mint 800 000 QR kód-van már az ügyfeleknél, vagyis nagyjából minden hatodik gépjármű-tulajdonos egyszerűen, akár előre is feltöltheti telefonos vagy webes alkalmazását ezekkel az adatokkal. A biztosítási szakemberek azt remélik, hogy a nyári utazási csúcsszezonban már több mint kétszázezer gépjárművezető mobiltelefonján rajta lesz a letöltött digitális kárbejelentő.

Várhatóan nyáron a digitális kárbejelentő már olyan helyzeteket is kezelni tud, amikor a baleset egyik résztvevője külföldi biztosítóval áll szerződéses viszonyban.
Az alkalmazás és a webes felület jelenleg csak két, Magyarországon biztosított gépjárművet érintő káresemény bejelentésére használható. Többes baleset esetén párosával lehet kitölteni. Amennyiben a balesetben érintett másik gépjármű rendszáma ismeretlen, a rendőrségen be kell jelenteni a káreseményt, ezután a https://mabisz.hu/gepjarmu-karrendezes/ oldalon online lehet megtenni a kárbejelentést.

Forrás: magyarnemzet.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók ajánlatait és kösse meg kötelezőjét egyszerűen oldalunkon! Kötelező kalkulátor >>

A legdrágább húsvéti pálinka
2019 április 18.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

A legdrágább húsvéti pálinka

Akár ötmillió forintba is kerülhet néhány kupica húsvéti pálinka, ha annak a hatása alatt okoz valaki különösen nagy kárral járó közúti balesetet. A biztosítók ugyanis nemcsak kategorikusan kizárják a kártérítésből az ilyen vétkeseket, hanem még a másoknak okozott anyagi kárt is behajthatják rajtuk – figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz cég.

Ötmillió forintot is bevasalhat a biztosító azon az autóson, aki alkohol vagy kábítószer, egészen pontosan „a vezetői képességekre hátrányosan ható szer” hatása alatt okoz másoknak különösen nagy anyagi kárral járó közúti balesetet – figyelmeztet a húsvét kapcsán a kötelező gépjármű-felelősség biztosítás (kgfb) ide vonatkozó „passzusára” is Németh Péter. A CLB Független Biztosításai Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója leszögezi, hogy nemcsak a hatóságok, hanem a biztosítók is szigorúan büntetik az ittas vezetőket: egyértelműen kizárják a kártérítésből azokat, akik túllépik az általuk megszabott 0,8 ezrelékes befolyásoltságot. Ez az állapot akár 1-2 pohár bor, vagy két üveg sör legurítása után is bekövetkezhet. Az ittasan okozott kárt a kgfb sem tolerálja, ötmillió forintig behajthatják a vétkesen azt, amit a biztosító a károsultnak kifizetett.

Vagyis az, aki ittasan okoz balesetet a cascóban, a beleset-, sőt az életbiztosításban sem bízhat, mert nincs az a jó szerződés, amely a részegekért, vagy akár csak a szalonspiccesekért, sőt, újabban a kábítószer hatása alatt állókért helytállna. Őket semmi nem védi. Ezt a kockázatot a legjobb húsvéti pálinka sem éri meg – összegzi Németh. A CLB szakértője a tapasztalatok alapján figyelmeztet: egy késő estébe, éjszakába nyúló italozás nyomát még húsvétkor sem lehet 4-5 óra alvással eltüntetni a szervezetből, ezért, ha valaki így okoz balesetet, a szonda még mindig alkoholos állapotot fog mutatni.

CLB TIPP: Kösse meg kötelező biztosítását online, kényelmesen oldalunkon: Kötelező kalkulátor >>

Biztosítási alkuszok: csaknem félmillió robogóra mulasztják el megkötni a kgfb-t
2019 április 16.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Biztosítási alkuszok: csaknem félmillió robogóra mulasztják el megkötni a kgfb-t

Napjainkban már mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden ötödikre fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.

Az alkuszok szövetsége arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően 3-5 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni.

A szövetség közleménye szerint a tulajdonosok jelentős része jóhiszeműen mulaszt, feltételezve, hogy csak a rendszámmal ellátott járművek esetében kötelező kgfb-t kötni. Azonban a kötelezettség minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban. Ezekre rendszám híján alvázszámra kötnek kötelezőt a biztosítók, a biztosítás meglétét jól látható helyre kiragasztott matrica igazolja. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét - olvasható a közleményben.

Idézik Cselovszki Zsoltot, az FBAMSZ elnökségi tagját, aki elmondta: "szerencsére a robogók esetében az elmulasztott kötelező későbbi megkötése nem jár visszamenőleges kötelezettségekkel, nem kell fedezetlenségi díjat sem fizetni, mint a gépkocsik vagy a motorok esetében. Igazoltatáskor a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással, ami azonban a megkötés előtt okozott károkra értelemszerűen nem nyújt fedezetet - magyarázta Cselovszki Zsolt.

A robogók által okozott károk átlagos összege gyorsan emelkedik. A jegybank legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában 424 ezer forint, míg a 13-35 kW közötti kategóriában 478 ezer forint volt a balesetek során kifizetett átlagos kártérítés. Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós összeget is, a biztosítás hiányában a károkozó mindezt saját zsebből téríti. A károsultaknak ilyenkor a Mabisz kártalanítási számlája térít, mielőtt az összeget behajtaná a károkozón - olvasható a közleményben.
(MTI)

Forrás: webradio.hu

Hasonlítsa össze a biztosítók kgfb ajánlatait, és kösse meg biztosítását néhány kattintással! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Szombattól változás a zöld kártyánál és a kgfb-nél
2019 április 09.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Szombattól változás a zöld kártyánál és a kgfb-nél

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) igazolást szombattól akár elektronikusan is elküldheti a biztosító vagy az alkusz az üzembentartónak. Ugyanez vonatkozik a zöld kártyára is, de azt zöld papírra kell kinyomtatni otthon.

A pénzügyminiszter a Magyar Közlönyben megjelent rendeletében módosította a gépjármű-felelősségbiztosítási fedezetének fennállását tanúsító igazolóeszközökre vonatkozó szabályokról szóló 2009-es rendeletet.

A szombaton hatályba lépő szabály szerint a biztosító - vagy az alkusz - nem csak papír alapon küldheti meg az üzembentartónak a biztosítás meglétéről szóló igazolást, hanem elektronikusan is megteheti azt. Erről azonban meg kell állapodni az ügyféllel.

A zöldkártya igazolás is megküldhető elektronikusan, de ilyenkor a biztosító vagy az alkusz felhívja az üzemben tartó figyelmét arra, hogy a zöldkártya kizárólag zöld papírra nyomtatva alkalmas a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) fedezet meglétének igazolására. Az üzembentartó kérésére a biztosító a zöldkártyát az elektronikus út mellett papír alapon is díjmentesen rendelkezésére bocsátja - áll a rendeletben.

forrás: napi.hu

Hasonlítsa össze a biztosítók ajánlatait és kösse meg kötelezőjét egyszerűen oldalunkon! KGFB KALKULÁTOR >>

Péntek estig kell beérkeznie a kötelező biztosításnak
2019 február 25.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Péntek estig kell beérkeznie a kötelező biztosításnak

Az év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkezőknek legkésőbb március elsejéig kell rendezniük az esedékes díjrészletet - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.

Mivel a március 1-jei határidő az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik, postai csekken szerdától már senki ne fizesse be az összeget. Péntek délelőttig az átutalás, azután zárásig az adott biztosító ügyfélszolgálati irodájában történő személyes befizetés a biztonságos megoldás.

Ha egy biztosító a határidő lejártáig nem kapja meg az esedékes díjösszeget, a hatályos jogszabály szerint másnap már törölnie kell az adott szerződést.

Annak az ügyfélnek, akinek a díj nemfizetése miatt megszűnt a kötelező biztosítása, és nem köti meg azonnal újra azt a megszűnés napján, a fedezetlenség időtartamára fedezetlenségi díjat kell fizetnie. Ennek összege - a személyautó teljesítményétől függően - naponta 430-1030 forint lehet, teherautóknál meghaladhatja a napi 3400 forintot is.

A legsúlyosabb következmény pedig az lehet, ha az ügyfél a fedezetlenség időszakában kárt okoz, ilyenkor neki kell ugyanis állnia a személyi sérülés esetén akár több tízmillió forintot is elérő kártérítést, ami könnyen életre szóló fizetési kötelezettséget jelenthet.

Forrás: index.hu

Tudta? Bármelyik biztosítónál bejelentheti a balesetet
2019 február 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Tudta? Bármelyik biztosítónál bejelentheti a balesetet

– Balesetben egy kötelező biztosítás nélküli autós jött nekem, s rongálta meg az autómat. Ki téríti meg ilyen esetben a káromat? – érdeklődött P. Tamás Üllőről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőitől. Kérdésére az alábbiakban Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára válaszol.

– Ha a nekünk kárt okozó jármű üzembentartójának nincs kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb), akkor nem valamelyik biztosító, hanem a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) által kezelt Kártalanítási Számla fizeti meg nekünk a kártérítést – magyarázza Binder István. – A kártérítés vagy a javítási költség mindenképp jár nekünk, függetlenül attól, hogy a biztosítatlan járművet maga az üzembentartó, hozzátartozója vagy esetleg egy a kocsit ellopó tolvaj vezette-e – hívja fel a figyelmet a szakértő, akitől azt is megtudhatjuk, mi a menete a kárrendezésnek.

Rögzítsük az adatokat

Más balesethez hasonlóan ebben az esetben is töltsük ki közösen a károkozóval – akár papíralapon, akár elektronikusan – a „kék-sárga” baleseti bejelentőlapot, ismertessük el a másik féllel a felelősséget írásban, szükség esetén rögzítsük a tanúk adatait, fényképezzünk. Személyi sérülésnél vagy ha a károkozó nem ismeri el a felelősséget, mindenképpen hívjunk rendőrt!

Figyeljünk a határidőre

Ha ilyen balesetet szenvedtünk, a kárt 30 napon belül vagy a Mabisznál, vagy szerte az országban bármelyik (gépjármű-kárrendezéssel is foglalkozó) biztosítónál be kell jelentenünk. E bejelentési határidőből – ami a kártérítés feltétele – a törvény szerint csak akkor csúszhatunk ki, ha ez igazoltan lehetetlen volt (például kórházi kezelésünk miatt mozgásképtelenek voltunk). A károkozónak 5 munkanapon belül szintén ugyanígy jelentenie kellene a kárt, de ha nem tenné meg, akkor sem esünk el a kártérítéstől.

Az általunk felkeresett biztosító szemlézi a károsodott gépjárművet, és adja át a káriratokat kifizetési javaslatokkal a Kártalanítási Számla kezelőjének. Ahogy minden adat megérkezett a Mabisz elkülönített szervezeti egységéhez – a biztosítói kárrendezésre vonatkozó előírásokkal megegyezően – 15 napon belül kifizetési ajánlatot kell adnia számunkra. Három hónapon belül pedig akkor is kell ilyet javasolnia, ha nem kapott meg minden adatot (mert például rendőri intézkedés történt, s ennek nyomán még nem született rendőrségi határozat az ügyben).

Ritka, de előfordul

Bár a járműnyilvántartási és kötelező biztosítási nyilvántartási rendszerek adatait az illetékes hatóságok folyamatosan egyeztetik, kis számban még lehetnek itthon kgfb nélküli jármű-üzembentartók. Előfordulhat ugyanis, hogy valaki frissen vett autójára még nem kötött „kötelezőt”, másnál pedig (a díj nem fizetése miatt) nemrég szűnt meg a kgfb-szerződés. A baleset után utólag a károkozó már természetesen hiába kötne „kötelezőt”, az visszamenőlegesen nem fizetne erre a kárra.

Sokba kerül a mulasztás

A károkozónak sokba kerül a biztosítás hiánya. A Kártalanítási Számla ugyanis a történtek után peren kívül fizetési felszólítást küldve, majd – nem fizetés esetén – perben követeli vissza (pluszként még saját költségeit is felszámítva) a kártérítés teljes összegét. A rendőrség a biztosítással nem rendelkező járművét kivonhatja a forgalomból (vagyis leveszik rendszámát) vagy szabálysértési bírságot ró ki rá, az eltelt biztosítatlan időszakra pedig – a hagyományosnál jóval magasabb – úgynevezett fedezetlenségi biztosítási díjat kell fizetnie. Ráadásul, mivel kárt okozott, újonnan megkötendő kgfb-szerződésének díja is magasabb lesz a kármentes autósokéhoz képest – figyelmeztet Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője.

Százmilliós kifizetés

A Kártalanítási Számla pénzforrásait a kgfb-vel rendelkező jármű-üzembentartók díjából teremtik elő. A biztosítók ugyanis kötelező biztosítási díjbevételük gépjármű-felelősségbiztosítási piaci részesedésük szerint meghatározott hányadát kötelesek e célra átutalni. A Kártalanítási Számla kezelője évi több ezer kárt rendez így, több százmillió forintot kifizetve.

Forrás: blikk.hu

CLB TIPP: Soha ne közlekedjen érvényes kgfb nélkül, oldalunkon online megkötheti, otthona kényelméből! Kötelező kalkulátor >>

Kötelező biztosítás: Újabb drágulás van kilátásban
2019 január 14.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Kötelező biztosítás: Újabb drágulás van kilátásban

Három év alatt akár 20 százalékkal is drágulhatnak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás díjai. Ez a biztosítók és a szervizek szerint is reális. További, jelentős emelés viszont nem várható a következő években. A szakértők most a casco-biztosítások számának növekedésével számolnak.

Az autószerelők műhelyeiben szinte sosincs leállás. Időpontot azonban egyre nehezebb találni, hiszen egyre kevesebb az igazi szakember, az árak pedig jelentősen emelkedtek. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjai azonban csak pár éve kezdtek el alkalmazkodni a piaci körülményekhez. A legtöbb autósnak idén az infláció feletti drágulással kel számolnia.

A CLB számításai szerint a 2016-ban kalkulált 37 ezer forintról idén átlagosan 42-45 ezer forintra nőhet a kötelező biztosítás átlagos éves díja. Ez 3 év alatt átlagosan 13-21 százalék közötti drágulást jelent.

Pátkai Miklós, autószerelő azt mondta kameránknak: „Szerintem ennyi benne van a piacban, tehát a 6-7 százalékos áremelés az benne lehet, mert a szakmának elég sokáig elmaradtak az áremelései, a szolgáltatási árai, a béroldalról elmaradások voltak. Szerintem ez reális lehet nagyjából, többet nem hiszem, hogy indokolt lenne.”

A biztosítási közvetítők a következő években hasonló mértékű emelkedésre már nem számítanak. A szabadon választható autóbiztosítások azonban továbbra sem népszerűek.

Németh Péter, CLB független biztosítási alkusz azt mondta: „Alig 15 százalékára van casco a magyarországi autóknak, ami egy bődületesen alacsony szám, és ez azért is van, mert az emberek még mindig nem gondolkodnak a casco biztosításban. Nyilván 10-11 éves korú, vagy afölötti autóra már nem is nagyon éri meg casco biztosítást kötni, mert már olyan drága ez, de azért a fiatalabb autók esetében simán lehetne ez a szám 40-50 százalék, akiknek még megérné.

Németh Péter szerint az autólopások számának drasztikus csökkenése ellenére főként a töréskárok miatt érné meg ezt a biztosítást választani. Ez utóbbi kárrendezését könnyítheti meg az új e-kárrendezési alkalmazás hét eleji bevezetése is.

Lambert Gábor, a MABISZ kommunikációs vezetője azt mondta: „Kevesebb, mint 48 óra alatt 44 ezren töltötték le az alkalmazást, és érkeztek már bejelentések is e-kárbejelentő révén a biztosítókhoz és az egyik biztosító ki is adott egy közleményt, hogy 24 óra alatt már az ügyfél számláján volt a pénz a bejelentést követően, egy kisebb, egyszerűbb koccanást követően.”

A taxiszolgáltatás díjai tavaly emelkedtek, most a kötelező biztosítás drágulása miatt a taxisok nem kezdeményeznek újabb tarifaemelést.

Forrás: atv.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze könnyedén különböző biztosítók ajánlatait a CLB kalkulátorában! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

50 ezer forint fölé drágulhat a kgfb
2019 január 11.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

50 ezer forint fölé drágulhat a kgfb

A kötelező biztosítás éves díja átlagosan 50 ezer forint fölé emelkedhet idén januárban az alkuszok szerint – derült ki az RTL Klub csütörtök esti híradójából.

Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége szerint 4-5 százalékkal emelkednek a tarifák januárban, ezzel három év alatt eléri a 10 ezer forintot a kgfb-díjak átlagos emelkedése.

Az RTL Híradó szerint a jelenség hátterében az áll, hogy több az autó, egyre nagyobb a munkaerőhiány és gyorsan nő a szerelők bére. Az áremelés folytatódhat, akinek a szerződése később évfordulós, az még rosszabbul járhat. Az alkuszok szerint a mostani mérsékeltnek mondott emelés után további áremelkedés jöhet még akár az idén.

Forrás: index.hu

CLB TIPP: A CLB kalkulátorában könnyedén összehasonlíthatja különböző biztosítók díjait és feltételeit. Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Erre figyeljen, ha hóban, fagyban is motorozik
2018 december 18.
Kategória:
Motor biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

Erre figyeljen, ha hóban, fagyban is motorozik

A fanatikus motorosok, robogósok és kerékpárosok valószínűleg egész télen használják járművüket. A Groupama Biztosító számukra gyűjtött össze néhány hasznos tanácsot vezetéstechnikai instruktorainak segítségével, hogy baleset nélkül vészelhessék át a telet.

Az alapvető kiegészítők, mint a kesztyű, a vízhatlan cipő és a derékmelegítő mellett érdemes kézzsákot, lábtakarót és túraplexit is beszerezni. Nagyobb kiadással jár, de sok segítséget jelenthet motorokon az ülés- és a markolatfűtés, vagy akár a fűthető ruházat.

Minél jobban átfázunk, annál veszélyesebbé válik ugyanis a téli kétkerekűzés. Ennek oka, hogy éppen, amikor a szokottnál is fokozottabb figyelemre lenne szükség, kevésbé tudunk a forgalmi helyzetekre koncentrálni, mozdulataink nehézkesebbé válnak, így a reakcióidőnk értékes tizedmásodpercekkel nőhet.

Mindemellett elengedhetetlen a láthatóságot segítő élénk színű sisak és kabát, bizonyított ugyanis, hogy segítségükkel akár már 300 méterrel hamarabb észre lehet venni a közlekedőt.

Természetesen nem csak autók esetében fontos az abroncscsere: ha biciklire még nem is, motorokra már elérhetőek téli gumik. Kissé hidegebb, esős időben segíthetnek, de havas utakon való közlekedésre ezek sem teszik alkalmassá a járműveket. Ha egy autó kicsit megcsúszik, még lehet korrigálni, egy kétkerekűnél a jégen csúszás szinte kivédhetetlenül eséshez vezet.

Tapasztalataink szerint ilyen esetekben nagy a valószínűsége a lábsérülésnek, a motorosok esetében 70-75%-os ennek a valószínűsége – mondták el a Groupama Tanpálya instruktorai. A balesetek elkerüléséhez a motorok és kerékpárok esetében is kerülni kell a hirtelen pedál- és kormánymozdulatokat. A fékezést a megszokottnál hamarabb kell megkezdeni, a járművet pedig finomabban dönteni, nagyobb íven, és kisebb sebességgel kigyorsítani a kanyarokból.

Ha mégis megtörténik a baj?

A motorkerékpárok kötelező felelősség és casco biztosításával szemben kevésbé köztudott, hogy kerékpárosok számára is létezik biztosítás. Akár egy lakásbiztosítással is elérhető a biztosítási védelem, hiszen a lakásbiztosítások általában kiterjednek az egy háztartásban élők kerékpáros baleseteire is, illetve a csomagnak része lehet olyan felelősségbiztosítás is, amely fizeti a kerékpár használójaként másoknak okozott károkat.

Arról végképp kevesen tudnak, pedig télen nagyon hasznos, hogy akár olyan kiegészítő biztosítás is létezik lakásbiztosításhoz, amely közlekedési baleset esetén megtéríti a kerékpár törésének, vagy más károsodásának helyreállítási vagy pótlási költségeit is.

Forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: Tájékozódjon a motorkerékpárjára elérhető biztosítási lehetőségekről a CLB GÉPJÁRMŰBIZTOSÍTÁS >> felületén, és válogasson a lakásbiztosítások között, melyek akár kerékpárja használata közben is védik Önt: LAKÁSBIZTOSÍTÁS KALKULÁTOR >>

Oldalak