Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
A segítségét, tanácsát kérném az alábbiak miatt. Férjem nevén szerepel mindkét szgk-nk, amit ő használ balesetmentesen B10-ben biztosított, amit én használok sajnos két koccanásban vett részt. Egyik 2012.novemberében, másik 2013. áprilisában. A balesetek előtt A00-ba volt besorolva, mint második autó.
2013.december 26-os évfordulót megelőzően az Astra biztosítótól B01-es kártörténeti igazolást kaptunk. Ennek megfelelően kötöttük újra a Waberer's -nél a 2014.12.25-ig érvényes biztosításunkat, éves kb.20eFt-os díjjal, ezt ki is fizettük, abban a tudatban, hogy minden rendben van.
Most 2014.10.15-én kaptunk egy levelet a Waberer's-től, hogy az NGM rendelet alapján eltérést tapasztalnak a mi nyilatkoztatunk és a nyilvántartó rendszer adatai között, ezért az éves biztosítási díjat visszamenőlegesen éves ~60eHUF +baleseti adó -ban határozzák meg, melyet a csatolt számla alapján kérnek megfizetni (még további 59eFt értékben.
Kérdésem ez így szabályos? miért csak október közepén derült erre fény? Hogy kaphattunk téves kártörténeti igazolást? van-e valamilyen lehetőségünk a díj mérséklésére, akár új üzembentartó bejegyzésével?
Az MNB honlapján olvasható biztosítás kezdetétől számított B/M végleges besorolás 45 napos határideje nem mentesíthet esetleg?
Előre is nagyon köszönöm segítségét!
T.Rita
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Jogszerűen járt el a biztosító, amikor a B/M besorolását módosította, évfordulóig sajnos nincs lehetősége változtatni biztosítási szerződésén.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 361 - 380 / 834Tisztelt Kérdező!
A baleseti adót minden KGFB szerződőnek fizetnie kell, így nem csak a balesetet okozó KGFB szerződő az adóalany, hanem minden egyes KGFB szerződő.
Ez egy 2012-től bevezetésre kerülő adó, amit az egészségügy forrásainak bővítése érdekében szavazott meg a törvényhozás (a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény (Neta tv.) szerint)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A központi nyilvántartó rendszerben csak az a biztosító korrigálhat, aki mulasztott, vagy téves adatokat rögzített. Kérnie kell régi biztosítójánál a korrekciót, hogy a megszerzett jogával, elért bónusz fokozatával élni tudjon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem változik a bónusz besorolása. Ahhoz, hogy változzon a bónusza, biztosítási időszakon belül (szerződéskötéstől számított egy év) legalább kilenc hónapig kell, hogy érvényes biztosítása legyen és ne okozzon balesetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Eladás esetén jelenlegi biztosítását érdekmúlással törölni fogják, ha volt túlfizetése, azt az összeget visszautalják. Új gépjármű vásárlása esetén új biztosítást kell kötnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az adásvételi szerződéssel tudja igazolni az érdekmúlást, ezt a dokumentumot kérjük és továbbítjuk biztosítója felé. Új, nem használt, null kilométeres autó vásárlása esetén a forgalomba helyezéshez szükséges dokumentumokat kell elkérnie kereskedésétől, ha Ön akarja intézni biztosítását. Általában ezt a tranzakciót a kereskedések elvégzik, csak ki kel választania új biztosítóját.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók elszámolási rendje szerint történik a visszafizetés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a károkozás időpontjában biztosítása díjjal rendezett volt, a biztosító fizeti a kárt, azt nem kell visszatérítenie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Újra kell kötnie biztosítását ugyanannál a biztosítónál, ahol szüneteltette biztosítását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, regisztráljon kárügyintézés szolgáltatásunkra, ahol a konkrét adatok megadása után tudunk segítséget nyújtani problémájának megoldásában:
Kárügyintézés
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A baleseti adót a biztosítótársaságok a biztosítási díjjal együtt számítják ki, szedik be és fizetik meg a Nemzeti Adó és Vámhivatal részére, a vonatkozó jogszabály alapján. A baleseti adó mértéke a gépjármű kötelező felelősségbiztosítás után 2013-tól 30 százalék. Káresemények rendezésénél ez az adónem nem játszik szerepet, kártérítést az érintett biztosító fizet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel itt nincs lehetőség üzembentartót jelölni, a kötelező felelősségbiztosítást a tulajdonos nevére kell megkötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jogszabály szerint csak közös megegyezéssel való törlést követően van lehetősége a biztosítási tartamon belül biztosítót váltania. A közös megegyezést Önnek kell kezdeményeznie biztosítója felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Azzal, hogy új biztosítást kötött és azon a megszerzett B10 jogát érvényesítette, újra megilleti minden törvényben foglalt jog, új szerződésének megszűnésével, a két éves jogmegtartó időszak is újra kezdődik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Változás bejelentési kötelezettsége van a biztosítás szerződőjének, jelentenie kell az üzembentartói változást, ami alapján érdekmúlással törölni fogják szerződését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben az üzembentartó a szerződést felmondja vagy az érdekmúlás jogcímén megszűnik, majd később új szerződést köt, a korábban megszerzett fokozatot azonos gépjármű-kategóriára továbbviheti, feltéve, hogy az új szerződéskötésre két éven belül sor kerül. A már megszerzett bonus fokozatot az új szerződést kötő biztosító köteles figyelembe venni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A fedezetlenségi díjat a biztosító mindig az üzembentartótól követelheti. Amennyiben a biztosító időben értesült az üzembentartó személyek változásairól, nem követelheti a fedezetlenségi díjat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Új szerződés kötése esetén a biztosító az üzemben tartó nyilatkozata alapján állapítja meg a szerződés előzetes besorolását, ennek hiányában - illetve a rendszerbe újonnan belépő üzembentartó esetén - a szerződést előzetesen az A00 osztályba sorolja. Ugyanakkor a korábbi gyakorlatból adódóan a biztosító köteles a hozott kárelőzményi igazolást figyelembe venni, amennyiben az tartalmazza a releváns adatokat. Ha nem szerepel a központi nyilvántartó rendszerben, mint károkozó, akkor nem kell tartania negatív besorolástól.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha kötelező felelősség biztosítása 2017. 04. 11. óta a kivonás miatt szünetel, akkor a biztosítónak szerződését érdekmúlással meg kell szüntetnie a GFB t. 26. §(4) szerint. Megszűnt szerződéséről a bónusz átvezethető, a megszerzett besorolást a szerződés megszűnését követő 2 éven belül lehet figyelembe venni ugyanazon gépjármű-kategóriába tartozó gépjárműre az új szerződés besorolásánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A pontos összegről, hogy mennyi fedezetlenségi díjat kell fizetnie, biztosítója ad tájékoztatást, amikor az esedékességi díjról értesítést kap.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.