Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Az alábbi problémámmal kapcsolatban kérném szakértő véleményét:
Az elmúlt héten családon belül ajándékozással lett egy korábban szépen felújított 40 éves veterán autó tulajdonjoga átírva, és az átírással egy időben ideiglenesen ki is lett vonva a forgalomból.
Az autón 2009 végéig volt műszaki vizsga és KGFB, mert addig használatban is volt. Azóta leponyvázva állt a garázsban.
Mivel már akkor tudvalevő volt, hogy egy darabig nem lesz ismét vizsgáztatva, ezért a KGFB 2010 évtől nem lett rá tovább fizetve, ami nemfizetés miatt meg is szűnt. De mindezt anélkül, hogy a biztosítás szüneteltetése kérve lett volna, vagy az autó ideiglenesen ki lett volna vonva a forgalomból. Ezért a gépjárműadó továbbra is befizetésre került rá minden évben.
A mostani átíratás során kaptuk a felvilágosítást, hogy mindez hiba volt, mert a későbbi vizsgáztatás utáni forgalomba helyezéskor valószínűleg visszamenőleg ki kell majd fizetni az elmaradt KGFB díjait. Sőt szóba került erre az időszakra szóló napi 300 Ft-os díj (, vagy büntetés?) megfizetése is.
A kérdésem, hogy a fent említett utólagos fizetési kötelezettségek valóban lehetségesek?
Ha igen, akkor ez kit terhel majd? Az új, vagy a régi tulajdonost?
Amennyiben a régi tulajdonost terheli, úgy mi történik akkor, ha ő időközben majd elhalálozik? A családtagoknak kell fizetni? (A régi tulaj a 92. életévében van, így a valószínűsített elhalálozás sajnos reális lehetőség.)
Mi lenne a legolcsóbb megoldás a mulasztásra? Ajánlották, hogy esetleg az új tulajdonos kivonás ellenére kössön KGFB-t és kérje annak szüneteltetését.
Várom mielőbbi válaszát.
Köszönettel és tisztelettel:
Róbert
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A KGFB szerződés díjnemfizetéssel való megszűnése esetén valóban MABISZ fedezetlenségi díjat kell fizetni minden egyes napra,a meddig az autó a biztosító fedezete alatt nem állt. A biztosítást tehát ilyen módon szüneteltetni nem lehet, amennyiben az autó forgalomban volt/van. A fedezetlenségi díj nagysága KW függő, de kb a napi 300 Ft összegnek megfelelő. Ennek megfizetése a biztosítás visszakötéséig, vagy a gépjármű tulajdonjogának megváltozásáig a régi tulajdonost terhelik. Elhalálozása esetén amennyiben a MABISZ a díj behajtási tevékenységét folytatja, a mindenkori örökösöket fogják vélhetően terhelni.
Az új tulajdonos nyugodtan köthet új felelősség biztosítást, amelynek kezdete a tulajdonszerzés kezdetével kell, hogy egybe essen. Az esetlegesen köztes időszakra ugyanúgy fedezetlenségi díjat kell fizetni. A kalkulációt elvégezhetik a weboldalunkon könnyedén.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 761 - 780 / 832Tisztelt Kérdező!
Az eladó nevén lévő kötelező biztosítás a gépkocsi átírásával szűnik meg, illetve akkor, ha a biztosítóhoz az adásvételi szerződést eljuttatják. Ezért a hétvégén megvásárolt gépkocsival még tehát haza lehet menni és otthonról az internetről a weboldalunkon az aznapi, vagy másnapi kezdettel könnyedén megköthető a kötelező biztosítás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók a törvény értelmében a díj nemfizetés időszakára (jelen esetben 60 nap) fedezetben tartják az eszközöket, tehát a díj ez időtartamra jár nekik. A jármű eladása a biztosítás megszűnésének egyik oka, így az elfogadható természetesen, azonban az ilyen módon való megszűnés idejéig joguk van minden az idő alatt ki nem fizetett díjra. A biztosító megbízott cége vélhetően az erre az időszakra vonatkozó összeget követeli Önön.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön ügyfélkapujában van lehetőség ügyfélszolgálatunk felé az adatmódosítási kérést jelezni. Kérem oda fellépve tegye ezt meg, és a módosítást kollégáim elvégzik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az időben előbb megkötött biztosítás kötvényének másolatát kell beküldeni ilyen esetben a második biztosítóhoz. Ezzel igazolni lehet, hogy már egy biztosítás köttetett a motorra, ami alapján a második biztosító megszünteti a szerződést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön ügyfélkapujában van lehetőség ügyfélszolgálatunk felé az adatmódosítási kérést jelezni. Kérem, oda fellépve tegye ezt meg és a módosítást kollégáim elvégzik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási díjat a tulajdonosnak addig kötelezően fizetnie kell, amíg az autó tulajdonjoga, vagy esetleg üzembentartója meg nem változik. Ilyen módon a biztosítás nélküli időszakra sajnos fedezetlenségi díjat kell fizetni. Javaslom, mielőbb kösse vissza biztosítását az eredeti biztosítóhoz weboldalunkon, mert a fedezetlenségi díj napi mértéke sokkal magasabb.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Köszönjük szépen a visszajelzést, javaslom addig is nagyon figyelje a naptári napokat, mert ha esetleg késve érkezne meg a csekk a biztosítótól, a biztosítási díjat akkor is fizetni kell. Annak érdekében, nehogy idő előtt felmondásra kerüljön, a megkötéstől számított legkésőbb 60 napon belül a díjnak meg kell érkeznie a biztosítójához. Erre szükség esetén az utalásos fizetésmódot is igénybe veheti.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos hivatalosan igen. Amennyiben a MABISZ megkezdte már az eladás előtt a fedezetlenségi díj behajtását, úgy azt jogosult végig vinni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A súlyadó mindig azt a tulajdonost terheli, akinél a gépjármű megkezdte az adott naptári évet. Ez a követelés azon behajtható.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Minden második, vagy további autó Magyarországon az előző bónusz fokozattól függetlenül A0-ból indul. Amint az első autó később eladásra kerül, a bónusz fokozat átvezethető.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos ebben az esetben mindkét biztosító helyesen jár el Önnel szemben. A gépjármű biztosítást nem lehet átvinni másik biztosítóhoz, csak évfordulóra történő rendes felmondással, a lejárat előtt minimum 30 nappal felmondva. Erről a biztosítási alkuszának is tájékoztatást kellett volna adnia, de az éves szerződésben is tájékoztatást talál a törvény ide vonatkozó szabályairól.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben tulajdonos, vagy üzembentartó változás történik menet közben, az autóra köthető új biztosítás és azzal legálisan használható. Azonban a kiszabott fedezetlenségi díjat követelheti a MABISZ Önön utólag is, erre lehetséges részletfizetésben is megállapodni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító biztosan szakértővel fogja megvizsgáltatni az ügyet, azonban ha rendőrségi határozat is született, azt figyelembe fogja venni. Ezzel együtt a biztosító szakértői elemzése lesz vélhetően a döntő ebben az esetben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A törvény ide vonatkozóan úgy rendelkezik, hogy amennyiben van bejegyezve üzembentartó a forgalmi engedélybe, akkor csak az ő nevére köthető a KGFB. tehát ebben az esetben is így van ,hiába közös a tulajdonjog. A megszerzett bónusz fokozatok 2 évig maradnak érvényesek abban az esetben, ha nincs az adott személy nevén gépjármű. Utána sajnos elvesznek és A0-ból indul újra a számlálás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
2 év után, amennyiben nem volt más gépjármű az Ön nevén "új belépő"-nek számít, és tiszta lappal indul.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A panasztétel legmegfelelőbb útja az MNB-nél, a biztosítók felügyeleti szervénél való panasztétel. Ebben az esetben én is azt javaslom, hogy tőlük kérje az ügyének újra kivizsgálását és jogorvoslatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben a MABISZ-nál kell kérvényezni a részletfizetést, több esetben van példa arra, hogy ilyen típusú megegyezés születik. Javaslom, mielőbb vegyék fel a szervezettel írásban a kapcsolatot, és az ez irányú igényt fogalmazzák meg.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben Önnek még van a nevén gépjármű és biztosítás, úgy a második autó csak A0 bónusz kategóriából indulhat. Ha a kedves párjának az elmúlt két évben nem volt a nevén másik autó, úgy az Ő esetében is szintén A0 kategória választható. Így ebben az esetben mindegy melyikőjük nevén lesz az új gépjármű. Azonban, ha Ön eladja majd az első autót, azt követően a bónusz kedvezmény átvezethető az új autóra. Így ezt érdemes mérlegelni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítónak valóban ebben az esetben az érdekmúlás igazolása után vissza kell Önnek utalni a befizetett díj időarányos részét. Amennyiben a biztosító 30 napon belül nem utalja vissza a kérdéses összeget, a biztosítók felügyeleti szervénél, az MNB-nél lehet panaszt tenni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A törvény értelmében mindenkor az először megkötött kötelező biztosítás érvényes. Tehát meg kellene nézni a két kötvény kockázatviselés kezdetének dátumát és a korábbit kell érvényesnek tekinteni. A később kötődött biztosítást le kell mondani a biztosítónál, az első kötvény másolatának bemutatásával.