Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Áprilisban a férjem haladt az autómmal az úton, és előtte ment egy teherautó amiről pergett a rakománya ami sóder-kavics volt. A rakományt sittes konténerben szállította, ami nem volt letakarva, és az autó oldala sem letakarítva, ezért még onnan is peregtek a kavicsok. A teherautót sikerült megállítani, kitöltötte a sofőr a baleseti bejelentőt, elismerte a felelősségét, aláírta a papírokat. Én jeleztem ezt az Ő felelősség biztosítójánál (Uniqa). A kárszakértő megnézte az autót, elvitte a papírokat, és a baleseti bejelentőt, majd kaptam a biztosítótól egy levelet, miszerint nem állapítható meg minden kétséget kizáróan a teherautó felelőssége. Akkor én telefonon érdeklődtem, hogy ez mit jelent, de az ügyintéző nem volt ott ezért csak egy kollégája javasolta, hogy nyújtsak be egy ún. „felülvizsgálati kérelmet”. Én ezt is megtettem, erre is kaptam választ, miszerint:fenntartják továbbra is elutasító álláspontjukat, mivel bárhonnan kerülhetett kavics a szélvédőre. Ekkor én újabb levéllel fordultam hozzájuk, és kértem, hogy tájékoztassanak, hogy mégis mit jelent számukra a „bárhonnan”, illetve miért nem állapítható meg a teherautós felelőssége miután Ő ezt elismerte a baleseti bejelentőn. erre is kaptam egy választ, ebben már azt írják, hogy azért utasították el, mert több jármű is közlekedett a helyszínen, illetve, hogy a csatolt baleseti bejelentőn a károkozóként megjelölt fél nem ismert el a felelősségét. Ezt nem értem azóta sem. Hiszen A baleseti bejelentőn elismerte, hogy ő okozta a kárt. A férjem fel is ajánlotta, hogy esetleg hívhatnak rendőrt, de a teherautó sofőrje mondta, hogy nem kell, elismeri, hogy az ő autójáról pergett a kavics.
Tehát ebben az ügyben kérném a segítségüket, mert több dolog sem érthető számomra. A biztosító minden levelében különböző kifogásokat hoz fel az elutasítás okára:
1. a károkozóként megjelölt gépjármű felelőssége nem állapítható meg minden kétséget kizáróan
2. bárhonnan kerülhetett kavics a szélvédőre
3. több jármű is közlekedett akkor az úton ( ez egyébként nem igaz, mert nem közlekedett csak a két jármű az úton)
4. a károkozóként megjelölt fél nem ismerte el a felelősségét ( akkor miért töltötte ki és írta alá a baleseti bejelentőt)
Telefonon is sikerült beszélnem az utolsó levél után az ügyintézővel Ő azt mondta, hogy a teherautó sofőrje csak azért töltötte ki és írta alá a papírokat, mert a férjem megállította őt. Hát másképp nehéz is lett volna ez biztos.
Szeretném ha segítenének nekem ennek az ügynek a tisztázásában.
Köszönettel: Besenyei Péter
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Mivel nehezen, vagy egyáltalán nem bizonyítható, hogy a kavics honnan repült a szélvédőre a biztosító nem fizet, sajnos ez minden biztosítónál gyakorlat ;ha volt cascója, arra térülhet a kár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 701 - 720 / 834Tisztelt Kérdező!
Új autójára minden joghátrány nélkül Ön is megkötheti a biztosítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Fáradjon be újra biztosítójához, problémáját csak Ők tudják megoldani, ha kell kérjen vezetőt és kérjen másolatokat, bizonylatokat az értesítésekről.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Attól, hogy a bonuszt nem vezették át a biztosítását nem törölhették, hacsak nem a bónusszal csökkentett díjat fizette. Amíg a BM központi rendszerében nem látható a bónusza, a biztosító csak A0 besorolással kötvényesíthetett. A kötelező felelősségbiztosításról rendelkező jogszabály nem teszi lehetővé, hogy a biztosítók díjeltérés esetén fenntartsák a kockázatot, vélhetően a pontatlan díj miatt törölték szerződését. Javaslom, jó szándékát igazolva a befizetési csekkel keresse fel biztosítóját és kérje biztosítása újra érvénybe helyezését, mert az okozott kárt és a fedezetlenségi díjat is fizetnie kell.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gépjármű felelősségbiztosításról rendelkező jogszabály a bónusz-málusz besorolást a káresemények számossága alapján állapítja meg, magára a károkozásra kifizetett kártérítési összeg azt nem befolyásolja. Biztosítója a kár rendezését követően, bónuszosztályának rendezése végett lehetőséget ad arra, hogy a kifizetett kártérítési összeget megtérítse. Érdemes ezt az összeget biztosítójának kifizetnie, díjban három évet számolva többet veszíthet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos fizetnie kell a fedezetlenségi díjat, hogy érvényes biztosítása legyen.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, az ideiglenes forgalmi engedéllyel maximum 6 hónap időtartamra, az "E" rendszámra köthető kötelező felelősségbiztosítás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, jár bérautó szolgáltatás, melynek igényét a kárbejelentéssel egy időben érdemes a biztosítónak bejelenteni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!!
Nem mindig elég a károkozói nyilatkozat a jogalap elbírálásához, a biztosító szükség szerint vizsgálja a baleset helyszinét, a kárleírásban leírtak szerint rekonstruálja a balesetet, műszakilag azonosítja a műtárgyakban, az okozó és a sérült gépjárműben keletkezett sérüléseket stb. Kárügyében konkrét tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket, ezért kérem regisztráljon a http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Okmányirodánál kell érdeklődnie, ahol átírták a gépjárművet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ugyanott, ahol a kulcsokat mutatta be kezdeményezheti írásban a közös megegyezéssel való felmondást, addig is javaslom fizesse be az első felelősségbiztosítási díjrészletet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Másik biztosítót kell választania, a díjjal nem fedezett időszara a fedezetlenségi díjat itt is fizetnie kell.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Üzembentartóként van lehetősége biztosítást kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben megtörtént a forgalomból való kivonás a biztosító a kivonás időpontjától nem kérheti, számolhatja fel a díjat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mindig az adott jármű kategóriára vonatkoznak a kérdések, ha személygépjárművel nem okozott kárt, akkor a bónuszosztálya is emelkedni fog.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel nehezen, vagy egyáltalán nem bizonyítható, hogy a kavics honnan repült a szélvédőre a biztosító nem fizet, sajnos ez minden biztosítónál gyakorlat ;ha volt cascója, arra térülhet a kár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Vélhetően a károkozással kapcsolatban nincs elég információja a biztosítónak, ezért kell kivárnia a szabálysértési eljárás végét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gépjármű kötelező felelősségbiztosítás csak az okozott károkra nyújt fedezetet, az Ön által leírt tűzkárt casco biztosítás keretein beül lehet rendezni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Levele alapján csak következtetni lehet arra, hogy díjelmaradása nem több, mint egy hónap, ha novemberben adta el gépjárművét és októberig volt rendezett a biztosítása, jogos az elmaradás követelése.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Németországban is a balesetmentes időszakot kell igazolnia, amire a legjobb megoldás az utolsó biztosítási kötvénye, illetve az utolsó hazai biztosítótól egy kármentességi igazolás, melyet kérnie kell.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Biztosítási éven belül egy gépjárművel legalább 9 hónapnak kell eltelnie balesetmentesen ahhoz, hogy a bónusza is emelkedjen, ezt a jogot csak így szerezheti meg.