Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Az alábbi problémámmal kapcsolatban kérném szakértő véleményét:
Az elmúlt héten családon belül ajándékozással lett egy korábban szépen felújított 40 éves veterán autó tulajdonjoga átírva, és az átírással egy időben ideiglenesen ki is lett vonva a forgalomból.
Az autón 2009 végéig volt műszaki vizsga és KGFB, mert addig használatban is volt. Azóta leponyvázva állt a garázsban.
Mivel már akkor tudvalevő volt, hogy egy darabig nem lesz ismét vizsgáztatva, ezért a KGFB 2010 évtől nem lett rá tovább fizetve, ami nemfizetés miatt meg is szűnt. De mindezt anélkül, hogy a biztosítás szüneteltetése kérve lett volna, vagy az autó ideiglenesen ki lett volna vonva a forgalomból. Ezért a gépjárműadó továbbra is befizetésre került rá minden évben.
A mostani átíratás során kaptuk a felvilágosítást, hogy mindez hiba volt, mert a későbbi vizsgáztatás utáni forgalomba helyezéskor valószínűleg visszamenőleg ki kell majd fizetni az elmaradt KGFB díjait. Sőt szóba került erre az időszakra szóló napi 300 Ft-os díj (, vagy büntetés?) megfizetése is.
A kérdésem, hogy a fent említett utólagos fizetési kötelezettségek valóban lehetségesek?
Ha igen, akkor ez kit terhel majd? Az új, vagy a régi tulajdonost?
Amennyiben a régi tulajdonost terheli, úgy mi történik akkor, ha ő időközben majd elhalálozik? A családtagoknak kell fizetni? (A régi tulaj a 92. életévében van, így a valószínűsített elhalálozás sajnos reális lehetőség.)
Mi lenne a legolcsóbb megoldás a mulasztásra? Ajánlották, hogy esetleg az új tulajdonos kivonás ellenére kössön KGFB-t és kérje annak szüneteltetését.
Várom mielőbbi válaszát.
Köszönettel és tisztelettel:
Róbert
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A KGFB szerződés díjnemfizetéssel való megszűnése esetén valóban MABISZ fedezetlenségi díjat kell fizetni minden egyes napra,a meddig az autó a biztosító fedezete alatt nem állt. A biztosítást tehát ilyen módon szüneteltetni nem lehet, amennyiben az autó forgalomban volt/van. A fedezetlenségi díj nagysága KW függő, de kb a napi 300 Ft összegnek megfelelő. Ennek megfizetése a biztosítás visszakötéséig, vagy a gépjármű tulajdonjogának megváltozásáig a régi tulajdonost terhelik. Elhalálozása esetén amennyiben a MABISZ a díj behajtási tevékenységét folytatja, a mindenkori örökösöket fogják vélhetően terhelni.
Az új tulajdonos nyugodtan köthet új felelősség biztosítást, amelynek kezdete a tulajdonszerzés kezdetével kell, hogy egybe essen. Az esetlegesen köztes időszakra ugyanúgy fedezetlenségi díjat kell fizetni. A kalkulációt elvégezhetik a weboldalunkon könnyedén.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 321 - 340 / 831Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Adott kérdést a biztosítók nem egyformán kezelik. Kalkulátorunkban az ehhez a kérdéshez kapcsolódó oldal alján található a biztosítók listája, ahol pontosan elolvasható, milyen feltétellel vehető igénybe adott biztosítónál a nevezett kedvezmény (a help ikonra „?” kattintva).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A mai napon e-mailt küldtünk Önnek az intézkedésünkről.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amint biztosítója lekérte a központi kárnyilvántartóból bónuszbesorolását és annak megfelelően kötvényesítette szerződését, túlfizetés esetén el kell, hogy számoljon, nem szedhet be több díjat, mint ami a besorolás és a díjfizetési gyakoriság szerint jár neki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az évforduló miatt nem kell új biztosítást kötnie az újra forgalomba helyezés előtt, mivel a szüneteltetés az évforduló időpontjában is érvényben volt, választhat új biztosítót.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A párhuzamosan futó szerződését nem minősíthetik vissza, párhuzamos üzemeltetésnél, ha egy biztosított gépjármű marad, a kedvezőbb besorolású biztosítást kérheti az élő szerződésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, jogosan járt el a biztosítója, ha nem is egységesen, de minden biztosító alkalmazza a károkozó pótdíjat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos nem egységes a biztosítók gyakorlata az átírási költségek térítését illetően. Van olyan biztosító, aki a kártérítésen felül minden egyéb járulékos költséget kifizeti, viszont az átírást nem. Ha jogtalannak tartja ezt az eljárást, javaslom forduljon a Pénzügyi Békéltető Testülethez.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Problémáját másik kérdésnél megválaszoltuk.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Független attól, hogy egy balesetből eredően, annak hány résztvevője van, az egy káreseménynek számít, a biztosító egy kárszámon peresítve tartja nyilván a károsultakat. A bónusz ilyen esetekben csak két osztállyal csökkenhet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, új biztosítást kell kötnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Új autó vásárlásánál gépjármű kötelező felelősségbiztosítása megkötésekor az akkor éppen aktuális bónuszát kell megadnia, ha már eladta korábbi gépjárművét. A biztosító minden új szerződéskötés esetén a központi nyilvántartó rendszerből lekéri az üzembentartó előéletét és új szerződésénél a megszerzett (bónusz, málusz) jogokat évfordulóval érvényesíti.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az új gépjárműve biztosítás szempontjából új életet kezd teljesen azonos feltételekkel, mint a párhuzamosan üzemeltetett gépjárműve. Ugyan úgy jár a balesetmentes vezetésért a bónusz, évente, ha nem okoz kárt a bónusz besorolása is emelkedni fog.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, céges adószámát a kötőjelek nélkül írja be, így engedni fogja a rendszer.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A károkozói szorzót, ha nem is egységesen, de minden biztosító alkalmazza. A bónusz besorolás az, ami nem változik, ha az okozó megtéríti a kár összegét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, regisztráljon kárügyintézés szolgáltatásunkra, ahol a konkrét adatok megadása után tudunk segítséget nyújtani problémájának megoldásában:
Kárügyintézés regisztráció >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Megfelelő indoklás mellett jelezniük kell a biztosító felé, hogy az átutalt összeget nem tudják elfogadni. Indoklásként az említett felújításról érdemes egy tételes kalkulációt készíteni, ha vannak számlák, azokat mellékelni. Az autó értékét a megkímélt állapoton túl a műszaki vizsga időpontja is befolyásolhatja, ha az baleset előtt közeli időpontban volt értéknövelő, mint ahogy az átlagos futás teljesítmény alatti üzemeltetés is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az ajándékozási szerződés szükséges biztosításának érdekmúlással történő megszüntetéséhez. Az új üzembentartónak az ajándékozás időpontjával új kötelező gépjármű felelősségbiztosítást kell kötnie az átírás előtt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, ha azonos kategóriájú gépjárművet vásárol.