2010.05.12

KGFB: Periférián a motorosok?

Jóval olcsóbb biztosítást csak elvétve, egy-egy szűk célcsoport tud kötni az idén

Budapest, 2009. november 3.

A CLB Független Biztosítási Alkusz adatai szerint visszafogott lelkesedéssel vadásznak a motorosokra az idei kötelező-kampányban is a biztosítók: bár egy-egy társaságnál találnak jelentős, akár 30-50 százalékos kedvezményt is a „két kerék” megszállottai, a biztosítók többsége szinte hozzá sem nyúlt tavalyi díjaihoz. A „Motorosok Alkusza” ezért arra számít, hogy a tarifáló motorosok többségének képernyőjén jórészt ugyanaz a díj köszön majd vissza, amelyen az idei évben kötött szerződést.

Annak ellenére, hogy évről-évre egye több motorkerékpár fut az utakon (a tavalyi statisztikák szerint 2008-ban csaknem 142 ezer ilyen járművet tartottak nyilván) az autóspiacra jellemző óriási árverseny a motoros kgfb-szegmenst még jórészt elkerüli. „Igaz, a motoros társadalom folyamatos bővülésére reagálva egyre több biztosító lát fantáziát a korábban egységesen extrém veszélyességi kategóriába sorolt motorkerékpárok biztosításában. Ez azonban elsősorban nem a hatalmas kedvezményekben, hanem az egyes járműfajták tudatosabb megkülönböztetésében mutatkozik meg.” – hangsúlyozza Németh Péter, a CLB értékesítési igazgatója.

Az alkuszcég saját tapasztalataira alapoz: egyrészt az idén megkötött motoros biztosítások több mint felét az általa üzemeltetett www.biztositastipp.hu internetes oldalon kalkulálták, és vásárolták meg az ügyfelek, másrészt a CLB értékesítési igazgatója „régi motorosként”, mint magánember is tisztában van a piacot érintő viszonyokkal. "A Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) gazdasági alelnökeként dolgozom azon is, hogy a két szervezet együttműködésében a jövőben további kedvezményekkel is találkozhassanak a motorozó ügyfelek.”

Változatlan díjakon

Alapvetően elmondható, hogy azok a biztosítók, amelyek eddig sem szakítottak különösebben nagy volument a motoros kötelezőkből, szinte hozzá sem nyúltak korábbi tarifáikhoz. A piacvezető biztosítóknál ugyanakkor már érdekesebb a helyzet, hiszen nem egy társaság (Aegon, Generali, Genertel, Allianz) vélhetően magasabb kockázatot látva a motorosokban bizonyos esetekben 5-25 százalékkal meg is emelték jövő évre vonatkozó alaptarifáikat.

Szegmentált kedvezmények

A pénteken meghirdetett díjak alapján ennek ellenére találunk olyan biztosítót, amelyik igyekszik magához csábítani a motorosokat is. Akad olyan társaság, amelyik váratlanul igen kedvező tarifákkal "nyitott" a motoros piac felé. Ilyen például a korábbi TIR Biztosító Egyesület ügyfeleit átvevő AIM Biztosító, amely bizonyos, kevésbé kockázatos szegmensekben akár 50 százalékos engedményt is ad. A Groupama-Garancia szintén markáns kedvezményekkel operál - főleg az alacsonyabb kategóriákban. A K&H Biztosító szintén kiemelt néhány típust, amelyeknek a tavalyi díj 10 százalékát engedi el.

Az ügyfélszegmentálás fontosságára Németh Péter is felhívja a figyelmet: "Mi magunk is többen motorozunk a vezetőség tagjai közül jó ideje és meggyőződésünk, hogy a motoros társadalom megérett arra, hogy a biztosítók már ne csak egy kalap alatt minősítsék kockázatosnak a szegmensünket, hanem különböző kategóriákra bontva kezeljék az egyes típusokat és motorosokat.”

Nem beszélve arról, hogy a januártól hatályos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) szabályozó törvény szerint jövőre már a segédmotoros kerékpárokra is kell kötelező biztosítást kötni, amely ugyan egy viszonylag szűk, de jelenleg egy teljesen kiaknázatlan piac a biztosítók számára.

 

 

 

Biztosítás fajta: 

  • Kötelező biztosítás
Alkuszokkal, online
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Alkuszokkal, online

A biztosítások jelentős részét ma már online módon kötik, s az ügyfelek között egyre több a gépjármű kereskedő. A kereskedések tulajdonosai ugyanis úgy vélik, az alkuszoknak köszönhetően a teljes biztosítási palettát letehetik ügyfeleik elé. – Az a célunk, hogy vásárlóinkat minden szempontból a lehető legjobban kiszolgáljuk, s ez az elv a gépkocsik biztosítására is érvényes – mondta Zakar József.

A ceglédi és szolnoki Kia, Mazda és Yamaha szalon ügyvezető igazgatója szerint a kereskedők körében egyre népszerűbbek az alkuszok szolgáltatásai. Az emberek ugyanis egyre inkább szeretik maguk kiválasztani a számukra legkedvezőbb biztosítási ajánlatot – magyarázta a kialakult helyzetet Németh Péter, a Piacvezető CLB Alkusz értékesítési igazgatója. Így amennyiben egy kereskedő alkuszcéggel dolgozik, ügyfelének biztosítási ügynökévé is válik. Ezzel is növeli a kapcsolódási pontokat a vevőivel és emeli a szolgáltatása színvonalát.

 

 

Mi történt? Ötmilliós bírság az Union Biztosítónak
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Mi történt? Ötmilliós bírság az Union Biztosítónak

Az Union Biztosítót a jövő évre meghirdetett önrészes kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) miatt 5 millió forintra bírságolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - a határozat hétfő délután került fel a felügyelet honlapjára.
 
Annak ellenére, hogy az önrész vállalását kifejezetten nem tiltja jogszabály, a jogi környezetből kiolvasható, hogy ilyen kgfb-konstrukciót nem lehet alkalmazni - olvasható a PSZÁF közleményében.
A jövő évi kgfb tarifák közzétételekor az Union 20 ezer forint önrész vállalásával 20 százalék, míg 50 ezer forint önrész vállalásával 30 százalék kedvezményt adott a jövő évi díjból.

A PSZÁF vizsgálata megállapította, hogy az önrészes konstrukció valójában jogellenes, annak ellenére, hogy kifejezetten egy jogszabály sem tiltja. 

A biztosítási törvény feljogosítja a PSZÁF-ot arra, ha egy biztosítás sérti a biztosítottak érdekeit, akkor annak a terjesztését felfüggesztheti. Az év végéig hatályos, 2004-ben hozott kgfb kormányrendelet szerint teljes körű fedezetet kell nyújtania a biztosítási díjnak. Az önrészes konstrukció pedig nem felel meg ennek a követelménynek.

Az Union Biztosítónak haladéktalanul ki kell vennie a díjképző tényezők közül az önrészt, továbbá ezt a tényt közzé kell tennie a tarifákat megjelentető két lapban, a Népszavában és a Magyar Hírlapban is. 

A jogsértés miatt 5 millió forint bírságot szabott ki a felügyelet.

Az Union Biztosító az első három negyedévben 23,7 milliárd forint díjbevételt ért el, ezzel a piacból 4 százalékkal részesedik.

Forrás: Vg.hu

Erősödő alkuszcégek
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Erősödő alkuszcégek

Ma már jobban bíznak az emberek az alkusz cégekben, mint némelyik biztosító egyedi ajánlatában, de maguk a biztosítók is egyre komolyabban veszik az alkuszokkal való együttműködést – derült az idei kötelezőbiztosítás-váltás kampány során. Az alkuszok ugyanis nem csak rendszerbe szedve mutatják be ügyfeleiknek a biztosítók ajánlatait, hanem sorba is rendezik azokat ár, vagy éppen a szolgáltatások színvonala alapján – mondta Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési igazgatója.

Magyarország piacvezető alkuszának szakértője szerint az emberek nehezen igazodnak el a különféle biztosítók ajánlatai között, ezért egyre többen kérik alkusz cégek segítségét. Ezek ugyanis –magyarázza az igazgató – különféle szempontok alapján sorba rendezik az ajánlatokat, s valamennyi kedvezmény figyelembe vételével mutatják be az ajánlatokat, a legolcsóbbtól a legdrágábbig. Mivel az ügyfelek egyre jobban kedvelik ezt a kényelmes és biztonságos megoldást, a biztosítók is egyre komolyabban veszik a „közvetítőket”. Hogy ki ne maradjanak az alkuszok ajánlataiból, a legtöbb nagy biztosítónál már külön alkuszi igazgatóságot hoztak létre.

 

Akár egymillióan is válthatnak kötelezőt
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Akár egymillióan is válthatnak kötelezőt

Több mint kétszer annyi autós váltott biztosítót az idei kgfb kampány első három napján, mint tavaly, a rendkívüli érdeklődésnek köszönhetően idén minden bizonnyal megdől majd a tavalyi 700 ezres váltási rekord, és akár egymillióan is válthatnak biztosítót, az ügyfelek megtakarítása pedig 15 milliárd forint is lehet - közölte a biztositas.hu internetes alkusz. Megtették hatásukat az autósokra a jelentősen csökkenő kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díjak.

A 16 ezer forintot meghaladó átlagos megtakarítási lehetőség a kampány első napjaiban kétszer több autóst mozgatott meg, mint az előző évben.

Az internetes portálokon szerdáig mintegy hétszázezer díjszámítást végeztek az autósok és átlag 25 ezer forinton kötöttek új kötelező biztosítást.

Várhatóan megdől a tavalyi 700 ezres váltási rekord is. A biztosítas.hu elemzése szerint az idén biztosítót váltók száma 800 ezer és 1 millió között alakulhat.

Az autósok váltási hajlandóságát a kedvező díjak mellett az is növeli, hogy az idén nincs olyan biztosító a kampányban, amellyel kapcsolatban aggály léphetne fel. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete szigorának köszönhetően az idén versengő társaságok egytől-egyig szilárd háttérrel rendelkeznek. A meghirdetett tarifákat tekintve pedig legtöbbször a legnagyobb társaságok kínálják a legjobb díjakat.

Forrás: Hírextra.hu

Kereskedőknél is lehet váltani
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kereskedőknél is lehet váltani

Idén már a gépjármű kereskedők is aktívan kiveszik részüket a kötelező biztosítási kampányból. Az elmúlt években egyre nőtt, s idén rekordot döntött azoknak az autó-, vagy motorkereskedőknek a száma, akik „egybiztosítós” kapcsolatukat alkuszcégekre cserélték annak érdekében – is -, hogy a novemberi kampányban minden biztosító ajánlatát fel tudják kínálni ügyfeleiknek.

Örülünk neki, hogy már a gépjármű kereskedők is részesei a folyamatnak – mondta Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési igazgatója. Tökéletesen érthető az igényük az alkuszi szolgáltatások iránt, hiszen az adatbázisaikban, ügyfélkörükben rengeteg autós és motoros van, akinek szintén érdeke novemberben ellenőrizni meglévő kötelező biztosítási konstrukcióját. Amennyiben ezt az ő márkakereskedője teszi meg helyette, az mindkettőjük számára előnyös: az ügyfélnek kényelmes, a kereskedőnek pedig újabb értékesítési lehetőség.

 

Nők a biztosítási világhálón
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Nők a biztosítási világhálón

Egyre több a nő azok között, akik Interneten váltanak kötelező gépjármű biztosító céget – derül ki néhány felmérésből és a vezető alkuszcégek, így a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. adataiból is. - Ez azonban nem teljesen véletlenül alakult így, a nőket ugyanis már jó ideje kiemelt célcsoportként kezeljük – mondta el Németh Péter, értékesítési igazgató. Adatok és tapasztalatok szerint is sok nő intézi a család minden autójának a biztosítását, a rájuk jellemző alapossággal és részletességgel.

A hölgyek minden apróságra kiterjedő figyelemmel képesek kiválasztani a számukra legkedvezőbb biztosítási ajánlatokat. A nők szeretik a gyors és praktikus, de mégis biztonságos megoldásokat, ezért többnyire az alkusz cégek szolgáltatásait veszik igénybe, náluk ugyanis minden biztosító ajánlatát megtalálják.

A biztositástipp.hu oldalon játékos gyerek kifestőkkel és ingyenes állatkerti belépőkkel is kedveskednek az oda látogató és online biztosítást kötő ügyfeleknek.

 

 

Új szabályok, fokozott felügyelet a kötelező gépjármű-biztosítás piacán
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Új szabályok, fokozott felügyelet a kötelező gépjármű-biztosítás piacán

Idén október végétől még a régi feltételekkel válthatnak a kötelező gépjármű-biztosítási piacon átszerződni akarók, 2010. január 1-jétől ugyanakkor új szabályok lépnek életbe - jelentette be Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) főigazgatója a Magyar Biztosítók Szövetségével (MABISZ) közösen tartott sajtótájékoztatón. Az elmúlt hónapban a „kötelező" piacán megtett intézkedések után a Felügyelet a továbbiakban is fokozott figyelemmel gondoskodik az ügyfelek biztonságáról.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) szerződésüket váltani akaró ügyfelek 2009. október 30-án induló „átszerződési" időszakban a jelenlegi, régi feltételekkel mondhatják fel biztosítási szerződésüket és köthetnek újat egy másik biztosítónál. Ez azt jelenti, hogy 2010-re vonatkozóan a biztosítóknak az eddig megszokott módon, október 30-ig kell meghirdetniük díjtarifájukat (egyebek közt 2 országos napilapban), a váltani akaró ügyfelek november 30-ig mondhatják föl biztosítási szerződésüket régi biztosítójuknál és december 31-ig kell új KGFB-t kötniük valamelyik új biztosítónál.

2010. január 1-jétől új KGFB törvény lép életbe, s váltja fel a piac eddigi működését szabályozó kormányrendeletet. Az új jogszabály jelentős változásokat hoz a piacon az ügyfeleknek, például a biztosítókkal való szerződések felmondásának időpontjára (átszerződésre) vonatkozóan. Az eddigi automatikus naptári (december 31-i) évfordulót a szerződéskötés időpontjáról számított egy éves évforduló váltja föl (aki például 2010. május 5-én köt új KGFB szerződést, az legközelebb nem 2011. január 1-jétől, hanem 2011. május 5-én szerződhet át új biztosítóhoz). A szerződéses évforduló változását jövőre még csak a 2010-ben év közben KGFB szerződést kötő új üzembentartók tapasztalják majd.

A jelenlegi ügyfeleknek a megszokott naptári évfordulót csak akkor váltja föl a szerződéses évforduló, ha év közben például eladják járművüket és újat vesznek, amihez új KGFB szerződést kell kötni. Továbbra is megmarad az a szabály, hogy a biztosítók előző év október 30-ig hirdetik meg a következő évre vonatkozó tarifákat. Az ügyfél KGFB szerződésére mindig az a díjtarifa lesz érvényes, amelyik a tartam kezdőnapján érvényben van.

A Felügyelet arra számít, hogy 2010-re is jelentős számú ügyfél kezdeményezheti átszerződését valamely másik biztosítóhoz. Tavaly év végén, a 2009-es időszakra vonatkozóan egyébként mintegy 780 ezer KGFB-ügyfélszerződést mondtak fel az ügyfelek és kötöttek át másik biztosítóhoz. A Felügyelet várakozása szerint - a gazdaság állapotától, ezen belül az új járműeladások dinamikájától függően - az ügyfelek döntő többsége 4-5 év múlva állhat át a naptári helyett a szerződéses KGFB évfordulóra. Ekkorra tehát fokozatosan csitulni fog a naptári év végi KGFB kampány, hiszen egyre több ügyfélnek lesz év közben szerződéses évfordulója.

Azoknak, akik nem akarnak váltani, semmit sem kell tenniük, szerződésük eddigi biztosítójuknál az új rendszerre való áttérés nyomán is érvényben marad. Változatlan marad ugyanis az a szabály, hogy a KGFB szerződések határozatlan ideig érvényesek, nem egy évre szólnak.

Új KGFB törvény: változások sora

Az eddigi naptári évforduló helyett az ügyfél a szerződéskötéstől számítva 1 év (365 nap) után mondhatja fel és kötheti meg más biztosítónál - ha akarja - KGFB-szerződését. Az ügyfél meglévő biztosítója a szerződés lejárta előtt 50 nappal köteles írásban (a szerződő hozzájárulása esetén elektronikusan) tájékoztatni az ügyfelet a következő időszak biztosítási díjáról. Az ügyfél - ha úgy dönt - a szerződéses évfordulót legalább 30 nappal megelőzően mondhatja föl biztosítását.

Kiépül egy, a tényleges károkozásokat az eddiginél pontosabban számon tartó központi kárnyilvántartási rendszer is. A kárnyilvántartás feladatait a biztosítók által üzemeltetett Információs Központ látja el. A kártörténeti adatokat e központ adja át a biztosítónak (a kártörténeti adatok beszerzése, kárrendezési ügyek ellátása céljából), illetve a MABISZ Kártalanítási Számla részére (károk kezelése és rendezése céljából). A szerződésekkel kapcsolatos változásokat (megkötés, megszűnés, megújítás, káresemény) a biztosítónak 15 napon belül elektronikusan közölnie kell a kárnyilvántartó szervvel.

A bónusz-malusz rendszer fennmarad, az egyik legjelentősebb változás, hogy a biztosító ezen túl az üzemben tartó által tett nyilatkozat alapján is azonnal a kedvezőbb bónuszfokozatba sorolhatja az ügyfelet, nem kell őt a kártörténeti igazolás megérkeztéig A00-ás fokozatban tartani.

Az üzembentartónak a gépjármű forgalomból kivonása, tulajdonjog átruházása, üzembentartó változása stb. esetén csak az okmányirodát kell értesítenie, a biztosító felé - a járműnyilvántartásban nem szereplő gépkocsikat leszámítva - ezen túl nincs bejelentési kötelezettsége. A járműnyilvántartásban szereplő gépjárművel kapcsolatos e változásokról (amelyek érintik a biztosítási szerződést) a biztosító a kötvénynyilvántartásból fog értesülni. A biztosítónak - a díj nem fizetéssel történő megszűnés kivételével - a szerződés megszűnésének tényéről és a szerződés bónusz-malusz besorolásáról a megszűnést követő 30 napon belül írásban kell tájékoztatnia az üzembentartót. A díj nem fizetéssel történő megszűnés esetén ez 15 nap.

Létrejön egy, a MABISZ által kezelt KGFB garanciaalap a jövőben esetleg fizetésképtelenné váló biztosítók helyetti helytállás céljára, melyet a biztosítók töltenek fel.

A KGFB szerződéseknél ezen túl a szerződő fél alapesetben nem a tulajdonos, hanem az üzemben tartó (így tehát alacsony díjú vidéki rokonok tulajdonosként való feltüntetésével például nem spórolható meg így többé KGFB díj). Csak ha nincs üzembentartó, akkor a tulajdonos a szerződésre kötelezett személy. De határozatlan időtartamú szerződést nem kell újra kötni amiatt, hogy azt tulajdonos kötötte, de más az üzembentartó. Újra kell kötni viszont a szerződést akkor, ha az üzembentartó vagy a tulajdonos személyében változás áll be.

A károkozónak (biztosított) a káreseményt annak bekövetkezte után 5 munkanapon belül, a károsultnak 30 munkanapon belül jelentenie kell a biztosítónak. A biztosító a kárrendezéshez szükséges dokumentumok benyújtásától számított 15 napon belül, dokumentumok hiányában 3 hónapon belül köteles kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni, vagy indokolni, hogy a felelősséget miért nem ismeri el. A kárrendezési eljárás elhúzódása esetén a biztosítónak egyre nagyobb késedelmi kamatot kell fizetnie, s erről is tájékoztatnia kell az ügyfelet.

Az ügyfél díj nem fizetése esetén a biztosító részéről a legvégső türelmi időt (amíg nem szűnik meg a szerződés) az esedékességtől számított 60 napban állapították meg. Ebből 30 nap után a biztosító írásban felszólítást küld a díjfizetésre. A díjhátralékos időszakra a biztosító késedelmi kamatot számíthat föl. A díj nem fizetés miatti szerződések törléséről a biztosító 15 napon belül értesíti az üzemben tartót.

A díj nem fizetés időszakára utólagosan (várhatóan magas mértékű) fedezetlenségi díjat kell fizetni annál a biztosítónál, ahol az üzemben tartó ezt követően szerződik. A fedezetlenségi díjat a Kártalanítási Számla (KSZ) kezelője, a MABISZ Gépjármű Kárrendezési Iroda minden év október 30-ig hirdeti meg. A biztosítással nem rendelkezőnek 5 napon belül jelentenie kell az általa okozott kárt a KSZ-nek.

A flotta ezen túl minimum 5 járműből áll és csak egyetlen - egyéni vállalkozó, jogi személyiségű vagy anélküli gazdasági társaság, tehát nem magánszemély - üzemben tartója lehet (így tehát nem állhat össze például több kis cég járműparkja egy flottává). Noha idén ez nem kötelező, a Felügyelet vezetői körlevélben szólította föl a biztosítókat: az átláthatóság, korrekt díjfeltételek érdekében már 2010-re is az új törvényi feltételekkel hirdessék meg flottadíjaikat.

A biztosító személyi sérülésekre vonatkozó helytállási kötelezettsége egy kárnál maximum 1,6 milliárd forintra nő. Ittas, jogosítvány nélküli vezetővel szemben a biztosító 1,5 millió forintig érvényesíthet követelést, a jármű elhanyagolt műszaki állapota miatt kárnál az üzemben tartótól követelhető összeg 750 ezer forintra nő.

A segédmotoros kerékpárok és a quad-ok (négykerekű segédmotoros terepkerékpárok) is kötelesek KGFB-t kötni.

Fokozott felügyelés a KGFB „átállási időszakában"

Az elmúlt hónapokban a KGFB-piacon megtett felügyeleti intézkedések - egy biztosító KGFB termékterjesztésének felfüggesztése, egy másik állomány-átruházásának engedélyezése - jelzik: a Felügyelet folyamatosan, határozottan fellép a piac biztonságos működése érdekében. A Felügyelet a továbbiakban is hasonlóan jár el. A 2010-es évre egyébként egy új, KGFB-t kínáló biztosító indul el a piacon.

A Felügyelet a 2010. évre (2009. október 30-án) meghirdetett díjtarifákat azonnal ellenőrzi, ha jogszabálysértést tapasztal, intézkedik. A törvényi változásokhoz igazodva a Felügyelet átdolgozza a KGFB kapcsán eddig megjelentett ajánlását, vezetői körleveleit. Folyamatban van jelenleg egy témavizsgálat is, amelyben a Felügyelet azt tekinti át a KGFB-piac valamennyi szereplőjénél: hogyan kezelik a személyi sérüléses károkat, illetve miképp alkalmazták a PSZÁF Felügyeleti Tanácsa 8/2006. sz. ajánlását a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) alapján érvényesített kárigények kárrendezésének - és ahhoz kapcsolódóan a kgfb állománykezelésének - feltételeiről. A Felügyelet a vizsgálat eredményei alapján várhatóan még az idén ajánlás kiadását tervezi a - gyakorta jelentős összegű - személyi sérüléses KGFB-károk kezeléséről.

A Felügyelet mától fogyasztóvédelmi tájékoztató kampányt indít, hogy az ügyfelek megismerhessék a KGFB-vel kapcsolatos jelenlegi tudnivalókat és a változásokat. A Felügyelet honlapján (http://www.pszaf.hu/) megjelentett tájékoztatókkal, a piaci szereplőkhöz, érdekképviseletekhez, benzinkút-hálózatokhoz 100 ezer példányban eljuttatandó rövid ismertető brosúrákkal, sajtóközleményekkel és -akciókkal hívja fel a figyelmet az új tudnivalókra.

Forrás: pszaf.hu

További biztosítási hírek

 

Fizetniük kell a MÁV ÁBE ügyfeleinek
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Fizetniük kell a MÁV ÁBE ügyfeleinek

A tulajon és a biztosítón is követelhető az autóval okozott kár megtérítése

A MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) és a kárt okozó ügyfele együttesen köteles megtéríteni azt a kárt, amelyet az ügyfél egy harmadik személynek okozott – ezt mondja ki egy jogerős bírósági ítélet.

Miután a MÁV ÁBE késlekedett az ügyfelei által okozott károknak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) alapján való kifizetésével, több ügyfél a kárát a saját biztosítójával rendeztette. Ezt főleg a két nagy autós biztosító – az Allianz és a Generali – tette meg akkor, ha az ő ügyfelének okozott kárt MÁV ÁBE-s ügyfél.

Feltétel volt, hogy a kárt szenvedett autósnak a kgfb és a casco biztosítása is ugyanannál a biztosítónál legyen, hiszen az a casco alapján végezte el az előzetes kárrendezést. Miután a saját biztosító – a casco alapján – kifizette az ügyfelét (megjavíttatta az autóját), ő lépett a helyébe a MÁV ÁBE-vel fennálló jogviszonyában, más szóval a saját biztosító követelte a továbbiakban a MÁV ÁBE-től az általa kifizetett kár megtérítését.

Miután a MÁV ÁBE erre nem volt hajlandó – leginkább azért, mert magasnak tartotta a beadott számlákban a rezsióradíjakat – a nagy biztosítók pert indítottak a MÁV ÁBE ellen. Amikor tavaly nyáron a MÁV ÁBE csődbe ment, és elkezdődött a felszámolása, a felperes biztosítók kiterjesztették a keresetüket a károkozó MÁV ÁBE-s ügyfelekre is.

Egy ilyen ügyben született első fokú bírósági ítélet kimondta, hogy a biztosító ügyfele csak akkor tartozik felelősséggel, ha a kár meghaladja a kgfb-rendeletben szereplő összeget, vagyis azt, ameddig a biztosító köteles helytállni. Ez káreseményenként 500 millió forint dologi károknál, és 1,5 milliárd forint személyi sérüléses károknál – írja az MTI egy birtokában lévő jogerős bírósági ítéletre hivatkozva. A szóban forgó ügyben pert indító Generali Biztosító viszont csak 300 ezer forintot fizetett ki a MÁV ÁBE helyett.

A másodfokú bíróság ezzel ellentétes döntést hozott. Eszerint a biztosítótól a kgfb-rendelet alapján, míg az ügyfelétől a Ptk. 345. paragrafusa alapján követelhető a fizetés. Ez utóbbi jogszabályhely a veszélyes üzemi felelősségről szól, és kimondja, hogy aki ilyet – ez esetben autót – üzemeltet, az köteles megtéríteni az azzal okozott kárt. Az ítélet szerint a biztosító egyesület és az ügyfele egyszerű pertársak, így a kárt szenvedett – illetve aki a helyébe lépett – bármelyiküktől kérheti a teljesítést.

Ugyanakkor azt is kimondja az ítélet, hogy a biztosító egyesület és az ügyfele nem egyetemlegesen felelősek. Ez utóbbi azt jelentené, hogy belátása szerint bármelyiküktől behajthatná a követelését az arra jogosult. Ez azonban csak jogi árnyalat, hiszen az ítélet hangsúlyozta: bármelyiküktől kérheti a teljesítést a jogosult.

Az Allianz-nál azt közölték, hogy: „Az Allianz Hungária Biztosító esetében született olyan jogerős bírósági ítélet, amely a károkozó és a felelősségbiztosító egyetemleges felelősségét állapította meg. Ennek értelmében a társaságnak mindkét féllel szemben érvényes jogcíme van kártérítés követelésére.”

Forrás: hvg.hu

További biztosítási hírek

Átlagosan 39 ezret fizetünk kötelezőre
2010 május 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Átlagosan 39 ezret fizetünk kötelezőre

A csökkenő személygépjármű értékesítésen belül növekszik a prémium kategóriás és a sportautók részesedése. A kötelező biztosítási piacon a csökkenő átlagdíjak mellett - a kategóriák elmozdulása miatt - nőtt a díjbevétel.

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) átlagdíja 39 ezer forintra csökkent, az ebből származó díjbevétel azonban az utóbbi öt évben 37 milliárd forinttal növekedett, mivel a gépkocsiállományban megnőtt a nagyobb és értékesebb autók aránya - közölte a genertel.hu direkt biztosító.

A kgfb szerződések összesített díjbevétele 97 milliárd forint volt 2003-ban, de a múlt évben már 134,4 milliárdra növekedett. Ugyanez a casco biztosításoknál 88, illetve 98 milliárd forint volt.

A növekedés nem magyarázható a gépjármű állomány szaporodásával, hiszen a 2003. évi csúcsban ugyan 200 ezer új autót értékesítettek, de tavaly ez a szám már 160 ezerre csökkent, a drágábban biztosítható autók aránya azonban emelkedett a teljes állományon belül.

Amíg 2003-ban a kis autók részaránya 56 százalék volt, addig a múlt évben már csak 38 százalékot tett ki. A középkategóriás autók részaránya pedig - ugyan ebben az időszakban 26-ról 40 százalékra emelkedett.

Amíg 2003 és 2004 között a sportautók iránt duplájára nőtt a kereslet, 2005-ben a prémium kategóriás és a négy kerék meghajtású kocsikból adtak el csaknem 150 százalékkal többet. A 2006-os évben az egyterűek jelentették a slágert, egy évre rá pedig a terepjárók mellett ismét a sportautók felé fordult az érdeklődés.

Forrás: Mfor.hu - Menedzsment Fórum

További biztosítási hírek

Jelentős árzuhanás kezdődött a motoros biztosítások piacán
2010 május 12.
Kategória:
Motor biztosítás

Jelentős árzuhanás kezdődött a motoros biztosítások piacán

Megindult a biztosítók versenye a szelíd motorosokért

Megvalósulni látszik a CLB Független Biztosítási Alkusznak a motoros biztosításokra vonatkozó előrejelzése: a biztosítók körében meginduló verseny hatására ma már a tavaszi díjakhoz képest 30-40 százalékkal olcsóbban köthet cascót az, akinek nem sport- vagy off-road motorkerékpárja van. Az árcsökkenés az autós cascók visszaesése okozta - az idei év első öt hónapjában fele annyi új autó kelt el, mint egy évvel korábban. Ennek hatására ugyanis egyre több biztosító lát fantáziát a százezernél is több, korábban egységesen extrém veszélyességi kategóriába sorolt motorkerékpár biztosításában.

Az árcsökkentés folyamatát a Generali, illetve az erre a szegmensre újonnan belépő Union biztosítók kezdték el, a korábbi árak harmadáért-feléért kínálva egyes kategóriák biztosítását. A csökkentés jelentős mértéke várhatóan a többi versenytársat is hasonló lépésekre készteti majd. Az árcsökkenés alapja a különböző kockázati szinteket képviselő típusok szerinti szegmentálás: különösen a chopper, a nagytestű robogó a túra- és a veterán motorok tulajdonosai számíthatnak kellemes meglepetésre, ha néhány hónap után most ismét casco-ajánlatot keresnek járművükre.

Díjszámítás két kevésbé kockázatos kategóriában:

motor casco

Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz értékesítési igazgatója szerint egyre több biztosító szakít a téves megközelítéssel, amely a motorosokat általánosan a felelőtlenül száguldozó egyénekkel azonosítja. A motorosok jelentős része ugyanis olyan 30 év feletti személy, akinek egy vagy két autó is van a családjában, lakással, vállalkozással is rendelkezik, a sportos életmódjából következően pedig rendszeresen utazgat. Mindez azt jelentheti, hogy azoknak a biztosítóknak, akik elsők között tudnak nyitni, ez az ügyfélkör további vonzó, és már jól ismert üzleti lehetőségeket is kínálhat.

Németh Péter hozzátette: 'Az együttgondolkodásban szinte minden komolyabb biztosító a partnerünk, és biztosak vagyunk benne, hogy előbb-utóbb mindegyiküknek lesz előnyös ajánlata valamelyik motoros szegmens számára. A folyamat egyértelmű nyertesei pedig a motorosok, akik egyrészt a korábbinál jóval nagyobb számban tudnak majd cascót kötni járműveikre, másrészt a biztosítók látókörébe kerülve egyéb biztosításaik terén is folyamatosan kedvezőbb ajánlatokra, újabb megtakarítási lehetőségekre számíthatnak a jövőben.'

További biztosítási hírek

Oldalak