Kgfb: veterán traktorra és Ikarusz buszra is kötöttek
Top szerződés a CLB-nél
Veterán traktorra és Ikarus buszra is kötöttek kötelező biztosítást és megszületett a top kötés is: egy házaspár összesen 170 ezer forintot spórolt azzal, hogy öt év után frissítette a korábbi biztosításait – legalábbis a CLB független alkusznál, ahol most félidős összegzést készítettek a kampányról. Kiderült, több százan úgy szerződtek, hogy jogosítványuk sincs, de olyan is akad, akinek 1949-ben állították ki a mai napig érvényes engedélyét. A legidősebb új ügyfél 90 éves, a legöregebb biztosított járgány pedig egy 1949-ben gyártott munkagép. Felgyorsult a kampány, csak a clb.hu-n naponta több ezren kalkulálják a várható új díjat.
Minden eddiginél óvatosabbak, körültekintőbbek, de legalábbis lassúbbak voltak az autósok a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampány első felében. Vagyis, megfogadták az alkuszok tanácsait, s kivártak, körülnéztek a piacon – véli Németh Péter a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs vezetője. Most viszont élénkül a forgalom, az elmúlt napokban csak ennél az alkusznál naponta több ezren kalkulálták a várható díjat az interneten és az ügyfélszolgálati irodákban. Az idei kampány egyik slágere az e-kommunikáció, ami azt jelenti, hogy a biztosítók elektronikus úton leveleznek azokkal az ügyfelekkel, akik megadják az e-mail címüket. Ezért a környezetbarát megoldásért kedvezményeket is adnak a szolgáltatók, így nem csoda, hogy az alkusz ügyfelei közül ezrek választották ezt a megoldást – hívja fel a figyelmet Németh.
A CLB félidős gyors statisztikájából kiderült, hogy a náluk szerződött legidősebb új ügyfél 90 éves, a legöregebb biztosított jármű pedig egy 1949-es évjáratú Steyr tip 180-as veterán traktor, de egy Ikarusz gyártmányú buszra is kötöttek kötelezőt. A matuzsálemi korú járművek között említi Németh azt a 63-as évjáratú Pannónia és a 64-es gyártmány Jawa motort, amelyet éppen a napokban biztosítottak. A legerősebb autó, amelyre szerződtek 309 kilowattos, a legnagyobb űrtartalmú 13 798, a legkisebb pedig 48 köbcentis – sorolja a különlegességeket a szakértő.
A félidős összegzésből kiderül az is, hogy az alkusz ügyfelei között van, akinek 1949, és olyan is, akinek 1952 óta van érvényes jogosítványa. A legfiatalabb jogsi néhány hónapos, de több száz ügyfélnek egyáltalán nincs engedélye, csak kocsija, azt viszont biztosította. A CLB-nél a kampányban eddig szerződött magánszemélynek a négy százaléka mozgáskorlátozott és húsz százaléka a nyugdíjas. Utóbbiak tavaly még az inaktív ügyfélkört képezték, idén viszont feltűnően aktívan váltanak szolgáltatót, s ezzel ezreket spórolnak a díjon. A CLB a napokban megkötötte a top szerződést: egy házaspár öt év után váltott biztosítót, s a kgfb és a casco kedvezményekkel együtt, ketten összesen 171 ezer forintot spórolnak jövőre a díjakon. Németh szerint ez a bizonyíték arra, hogy a tavalyi tarifához képest idén talán nem nagy a megtakarítási lehetőség, de azok, akik évek óta nem változtattak a szerződésükön, s most megteszik, tízezreket, sőt a konkrét példából kiindulva százezreket is megtakaríthatnak.
A CLB-nél egyébként megkötötték az eddigi legolcsóbb és legdrágább kgfb-t, ami évente 729 és több mint 108 ezer forint. A szakértő szerint megfigyelhető, hogy a gyerekkedvezmény még mindig fontos, már eddig is ezrek éltek a lehetőséggel. Az alkusz egy igen érdekes megfigyelést is tett: szinte minden kgfb-ügyfélnek van lakásbiztosítása, így az arra járó kedvezményt is igénybe vette. A szűrésből az is kiderült, hogy a biztosított járművek közül eddig alig háromszáznál többre mondták, hogy egy hónapnál hosszabb ideig használják majd külföldön. Érdekes – mondta Németh –, hogy maluszos ügyfél eddig alig kötött szerződést, a bónuszosok közül pedig legtöbben B10-es besorolásúak.
Biztosítás fajta:
- Kötelező biztosítás
A kötelező biztosítás alapvető problémáját az aktív kárrendezés orvosolhatná
Kötelező biztosítás: a fiatal vezetők járhatnak a legrosszabbul
A CLB honlapján már akár a hétvégén lehet kalkulálni
Az internetes biztosításkötés az élre tör
Idén a kötelezők több mint 40 százalékát már online kötik meg
Kampány éve | Váltók száma (becslés) | Online váltók száma (becslés) | Online aránya a váltók körében (%) |
2003 (kgfb 2004) | 200 ezer | 20 ezer | 10% |
2004 (kgfb 2005) | 200 ezer | 32 ezer | 16% |
2005 (kgfb 2006) | 360 ezer | 90 ezer | 25% |
2006 (kgfb 2007) | 480 ezer | 130 ezer | 27% |
2007 (kgfb 2008) | 700 ezer | 250 ezer | 36% |
Van, aki 160 ezer, van, aki 800 forintért vált kötelezőt
Több milliárdos marketing a kötelezőt váltó 800 ezer autósért
A CLB előrejelzése a jövő héten kezdődő kötelező kampányról
Törekvő régi nyertesek
Nem vész el a CLB MÁV-os ügyfeleinek előre befizetett díja
A CLB automatikusan kötelezőt váltott valamennyi MÁV-os ügyfele számára
- Nem ismert, hogy a MÁV ÁBE esete nyomán az ügyfelek hány százaléka veszti el bizalmát az egyesületek iránt.
- Amennyiben sokan vállalják annak kockázatát, hogy baleset esetén megugrik a díjuk összege, a Genertel is felkapaszkodhat a jól teljesítő biztosítók közé.

