Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Kérem válaszoljon vissza kell-e fizetnünk a számunkra kifizetett kárt.
2 éve a biztsító kártérítésként megállapított 270.000.-ft-ot ami a kárunknak 30 %-a. Az én feleősségemet 70 % -ban állapították meg. Ekkor figyelembe vették a BKKB bíróság ítéletét , ami szerint a balesetért 100%-ban én voltam a felelős, valamint a műszaki szakértő véleményét, és azt is a tudomásunkra hozták, hogy a másik fél beperelte a bíztosítót a PKKB-n , és annak a pernek a kimenetele még kétséges. Ezután az összeget utalták a számlánkra.
Most kaptunk egy levelet, hogy a 270.000.- Ft-ot fizessük vissza , mert megváltozott a jogalap. Ugyanis a másik fél pere , azzal az eredménnyel zárult miszerint a balesetért 100%-ban én vagyok a felelős, és kármegosztásnak nincs helye. Abban a perben mi nem vettünk részt . Hogy lehetséges ilyen, hogy minket megsem hallgattak , és ránk nézve sérelmes ítéletet hoztak. A biztosító ügyvédje pedig nem tudta a perben megvédeni azt az álláspontját miszerint nekünk jár a 30%-os kártérítés ? A Biztosító ügyvédje miatt kell nekünk a pénzt vissza fizetni ?
Várom válaszát. Üdvözlettel Hajdu László
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosító ügyvédje képviselte a perben, a perről és az ítéletről csak a biztosítója tud tájékoztatást adni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 41 - 60 / 950Tisztelt Kérdező!
Kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal, amennyiben a szerződésével kapcsolatos kérdés merült fel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Ha csak KGFB-je van: Sajnos nincs lehetőség biztosítói térítésre. Ha van casco biztosítása: Mivel nincs szó baleseti kárról, hanem műszaki meghibásodásról, a biztosító jó eséllyel nem tekinti biztosítási eseménynek, így nem fog gazdasági totálkárt megállapítani. Érdemes átnézni a szerződését, és megkeresni, hogy az adott típusú meghibásodás kizárásra került-e.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) nem fedezi a saját járművében keletkezett károkat, csak akkor nyújt fedezetet, ha Ön másnak okoz kárt. Az Ön által leírt motorhibára és annak következményeire kizárólag egy casco biztosítás nyújthatna fedezetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos, nem tudjuk mire szeretne választ kapni, kérem tegye fel kérdését pontosabban.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos a külföldi biztosítási szabályokat nem ismerjük.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ez nem biztosítással kapcsolatos kérdés, forduljon az okmányirodába további információért.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A károkozónak 5 nap áll rendelkezésére, hogy a saját biztosítójánál jelentse a balesetet a körülmények részletes bemutatásával. Javasoljuk, hogy minél előbb jelezzék a biztosítójuk felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kötelező biztosítás a másoknak, mások autójában okozott kárt téríti meg, ebben az esetben viszont az Ön által vezetett autóban történt a kár, így ezt a casco biztosítás tudná csak fedezni. Az, hogy az autó sofőrje nem a tulajdonos vagy az üzembentartó volt, az jelen esetben a biztosítás szempontjából nem releváns.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kérdése nem biztosítással kapcsolatos, így nem tudunk rá érdemben válaszolni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A hagyatéki eljárás lezárásával (jogerős végzés dátuma: 2025. február 22.) Önök lesznek a gépjármű hivatalos tulajdonosai és a biztosítás megköthető innentől kezdve.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A károkozásért a bonus malus fokozata fog visszaesni, így a következő évi biztosítási díja magasabb lehet, de a kárbejelentés miatt nem szankcionál a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kalkulátorunkban ki tudja választani azt az opciót, hogy a jármű még nem rendelkezik rendszámmal.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amíg nincs kivonatva a forgalomból addig tartsa meg a biztosítást. Miután megtörténik a leadás, a biztosítónál fel tudja mondani a szerződést és a biztosítás időarányos díja visszajár majd.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Közvetlenül a biztosítónak jelezze az eladást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, lehetséges, hogy nem volt biztosítása valameddig. Az előző biztosítójával kellene felvennie a kapcsolatot, mert a díjnemfizetéssel megszűnt szerződéseknél fennáll az a kötelezettség, hogy a régi biztosítónál kell újrakötni ismét a szerződést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben Magyarországon történt a baleset és az okozóról minden adat a rendelkezésre áll a MABISZ nem utasíthatja el kárigényüket, foglalkoznia kell vele. Ha külföldön történt a baleset, akkor az adott ország MABISZ-hoz hasonló szervezetéhez kell fordulniuk kárigényükkel. Lehetőség még az okozóval való egyezség, vagy perre vinni az ügyet, keresetet benyújtani felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Magyarországon a KGFB törvény rendelkezései alapján a károsultnak a baleset időpontjától számítva 30 napja van arra, hogy a károkozó biztosítójának bejelentse a káresetet. A károkozónak viszont csak 5 nap áll rendelkezésére, hogy a saját biztosítójánál jelentse a körülmények részletes bemutatásával a balesetet. A törvény a kár érvényesítése tekintetében öt év elévülési időt határoz meg, tehát a magyarországi jogviszonyok szerint, ha a kárbejelentés időben megtörténik, a károsultnak a teljes kárigényre még öt év áll rendelkezésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A KGFB törvény értelmében egyszerre csak egy kötelező biztosítás lehet az autón. Az új szerződés így érvénytelen lesz, jelezze mindenképp az új biztosító felé is.