Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
kedvezmények nélküli díjon tartja nyilván a szerződését, melyet
visszamenőlegesen módosít a dokumentumok beérkezését követően.
-Ez az önök által küldött levélből származik. -
T Cím !
Szeretném megkérdezni,hogy Önök miként értelmezik ezt a mondatot ?
A biztosítónál megkötött szerződésem -melyre a biztosító postázta
és meg is kaptam az érvényes dokumentumokat -milyen jogszabály
szerint töröltetik .
A hiánypótlás értesítőjük még a válaszom után is úgymond generálódik
postafiókomba.
Általam küldött emailokra nincs válasz !!
Hima Emese hivatkozva ,hogy nincs alkuszi megbízás töröltette szerződésem,
de levelemre nem válaszol ! Az ügy tisztázása végett kértem telefonos
elérhetőséget melyre szintén nincs válasz .
Az ügy előzményéhez tartozik,hogy a szerződés megkötését megelőző nap
a biztosítónál még semmi jele az egésznek.Még aznap du. beszéltem az ügyfélszolgálaton egy hölggyel _remélhetőleg rögzítve lett -aki közölte
hogy mivel még nem érkezett be a megbízás így stornózza az egészet .
Másnap érdekes módon már szerepel
a biztosítási szándék az alkuszon keresztül .
Megkötötték a biztosítást ezek alapján/mivel azt mondták nincs más lehetőség,hiába mondtam ,hogy már stornózva lett/ és most ebből van problémám .
Ha az ember becsületesen akar eljárni akkor csak büntetik ! - ha hagyom az egészet ezek szerint akkor is ez lett volna a végeredmény csak van kgfbm.
Eddig számomra bebizonyították az ügyfélcentrikusságukat .
Mi a megoldás ?
Tisztelettel
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Az ügyét a leírtak alapján továbbítottam az ügyfélszolgálatért felelős felső vezetőnknek, hamarosan keresni fogják Önt, hogy a vitás kérdéseket elrendezhessük. Biztos vagyok benne, hogy minden kérdésére tudunk kielégítő választ adni!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 641 - 660 / 835Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben az eladás tényének bejelentése és az adásvételi szerződés alapján a szerződés érdekmúlással megszűnik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben továbbítsa részünkre az adásvételi szerződés másolatát a biztosítás érdekmúlással való törléséhez.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gépjárművek darabszáma elegendő lenne a flottába kötéshez (minimum 5 gépjármű szükséges ehhez), viszont kérdése alapján, mivel a szerződések mind külön biztosítónál vannak, arra következtetek hogy különböző évfordulóval is rendelkeznek - így sajnos nem tudjuk flottába kötni a gépjárművek szerződéseit.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Közös megegyezéssel megszüntetheti biztosítását, a törlést önnek kell kezdeményeznie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Díjnemfizetés miatt megszűnt szerződés esetén valóban csak ugyanahhoz a biztosítóhoz kötheti vissza szerződését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, egyeztessen le biztosítójával minden előzmény- és jelenlegi szerződésadatot, a hiányzó dokumentumokat (pl. az előzmény kötvényt) kérje ki, majd ha minden adat rendben van, kérje újra a bónusz felvezetését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Önnek az adásvétel napjával kell megkötnie a biztosítást, az előző tulajdonos biztosítása szintén az adásvétel napjával szűnik meg, így a biztosítás a gépjárműre folyamatos lesz. Ha megkötötte a szerződést, a biztosító díjbekérőt fog küldeni az ön részére, ami alapján a díjat rendezni kell. A kötés után egy ajánlatot fog kapni, amelyen már szerepel az éves díj, az alapján a biztosító számlaszámára bármikor átutalhatja az összeget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, jelezze a problémát a biztosító felé, és kérje szerződésére a megszerzett bónusz felvezetését. Reklamációjában mindenképp szükséges hivatkoznia valamilyen szerződésazonosítóra vagy a jármű rendszámára.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jelenlegi gépjárművének eladásával egyidőben mondja fel a szerződését érdekmúlásra hivatkozva, és az adásvételi szerződés másolatát továbbítsa a biztosító részére. Az eladás utáni időszakra befizetett díjat a biztosító vissza fogja utalni az ön részére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A választott díjfizetési gyakoriságot és biztosítási díját is ellenőrizheti a szerződéskötés után kiállított ajánlaton vagy biztosítási kötvényén. Ha szerződését díjlehívással kötötte meg, a banknak szíveskedjen megadni a csoportos beszedési megbízást, az összeg lehívását pedig a biztosító fogja elindítani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ez nem biztosítási esemény, mivel egy szerelvény volt a két jármű, az okozott kárt a gépjármű vezetőnek kell megtérítenie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szerződést megkötheti, de az előző szerződés megszűnése utáni fedezetlen időszakra a biztosító fedezetlenségi díjat számolhat fel, melyet egy összegben kell rendezni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az alkusz által megállapított biztosítási díj az alkusz rendszerében minden esetben a biztosító által megállapított díjon alapszik. A biztosító a megállapított díjat bármikor felülbírálhatja. Javasoljuk, egyeztessen szerződésével kapcsolatban, és ha nem egyértelmű, hogy a biztosító milyen okból kért plusz díjat, az alkusz is részletesen fogja vizsgálni a díjeltérést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jogszerűen járt el a biztosító, amikor a B/M besorolását módosította, évfordulóig sajnos nincs lehetősége változtatni biztosítási szerződésén.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a biztosító díjnemfizetés miatt megszünteti a szerződést, valóban ugyanahhoz a biztosítóhoz kell visszakötni, ellenben az ügyfelet a törlésről minden esetben tájékoztatni kell. Javasoljuk a biztosítás mielőbbi újrakötését, hogy elkerüljék a magas fedezetlenségi díjat. A hátralevő díjat az évfordulóig egy összegben kéri majd a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítónak minden esetben tájékoztatnia kell az ügyfelet a szerződés megszüntetéséről. Ha nem kapta meg az értesítést, jelezze ezt feléjük. Az általuk kiküldött levél alapján biztosítását mihamarabb kösse újra, az újrakötött szerződésre a díjat pedig egyben, az évfordulóig kell kifizetni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az előző biztosítót tájékoztatni kell, hogy a szerződés lezárását módosítsa érdekmúlásra - ezt mindenképpen igazolja a gépjármű adásvételi szerződésével, így az új biztosító a megszerzett bónuszt már átvezeti jelenlegi szerződésére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ismerni kell, hogy a biztosító milyen okkal mondta fel a szerződést.
Ha díjnemfizetés miatt, akkor csak ugyanannál a biztosítónál kötheti újra biztosítását.
Mihamarabb kössön új szerződést, hogy elkerülje a fedezetlenségi díjat.