2012.01.31

MIRE FIGYELJÜNK A KÖTELEZŐ BEFIZETÉSÉNÉL

Változások a baleseti adó körül

Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy a január 1-jén hatályba lépett baleseti adó kapcsán saját magunknak kell gondoskodnunk arról, hogy a biztosítási díj mellett az adó összege is beérkezzen a biztosítóhoz. Ennek elmulasztása akár a biztosításunk megszűnését, ezáltal pedig nem várt, komoly anyagi terhet is jelenthet, akár azt is, hogy a gépjárművet díjnemfizetés miatt kivonják a forgalomból.

Idén életbe lépett a baleseti adó, amelynek megállapítása, beszedése, bevallása és befizetése a törvény alapján – az önadózás esetén kívül – a biztosítók feladata. A biztosítóknak a megállapított adót – főszabályként - a törvény hatálybalépését követően az esedékes biztosítási díjjal, díjrészlettel együtt kell beszednie, annyi részletben és olyan arányban, ahogyan azt az ügyfél fizeti. Azon szerződés esetében.

Az adó alapja az éves kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díj, illetve a fedezetlenségi díj, ha a gépkocsi-tulajdonost ilyen kötelezettség terheli. Az adó mértéke az adóalap – kgfb díj, ideértve a fedezetlenségi díjat is – harminc százaléka, de a biztosító kockázatviselésével érintett időszakban legfeljebb napi 83 forint gépjárművenként.

Ha az eredetileg megállapított biztosítási díj változik, a baleseti adó is arányosan nő vagy csökken. Így ha bármely okból – érdekmúlás: a gépjárműnek új tulajdonosa lesz vagy totálkárossá válik az autó – a befizetett biztosítási díj időarányos része az ügyfélnek visszajár, és ekkor a megfizetett baleseti adó arányos részét is visszakapja. A biztosító által megállapított baleseti adó és a biztosítási díj befizetése után nincs további tennivaló az adóval kapcsolatban.

A Generali-Providencia Biztosító Zrt. arról tájékoztatta lapunkat, hogy ha a biztosítási díj és a megállapított adó együttes összegénél kevesebbet fizettünk be, akkor ezt a törvény szerint úgy tekintik, hogy részben vagy egészben a megállapított adófizetési kötelezettségünket rendeztük. Fontos tudni, hogy akár a díj, akár az adó megfizetésének elmaradása a szerződés megszűnését eredményezi. A szerződés megszűnése komoly anyagi terhekkel járhat, hiszen a fedezetlenségi díj többszöröse lehet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás eredeti, a biztosító tarifája szerinti díjának.

Ha a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés díjnemfizetés miatt megszűnik, az okmányirodák a jegyző határozata alapján kivonják a gépjárművet a forgalomból. Ennek következtében a gépjármű üzembentartója önadózóvá válik. Ebben az esetben neki kell a fizetendő baleseti adót bevallania és befizetnie az állami adóhatóság részére. A biztosító a kockázatviselés megszűnésétől számított 15 napon belül igazolást küld arról, hogy az adót meddig fizették be. Az önadózóvá váló személynek e napot követően a gépjármű kivonása napjáig kell megfizetni az adót, mégpedig a MABISZ által közzétett fedezetlenségi díj alapulvételével, azzal, hogy ilyenkor az adó felső határának napi 83 forintos összegét sem lehet figyelembe venni.
Ha eddig a szerződő átutalással fizette a biztosítási díját, figyelnie kell arra, hogy az átutalás összegét a baleseti adó összegével meg kell növelnie. Mindez azért fontos, hogy a szerződés esetleges díjnemfizetés miatt ne szűnhessen meg.

Egy 2010-es törvényi rendelkezés értelmében fedezetlenségi díjat köteles fizetni az üzembentartó, ha a választott biztosítójánál a biztosítási díjat nem fizeti meg és szerződése díjnemfizetés miatt megszűnik. A fedezetlenségi díjat a kockázatviselés nélküli időtartamra a MABISZ kártalanítási számlájára kell megfizetni, előre meghirdetett tarifa alapján. A teljes fedezetlenségi díjat az a biztosító köteles kiszámítani és beszedni, amely az üzemben tartóval a fedezetlenség időtartamát követően szerződést köt. A fedezetlenségi díj meg nem fizetése esetén a biztosító ugyanazt az eljárást követi, mint a biztosítási díj meg nem fizetése esetén, azaz a fedezetlenségi díj meg nem fizetése is a szerződés díjnemfizetéssel történő megszűnéséhez vezet. Egy adott időszakra számított fedezetlenségi díj jóval magasabb az adott járműkategória ugyanekkora időszakra eső „normál” biztosítási díjánál, több száz forint is lehet naponta. Ez szándékosan van így, a jogalkotó ezzel is ki akarja kényszeríteni a jogkövető magatartást, a felelősségbiztosítás megkötését és díjfizetéssel való hatályban tartását. A jogszabály nem ad lehetőséget sem a fedezetlenségi díj elengedésére, sem a részletfizetés engedélyezés.

Forrás: magyarhirlap.hu

Biztosítás fajta: 

  • Kötelező biztosítás
Kgfb: facebookosok és kamarai tagok előnyben
2011 október 30.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kgfb: facebookosok és kamarai tagok előnyben

Most jó rendőrnek, tűzoltónak, ügyvédnek, oldtimer tulajdonosnak, vagy akár facebookosnak lenni, mert nekik néhány biztosító jelentős kedvezményt ad a kötelező biztosításból. A gyerekesekre viszont rájár a rúd, némelyik szolgáltató csökkenti a korábbi kedvezményüket, de olyan kockázatviselő is akad, amelyik felárat számít azért, ha valaki egyszerűen csak nem jogosult valamiféle díjcsökkentésre. Van olyan biztosító, amelyiknél 60 százalékkal is csökkenthető a kgfb-díj, és vannak veszélyes vizek, amelyekre csak óvatosan lehet evezni – derül ki a CLB biztosítási alkusz első, gyors összehasonlításából.    

A díjak mellett idén a kedvezmények, és pótdíjak összessége fogja kiadni a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás valós költségét. Van olyan biztosító – például az Uniqua – amelyiknél az alapdíjhoz képest akár 60 százalékos csökkentés is könnyen elérhető – emelte ki az újdonságok közül az egyik leginkább szembetűnőt Németh Péter, a 25 biztosítóval szerződött CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. online üzletág vezetője. A CLB 11 informatikussal megerősítve az elsők között végezte el az idei kgfb ajánlatok összehasonlítását, s már az első körben kiderült, hogy ebben a szezonban a gyerekesek a tavalyihoz képest kevesebb kedvezményt kapnak.

A gyors összehasonlításnál is szembeötlő, hogy a tavaly, a magas díjai miatt az utolsó helyek egyikére szorult Aegon, idén újra alacsony tarifával állt elő, s ezzel megint az élvonalra törhet. Ennél a szolgáltatónál több egyéb biztosítást is meg kell majd kötni ahhoz, hogy akár a minimális, 7900 forintos díjat is el lehessen érni. Németh Péter szerint azonban ezek veszélyes vizek, mert ha az ügyfél végül januártól mégsem kezdi el fizetni az új biztosítást, a kgfb díjat az Aegon már nem fogja tudni módosítani. Az Aegon mellett az Uniqa a másik, amelyik, merész kedvezményeivel felforgathatja a piacot ebben a kampányban. Ennél a biztosítónál elég csak éves díjfizetést választani és az elektronikus kommunikációt és évfordulósként máris 60 százalék kedvezményt ér el a meghirdetett alapdíjához képest. Az Aegonnal együtt felforgathatják az egész piacot.

Az MKB-tól viszont feltűnően nagy, 25 százalék kedvezményt kapnak az oldtimer autók tulajdonosai, de olcsóbb díjjal kedvez a rendőröknek, a tűzoltóknak, az orvosi-, valamint az ügyvédi kamara tagjainak is, valamint azoknak, akik az internet segítségével intézik a biztosításukat. Igaz, éppen ez az a kockázatviselő, amelyik már most 10 százalékkal emelte a díját, ami elgondolkoztatta az alkusz szakértőjét. Németh szerint az emelésnek akár az is lehet az oka, hogy a szolgáltató már tervezett valamelyest a baleseti adóval, vagy éppen nem számított kiemelkedően nagy új ügyfélszerzésre.

A Posta meglepetésekkel készült az idei kampányra, mert azon kívül, hogy 5 százalékot emel az eddigi alapdíjon, jelentős kedvezményt ad, például a lakáshiteleseknek és a facebook közösségi portál tagjainak is. Mindkét kör kiemelkedően népes, s a közösségi portálra vonatkozó kedvezmény egyedülálló a hazai piacon.

A Signal biztosítónál nem várható nagy változás, ha csak az nem, hogy idén először ad árengedményt a flotta-tulajdonosoknak, mert vélhetően a korábbinál biztosabbnak minősítette ezt az ügyfélkört.

A Groupama Garancia is nagyon erős, bár elsőre úgy tűnik sorra pótdíjaz. Felárat számít azért, ha valaki egyszerűen csak nem jogosult különféle kedvezményekre, vagy éppen azért, mert nincs OTP számlája – ez plusz 5 százalék a díjban -, e-mail címe, vagy mobilja. A cég ugyan egyike azon keveseknek, amelyeknél él a gyerekkedvezmény, miközben 13 százalékos felárral bünteti azokat, akiknek nincs kiskorú gyerekük. A szolgáltató a díjfizetés gyakorisága miatt is pótdíjaz, a kiegyenlítési időszaktól függően 8 – 13 százalékkal. Utóbbival a negyedévente és a havonta fizetőket sújtja. Az éves kifizetést viszont a Grupama Garancia egyszerűen csak úgy jutalmazza, hogy nem számít felárat. Meg kell azonban jegyezni, hogy ennek a biztosítónak igen alacsony az alapdíja, s a viszonylag sok pótdíj egy megfordított díjszámításból adódik.

A Generali viszont – már most látszik – azokat az ügyfeleket célozta meg, akik a kötelezőt és a cascót is cserélnék, nekik kedvezményt is kidolgozott..

Az Allianz nem sokat változtatott a jelenleg is érvényes kínálatán, összesen egy új kedvezményt vezet be, azoknak, akiknek már egyébként is a cégnél van gépjármű biztosításuk.

A K and H a lakás-, vagy vállalkozói biztosítással rendelkezőknek 5 százalékkal alacsonyabb díjat kalkulál, más érdemi változást nem tervez.

Az Union a 27 évnél idősebb segéd motorkerékpárosokat részesíti előnyben, de az egyéb kedvezményein nem változtatott.

E-kommunikációs kedvezmény címén 25 százalékot enged a díjából az Uniqua azoknak, akik email címmel regisztráltak a honlapján.

A Wabard megszüntette a második gyerek után járó kedvezményét, bevezeti viszont a kármentességre és az elektronikus ügyintézésre szóló 10 százalékkal alacsonyabb díjat.

A díjak első, gyors összehasonlításból kiderül, hogy az Allianz: és a K and H is 5 százalékkal  emelte az alapdíját. A KÖBE, a Generali és az Union nem változtat a tarifán, az Uniqua viszont 20 százalékkal csökkenti az alapot.

A WABARD valamivel alacsonyabb árakkal lép piacra, ez a díjstruktúra módosításával magyarázható. Módosított a „díjlogikáján” az Aegon is, ennek eredményeként alacsony, 22 ezer és100 ezer forint közötti alapdíjjal kalkulál, ez 10-20 százalékos csökkenést eredményezhet. A Genertel ezzel szemben néhány százalékkal növelte az alapdíját

Németh szerint az idei kedvezmény-, és büntető paletta különösen színes, ezért az jár jól, aki nem kapkodja el a szerződést, hanem alaposan tanulmányozza – vagy alkusszal összehasonlíttatja – a feltételeket, s az árakat. A szakértő felhívja a figyelmet arra is, hogy megszűnt az a szabadság, miszerint az ügyfelek online módon egyszerre több szolgáltatóval is szerződhettek, s csak a díjfizetés döntötte el, hogy melyik megállapodásukat léptetik életbe. Idén annál a biztosítónál kell maradni, amelyik először „befogadja” a szerződést. Nem szabad elsietni, mert ebből a kötelékből később nagyon nehéz, vagy egyáltalán nem lehet kilépni. Valamennyi biztosító díjainak pontos feldolgozása még 1 napig biztosan eltart – véli a szakértő. Érdekeség, hogy a baleseti adóról összesen csak két biztosító – az Allianz és a Groupama garancia – tesz említést. Ők kiemelték, hogy ezt a tételt a díjaik nem tartalmazzák.

Forrás: hirportal.clb.hu

PSZÁF ismertető a kötelező biztosításról
2011 október 29.
Kategória:
Kötelező biztosítás

PSZÁF ismertető a kötelező biztosításról

Vasárnap minden biztosító közzéteszi a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjait, ekkortól az év utolsó napjáig tart az az idő, amelynek a történéseit bemutatja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a honlapján, ahol összefoglalták a kgfb-vel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat - közölte a felügyelet az MTI-vel.

A biztosítók november 11-ig közlik minden kgfb ügyfelükkel a jövő évi díjukat. Amennyiben azt elfogadják, akkor nincs tennivalójuk. Ha sokallják, akkor november végéig felmondhatják a szerződésüket, és december végéig köthetnek újat helyette.

Mindez azokra vonatkozik, akiknek a biztosítása december 31-én fordul, mert aki 2010 január 1. után vásárolta meg a kocsiját, annak a biztosítási évfordulója a vásárlás napja, akkor válthat biztosítót. Az új tarifák megtekinthetők lesznek a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) honlapján és az internetes biztosítási alkuszok oldalain is.

Forrás: HVG.hu

Vasárnap indul a kgfb-verseny
2011 október 29.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Vasárnap indul a kgfb-verseny

A változások miatt nehezen számolják ki a biztosítók, mennyi legyen jövőre a kötelező biztosítás díja.

Egy nemrég készült reprezentatív felmérés szerint az autósok kilencven százaléka tervezi idén a biztosítóváltást. A váltási hajlandóság a megtakarítható összegtől függ – mondta a Kossuth Rádiónak Ertl Pál, a Netrisk.hu online biztosítási portál vezérigazgatója.

A biztosítók vasárnap teszik közzé új, 2012-re vonatkozó tarifáikat. A szerződéseket november 30-ig lehet felmondani, és az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást év végéig kell megkötni. Ertl Pál kemény versenyre számít, mivel a társaságok jól teljesítettek az elmúlt évben, így a megspórolt pénzből telik a kampányra.

Mindig igaz volt, hogy a kötelező biztosítás komoly versenyt indukál – magyarázta a Netrisk.hu vezetője. Szerinte jelentős érdeklődésre lehet számítani az online alkuszoknál az elmúlt hetekben ismertté vált új biztosítási adó és a baleseti adó miatt.

A biztosítók a parlamenti megszavazás után, várhatóan még novemberben beépítik a díjakba a baleseti adót, amely az üzemben tartót terheli – mutatott rá Ertl Pál. Hozzátette: mivel az adó mértéke a tarifa harminc százaléka, tovább nő a kereslet az olcsóbb biztosítások iránt, hiszen ha alacsonyabb a díj, kevesebb adót is kell fizetni.

Forrás: Hirado.hu

Vasárnap jönnek a kgfb-díjak
2011 október 28.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Vasárnap jönnek a kgfb-díjak

Több millió autósnak még mindig december 31-én fordul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződése, így azoknak, akik nincsenek megelégedve biztosítójukkal és váltani akarnak, ügyelniük kell arra, hogy november 30-ig felmondják az érvényben lévő szerződést - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A korábbi évekhez hasonlóan ismét október 30-án lesz kgfb-díjtarifa hirdetés, annak ellenére, hogy ez a nap vasárnapra esik. A piac szereplőinek döntése alapján idén a biztosítók a díjtarifákat a Nemzeti Sportban és a Metropol vasárnapi különszámában publikálják.

A 2010. január elsejétől hatályos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási törvény alapján - azaz lassan két éve - a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések évfordulója a törvény hatálybalépését követően megkötött szerződések esetében már nem a naptári év, hanem a biztosítás megkötésének napja. A 4,12 millió kgfb-szerződésből a becslések szerint még így is több mint 3,3 millió
autósnak december 31-én „fordul” a szerződése. „A gépjármű-tulajdonosok túlnyomó többségének így továbbra is a november áll rendelkezésére arra, hogy ha elégedetlenek jelenlegi biztosítójukkal, felmondják meglévő biztosításukat, és december 31-ig kell az új biztosítást megkötniük” – figyelmeztet Molnos Dániel, a
Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára.

Forrás: Index

A cégek is váltanának a KGFB rohamban
2011 október 26.
Kategória:
Kötelező biztosítás

A cégek is váltanának a KGFB rohamban

A kkv-k több mint fele szeretné megújítani a meglévő biztosításait a következő egy éven belül - derült ki abból a kutatásból, amit a SIGNAL Biztosító Zrt. megbízásából végzett nemrégiben a GfK Hungária Piackutató. Mint Kálózdi Tamás, a SIGNAL Biztosító elnök-vezérigazgatója elmondta: a kis- és középvállalkozások főleg az autóhoz kapcsolódó biztosításaik, valamint a vagyonbiztosításaik újrakötésére készülnek. A kkv-knál egyébként a biztosítóválasztás során a megbízhatóság, a gyorsaság a legfontosabb, illetve a biztosítási termék díja, és az általa lefedett kockázat. Kevésbé fontos viszont, hogy a biztosító széleskörű fiókhálózattal rendelkezzen - hangsúlyozta.

A GfK által, a kis- és középvállalkozások körében végzett kutatás egyértelműen megállapította, hogy a kkv vezetők túlnyomó többsége fontosnak tartja, hogy a cége anyagi értékeit biztosításokkal védje. Minél nagyobb létszámmal és árbevétellel rendelkezik a cég, annál inkább igyekszik a kockázatokat különböző biztosításokkal lefedni. A kutatásból az is kiderült, hogy a szolgáltató szektorban átlagon aluli, a kereskedelemben viszont átlagon felüli a vállalati biztosításokat feltétlenül fontosnak tartók aránya - emelte ki Kálózdi Tamás.
A kkv-k között a leggyakoribb biztosítás a telephelynek a vagyonbiztosítása, valamint a kötelező gépjármű-biztosítás (KGFB) és a casco. Munkáltatói vagy szakmai felelősségbiztosítással viszont a kkv-k fele sem rendelkezik. Még ennél is kevesebb cégnek van a vezetőkre, illetve azok családtagjaikra is vonatkozó élet- és balesetbiztosítás, valamint üzemszünet-biztosítás.

A kis- és középvállalkozások a következő egy évben szeretnék megújítani meglévő vagyonbiztosításaikat - derült ki a kutatásból. Biztosítóváltást leginkább a KGFB esetén, majd a casco és a telephelyek vagyonbiztosítása esetén terveznek. A megkérdezett kkv-k harmada feltétlenül igényelne személyes tanácsadást a biztosítás megkötése előtt, de összességében több mint háromnegyedük gondolja azt, hogy szüksége lenne tanácsadóval történő konzultációra mielőtt a vállalati biztosítást megköti. Különösen az iparvállalatok és a 700 millió forint árbevételnél nagyobb cégek tartják fontosnak a személyes tanácsadást. Egyébként a biztosítási tanácsadók meglehetősen aktívak a kkv-k körében, hiszen az elmúlt egy évben a megkérdezettek több mint 80 százalékát kereste meg valamilyen módon biztosítási tanácsadó.

A kkv vezetők a leggyakrabban független tanácsadókat vesznek igénybe a biztosítással kapcsolatos ügyeik intézésére. Különösen nagy a brókerek, alkuszok szerepe a 1,5 milliárd forintnál nagyobb árbevételű cégek esetében. A kisebb vállalkozásoknál a független tanácsadók és az adott biztosító tanácsadóinak szerepe nagyjából egyensúlyban van.
A megkérdezett kkv-k sokféle szempontot figyelembe vesznek, amikor arról döntenek, hogy melyik biztosítónál kössenek szerződést. Ennek során egyébként mind személyi, mind a termékkel kapcsolatos tényezők számítanak. Mint Kálózdi Tamás hangsúlyozta, ezen vállalkozói kör számára a legfontosabb, hogy a biztosító megbízhatóan, gyorsan és pontosan teljesítsen.

Mérvadó az is, hogy mekkora a biztosítási összeg, illetve a fizetett biztosítási díj. Ugyanakkor ezeknél jóval kisebb arányban számít, hogy nagy fiókhálózattal rendelkezzen a biztosító vagy, hogy valamilyen pénzügyi tanácsadó ajánlja azt. Mint ahogy az sem tartozik a legfontosabb biztosító választási szempontok közé, hogy a kkv esetleg egyéb pénzügyi kapcsolatai miatt kötődjön a pénzintézethez.

Forrás: Pénzcentrum.hu

Bulvárlapban közlik vasárnap a kötelező biztosítás tarifáit
2011 október 26.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Bulvárlapban közlik vasárnap a kötelező biztosítás tarifáit

Október 30-ig kell közzé tenni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) tarifáit a biztosítóknak. Mivel ez vasárnapra esik, és az országos napilapokból szegényes a választék, vasárnap a Borsban és a Nemzeti Sportban publikálják majd a díjakat. - írja a Világgazdaság.

A biztosítók megtehetnék, hogy korábban közzéteszik a tarifáikat, de az egyelőre csak törvénytervezet formájában létező baleseti adó miatt a biztosítók valószínűleg vasárnapig kivárnak a közzététellel, mert olyan sok a bizonytalansági tényező. A vasárnapi közzétételen a Népszava és a Magyar Hírlap bukik, melyek hagyományosan a tarifatáblázatokat publikálni szokták, miután most elesnek ettől a lehetőségtől.

A baleseti adón 27 milliárdot kíván beszedni a kormány a biztosítókon keresztül, és a befolyt összegből a tervek szerint az egészségkassza hiányát csökkentenék.

Forrás: HVG.hu

Adó nélkül hirdetik meg a kötelező díjat?
2011 október 18.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Adó nélkül hirdetik meg a kötelező díjat?

Sikerült a kormánynak jókora zavart okoznia a biztosítási piacon azzal, hogy a kötelező gépjármű felelősség-biztosítás díjára 30 százalékot rátéve sarcolják meg az autósokat a baleseti adóval. A törvények értelmében ugyanis e hónap végéig meg kell hirdetniük jövő évi díjaikat a biztosítóknak, csakhogy addig nem szavazza még meg a parlament a biztosítási adót.

Nem meglepő, hogy az MTI által megkérdezett, ám óvatos biztosítók és alkuszok a lehető legrosszabb időzítésre panaszkodtak. De ötleteik is vannak. Az egyik javaslat szerint a kormány kivetethetné az adótörvény-csomagból a baleseti adót, és azt képviselői önálló indítványként benyújtva, gyorsított eljárásban végigfuttathatná a parlamenten, még októberben.

A biztosítók csak a hatályos jogszabályok alapján hirdethetnek díjat - mondta Gilyén Ágnes, a MABISZ szóvivője az MTI-nek. Miután november végéig nagy eséllyel nem fogadja el az Országgyűlés a baleseti adót is tartalmazó törvényt - a biztosítóknak pedig a kgfb-törvényben foglaltaknak megfelelően október 30-ig díjat kell hirdetniük -, így a biztosítók az adó nélküli kgfb-díjakat hirdetik meg.

Amikor az adótörvény megjelenik, minden díj 30 százalékkal emelkedik, így a versenyt ez önmagában nem befolyásolja - tette hozzá a szóvivő, aki kitért arra is, hogy a kötvényen és a számlán a kgfb-díj és a baleseti adó külön-külön soron jelenik majd meg. Az adó beszedése, nyilvántartása, és az ezekhez szükséges számítástechnikai fejlesztés - összbiztosítói szinten - akár több százmillió forintra is rúghat, amely a társaságok költségeit növeli.

Forrás: ecoline.hu

Utolsó fejezet a kötelezőkampányban
2011 október 18.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Utolsó fejezet a kötelezőkampányban

A biztosítók szerint a baleseti adó bevezetése a kötelező felelősségbiztosítási piacon évek óta tartó verseny utolsó fejezetét nyithatja meg, mivel az autósok hosszú évekre a most választandó biztosítónál maradnak majd a jövőben. Ez minden eddiginél nagyobb versenyt vetít előre - közölte hétfőn a Biztosítás.hu alkuszcég.

A társaság szerint évekre eldőlhet a november 1-vel induló kampányban, melyik biztosító hány kötelező biztosítási ügyfelet kezel majd a jövőben. A piac újrafelosztására az idén mélypontjukat elérő kötelező díjak és az adó miatti várható rendkívüli ügyfélérdeklődés miatt kerülhet sor. A Biztosítás.hu felhívta a figyelmet arra, hogy az még nem dőlt el, hogy az internetes összehasonlító oldalakon a baleseti adó a díjak részeként, vagy külön tételként kerül-e feltüntetésre.

A Biztosítás.hu arra számít, hogy az adó bevezetése miatt a biztosítóknak mindössze két hetük marad díjaikat újragondolni és felkészülni az utolsó - komolyabb ügyfélmozgással járó - kampányra. A korábban 5 százalékos további díjcsökkenését prognosztizáló biztosítók "most vagy soha" alapon fognak ugyanis díjat hirdetni. Ez akár - a cég szerint - 10-15 százalékos további díjcsökkenéshez is vezethet, ami a díjakra rakodó adó különbségnövelő hatása miatt újra a 2008-as, 15 ezer forintos szintre emelheti az egyes biztosítók díjai közötti különbségeket.

A kampányt az is pozitívan érintheti, hogy megszűnik a korábbi - és sokszor az autósokat terhelő - kártörténeti igazolások papíralapú rendszere, és a jövőben a biztosítók elektronikus adatbázison keresztül küldik majd egymásnak a biztosítót váltó autósok kártörténeti igazolásait. Végeredményben mégis emelkedő kötelező biztosítási díjakra lehet számítani 2012-ben. A hét éve tartó díjcsökkenési tendencia végét jelentő adó és a díjak növekvő különbsége ugyanakkor, minden eddiginél több autóst késztethet biztosítóváltásra.

Forrás: Biztosítási Szemle

Uniós jogot sért a baleseti adó?
2011 október 17.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Uniós jogot sért a baleseti adó?

Rengeteg kgfb-szerződés évközbeni törléséhez vezethet a baleseti különadó bevezetése - vélik a Napi Gazdaság által megkérdezett iparági szakértők, akik szerint az adó kivetésének az adócsomag-tervezetben szereplő módja uniós jogelveket is sérthet. A megugró biztosítási díjak miatt a díjelmaradások és biztosítás törlések felfutása várható.

A kormány szerint az adót a biztosító cégek szednék be a kgfb-díj esedékes részletével együtt és utalnák tovább az államkasszába. Azonban a biztosítók még ilyen közvetett módon sem alkalmazhatóak adó beszedésére. Az NGM , mint a Napi gazdaság írja, ezt úgy oldanámeg, hogy a biztosítók nyakába varrja a felelősséget: a törvénytervezet kimondaná: ha az autós nem fizette be a baleseti adót, a biztosító akkor is köteles az adó összegét az államnak átutalnia. Vagyis - elkerülendő az alkotmányossági problémákat - az adót lényegében a biztosítókra vetik ki, azok nem adhatják vissza az államnak behajtásra a nem fizető autósok adatait. Mindez pedig azt fogja okozni, hogy a biztosító együtt lesz kénytelen kezelni az adót és a kgfb-díját, így viszont - a 30 százalékos díjemelésnek köszönhetően - borítékolható a díjhátralékosok és a díjfizetés elmaradása nyomán történő törlések emelkedése.

Forrás: Napi Gazdaság

Még van remény az olcsóbb kötelező biztosításra!
2011 október 17.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Még van remény az olcsóbb kötelező biztosításra!

A napokban beterjesztésre kerülő tervezet szerint a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítását 30%-os baleseti különadó is terhelné, mely a biztosítótársaságok által kívánatosnak tartott díjemelkedéssel együtt már minden érintettet, cégeket és magánszemélyeket is érzékenyen érint. Van azonban egy lehetőség a nagyobb flottákat üzemeltető cégek számára, mellyel mérsékelhetik terheik növekedését. Az igazságra 2011. október 30-án fog fény derülni, amikor megjelennek a 2012-es tarifák.

A biztosítótársaságok kezében egyetlen adu maradt a cégek megnyerésére, mégpedig az egyedi, névre szóló, de publikus ajánlat összeállítása. Ehhez természetesen alapos ismeretekre, kártörténetre, a flottával kapcsolatos káresemények pontos és összehasonlítható nyilvántartására van szükség, ami leginkább az eddig is biztosítási fedezetet nyújtó társaságok - és maguk a cégek - birtokában lelhető fel.

Azon vállalkozások, akik szeretnék, ha a biztosítók egyedi ajánlatokkal is versenyezzenek a "kegyeikért", juttassák el az általuk kiválasztott, preferált, vagy végső esetben minden más biztosítóhoz is a flottájuk eddigi "életét" tartalmazó kártörténetet. Ezen adatok alapján a biztosítók elkészíthetik saját elemzésüket, kalkulációjukat, és a meghirdetéskor névre szóló sorban tehetik közzé ajánlatukat. Ezt követően a biztosított feladata kiválasztani a számára legmegfelelőbb ajánlatot.

Ezzel a módszerrel, ha nem is teljes egészében, de részben mérsékelhető a jogszabályi változások, illetve a piaci környezet által indukált áremelkedés, és hatékonyabban működtethető a járműpark.

Forrás: Portfólió

Oldalak