Kgfb: a céges kocsiknál a legnagyobb a késlekedés
Tavaly a biztosítást váltók 12 százaléka hagyta az utolsó napokra az új kötelező megkötését. Úgy tűnik, hogy idén a céges autók tulajdonosai a leginkább késlekedők
Legalább 150 ezer autós vált még december 1-ig kötelező biztosítást. Ők azok a tipikus utolsó naposok" akik a legvégső pillanatban intézik el biztosítási ügyeiket. - derül ki a CLB.hu elemzéséből, amelyet az elmúlt két év tapasztalataira alapozva hozott nyilvánosságra közleményében. A cég szerint: már tavaly is a biztosítást váltók 12 százaléka hagyta az utolsó napokra az új kötelező megkötését. Idén úgy tűnik, hogy a céges autók tulajdonosai a leginkább késlekedők.
Németh Péter, a CLB Alkusz Kft. kommunikációs igazgatója szerint a céges autókért felelősök késlekedése érthető, hiszen nem a saját autójukról van szó. Egy-egy döntést másokkal is egyeztetinnük kell, főként akkor, ha több autóra (flottára) kötnek biztosítást.
Ráadásul az idei év céges biztosítása bonyolultabb az előző évekhez képest, ezért a cégek többsége alkuszokhoz fordul, hiszen ők képesek a leggyorsabban a legpontosabb és legkedvezőbb ajánlatot kiválasztani ügyfeleik számára. Mindezekhez Idén a biztosítóknál kiemelkedően nagy kedvezményt kaphatnak a márkakereskedői, a mezőgazdasági, az állami és az önkormányzati flották, ugyanakkor az elmúlt évek tapasztalati azt mutatják, hogy az állami és önkormányzati cégek csak a legritkább esetben kötik biztosításukat alkusznál - tette hozzá Németh Péter.
Biztosítás fajta:
- Kötelező biztosítás
Kötelező: mennyit ér a bizalom?
Elfogadási arány | Biztosító* |
20-50% | TIR, Genertel, KÖBE, Wabard |
50-80% | Groupama, Magyar Posta |
80-90% | MKB, K&H, Aegon, Union |
90% felett | Allianz Hungária, Generali-Providencia, OTP-Garancia, Uniqa |
A kötelező biztosítás alapvető problémáját az aktív kárrendezés orvosolhatná
Kötelező biztosítás: a fiatal vezetők járhatnak a legrosszabbul
A CLB honlapján már akár a hétvégén lehet kalkulálni
Az internetes biztosításkötés az élre tör
Idén a kötelezők több mint 40 százalékát már online kötik meg
Kampány éve | Váltók száma (becslés) | Online váltók száma (becslés) | Online aránya a váltók körében (%) |
2003 (kgfb 2004) | 200 ezer | 20 ezer | 10% |
2004 (kgfb 2005) | 200 ezer | 32 ezer | 16% |
2005 (kgfb 2006) | 360 ezer | 90 ezer | 25% |
2006 (kgfb 2007) | 480 ezer | 130 ezer | 27% |
2007 (kgfb 2008) | 700 ezer | 250 ezer | 36% |
A CLB automatikusan kötelezőt váltott valamennyi MÁV-os ügyfele számára
- Nem ismert, hogy a MÁV ÁBE esete nyomán az ügyfelek hány százaléka veszti el bizalmát az egyesületek iránt.
- Amennyiben sokan vállalják annak kockázatát, hogy baleset esetén megugrik a díjuk összege, a Genertel is felkapaszkodhat a jól teljesítő biztosítók közé.
Nem vész el a CLB MÁV-os ügyfeleinek előre befizetett díja