A CLB-nél eddig negyedmilliárd forintot spóroltak az autósok
Egyhavi díjat is spórolhat, aki egy összegben fizet
Az eddig a biztositastipp.hu oldalon biztosítót váltó 20 ezer autós megközelítőleg 240 millió forintot spórolt jövő évi kötelező biztosítása díjából. Ez az összeg a weboldalt üzemeltető CLB Független Biztosítási Alkusz számításai szerint 800 ezer liter benzinre futja – ezzel elméletileg 200-szor lehet körbeautózni a Földet. A CLB alábbi összeállítása további érdekességeket mutat be az idei kampány első három hetének rekordjai közül.
Az már az előző évekre is jellemző volt, hogy a váltási kampány fiataltól aggastyánig mindenkit megmozgatott. A CLB legfiatalabb biztosítást váltó ügyfele 1991-ben született, ő mezőgazdasági vontatójára kötött kötelező biztosítást 10 ezer forintnál is alacsonyabb éves díjon. A legidősebb váltó egy 90 éves miskolci férfi, akinek 54 éve van jogosítványa. Nem elég régóta ahhoz, hogy ezzel a legrégebbi jogosítvány címét is elnyerje, azt ugyanis egy 1943-ban kiállított okmány viheti el, amit egy 86 éves férfi birtokol. „Váltanak persze a ’mazsolák’ is: a spórolás útjára lépett például egy 2009 októberében megszerzett jogosítvánnyal rendelkező, egyébként 67-es születésű Suzukis, budapesti ügyfelünk is.” – tette hozzá Bravik Attila, a CLB helyettes ügyvezetője.
A legidősebb két jármű motorkerékpár, mindkettőt 1958-ban gyártották. Egyikük egy IZS-M56, melynek kevesebb, mint 1900 forint az éves kgfb díja. A másik egy Csepel 125T, melynek tulajdonosa - mivel leginkább Budapest útjain lehet vele találkozni – ennek csaknem kétszeresét, 3700 forintot fizet jövőre. A veterán személyautók közül eddig egy 1967-es FIAT850-es áll az élen, 16 ezer forintos éves díjjal.
A leggyorsabban biztosítást váltó egy budapesti nő, aki október 31-én vásárolta meg autóját. Miután még aznap meg is kötött rá egy viszonylag drága biztosítást november-december hónapra, másnap, a kampány legelső napján fél áron megrendelte 2010-es biztosítását is. Ő a váltással 30 ezer forintot takarított meg. A legtöbbet azonban az idén korántsem ő spórolta meg, hanem az a vállalkozó, aki a 2009-ben – Scania R144 vontatójára – megkötött kötelező biztosításának díját 420 ezer forintról 240 ezerre tornázta le.
Az idei kampányban rekordszámú, és minden eddiginél kreatívabb kampánykedvezmények különösen jótékony hatással vannak a tarifákra. Legtöbben a gyerekkedvezményt használták ki: ezzel a kedvezményformával a biztositastipp.hu oldalon szerződést kötők harmada élt eddig. A közszolgálati kedvezmény is igen népszerűnek mutatkozik, ezzel a váltók 15 százaléka élt.
A tudatos szegmentálás olykor szélsőséges ügyféleloszlást is produkál. A kampányban egyébként – vidéken – igen sikeresen szereplő Uniqa például oly mértékben tartózkodik a budapesti ügyfelektől, hogy díjszabása miatt eddig csak egy százalékos a budapesti új ügyfeleinek aránya. Persze nem mindenki tart ennyire a fővárosiaktól. A budapestiek csaknem háromnegyede három biztosítónál, az Allianznál, a Postánál és Genertelnél koncentrálódik. Sajátos szegmens, az utánfutók biztosítója lett a váltók körében az Union, a náluk kötők közel 80 százaléka ilyen típusú járműre kötött eddig szerződést. Főként emiatt az ő a váltási átlagdíjuk a CLB-nél 10 ezer forint alatt alakul, szemben az összes adataiból számolt 24 ezer forintos átlagdíjjal.
Ami a kötésszámokat illeti, egyre többen jósolnak 900 ezer, vagy akár egy millió váltót a kampány végére. Valójában azonban tízből három ügyfél csak újraköt, vagyis marad korábbi biztosítójánál, ami a gyakorlatban nem számít igazi váltásnak.
A díjfizetés gyakoriságával is spórolhatunk
„Hiába igyekszik sok autós minden fillért megfogni a kötelező kapcsán, továbbra is a megszokások érvényesülnek a biztosítások kalkulációja során. A díjfizetés gyakoriságát tekintve például a váltók közel háromnegyede a negyedéves díjfizetés lehetőségével kalkulál – hívja fel a figyelmet Bravik Attila. – Pedig egyösszegű éves befizetést választva akár további 7-8 százalékot, vagyis egyhavi díjat is megspórolhatunk.”
Biztosítás fajta:
- Kötelező biztosítás
Új szabályok, fokozott felügyelet a kötelező gépjármű-biztosítás piacán
Idén október végétől még a régi feltételekkel válthatnak a kötelező gépjármű-biztosítási piacon átszerződni akarók, 2010. január 1-jétől ugyanakkor új szabályok lépnek életbe - jelentette be Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) főigazgatója a Magyar Biztosítók Szövetségével (MABISZ) közösen tartott sajtótájékoztatón. Az elmúlt hónapban a „kötelező" piacán megtett intézkedések után a Felügyelet a továbbiakban is fokozott figyelemmel gondoskodik az ügyfelek biztonságáról.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) szerződésüket váltani akaró ügyfelek 2009. október 30-án induló „átszerződési" időszakban a jelenlegi, régi feltételekkel mondhatják fel biztosítási szerződésüket és köthetnek újat egy másik biztosítónál. Ez azt jelenti, hogy 2010-re vonatkozóan a biztosítóknak az eddig megszokott módon, október 30-ig kell meghirdetniük díjtarifájukat (egyebek közt 2 országos napilapban), a váltani akaró ügyfelek november 30-ig mondhatják föl biztosítási szerződésüket régi biztosítójuknál és december 31-ig kell új KGFB-t kötniük valamelyik új biztosítónál.
2010. január 1-jétől új KGFB törvény lép életbe, s váltja fel a piac eddigi működését szabályozó kormányrendeletet. Az új jogszabály jelentős változásokat hoz a piacon az ügyfeleknek, például a biztosítókkal való szerződések felmondásának időpontjára (átszerződésre) vonatkozóan. Az eddigi automatikus naptári (december 31-i) évfordulót a szerződéskötés időpontjáról számított egy éves évforduló váltja föl (aki például 2010. május 5-én köt új KGFB szerződést, az legközelebb nem 2011. január 1-jétől, hanem 2011. május 5-én szerződhet át új biztosítóhoz). A szerződéses évforduló változását jövőre még csak a 2010-ben év közben KGFB szerződést kötő új üzembentartók tapasztalják majd.
A jelenlegi ügyfeleknek a megszokott naptári évfordulót csak akkor váltja föl a szerződéses évforduló, ha év közben például eladják járművüket és újat vesznek, amihez új KGFB szerződést kell kötni. Továbbra is megmarad az a szabály, hogy a biztosítók előző év október 30-ig hirdetik meg a következő évre vonatkozó tarifákat. Az ügyfél KGFB szerződésére mindig az a díjtarifa lesz érvényes, amelyik a tartam kezdőnapján érvényben van.
A Felügyelet arra számít, hogy 2010-re is jelentős számú ügyfél kezdeményezheti átszerződését valamely másik biztosítóhoz. Tavaly év végén, a 2009-es időszakra vonatkozóan egyébként mintegy 780 ezer KGFB-ügyfélszerződést mondtak fel az ügyfelek és kötöttek át másik biztosítóhoz. A Felügyelet várakozása szerint - a gazdaság állapotától, ezen belül az új járműeladások dinamikájától függően - az ügyfelek döntő többsége 4-5 év múlva állhat át a naptári helyett a szerződéses KGFB évfordulóra. Ekkorra tehát fokozatosan csitulni fog a naptári év végi KGFB kampány, hiszen egyre több ügyfélnek lesz év közben szerződéses évfordulója.
Azoknak, akik nem akarnak váltani, semmit sem kell tenniük, szerződésük eddigi biztosítójuknál az új rendszerre való áttérés nyomán is érvényben marad. Változatlan marad ugyanis az a szabály, hogy a KGFB szerződések határozatlan ideig érvényesek, nem egy évre szólnak.
Új KGFB törvény: változások sora
Az eddigi naptári évforduló helyett az ügyfél a szerződéskötéstől számítva 1 év (365 nap) után mondhatja fel és kötheti meg más biztosítónál - ha akarja - KGFB-szerződését. Az ügyfél meglévő biztosítója a szerződés lejárta előtt 50 nappal köteles írásban (a szerződő hozzájárulása esetén elektronikusan) tájékoztatni az ügyfelet a következő időszak biztosítási díjáról. Az ügyfél - ha úgy dönt - a szerződéses évfordulót legalább 30 nappal megelőzően mondhatja föl biztosítását.
Kiépül egy, a tényleges károkozásokat az eddiginél pontosabban számon tartó központi kárnyilvántartási rendszer is. A kárnyilvántartás feladatait a biztosítók által üzemeltetett Információs Központ látja el. A kártörténeti adatokat e központ adja át a biztosítónak (a kártörténeti adatok beszerzése, kárrendezési ügyek ellátása céljából), illetve a MABISZ Kártalanítási Számla részére (károk kezelése és rendezése céljából). A szerződésekkel kapcsolatos változásokat (megkötés, megszűnés, megújítás, káresemény) a biztosítónak 15 napon belül elektronikusan közölnie kell a kárnyilvántartó szervvel.
A bónusz-malusz rendszer fennmarad, az egyik legjelentősebb változás, hogy a biztosító ezen túl az üzemben tartó által tett nyilatkozat alapján is azonnal a kedvezőbb bónuszfokozatba sorolhatja az ügyfelet, nem kell őt a kártörténeti igazolás megérkeztéig A00-ás fokozatban tartani.
Az üzembentartónak a gépjármű forgalomból kivonása, tulajdonjog átruházása, üzembentartó változása stb. esetén csak az okmányirodát kell értesítenie, a biztosító felé - a járműnyilvántartásban nem szereplő gépkocsikat leszámítva - ezen túl nincs bejelentési kötelezettsége. A járműnyilvántartásban szereplő gépjárművel kapcsolatos e változásokról (amelyek érintik a biztosítási szerződést) a biztosító a kötvénynyilvántartásból fog értesülni. A biztosítónak - a díj nem fizetéssel történő megszűnés kivételével - a szerződés megszűnésének tényéről és a szerződés bónusz-malusz besorolásáról a megszűnést követő 30 napon belül írásban kell tájékoztatnia az üzembentartót. A díj nem fizetéssel történő megszűnés esetén ez 15 nap.
Létrejön egy, a MABISZ által kezelt KGFB garanciaalap a jövőben esetleg fizetésképtelenné váló biztosítók helyetti helytállás céljára, melyet a biztosítók töltenek fel.
A KGFB szerződéseknél ezen túl a szerződő fél alapesetben nem a tulajdonos, hanem az üzemben tartó (így tehát alacsony díjú vidéki rokonok tulajdonosként való feltüntetésével például nem spórolható meg így többé KGFB díj). Csak ha nincs üzembentartó, akkor a tulajdonos a szerződésre kötelezett személy. De határozatlan időtartamú szerződést nem kell újra kötni amiatt, hogy azt tulajdonos kötötte, de más az üzembentartó. Újra kell kötni viszont a szerződést akkor, ha az üzembentartó vagy a tulajdonos személyében változás áll be.
A károkozónak (biztosított) a káreseményt annak bekövetkezte után 5 munkanapon belül, a károsultnak 30 munkanapon belül jelentenie kell a biztosítónak. A biztosító a kárrendezéshez szükséges dokumentumok benyújtásától számított 15 napon belül, dokumentumok hiányában 3 hónapon belül köteles kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni, vagy indokolni, hogy a felelősséget miért nem ismeri el. A kárrendezési eljárás elhúzódása esetén a biztosítónak egyre nagyobb késedelmi kamatot kell fizetnie, s erről is tájékoztatnia kell az ügyfelet.
Az ügyfél díj nem fizetése esetén a biztosító részéről a legvégső türelmi időt (amíg nem szűnik meg a szerződés) az esedékességtől számított 60 napban állapították meg. Ebből 30 nap után a biztosító írásban felszólítást küld a díjfizetésre. A díjhátralékos időszakra a biztosító késedelmi kamatot számíthat föl. A díj nem fizetés miatti szerződések törléséről a biztosító 15 napon belül értesíti az üzemben tartót.
A díj nem fizetés időszakára utólagosan (várhatóan magas mértékű) fedezetlenségi díjat kell fizetni annál a biztosítónál, ahol az üzemben tartó ezt követően szerződik. A fedezetlenségi díjat a Kártalanítási Számla (KSZ) kezelője, a MABISZ Gépjármű Kárrendezési Iroda minden év október 30-ig hirdeti meg. A biztosítással nem rendelkezőnek 5 napon belül jelentenie kell az általa okozott kárt a KSZ-nek.
A flotta ezen túl minimum 5 járműből áll és csak egyetlen - egyéni vállalkozó, jogi személyiségű vagy anélküli gazdasági társaság, tehát nem magánszemély - üzemben tartója lehet (így tehát nem állhat össze például több kis cég járműparkja egy flottává). Noha idén ez nem kötelező, a Felügyelet vezetői körlevélben szólította föl a biztosítókat: az átláthatóság, korrekt díjfeltételek érdekében már 2010-re is az új törvényi feltételekkel hirdessék meg flottadíjaikat.
A biztosító személyi sérülésekre vonatkozó helytállási kötelezettsége egy kárnál maximum 1,6 milliárd forintra nő. Ittas, jogosítvány nélküli vezetővel szemben a biztosító 1,5 millió forintig érvényesíthet követelést, a jármű elhanyagolt műszaki állapota miatt kárnál az üzemben tartótól követelhető összeg 750 ezer forintra nő.
A segédmotoros kerékpárok és a quad-ok (négykerekű segédmotoros terepkerékpárok) is kötelesek KGFB-t kötni.
Fokozott felügyelés a KGFB „átállási időszakában"
Az elmúlt hónapokban a KGFB-piacon megtett felügyeleti intézkedések - egy biztosító KGFB termékterjesztésének felfüggesztése, egy másik állomány-átruházásának engedélyezése - jelzik: a Felügyelet folyamatosan, határozottan fellép a piac biztonságos működése érdekében. A Felügyelet a továbbiakban is hasonlóan jár el. A 2010-es évre egyébként egy új, KGFB-t kínáló biztosító indul el a piacon.
A Felügyelet a 2010. évre (2009. október 30-án) meghirdetett díjtarifákat azonnal ellenőrzi, ha jogszabálysértést tapasztal, intézkedik. A törvényi változásokhoz igazodva a Felügyelet átdolgozza a KGFB kapcsán eddig megjelentett ajánlását, vezetői körleveleit. Folyamatban van jelenleg egy témavizsgálat is, amelyben a Felügyelet azt tekinti át a KGFB-piac valamennyi szereplőjénél: hogyan kezelik a személyi sérüléses károkat, illetve miképp alkalmazták a PSZÁF Felügyeleti Tanácsa 8/2006. sz. ajánlását a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) alapján érvényesített kárigények kárrendezésének - és ahhoz kapcsolódóan a kgfb állománykezelésének - feltételeiről. A Felügyelet a vizsgálat eredményei alapján várhatóan még az idén ajánlás kiadását tervezi a - gyakorta jelentős összegű - személyi sérüléses KGFB-károk kezeléséről.
A Felügyelet mától fogyasztóvédelmi tájékoztató kampányt indít, hogy az ügyfelek megismerhessék a KGFB-vel kapcsolatos jelenlegi tudnivalókat és a változásokat. A Felügyelet honlapján (http://www.pszaf.hu/) megjelentett tájékoztatókkal, a piaci szereplőkhöz, érdekképviseletekhez, benzinkút-hálózatokhoz 100 ezer példányban eljuttatandó rövid ismertető brosúrákkal, sajtóközleményekkel és -akciókkal hívja fel a figyelmet az új tudnivalókra.
Forrás: pszaf.hu
Fizetniük kell a MÁV ÁBE ügyfeleinek
A tulajon és a biztosítón is követelhető az autóval okozott kár megtérítése
A MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) és a kárt okozó ügyfele együttesen köteles megtéríteni azt a kárt, amelyet az ügyfél egy harmadik személynek okozott – ezt mondja ki egy jogerős bírósági ítélet.
Miután a MÁV ÁBE késlekedett az ügyfelei által okozott károknak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) alapján való kifizetésével, több ügyfél a kárát a saját biztosítójával rendeztette. Ezt főleg a két nagy autós biztosító – az Allianz és a Generali – tette meg akkor, ha az ő ügyfelének okozott kárt MÁV ÁBE-s ügyfél.
Feltétel volt, hogy a kárt szenvedett autósnak a kgfb és a casco biztosítása is ugyanannál a biztosítónál legyen, hiszen az a casco alapján végezte el az előzetes kárrendezést. Miután a saját biztosító – a casco alapján – kifizette az ügyfelét (megjavíttatta az autóját), ő lépett a helyébe a MÁV ÁBE-vel fennálló jogviszonyában, más szóval a saját biztosító követelte a továbbiakban a MÁV ÁBE-től az általa kifizetett kár megtérítését.
Miután a MÁV ÁBE erre nem volt hajlandó – leginkább azért, mert magasnak tartotta a beadott számlákban a rezsióradíjakat – a nagy biztosítók pert indítottak a MÁV ÁBE ellen. Amikor tavaly nyáron a MÁV ÁBE csődbe ment, és elkezdődött a felszámolása, a felperes biztosítók kiterjesztették a keresetüket a károkozó MÁV ÁBE-s ügyfelekre is.
Egy ilyen ügyben született első fokú bírósági ítélet kimondta, hogy a biztosító ügyfele csak akkor tartozik felelősséggel, ha a kár meghaladja a kgfb-rendeletben szereplő összeget, vagyis azt, ameddig a biztosító köteles helytállni. Ez káreseményenként 500 millió forint dologi károknál, és 1,5 milliárd forint személyi sérüléses károknál – írja az MTI egy birtokában lévő jogerős bírósági ítéletre hivatkozva. A szóban forgó ügyben pert indító Generali Biztosító viszont csak 300 ezer forintot fizetett ki a MÁV ÁBE helyett.
A másodfokú bíróság ezzel ellentétes döntést hozott. Eszerint a biztosítótól a kgfb-rendelet alapján, míg az ügyfelétől a Ptk. 345. paragrafusa alapján követelhető a fizetés. Ez utóbbi jogszabályhely a veszélyes üzemi felelősségről szól, és kimondja, hogy aki ilyet – ez esetben autót – üzemeltet, az köteles megtéríteni az azzal okozott kárt. Az ítélet szerint a biztosító egyesület és az ügyfele egyszerű pertársak, így a kárt szenvedett – illetve aki a helyébe lépett – bármelyiküktől kérheti a teljesítést.
Ugyanakkor azt is kimondja az ítélet, hogy a biztosító egyesület és az ügyfele nem egyetemlegesen felelősek. Ez utóbbi azt jelentené, hogy belátása szerint bármelyiküktől behajthatná a követelését az arra jogosult. Ez azonban csak jogi árnyalat, hiszen az ítélet hangsúlyozta: bármelyiküktől kérheti a teljesítést a jogosult.
Az Allianz-nál azt közölték, hogy: „Az Allianz Hungária Biztosító esetében született olyan jogerős bírósági ítélet, amely a károkozó és a felelősségbiztosító egyetemleges felelősségét állapította meg. Ennek értelmében a társaságnak mindkét féllel szemben érvényes jogcíme van kártérítés követelésére.”
Forrás: hvg.hu
Kötelező: mennyit ér a bizalom?
Elfogadási arány | Biztosító* |
20-50% | TIR, Genertel, KÖBE, Wabard |
50-80% | Groupama, Magyar Posta |
80-90% | MKB, K&H, Aegon, Union |
90% felett | Allianz Hungária, Generali-Providencia, OTP-Garancia, Uniqa |
A kötelező biztosítás alapvető problémáját az aktív kárrendezés orvosolhatná
Kötelező biztosítás: a fiatal vezetők járhatnak a legrosszabbul
A CLB honlapján már akár a hétvégén lehet kalkulálni
Az internetes biztosításkötés az élre tör
Idén a kötelezők több mint 40 százalékát már online kötik meg
Kampány éve | Váltók száma (becslés) | Online váltók száma (becslés) | Online aránya a váltók körében (%) |
2003 (kgfb 2004) | 200 ezer | 20 ezer | 10% |
2004 (kgfb 2005) | 200 ezer | 32 ezer | 16% |
2005 (kgfb 2006) | 360 ezer | 90 ezer | 25% |
2006 (kgfb 2007) | 480 ezer | 130 ezer | 27% |
2007 (kgfb 2008) | 700 ezer | 250 ezer | 36% |
Van, aki 160 ezer, van, aki 800 forintért vált kötelezőt
Több milliárdos marketing a kötelezőt váltó 800 ezer autósért
A CLB előrejelzése a jövő héten kezdődő kötelező kampányról
Törekvő régi nyertesek
A CLB automatikusan kötelezőt váltott valamennyi MÁV-os ügyfele számára
- Nem ismert, hogy a MÁV ÁBE esete nyomán az ügyfelek hány százaléka veszti el bizalmát az egyesületek iránt.
- Amennyiben sokan vállalják annak kockázatát, hogy baleset esetén megugrik a díjuk összege, a Genertel is felkapaszkodhat a jól teljesítő biztosítók közé.
Nem vész el a CLB MÁV-os ügyfeleinek előre befizetett díja

