Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
A következő problémám van kötelező biztosítás témakörben.
Van nekem egy öregecske VW Transporterem, amit hobbiautóként tartok. Ez az autó mintegy 8 évvel ezelőtt elromlott és szervizbe került. Valahogy úgy alakult a dolog, hogy az autó a mai napig ugyanabban a szervizben, ugyanott áll (ezt ne firtassuk).
Közben valahogy eltűnt róla a kötelező biztosítás. Emlékeim szerint az Allianznál volt biztosítva, de a biztosító szerint én ezt felmondtam. Ez nekem nem rémlik, de végülis mindegy. A lényeg, hogy a hivatalos álláspont az az, hogy felmondtam a biztosítást és nem kötöttem újat sehol. De nem is hiányolta senki. Időnként jött súlyadó, azt szépen befizettem a busz pedig folyamatosan "készült". Később már inkább ideiglenesen kivonattam a forgalomból, pár éve (egy-két nap megszakítással) ki is van vonatva rendszeresen.
Most viszont úgy néz ki, hogy lehet idén mégiscsak összerakják nekem az autót és ez most a MABISZ díjjal kapcsolatban rút gondolatokat ébresztett bennem.
Az lenne a kérdésem, hogy mi a hivatalos álláspont iylenkor (ha van ilyen egyáltalán)?
Tehát _nem_ díjnemfizetéssel szűnt meg a biztosítás és az utóbbi években ki volt vonva a forgalomból a jármű.
Kell MABISZ díjat fizetnem?
Mit kell tennem, hogy mégse kelljen? Már egy éves díj brutálisan sok az autó piaci értékéhez képest.
Köszönettel:
Kiss István Zsolt
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben folyamatosan ki volt vonva gépjárműve a forgalomból és korábbi biztosítása érdekmúlással (nem díjnemfizetéssel) szűnt meg, és azt kellőképpen bizonylatolni is tudja, nem érheti joghátrány új biztosítása kötését illetően.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 681 - 700 / 833Tisztelt Kérdező!
A biztosítási díjat mindig előre, az esedékesség első napján kell fizetnie, a 60 napos türelmi idő a fizetési határidőt csak annyiban módosítja, hogy ezen időszak alatt is kockázatban volt, tehát utólag erre az időszakra is jár a díj a biztosítónak. Sajnos az egy nap fedezetlenségi díjat is fizetnie kell, a biztosítóknak nincs mozgásterük, minden kötelező felelősségbiztosítással kapcsolatos feltételt, ügyrendet jogszabály rögzít, attól eltérni nem lehet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Minél előbb rendezze a biztosítását, mert minden egyes biztosítás nélkül eltöltött nap után fedezetlenségi díjat kell fizetnie!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket, kérem regisztráljon http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel.

Amennyiben gépjárműve hivatalosan forgalomban volt, mindenképp fizetni kell a kötelezőt. Ennek elmulasztása esetén fedezetlenségi díjat kell fizetni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket, kérem regisztráljon http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Levele alapján a biztosító közös megegyezéssel törölte biztosítását, azonban a kötés időpontja és a biztosítás törlésének időpontja között kockázatban volt, jár a biztosítónak a díj, javasolm annak befizetését, majd választhat új biztosítót.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem kell újra kezdenie, a magyarországi utolsó biztosítójától bónuszigazolást kell vinnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, részletfizetési engedményt kaphat a biztosítótól az utólag fizetendő fedezetlenségi díjra júliustól az a gépjármű-üzembentartó, akinek nem volt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása, amennyiben a biztosítással nem fedezett idő meghaladja a 120 napot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A megszerzett bónusz, amennyiben nem történt a gépjárművel károkozás, megmarad. Az új biztosító felé a bónuszfokozatot az előzmény szerződés kötvényszámával vagy kötvényével is igazolhatja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha aznap megkötötte a szerződést, érvényes biztosítással rendelkezik az adott dátumtól.
Káresemény bekövetkeztekor a károkozó kötelezőjére minden esetben fizet a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező felelősségbiztosításra sajnos nem rendezhető a kár, biztosítója helyesen tájékoztatta, így a szerelvény egy járműnek számít.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben nem használják a gépjárművet, a forgalomból való kivonásával és annak a biztosító felé történő igazolásával szüntethető meg a biztosítás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító az állandó lakhely szerinti kiemelt kockázati besorolást alkalmazta a kötvényesítésnél, törvény adta joga, teheti. Javaslom kérje ismételten a közös megegyezéssel való törlést, a hivatkozási alap ne a hibás lakcím, hanem a magas, az ön által elfogadhatatlan díj legyen.

Amennyiben tényleg nem kapott értesítést biztosítójától a szerződése megszüntetéséről, kérnie kell biztosításának reaktiválását (újra érvénybe helyezését), hogy az Ön által okozott kárt rendezhessék.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Forgalomban lévő gépjárműre mindenképp kell biztosítást kötni, a tulajdonos személyétől függetlenül, mégpedig a mindenkori üzembentartó nevére. Így a szerződő az üzembentartó, a törvényes képviselő lesz.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az okozott kár mértéke nincs befolyással a kötelező felelősségbiztosítás díjára, annak számossága, gyakorisága módosítja káronként két bónusz osztállyal azt az évfordulót követő időszakra. A kár kifizetését követően lehetősége van a kifizetett kárösszeg megtérítésére, két év távlatában érdemes mérlegelni, ha magasabb a visszasorolás miatt a díjkülönbözete, fizesse be a kárt rendező biztosítójának a kártérítési összeget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az új biztosító felé az előző gépjármű adásvételi szerződésével igazolhatja, hogy az már nincs a tulajdonában, így a megszerzett bónusz a vásárolt gépjármű szerződésére átvezethető.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók a szerződés kockázatkezdetétől számított 60. nap után törölhetik a szerződést díjnemfizetés miatt. Mihamarabb vegye fel a kapcsolatot biztosítójával, hogy az alapján, vagy a korábban kiküldött díjértesítő levél alapján a díjat rendezhesse.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Új autójára minden joghátrány nélkül Ön is megkötheti a biztosítást.