Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
olyan problémával fordulok önökhöz amely a következő lenne.
van egy trabant típusú gépkocsim ami kb 16 éve áll az udvaron mert elromlott az állapota azóta csak romlott ma már csak egy roncs de elfért maximum esztétikailag zavart mivel nem használtam egy milimétert sem mentem vele így nem kötöttem rá kötelező biztosítást sehol sem hisz biztosan tudtam hogy kárt nem tudok vele okozni senkinek sem és ha jól értelmezem a kötelező bíztosítás fogalmát azt azért kell kötni hogy az esetlegesen a járművel okozott bármely más járműben okozott kárt az okozóra ráterheljék és kifizettessék vele a forgalomból nem vontam ki papíron azt elismerem az önkormányzattól a súlyadó miatt jött papír többször is hogy fizessem be vagy kivonják a forgalomból nem fizettem vártam hogy vonják ki de sose tették meg most már veterán korú a gépjármü ugyhogy súlyadót sem kell fizetni rá.a járási hivataltól jött egy felszólítás hogy 5 napon belül vigyem be a rendszámot és adjam le ennek eleget tettem a kért időponton belül valaki nem tudom ki 2014 utolsó negyedévében forgalomba helyezte a gépjármüvet a tudtom nélkül persze csak papíron mert menni vele továbbra sem tud sem ő sem más sem én erről semmifajta értesítést nem kaptam és nem is tudtam róla egészen addig mig a hivatalban nem közölték és most követelnek rajtam egy csomó pénzt amit nem vagyok hajlandó befizetni.azt hiszem ha bárki (üzembe helyezi) arról a tulajdonost értesíteni kell hogy el tudjon járni az ügyben amig nem jött a papír hogy adjam le a rendszámot semmiféle értesítést nem vettem át erről a rendszámot a kért időponton belül leadtam így szerintem jogosan gondolom hogy betartottam a törvényt és velem szemben semmifajta követelésnek nincs helye.józan paraszti ésszel gondolkodva írtam le ezt kérem véleményezésüket az ügyben még egyszer pont szerűen felsorolom a tényeket
1 az autó zárt magánterületen áll(nem működik be se lehet indítani)
2 nekem nem volt fontos hogy papíron kivonjam a forgalomból és leadjam a rendszámot forgalmit miután felszólítottak megtettem erre kb 16 évet kellett várni
3 ha bárhogyis "forgalomba helyezik" a tulajdonost erről írásban értesíteni kell ezt elmulasztották és most követelőznek
4 ha a polgármesteri hivatal betartotta volna a törvényt hogy mivel súlyadót nem fizettem kivonja a forgalomból erre az egészre nem került volna sor
tisztelettel Podlovics Norbert
ui kérem válaszukat podlovicsnorbert74@t-online.hu e-mail címre legyenek szívesek elküldeni előre is köszönöm
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Független attól, hogy üzemképes vagy üzemképtelen, amíg nincs kivonva a gépjárműve a forgalomból fizetnie kell a felelősségbiztosítást. Normál esetben újra forgalomba helyezni a már kivont gépjárművet csak az üzembentartó, vagy a tulajdonos tudja érvényes új felelősségbiztosítással. Vélhetően gépjárművét nem véglegesen vonták ki a forgalomból, a törvényben meghatározott ideiglenesség határideje (2013. december 31-ig fél év, 2014. január 1-jétől 1 év) lejárt, automatikusan az, újra forgalomba került, ezért kérhetik a biztosítás igazolását, díjának rendezését. Javaslom vonassa ki véglegesen gépjárművét a forgalomból!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 261 - 280 / 834Tisztelt Kérdező!
Bónusz jogosultság szempontjából a gépjárművek kategóriája számít, tehát szgk-ról, szgk-ra vihető át a megszerzett bónusz fokozat, független a gépjárművek teljesítményétől. Ha vissza akarják sorolni, annak más oka lehet, azt a biztosítójánál tudja tisztázni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kötést követő 30 napon belül kell megküldenie a csekket a biztosítónak. Nincs egyéb teendője a továbbiakban, mint rendezni a díjat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javaslom kössenek egyezséget, ha ez nem sikerül csak polgári peres úton független gépjármű igazságügyi műszaki szakértők bevonásával rendezhetik egymással a vitát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Változhat a díja, mivel az Allianz a szerződő személyéhez köti az engedményt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban ide kattintva >>.

Gazdasági totál törés kár esetén nem kötelező eladnia a roncsot, az újonnan vásárolt gépjármű forgalomba helyezési költségeinek igényléséhez elég, ha végérvényesen kivonatja sérült gépjárművét a forgalomból.

Nem kell elfogadnia a biztosító ajánlatát, ha gépjárművének életkora garancia időn belül van kérheti számlára a kártérítést, azon túl kérnie kell a szervizétől egy tételes javítási kalkulációt, amivel indokolhatja a biztosító által kínált összeg elégtelenségét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Gépjármű kötelező felelősségbiztosítást az üzembentartónak kell megkötnie. Ha üzembentartó váltás történik és azt követően köt új biztosítást, átviheti új szerződésére bónusz fokozatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem köthet évfordulóval új biztosítást, ha régit az évforduló előtt legalább 30 nappal nem mondta fel. Biztosítási (év) tartam közben kezdeményezheti biztosítójánál a közös megegyezést biztosításának megszüntetésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kötelező gépjármű felelősség biztosításnál az elévülési idő öt év, amennyiben tévesen állapították meg korábbi időszakban biztosításának a díját, úgy kérheti a díjtöbblet visszatérítését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító rendezi a kárt, azonban az általa kifizetett kártérítési összeg megtérítését visszakövetelheti a vezetőtől, ha a a gépjármű vezetésére jogosító engedéllyel nem rendelkezett.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A bónusz-málusz rendszer személyhez kötődik, csak abban az esetben vihető át a megszerzett bónusz, ha az új, vagy a párhuzamosan üzemeltetett gépjármű üzembentartója azonos a korábban értékesített gépjármű üzembentartójával, illetve a megszerzett bónusz fokozat kizárólag azonos kategóriában vihető át, azaz nem használható fel a személygépjárműre szerzett bónusz fokozat tehergépjárműre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, CLB Ügyfélkapuján keresztül az online ügyintézés menüpontban adja meg a régi autóra kötött szerződés adatait (rendszám, kötvényszám, biztosító), illetve küldje el az adás-vételi másolatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A károkozás személyhez kötött, említett esetben apósához, mert ő az autó üzembentartója/tulajdonosa. Ha az ő nevére vásárolnak új autót és kötnek kötelező biztosítást, akkor ez a kár számítani fog a díjkalkulációnál, de a bonus malus besorolás ugyanúgy A0-ból indul. Ha az Ön nevére kötik a kötelező biztosítást, a károkozói szorzóval természetesen nem kell számolni, azonban friss jogosítvánnyal valószínűsíthetően nem lesz olyan kedvező a díja - de ez nem törvényszerű, mindig az épp hatályos tarifától függ. Kalkulátorunkban összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait mindkét esetre: KGFB Kalkulátor >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a kár kifizetése után levélben tájékoztatja a károkozót a kifizetés tényéről és az összegről. Ebben felajánlja neki, hogy ha kifizeti a biztosítónak egy összegben a kárt akkor a bónusza nem változik. Ez nem kötelező, hanem választható opció. A szerződőnek/a gépjármű tulajdonosának ekkor nem változik a bónusza, viszont a károkozói pótdíj még évekig elkíséri őt, akár 5 évet is vizsgálnak egyes biztosítók. A kárt minden további szerződéskötéskor jelölnie kell, ettől függetlenül természetesen válthat biztosítót, sőt ajánlott is megnéznie, hogy van-e kedvezőbb díj.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a régi szerződését nem mondta fel, az új nem léphet életbe, azt az új biztosító nem tudja kötvényesíteni, mivel a Központ Nyilvántartó rendszerben élő biztosítást talál. Ennek ellenére írásban tájékoztassa új szerződésének biztosítóját, hogy a régi biztosítását nem mondta fel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Többek közt a BIT, a BTK, és a PTK, bővebben itt tájékozódhat https://mabisz.hu/jogszabalyok/
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kártörténeti ügyfél-azonosító személyre szól, nem az autóra. A felületen lehetősége van kötés közben beírni, de nem kötelező adat. A biztosító jelezni fogja felénk, ha esetleg probléma van a lejelentéssel, mert nem tudja az ügyfelet azonosítani.