Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Kérdésem a következő:
Fiam, 20 éves Toyota Corollájával szabályosan közlekedett, amikor is az előtte visszaforduló gépjármű nagysebességű tolatás végrehajtásával nekiütközött. A Toyota motorházteteje, lámpája, lökhárítója megsérült. A vétkes sofőr elismerte vétkességét, ennek megfelelően kitöltötték a papírokat, amit fiam eljuttatott az Allianz Biztosítóhoz. A kárszakértő megtekintette és lefényképezte a kocsit. A későbbiek folyamán fiam kapott egy levelet, melyben a Biztosító közölte a kocsi értékét 241e Ft, a javítás költségét 191e Ft és a maradványértéket. Felajánlotta, hogy szükség szerint értékesíti az autót. Kb. két hét után miután még mindig nem történt semmi, felhívta az ügyfélszolgálatot, ahol közölték, hogy okozói szemlét rendeltek el. Ezek után érkezett ismét egy levél, hogy nem ismerik el a kárt, mert a baleset bekövetkezte műszakilag nem azonosítható. Mint kiderült az okozói szemle eredménye az lett, hogy 5-6 cm eltérés van magasságban, tehát a vétkes autója nem érhetett fel addig. Azért azt hozzátenném, hogy x % lejtőn állt, a vétkes nagy gázzal indult hátra, és ki tudja milyen állapotban volt, például a lengéscsillapítója, rugója... ami erősen befolyásolhatja a kocsi megemelkedését. Hiába ismerte el a vétkes vezető nekik is, sőt azóta ismét a fiamnak is, hogy vállalja a károkozást, sőt bármikor "vallomást" tesz bárhol.
A biztosító ügyfélszolgálata annyit mondott, hogy nyújtson be egy levelet a kárügyintézési osztálynak, és csatoljon iratokat (pl: tanuk vallomását, ami természetesen nem volt és ha jól tudom ott térfigyelő kamerák sincsenek). Ez még nem történt meg.
Mit tud tanácsolni ilyen esetben, hova lehet fordulni, mit lehet tenni, hiszen fiam pizzafutár, szüksége van a gépkocsira. Nem ő volt a hibás, a károkozó elismeri a kárát, akkor mi lehet a probléma?
Üdvözlettel:
Dr. Tóth Tiborné
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Mindenképpen folytatni kell az érvelést a biztosító felé, valóban tanúk, független szakértők és akár ügyvéd bevonásával is. Ha valós az esemény valóban, akkor a kárkifizetés elérhető, de vélhetően hosszadalmasabb lesz. Javaslom a tények alaposabb feltárását és bemutatását, akár jogi képviselőn keresztül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 261 - 280 / 831Tisztelt Kérdező!
Változhat a díja, mivel az Allianz a szerződő személyéhez köti az engedményt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban ide kattintva >>.

Gazdasági totál törés kár esetén nem kötelező eladnia a roncsot, az újonnan vásárolt gépjármű forgalomba helyezési költségeinek igényléséhez elég, ha végérvényesen kivonatja sérült gépjárművét a forgalomból.

Nem kell elfogadnia a biztosító ajánlatát, ha gépjárművének életkora garancia időn belül van kérheti számlára a kártérítést, azon túl kérnie kell a szervizétől egy tételes javítási kalkulációt, amivel indokolhatja a biztosító által kínált összeg elégtelenségét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Gépjármű kötelező felelősségbiztosítást az üzembentartónak kell megkötnie. Ha üzembentartó váltás történik és azt követően köt új biztosítást, átviheti új szerződésére bónusz fokozatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem köthet évfordulóval új biztosítást, ha régit az évforduló előtt legalább 30 nappal nem mondta fel. Biztosítási (év) tartam közben kezdeményezheti biztosítójánál a közös megegyezést biztosításának megszüntetésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kötelező gépjármű felelősség biztosításnál az elévülési idő öt év, amennyiben tévesen állapították meg korábbi időszakban biztosításának a díját, úgy kérheti a díjtöbblet visszatérítését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító rendezi a kárt, azonban az általa kifizetett kártérítési összeg megtérítését visszakövetelheti a vezetőtől, ha a a gépjármű vezetésére jogosító engedéllyel nem rendelkezett.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A bónusz-málusz rendszer személyhez kötődik, csak abban az esetben vihető át a megszerzett bónusz, ha az új, vagy a párhuzamosan üzemeltetett gépjármű üzembentartója azonos a korábban értékesített gépjármű üzembentartójával, illetve a megszerzett bónusz fokozat kizárólag azonos kategóriában vihető át, azaz nem használható fel a személygépjárműre szerzett bónusz fokozat tehergépjárműre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, CLB Ügyfélkapuján keresztül az online ügyintézés menüpontban adja meg a régi autóra kötött szerződés adatait (rendszám, kötvényszám, biztosító), illetve küldje el az adás-vételi másolatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A károkozás személyhez kötött, említett esetben apósához, mert ő az autó üzembentartója/tulajdonosa. Ha az ő nevére vásárolnak új autót és kötnek kötelező biztosítást, akkor ez a kár számítani fog a díjkalkulációnál, de a bonus malus besorolás ugyanúgy A0-ból indul. Ha az Ön nevére kötik a kötelező biztosítást, a károkozói szorzóval természetesen nem kell számolni, azonban friss jogosítvánnyal valószínűsíthetően nem lesz olyan kedvező a díja - de ez nem törvényszerű, mindig az épp hatályos tarifától függ. Kalkulátorunkban összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait mindkét esetre: KGFB Kalkulátor >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a kár kifizetése után levélben tájékoztatja a károkozót a kifizetés tényéről és az összegről. Ebben felajánlja neki, hogy ha kifizeti a biztosítónak egy összegben a kárt akkor a bónusza nem változik. Ez nem kötelező, hanem választható opció. A szerződőnek/a gépjármű tulajdonosának ekkor nem változik a bónusza, viszont a károkozói pótdíj még évekig elkíséri őt, akár 5 évet is vizsgálnak egyes biztosítók. A kárt minden további szerződéskötéskor jelölnie kell, ettől függetlenül természetesen válthat biztosítót, sőt ajánlott is megnéznie, hogy van-e kedvezőbb díj.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a régi szerződését nem mondta fel, az új nem léphet életbe, azt az új biztosító nem tudja kötvényesíteni, mivel a Központ Nyilvántartó rendszerben élő biztosítást talál. Ennek ellenére írásban tájékoztassa új szerződésének biztosítóját, hogy a régi biztosítását nem mondta fel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Többek közt a BIT, a BTK, és a PTK, bővebben itt tájékozódhat https://mabisz.hu/jogszabalyok/
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kártörténeti ügyfél-azonosító személyre szól, nem az autóra. A felületen lehetősége van kötés közben beírni, de nem kötelező adat. A biztosító jelezni fogja felénk, ha esetleg probléma van a lejelentéssel, mert nem tudja az ügyfelet azonosítani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben Ön nem szeretne váltani, semmit nem kell tennie: biztosítása évfordulóval megújul és csak a szokásos módon folytatnia kell a befizetéseket.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a Biztosítóval való egyeztetés nem vezet sikerre, akkor a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat panaszával.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Minden változást jelentenie kell a biztosítójának, az ideiglenes forgalomból való kivonást írásban, dokumentumait mellékelve, hogy a szüneteltetés a GFB törvényben meghatározott módon életbe lépjen. Mivel biztosítása nem szűnik meg, nem feltétlen utalja vissza a biztosító a szüneteltetés időszakára befizetett tört díjat, általában azt lekönyveli a következő díjfizetési időszakra. Kármentesség szempontjából a megfigyelési időszak biztosítási időszakon belül 270 nap folyamatos kockázatban lét. Ennyi kockázati idő szükséges évente ahhoz, hogy a balesetmentes vezetéséért jogokat szerezzen kedvezőbb díjbesorolásra. Szüneteltetés alatt is válthat biztosítót évfordulóra úgy, hogy az új biztosítójánál is jeleznie és bizonylatolnia kell a forgalomból való kivonást, annak időtartamát.