Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
A kivonás tényét bejegyezték a forgalmi engedélybe, amellyel a biztosítóm is felkerestem.
Mikor elérkezett az első félév vége, gondoltam ismét használni fogom a gépkocsiim, és előtte 5 nappal megkerestem az Okmányirodát, hogy ismét használni szeretném a gépkocsim. Csak hát a tervem nem tudtam végre hajtani, mert az okmányirodánál hiába nem állt sort senki, időpontra nem tudtam előjegyzést szerezni, csak több mint 30 távlatra. Így aztán nem tudtam a forgalmi engedélyből kivezettetni a forgalomból kivonás tényét.
Na gondoltam ismét el fog telni egy negyed év, mikor újra használni tudom a gépkocsim ez okból eredően.
Csak hát hiába kivártam egy újabb negyed évet, már biztosítást nem tudtam a gépkocsira kötni, mert idő közben a biztosító érdekmúlásra hivatkozva megszüntette a biztosításom, és már új biztosítást csak FEDEZETLENSÉGI díj megfizetése esetén lett volna hajlandó megkötni.Mindez minden előzetes értesítésem nélkül, minden tájékoztatást nélkülözve tette meg velem a biztosítóm. /Tette ezt annak ellenére, hogy a bevezetett új szabályozás tájékoztatási kötelezettséget ír elő a biztosító részére./
Csak hát ebben a vonatkozásba rettentően nagy az aránytalanság. Korábban 6200Ft összegben kellett fizetnem biztosítást negyed évente, most mikor a kocsim nem használtam, -és a biztosítómnak kockázat viselése sem volt irányomba-, már a semmiért, 84eFt megfizetését kérte.
Ez a maga nemében nem más, mint a jogalap nélküli gazdagodás tipikus esete!
A biztosítók a nem használt járművek után FEDEZETLENSÉGI díjat számolnak,de kockázat viselésük erre az időszakra nincs, mikor a tulajdonosok nem használják a járműveiket.
Szeretném megtudni mi is ennek a FEDEZETLENSÉGI díj szedésének a magyarázata, mire is lesz felhasználva ennek a nevetséges módon beszedett sarcnak az summája.
Kinek is volt módja, lehetősége ilyen nevetséges indokkal nagyon nem is hirdetett és magyarázott jogi szabályozásnak a bevezetését elérni és jogként bevezettetni./ Valamely jogalkotó családi kapcsolatából eredően ebben volt érdekelt ??! /
Ugyan akkor a biztosítóknak ezen jogi szabályozás tájékoztatási kötelezettséget ír elő, amely kötelezettségnek eleget egyáltalán nem tesznek.
Kinek jó ez, és miért került egy ilyen szabályozás bevezetésre, amelyből csak egy jármű elidegenítéssel, vagy a saját járműnek üzemben tartói engedély mellett van mód a további használatára.
Szégyen gyalázat egy ilyen jogi szabályozást még kigondolni is, nem hogy bevezetni és alkalmazni.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Szerződésével kapcsolatos kérdéseivel kérem forduljon biztosítójához, problémáját csak ők tudják orvosolni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 561 - 580 / 831Tisztelt Kérdező!
Az ideiglenes forgalomból való kivonás, ha díjrendezett is volt érdekmúlásnak tekintendő, tehát az új szerződéskötésnél nem kerülhet hátrányos helyzetbe. Régi biztosítójára többek között azért is kérdezünk rá, hogy az elért jogokat, bónuszát az új szerződésénél is érvényesíthessük.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az ideiglenes forgalomból való kivonás érdekmúlást jelent, tehát jogvesztés nélkül zárható le a biztosítás. Újra forgalomba helyezés esetén a számára legkedvezőbb feltételeket adó biztosítónál köthet új szerződést, abba beleszólása a régi biztosítójának díjrendezettség esetén nem lehet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, keresse ügyfélszolgálatunkat megadott elérhetőségeink valamelyikén, kollégáink segítségére lesznek az adatok módosításában.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kivonásról szóló hivatalos dokumentum alapján kérheti a szerződés lezárását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Fenti rendszámra rendszerünkben nem kezelünk szerződést, így javasoljuk, hogy kösse meg újra a biztosítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben előző biztosítója nem fogadta el a felmondását, úgy régi biztosítása marad az élő, azt kell fizetnie, az új szerződés pedig nem kerül kötvényesítésre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben dologi kár történt, melyre fizet a biztosító, függetlenül a biztosítás meglététől.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, a fizetési gyakoriság módosításához kézzel aláírt kérelmet küldjön részünkre, melyet továbbítunk a biztosítónak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Évfordulókor az új biztosító fogja a kárnyilvántartóból az adatokat lekérdezni és a helyes bónusz rögzítése után módosított kötvényt küld az új díjjal.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, biztosítását évfordulója előtt számolja újra, és az egyes biztosítók által ajánlott díjak alapján eldöntheti, kap-e kedvezőbb díjat és vált-e biztosítót.
Konkrét szerződésével kapcsolatos egyéb kérdéseit az alábbi linkre kattintva teheti fel:
http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk
A +36 1 999 0620-as telefonszámon ügyfélszolgálatunk is rendelkezésére áll.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az alábbi linkre kattintva online megkötheti a szerződést:
http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk
Kérdés esetén ügyfélszolgálatunk is rendelkezésére áll a +36 1 999 0620-as telefonszámon.

Szerződésével kapcsolatban szíveskedjen alkuszával felvenni a kapcsolatot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, mihamarabb kösse újra szerződését, hogy elkerülje a magas fedezetlenségi díjat. Díjnemfizetés miatt megszűnt szerződés esetén ugyanahhoz a biztosítóhoz kell visszakötni a szerződést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben új ajánlatát nem fogadta el a biztosító, úgy továbbra is jelenlegi biztosítójánál marad újabb 1 évre. Sajnos a részleteket nem ismerjük, így javasoljuk, egyeztessen a biztosítóval.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Továbbra is fenti biztosítónál kezelünk önnek szerződést.
Konkrét szerződésével kapcsolatos további kérdéseit az alábbi linkre kattintva kérjük feltenni: http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Joghátrány nélkül kockázat viselés kezdetet előtt felmondhatja írásban biztosítását és köthet más biztosítónál szerződést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az újból befizetett összeget a biztosító túlfizetésként könyveli szerződésére, ami a következő díjfizetéskor jóváírásra kerül.
Amennyiben visszaigényelné az összeget, javasoljuk, egyeztessen biztosítójával.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Elvileg nem, fedezetlenségi díjat arra az időszakra kell fizetnie, amikor már nincs kockázatban, nem rendelkezik érvényes biztosítással. Kérdésére választ csak a biztosítója adhat, kérem forduljon hozzájuk bizalommal.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Fenti adatokra nem kezelünk szerződést rendszerünkben.