Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Szeretnék érdeklődni, hogy abban az esetben, ha közúti baleset folyamán (személyi sérülés nem történt) három autó is sérült, de a közvetlen és közvetett felelős egy a háromból, akkor milyen levonásra számíthat a kötelezőnél a felelős jármű tulajdonosa? A két sérült autóból az egyiken jelentős anyagi kár keletkezett, kitört egy kereke, a másik autó kevésbé sérült. A baleset egy középső sávba való sorolás miatt történt, két oldalról is egy sávba próbált behajtani a két autó, de e vétkes sofőr nem vette figyelembe a jobb kéz szabályt a pályán, s a holtérbe került másik autóval ütközve mind a két sofőr elrántotta a kormányt, s így a vétlen jármű egy harmadik autónak is nekicsapódott. Így értem, hogy követve és közvetlen is felelős a másik két autó töréséért. A kérdésem tehát, hogy mire számíthat a vétkes jármű tulajdonosa, hány bónusszal kurtíthatják meg a kötelezőjét? Illetve, hogy ez mennyiben függ az anyagi kár mértékétől?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel, Vali
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Személygépjárművek esetében biztosítási időszakon belül egy
figyelembe vett kár esetén két fokozatot romlik a szerződő, károkozó
bonus-malus besorolása a tárgyévi díjhoz képest. A bonus-malus
besorolás tehát káreseményenként változik, annak mértéke nincs
hatással a következő időszak besorolására.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 761 - 780 / 950Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, egyeztessen le biztosítójával minden előzmény- és jelenlegi szerződésadatot, a hiányzó dokumentumokat (pl. az előzmény kötvényt) kérje ki, majd ha minden adat rendben van, kérje újra a bónusz felvezetését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Önnek az adásvétel napjával kell megkötnie a biztosítást, az előző tulajdonos biztosítása szintén az adásvétel napjával szűnik meg, így a biztosítás a gépjárműre folyamatos lesz. Ha megkötötte a szerződést, a biztosító díjbekérőt fog küldeni az ön részére, ami alapján a díjat rendezni kell. A kötés után egy ajánlatot fog kapni, amelyen már szerepel az éves díj, az alapján a biztosító számlaszámára bármikor átutalhatja az összeget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, jelezze a problémát a biztosító felé, és kérje szerződésére a megszerzett bónusz felvezetését. Reklamációjában mindenképp szükséges hivatkoznia valamilyen szerződésazonosítóra vagy a jármű rendszámára.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jelenlegi gépjárművének eladásával egyidőben mondja fel a szerződését érdekmúlásra hivatkozva, és az adásvételi szerződés másolatát továbbítsa a biztosító részére. Az eladás utáni időszakra befizetett díjat a biztosító vissza fogja utalni az ön részére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A választott díjfizetési gyakoriságot és biztosítási díját is ellenőrizheti a szerződéskötés után kiállított ajánlaton vagy biztosítási kötvényén. Ha szerződését díjlehívással kötötte meg, a banknak szíveskedjen megadni a csoportos beszedési megbízást, az összeg lehívását pedig a biztosító fogja elindítani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ez nem biztosítási esemény, mivel egy szerelvény volt a két jármű, az okozott kárt a gépjármű vezetőnek kell megtérítenie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szerződést megkötheti, de az előző szerződés megszűnése utáni fedezetlen időszakra a biztosító fedezetlenségi díjat számolhat fel, melyet egy összegben kell rendezni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az alkusz által megállapított biztosítási díj az alkusz rendszerében minden esetben a biztosító által megállapított díjon alapszik. A biztosító a megállapított díjat bármikor felülbírálhatja. Javasoljuk, egyeztessen szerződésével kapcsolatban, és ha nem egyértelmű, hogy a biztosító milyen okból kért plusz díjat, az alkusz is részletesen fogja vizsgálni a díjeltérést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jogszerűen járt el a biztosító, amikor a B/M besorolását módosította, évfordulóig sajnos nincs lehetősége változtatni biztosítási szerződésén.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a biztosító díjnemfizetés miatt megszünteti a szerződést, valóban ugyanahhoz a biztosítóhoz kell visszakötni, ellenben az ügyfelet a törlésről minden esetben tájékoztatni kell. Javasoljuk a biztosítás mielőbbi újrakötését, hogy elkerüljék a magas fedezetlenségi díjat. A hátralevő díjat az évfordulóig egy összegben kéri majd a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítónak minden esetben tájékoztatnia kell az ügyfelet a szerződés megszüntetéséről. Ha nem kapta meg az értesítést, jelezze ezt feléjük. Az általuk kiküldött levél alapján biztosítását mihamarabb kösse újra, az újrakötött szerződésre a díjat pedig egyben, az évfordulóig kell kifizetni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az előző biztosítót tájékoztatni kell, hogy a szerződés lezárását módosítsa érdekmúlásra - ezt mindenképpen igazolja a gépjármű adásvételi szerződésével, így az új biztosító a megszerzett bónuszt már átvezeti jelenlegi szerződésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ismerni kell, hogy a biztosító milyen okkal mondta fel a szerződést.
Ha díjnemfizetés miatt, akkor csak ugyanannál a biztosítónál kötheti újra biztosítását.
Mihamarabb kössön új szerződést, hogy elkerülje a fedezetlenségi díjat.

Nyugat-Európában elfogadják a hazai bónusz igazolásokat, hogy mennyiben módosítja a kinti alapdíjakat, azt csak az adott biztosító tudja megmondani. Érdemes ott is alkuszoktól tanácsot kérni!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az átírásra ad haladékot a törvény (15 nap) a kötelező felelősségbiztosításra nem, a tulajdonjog megszerzésével azonos időpontban kell kötni a biztosítást ahhoz, hogy részt vehessen a forgalomban. Sajnos az okozott kárt ki kell fizetnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, abban az esetben ha előző biztosítását nem mondta fel, az marad érvényben, annak díját fizesse be. Az új szerződés nem érvényes.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Önnek csak a tulajdonszerzés napjától kell fizetnie a kötelezőt, így erre a gépjárműre a megelőző időszakra fizetendő díj és fedezetlenségi díj nem önt terheli.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Valóban minden esetben az a legfontosabb, hogy a tulajdonszerzés napjától kösse meg a biztosítást, ellenkező esetben a biztosító fedezetlenségi díjat számol arra az időszakra, amíg nem rendelkezett érvényes szerződéssel.
Amennyiben az adásvétel esetleg meghiúsulna, a már megrendelt biztosítást ezzel az okkal lehet töröltetni. Ha ennek bejelentésekor az ajánlat már leadásra került a biztosítóba, ők az adatokat lekérdezik a nyilvántartásból, és ha az autó nincs az ön tulajdonában, a szerződés nem lesz érvényes és megszűnik.
Ha az adásvétel létrejötte után is lehetősége lesz rá, megkötheti akkor is a biztosítást.