Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Na most jön a bökkenő része, ennek az 1évi hátralékát amikor nem volt forgalmi de nem is volt kivonva a kocsi nem kérte mai napig a cég, eltelt 4év. Szeretnék most biztosítást kötni egy segédmotorkerékpárra egy másik biztosítónál, ezt a korábbi folyamat befolyásolja e. Mert nem mindegy hogy most kifizetem a motorra a 11ezret vagy még hozzá csapnak 260ezret. Továbbá ha majd szeretnék kocsit venni akkor szakad a nyakamba egy x ezres mennyiség amit kamatoztattak azóta esetleg. Melyik az az intervalum illetve dőszak amit követelhet rajtam a cég visszamenőleg és mikor. Továbbá ha kötök most segédmotorkerékpárra biztosítást azzal elindítom a lavinát vagy az egy másik műsor lesz mert nincs köze a korábbi szerződéshez. Fontos kérdések ezek eléggé terhelik azóta is a mindennapjaimat kérem kimerítően válaszoljanak. További szép napot. Üdvözlettel: J.Ferenc
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Sajnos az előzményben felsorolt okokból eredő KGFB és MABISZ díj tartozás bizonyára fenn áll az első gépjárművére a mai napig is, így annak a követelésnek a megjelenése vagy a biztostója, vagy a MABISZ részéről bármikor várható lehet. Azonban az új jármű vásárlását és arra kötelező biztosítás kötését mindez nem befolyásolja, tehát az ott fennálló bármekkora tartozás is, egy új szerződéshez hozzá nem adódik. Ilyen módon a "lavinát sem indítja el", mert ahogy fentebb írtam ez jelenleg bármilyen szakaszban lehet. tapasztaltuk már ügyfeleink körében a teljes elévülést, de a követelés teljes behajtását is a biztosítók részéről, ami a jelen esetben az olvasottak alapján jogos lehetne.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 721 - 740 / 960Tisztelt Kérdező!
Szerződését legkésőbb 30 nappal az évforduló előtt fel kell mondania, amennyiben új biztosítást kötött. Konkrét szerződésével kapcsolatos egyéb kérdéseit az alábbi linkre kattintva teheti fel:
http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem kell elfogadnia, ha végképp nem tud egyezségre jutni nem marad más, mint a polgári peres eljárás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Átutalással minden esetben rendezheti biztosítási díját egy összegben is.
Javasoljuk, konkrét szerződésével illetve belépési adataival kapcsolatban keresse fel ügyfélszolgálatunkat a +36 1 999 0620-as telefonszámon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben javasoljuk, kérje ügyfélszolgálatunk segítségét a +36 1 999 0620-as telefonszámon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Biztosítását csak évfordulóra mondhatja fel, amennyiben 2015 márciusában van szerződésének évfordulója, csak akkor válthat. A felmondást mindig az évforduló előtt legkésőbb 30 nappal kell megtenni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben az ügyfél aláírva visszaküldi részünkre a felmondási nyilatkozatot (az ügyfélkapuból letölthető) az évfordulót megelőző 35. napig, mi garantáljuk az előző szerződés felmondását. Természetesen közvetlenül a biztosítónál is fel lehet mondani a szerződést az évforduló előtt legkésőbb 30 nappal.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A figyelmeztetés a biztosító szempontjából az e-mail és a telefon volt, ha a téves díjat nem utalta vissza a biztosító az lehet hivatkozási alap szerződésének reaktiválására, újra érvénybe helyezésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A konkrét kedvezmények és azoknak mértéke szinte minden esetben függ a biztosítótól és a terméktől, így pontos információnk a díjszámítás utolsó oldalán erről nincs. Sok esetben a kötés után az ajánlaton már szerepelnek a kedvezmények, de a legpontosabb információt csak a biztosító tudja megadni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szerviznek van kártérítési kötelezettsége, ha volt a szerviznek vagyon- és felelősségbiztosítása, a károkozó biztosítója térítheti a kárukat. Minden kárukkal kapcsolatos igazolt költséget vagy az okozónak, vagy a biztosítójának fizetnie kell.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Erre nincs lehetőség, a 2010 után vásárolt gépjárművek évfordulója minden esetben a gépjármű tulajdonszerzésének napja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Másik alkusz által kezelt szerződésével kapcsolatban pontos információt csak tőlük kaphat, illetve problémáját is csak ők tudják rendezni.
Szerződést kötni visszamenőlegesen sajnos nem lehetséges.
Általunk kezelt konkrét szerződésével kapcsolatban szíveskedjen az alábbi linkre kattintva üzenni részünkre: http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk, így ügyfélszolgálati munkatársaink keresni fogják önt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatban szíveskedjen az alábbi linkre kattintva üzenni részünkre, ügyfélszolgálatunk hamarosan keresni fogja önt. http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szükséges dokumentumokat e-mailben illetve ügyfélkapujába továbbítjuk az ön részére, melyet az alábbi linkre kattintva érhet el és konkrét szerződésével kapcsolatos kérdéseit is felteheti nekünk.
http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatban szíveskedjen az alábbi linkre kattintva, ügyfélkapujába belépve üzenni nekünk:
http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási törvény szerint a 2010 után vásárolt gépjárművek évfordulója mindig a gépjármű tulajdonszerzésének napja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Malus négynél nem lehet kedvezőtlenebb a besorolása, malus osztálya az új szerződésének kötvényesítésénél fog kiderülni, mivel nem írta meg, hogy honnan indult nem tudok pontos válasz adni. Az elévülési idő öt év.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben nem vált biztosítót nincs további teendője, az éves díjat az előző évekhez hasonlóan kell rendeznie a biztosító által kiküldött értesítés alapján.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az első biztosítása az érvényes, a másodikat nem is kötvényesítheti a biztosító. Díjrendezettség esetén kérheti szerződése közös megegyezéssel való megszűnését, és ezt követően köthet új biztosítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatban kérjük, az alábbi linkre kattintva üzenjen nekünk:
http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító kárbejelentő nélkül nem tudja indítani a károk rendezését, kérem töltse ki úgy, ahogy a baleset történt, a biztosító az ott leírtak és a helyszíni szemle alapján tud dönteni a kár mértékéről, a rendőrségi határozat a felelősség kérdésére ad majd választ, jogalapot a biztosítónak.