Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Van egy gépjárművünk, amit minden év szeptemberében a következő év márciusáig hat hónapra kivonatunk a forgalomból. Erre az időszakra a kötelező biztosítás szünetel. Mivel a biztosítás fordulónapja decemberben van, és ezt mi soha fel nem mondtuk, eddig minden évben ugyanannál a biztosítónál kellett március hóban jelezni a biztosítás feléledését, akinél a biztosítás már évek volt. Ebben az évben egy helyi alkuszcég azt a felvilágosítást adta, hogy megköthetjük más biztosítónál is a kötelezőt. Talált is egy jóval olcsóbbat, akikkel meg is kötöttük a szerződést, és ez év júliusáig befizettük nekik a kgfb díját. Ezután jelentkezett az előző biztosító. Küldte a szerződést és közölte, hogy a másik biztosítónál nem köthettünk volna szerződést, mert nem mondtuk le náluk a biztosítást. Ezután már az alkuszcég is azt mondta, hogy ő hibázott, tényleg nem köthettünk volna szerződést az új biztosítóval. Így befizettük a biztosítási díjat a régi biztosítónknak is. Megírtuk a helyzetet az új biztosítónak, csatoltuk az igazoló okiratokat, és kértük őket, hogy tekintsék tárgytalannak a velük megkötött szerződést, és utalják vissza nekünk a befizetett díjat. Az új biztosító ezt nem akarja megtenni arra hivatkozva, hogy náluk egy nappal korábban kötődött a szerződés, mint az előző biztosító által kiküldött papíron szerepel. Sőt, mivel az előző biztosító nem adta át nekik a bónuszigazolást, B0-ba tették át a járművet, és még plusz díjat is követelnek tőlünk.
Az lenne a kérdésem, hogy kinek van igaza? Kivel van most élő szerződésünk tulajdonképpen? Mit tudunk tenni az ügyben?
Köszönettel:
K.G.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Két biztosítási kötvénye biztosan nem lehet. Az Ön biztosítóját a KÁNYA nevű, Központi Állomány Nyilvántartó rendszerben lehet megnézni. Ehhez jogosultsága a biztosítónak van, bármelyik érintett biztosító ügyfélszolgálata meg tudja tenni Önnek. Ahol rögzítve van a kötvénye, annál van jelenleg a biztosítása és oda kell fizetnie. A másik biztosítónak a díjakat Önnek túlfizetés esetén vissza kell utalnia.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1 - 20 / 939Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a sorompó és az autó is ugyanannak a cégnek a tulajdona, úgy nem fizet a KGFB. A kötelező csak a másnak okozott kárt téríti meg.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kötelező biztosítást az üzembentartónak kell megkötnie, a casco biztosítást viszont bárki megkötheti, akinek érdekében áll megóvni az autót.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szerződés megszűnésének napján amilyen bónusz fokozatban volt, azt tudja tovább vinni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ezzel a kérdéssel érdemes a biztosítója ügyfélszolgálatához fordulni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, nincs akadálya.

Általában a kisebb káreseményeket érdemes egy összegben kifizetni a biztosító felé. Amennyiben Önnek kisebb anyagi terhet jelent a megemelkedett biztosítási díj, akkor nem érdemes visszafizetni a biztosítónak
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérhet kiegészítő (ellen)kárszemlét. Írásban jelezze a biztosítónak, hogy nem ért egyet az ajánlott összeggel, mert a javítás költsége vélhetően meghaladja azt. Kérje, hogy új szemlét tartsanak, a lökhárító lebontása után, amikor a rejtett sérülések is láthatóvá válnak. A szervíz által kalkulált összeget is érdemes lehet elküldeni a biztosítónak. Ha továbbra sem ért egyet a biztosító kalkulációjával, lehetősége van független igazságügyi gépjármű-kárszakértőt megbízni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A bónuszbesorolás 2 év után vész el, így ha időközben nem volt másik jármű üzembentartója, akkor a 1,5 évvel ezelőtti besorolásba fog esni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kötelező biztosítás automatikusan megújul az évfordulóval. A hagyaték jogerőre emelkedéséig nincs teendőjük azon kívül, hogy a biztosítást díjfizetéssel életben tartsák. Amikor megtörtént a hagyaték, akkor az okmányirodában el kell rendezni az átírást, majd egyből az új kötelező biztosítást is meg kell kötni már az új üzembentartó nevére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ilyen esetekben a biztosítók jogászai kikérik felülvizsgáló orvosszakértőik véleményét és az abban foglaltak szerint döntenek.

Sajnos a spanyol szabályozásról nincs információnk, így nem tudunk segíteni a kérdésben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos ilyen esetekben sem jelent felmentést a díjfizetés alól. Amennyiben az ügyfél az elektronikus kommunikációt adta meg a szerződéskötésnél, akkor az ő felelőssége, hogy időben ellenőrizze, megkapta-e a díjfizetési levelet.
A biztosítónál lehet próbálkozni a fedezetlenségi díj méltányosságból való törlésére, amennyiben tudja bizonyítani, hogy Ön jó e-mail címet adott meg a szerződéskötésnél.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ilyen esetekben a biztosítók jogászai kikérik felülvizsgáló orvosszakértőik véleményét és az abban foglaltak szerint döntenek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a gépjármű hivatalosan ideiglenesen ki van vonva a forgalomból, akkor új biztosítást csak akkor kell kötni, mielőtt a járművet ismét forgalomba helyezi.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A legtöbb biztosító honlapjáról letölthető a baleseti bejelentő.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mindig az a biztosító illetékes, amelynél a baleset napján hatályban volt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB). Így a baleset időpontjában érvényes biztosítót kell feltüntetni a kárbejelentőn – nem a jelenlegit, ha az időközben változott.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Készüljön egy rövid levél, amelyben megjelöli az ügy azonosítóját (pl. kárszám), és kéri a kárösszeg korrekcióját. Mellékelje a szerviz által kiállított munkalapot és egy szakmai nyilatkozatot vagy ajánlást (pl. márkaszerviz vagy autószerelő műhely részéről), amely alátámasztja, hogy a rugók páros cseréje műszaki szempontból indokolt.