Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Szeretnék érdeklődni, hogy abban az esetben, ha közúti baleset folyamán (személyi sérülés nem történt) három autó is sérült, de a közvetlen és közvetett felelős egy a háromból, akkor milyen levonásra számíthat a kötelezőnél a felelős jármű tulajdonosa? A két sérült autóból az egyiken jelentős anyagi kár keletkezett, kitört egy kereke, a másik autó kevésbé sérült. A baleset egy középső sávba való sorolás miatt történt, két oldalról is egy sávba próbált behajtani a két autó, de e vétkes sofőr nem vette figyelembe a jobb kéz szabályt a pályán, s a holtérbe került másik autóval ütközve mind a két sofőr elrántotta a kormányt, s így a vétlen jármű egy harmadik autónak is nekicsapódott. Így értem, hogy követve és közvetlen is felelős a másik két autó töréséért. A kérdésem tehát, hogy mire számíthat a vétkes jármű tulajdonosa, hány bónusszal kurtíthatják meg a kötelezőjét? Illetve, hogy ez mennyiben függ az anyagi kár mértékétől?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel, Vali
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Személygépjárművek esetében biztosítási időszakon belül egy
figyelembe vett kár esetén két fokozatot romlik a szerződő, károkozó
bonus-malus besorolása a tárgyévi díjhoz képest. A bonus-malus
besorolás tehát káreseményenként változik, annak mértéke nincs
hatással a következő időszak besorolására.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 81 - 100 / 950Tisztelt Kérdező!
Először ismét meg kell kötnie a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. Fontos, hogy érvényes biztosítás legyen a forgalomba helyezés előtt, mivel enélkül a jármű nem kaphat újra forgalmi engedélyt.
Miután a biztosítás és a műszaki vizsga rendben van, be kell nyújtania a forgalomba helyezési kérelmet a közlekedési hatóságnál vagy az okmányirodában, ahol bemutatja az érvényes kötelező biztosítást és a műszaki vizsgáról szóló igazolást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az újbóli forgalomba helyezés napján meg kell kötni a kötelező biztosítást az új üzembentartó adataival.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
igen, a bonus fokozat évente 1 szintet szokott emelkedni. A szerződések bonus-malus besorolásánál a biztosítók kizárólag a kártörténeti nyilvántartásban szereplő adatokat használhatják, így érdemes megnézni, hogy ott mi szerepel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az autót eladhatja másnak, ha nincs kivonva a forgalomból, akkor nincs akadálya az új biztosításnak sem.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérhet jelszóemlékeztetőt az ügyfélkapu belépési oldalán.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük vigye el a végrehajtóhoz, ahol segítenek kivonni Önnek ideiglenesen a forgalomból, majd értesítse erről a biztosítóját.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a forgalomból ki volt vonva a jármű, akkor a forgalomba helyezést kell választani az új biztosítás kötésénél.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az új autó biztosításnál fogja látni, hogy mekkora pótdíjat szabnak ki a biztosítók.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Dear Sir!
For specific contract questions, please contact our customer support team via the chat platform on our website
Best regards,
CLB.hu
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha Ön ügyfelünk, akkor online ügyfélszolgálatunkon keresztül tudja igényelni a zöldkártyát, ha nem, akkor a biztosítójánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az adásvételi szerződés aláírása utáni legelső feladat a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötése, ennek hiányában fedezetlenségi díjat fognak felszámítani Önnek. A gázolással kapcsolatban a MABISZ-nak sem kötelezettsége sem követelése nincs.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Autóvásárláshoz és biztosításkötéshez nincs szükség a jogosítvány megadására.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A két szerződést külön kezeli a biztosító, így mindkét szerződésre külön kell kérni a megszüntetést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A problémát továbbítottuk az illetékes kollégának, aki fel fogja venni Önnel a kapcsolatot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ilyen esetben, ha nem ismeri el a károkozást, akkor a rendőrségnek szabálysértési eljárást kell indítania és vizsgálnia a felelősség kérdését.
A károsult a baleset után 30 napon belül a MABISZ-nál kérheti a kárrendezést, amennyiben a károkozónak nem volt érvényes biztosítása vagy a károkozó személye ismeretlen.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kármester >> szolgáltatásunkon keresztül szakértői segítséget kaphat az ügy lefolytatásához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A javítást követően, amint a biztosító rendezte a kárt kérhető és kérnie is kell az értékcsökkenés térítését. Ennek mértékét a biztosító állapítja meg.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a személygépjármű sofőrje megszegte a KRESZ szabályait, úgy jogos a biztosító rendelkezése, hiszen ő volt a kár okozója, nem pedig a károsult.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A Malusz 2 fokozatban egy évig marad, ezt követően pedig minden balesetmentes év után általában egy fokozattal javul a besorolás. A következő évforduló után emelkedni fog a biztosítás díja, erről a biztosító fogja tájékoztatni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nincs és nem is lehet hivatkozási alap az értékcsökkenés kiszámításánál, hogy az adott gépjárművet milyen formában üzemeltették.
Az értékcsökkenés jár, ha csak nem extrém módon haladták meg, illetve lépték túl az átlagos futásteljesítményt, vagy korábbi károkból eredő sérüléseket szakszerűtlenül javították meg.