Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
A kötelező biztosításomat az egyik biztosító díjnemfizetés miatt 2014. április 10.-i hatállyal megszüntette. Tette mindezt úgy, hogy a biztosítási díjról esedékességről való felszólítást sem küldte ki. Ezt az információt a bank call centerének ügyintézője is megerősítette a mai napon, sőt azt is elmondta, hogy a Biztosító egyáltalán nem indította el a díjlehívást sem. A dolognak az a pikantériája, hogy apósom hasonlóképpen járt ugyanezzel a biztosítóval, aminek az lett a vége, hogy újra kellett kötnie a kötelezőt, természetesen azonban már nem B10-es fokozattal. Kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben én is hasonlókra számíthatok, vagy a biztosítónak kötelessége ilyen esetben helyreállítania a biztosítás megszűnése előtti állapotot? Milyen egyéb teendőim vannak, hogy az igazam meg tudjam védeni, hiszen ilyenkor szokott jönni, hogy a számlám biztosan nem volt fedezet, a limit nem volt megfelelően beállítva, stb. Ez persze mind kifogás lehet csak, hiszen féléves díjként 5421 Ft-ot kellett volna kiegyenlíteni, s ennek az összegnek többszöröse volt mindig a számlám. Újabb érdekes adalék, hogy Cascom is ennél a biztosítónál van, s az érdekes módon ugyanígy van fizetve, s az az ügyintéző szerint rendezett a félév végéig.
Köszönettel,
Horváth Attila
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a biztosítási szerződése továbbra is díjlehívásos fizetési státuszban volt és a banki adatok megadásával is sikerül bizonyítani a biztosítója felé,hogy az ő hibájukból nem teljesült a díjfizetés, a biztosító kötelezhető az eredeti állapot teljes visszaállítására.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 641 - 660 / 942Tisztelt Kérdező!
Az okozott kárt, ha az okozó azt elismerte, fizetnie kell a balesetért felelős biztosítójának, független attól, hogy volt-e Önnek érvényes felelősségbiztosítása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben előző szerződését nem mondta fel időben, úgy jogos az új biztosító elutasítása. Szíveskedjen tisztázni a kérdést régi biztosítójával, amennyiben ön időben elküldte részükre a felmondást, zárják le a szerződést. Ha a szerződés nem került felmondásra, úgy régi biztosítása marad az élő a következő időszakra is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos észrevételeit szíveskedjen megadott elérhetőségeink valamelyikén, vagy az alábbi linkre kattintva, ügyfélkapuján keresztül jelezni részünkre:
http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, keresse fel ügyfélszolgálatunkat megadott telefonszámunkon, munkatársaink segíteni fognak önnek a biztosítás megkötésében.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító károkozás után vagy helytelen adatok megadása esetén rögzít alacsonyabb bónuszfokozatot. A pontos körülményeket és a konkrét szerződést nem ismerjük, így javasoljuk, tisztázza a kérdést biztosítójával.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A károkozói nyilatkozat helyett a rendőrségi határozatot kell mellékelnie, ami alapján a biztosítónak rendeznie kell a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A hagyatéki végzés időpontjáig is fizetni kell annak a személynek a biztosítást, aki használta a vagyontárgyat. A hagyatéki végzés jogerőre emelkedésének időpontjától az örökösnek kell új biztosítást kötnie. Javaslom tisztázzák az Okmányirodánál, hogy történt-e kivonás. Sajnos a fedezetlenségi díj befizetésén túl az átírás késedelme miatt is számíthatnak pluszkiadásokra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Szerződésével kapcsolatban szíveskedjen felkeresni ügyfélszolgálatunkat a megadott telefonszámon a módosításhoz/újrakötéshez.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kötelező felelősségbiztosítással kapcsolatos ügyek elévülési ideje öt év.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Független attól, hogy üzemképes vagy üzemképtelen, amíg nincs kivonva a gépjárműve a forgalomból fizetnie kell a felelősségbiztosítást. Normál esetben újra forgalomba helyezni a már kivont gépjárművet csak az üzembentartó, vagy a tulajdonos tudja érvényes új felelősségbiztosítással. Vélhetően gépjárművét nem véglegesen vonták ki a forgalomból, a törvényben meghatározott ideiglenesség határideje (2013. december 31-ig fél év, 2014. január 1-jétől 1 év) lejárt, automatikusan az, újra forgalomba került, ezért kérhetik a biztosítás igazolását, díjának rendezését. Javaslom vonassa ki véglegesen gépjárművét a forgalomból!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Vélhetően javítási határt állapított meg a biztosító, gazdaságosan a meghatározott összegig javítható gépjárműve, egyébként totálkár. Sajnos a különbözetet nem lehet cascóra rendezni, valószínű a javítási határ a cascónál sem lenne magasabb és még az önrészt is levonná a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Feltételezem kötelező felelősségbiztosításról van szó. Régi biztosítója jogszerűen járt el, évfordulóig nem válthat biztosítót, még díj nem fizetéses törlés esetén is csak hozzá köthet új szerződést. Az új biztosítója nem kötvényesítheti ajánlatát, létre nem jött szerződés miatt a már befizetett díjat vissza kell utalnia. Régi biztosítójánál kezdeményezheti a közös megegyezéssel való törlést, aminek egyik feltétele az, hogy az évfordulótól eltelt időszakra a díj rendezett legyen.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az üzembentartó váltás sajnos nem oldja meg múltbéli mulasztását, az újra forgalomba helyezés feltétele a fedezetlenség díj befizetése, illetve régi biztosítójánál a díj rendezése.

Igen, amennyiben ön 2 gépjármű tulajdonosa ezáltal párhuzamos üzemeltető, a második autó biztosítása A0 bónuszfokozatba kerül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Átviheti elért bónuszát a jelenleg is élő biztosítására, ha mind a két gépjármű azonos kategóriájú (szgk, tgk) azzal az időponttal, amellyel a régi megszűnt. Az új biztosítás megkötésekor a jelenlegi bónuszfokozatot kell megjelölni.

A biztosítónak a balesettel kapcsolatos körülmények vizsgálata után jogában áll felülbírálnia a kárbejelentőn tett nyilatkozatokat, illetve a baleset részesei is kiegészíthetik, módosíthatják az addig leírtakat. A biztosító mindig az érvényes jogszabályok, ha szükséges helyszíni szemlét is tartva dönthet a felelősség kérdéséről. A káresttel kapcsolatban csak a résztvevők biztosítója egyeztethet, ha a balesettel kapcsolatban van még kiegészíteni valója, ami módosíthatja az osztott felelősséget, azt haladéktalanul tegye meg.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket, kérem regisztráljon a http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha azonos volt mind a két gépjármű fajtája, kérheti a bónuszátvezetést második autójára, egyben igazolnia kell a biztosítója felé, hogy első gépjárműve már nincs forgalomban.