Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
2009.március 23.án kötöttem segédmotoros kerékpárra kötelezőt egy igen silány biztosítónál(nagy hiba volt). 2010 január elején a szokásos 5000 ft-os éves díj helyett 29.000 et akartak kérni egy évre(mivel haldoklott a biztosító). Alapból nem fizettem volna be, de úgy hogy már féléve szerelőnél rohadt a motor pláne nem. Így hát hagytam hogy díjnemfizetéssel megszűnjön a szerződés. 2010 március 7-én meg is szűnt. Ugye 60 nappal azután hogy nem voltam hajlandó fizetni. Én még ebben a hónapban megváltam a motortól, szerintem azt az adásvételi szerződést meg is kapták dátummal együtt. Erre a mai napon 2014.04.08.án az általuk felbérelt behajtó cég küld egy levelet tértivevény mentest, hogy 7900 ft-al tartozom és ha 12.éig nem fizetek akkor polgári peres eljárás keretében az összeg behajtható. Mire kell most ezt vélni? Számonkérhetik ezt a pénzt rajtam? Természetesen a levélen nincs feltüntetve hogy miért is kellene fizetnem, amit nyilván nem fogok megtenni. Úgy gondolom ennyi idő után ha lenne is jogalapja a követelésüknek, az már elévülhetett.
Várom mielőbbi szakértői kinyilatkoztatását az ügyben. Köszönöm.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók a törvény értelmében a díj nemfizetés időszakára (jelen esetben 60 nap) fedezetben tartják az eszközöket, tehát a díj ez időtartamra jár nekik. A jármű eladása a biztosítás megszűnésének egyik oka, így az elfogadható természetesen, azonban az ilyen módon való megszűnés idejéig joguk van minden az idő alatt ki nem fizetett díjra. A biztosító megbízott cége vélhetően az erre az időszakra vonatkozó összeget követeli Önön.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 541 - 560 / 834Tisztelt Kérdező!
A kötelező felelősségbiztosítással kapcsolatos ügyek elévülési ideje öt év.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Független attól, hogy üzemképes vagy üzemképtelen, amíg nincs kivonva a gépjárműve a forgalomból fizetnie kell a felelősségbiztosítást. Normál esetben újra forgalomba helyezni a már kivont gépjárművet csak az üzembentartó, vagy a tulajdonos tudja érvényes új felelősségbiztosítással. Vélhetően gépjárművét nem véglegesen vonták ki a forgalomból, a törvényben meghatározott ideiglenesség határideje (2013. december 31-ig fél év, 2014. január 1-jétől 1 év) lejárt, automatikusan az, újra forgalomba került, ezért kérhetik a biztosítás igazolását, díjának rendezését. Javaslom vonassa ki véglegesen gépjárművét a forgalomból!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Vélhetően javítási határt állapított meg a biztosító, gazdaságosan a meghatározott összegig javítható gépjárműve, egyébként totálkár. Sajnos a különbözetet nem lehet cascóra rendezni, valószínű a javítási határ a cascónál sem lenne magasabb és még az önrészt is levonná a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Feltételezem kötelező felelősségbiztosításról van szó. Régi biztosítója jogszerűen járt el, évfordulóig nem válthat biztosítót, még díj nem fizetéses törlés esetén is csak hozzá köthet új szerződést. Az új biztosítója nem kötvényesítheti ajánlatát, létre nem jött szerződés miatt a már befizetett díjat vissza kell utalnia. Régi biztosítójánál kezdeményezheti a közös megegyezéssel való törlést, aminek egyik feltétele az, hogy az évfordulótól eltelt időszakra a díj rendezett legyen.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az üzembentartó váltás sajnos nem oldja meg múltbéli mulasztását, az újra forgalomba helyezés feltétele a fedezetlenség díj befizetése, illetve régi biztosítójánál a díj rendezése.

Igen, amennyiben ön 2 gépjármű tulajdonosa ezáltal párhuzamos üzemeltető, a második autó biztosítása A0 bónuszfokozatba kerül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Átviheti elért bónuszát a jelenleg is élő biztosítására, ha mind a két gépjármű azonos kategóriájú (szgk, tgk) azzal az időponttal, amellyel a régi megszűnt. Az új biztosítás megkötésekor a jelenlegi bónuszfokozatot kell megjelölni.

A biztosítónak a balesettel kapcsolatos körülmények vizsgálata után jogában áll felülbírálnia a kárbejelentőn tett nyilatkozatokat, illetve a baleset részesei is kiegészíthetik, módosíthatják az addig leírtakat. A biztosító mindig az érvényes jogszabályok, ha szükséges helyszíni szemlét is tartva dönthet a felelősség kérdéséről. A káresttel kapcsolatban csak a résztvevők biztosítója egyeztethet, ha a balesettel kapcsolatban van még kiegészíteni valója, ami módosíthatja az osztott felelősséget, azt haladéktalanul tegye meg.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket, kérem regisztráljon a http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha azonos volt mind a két gépjármű fajtája, kérheti a bónuszátvezetést második autójára, egyben igazolnia kell a biztosítója felé, hogy első gépjárműve már nincs forgalomban.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem az ön készülékében van a hiba, a biztosítók által adható kedvezményrendszereket folyamatosan frissítjük, a napokban az autócsere kedvezmény is elérhető lesz oldalainkon, addig is egyedileg érvényesítünk minden ilyen igényt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, az alábbi linkre kattintva
http://www.clb.hu/kapcsolat/elerhetoseg
megadott elérhetőségeink valamelyikén jelezze részünkre, hogy az igazolást még nem kapta meg a biztosítótól, addig is az ügyfélkapujából letölthető ajánlat helyettesítheti az igazolást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Díjnemfizetés miatt megszűnt szerződés esetén a szerződést ugyanahhoz a biztosítóhoz kell visszakötni. Ebben az esetben a teendőjük, hogy továbbra is fizetik az Astra Biztosítóhoz kötött szerződést (az elmaradt díjat egy összegben kell rendezni a biztosító felé). Konkrét szerződésével kapcsolatos egyéb kérdéseit az alábbi linkre kattintva teheti fel:
http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben küldje be részünkre az adásvételi szerződést, egyben kérje a bónuszátvezetést is új szerződésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a jogalap rendben, a biztosítónak fizetnie kell 15 napon belül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben folyamatosan ki volt vonva gépjárműve a forgalomból és korábbi biztosítása érdekmúlással (nem díjnemfizetéssel) szűnt meg, és azt kellőképpen bizonylatolni is tudja, nem érheti joghátrány új biztosítása kötését illetően.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Természetesen fordulhat ügyfélszolgálatunkhoz, munkatársaink mindenről tájékoztatni fogják. Ha talál kedvezőbb biztosítást, az évfordulója előtt legkésőbb 30 nappal kell felmondania jelenlegi szerződését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérhet azonos kategóriájú gépjárművet, ha az utazást nem tudja halasztani és ezt kellőképpen bizonylatolni is tudja.