Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Előre is köszönöm a segítségét!
Vásároltam egy autót, megkötöttem rá a kötelező biztosítást még azon a napon.
Majd kaptam egy kötvényt, hogy él a biztosításom.
Most 10. Hó végén felhívtam a biztosítót, hogy nem kaptam elektronikus számlát.
Erre a hölgy közölte, hogy felmonták a biztosításom, arra hivatkozva, hogy nem írattam át az autót időben.
Erre én mindtam, azért mert elveszett a törzskönyv, amit én annó be is jelentettem az okmányirodában, amiről igazolásom van.
A vonal túlvégén a hölgy azt mondta küldjem el a dokumentumot és az jó lesz igazolásnak.
Erre másnap felhívott egy másik ügyintéző, hogy a vezetőséget nem érdekli, Ők már 2 hónapja felmondták a szerződést aminek tényéről e-mail-ben (nem találtam erre utaló e-mail-t)tájékoztattak,ill a pénzt is visszautalták.
Nem áll módukban visszaállítani az eredeti szerződésem, és az elmúlt hónapokra 70.000.-HUF FEDEZETLENSÉGIDÍJ MEGFIZETÉSÉRE KÖTELEZNEK.
ERRE ÉN PANASZT TETTEM A BIZTOSÍTÓNÁL,hogy:
Én nem kaptam felmondó levelet.
Kötöttem biztosítást ahogy a MABISZ honlapján le van írva.
Sőt elvárható lenne, hogy figyelmeztessenek, hogy ha nem íratom át az autót akkor megszünik a biztosításom.
Megnéztem a MABISZ honlapját ahol hivatalosan tájékoztatják a vevőket, hogy azonnal kössenek vásárláskor biztosítást, de sehol nincs ott, hogy amennyiben nem sikerül átírati az autót a nevedre bármely ok miatt akkor megszüntetik a biztosítást, és kemény szankciót rónak ki az emberre!
Én azt mondom sem az okmányiroda, sem a biztosító nem tett eleget a TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETSÉGNEK, valamint a bitosító szerintem nen tett eleget a Ptk.-ban lévő elvárhatóság elvének.
Amennyiben a törvény rájuk máshogyan rendelkezik akkor az is rossz!
Mégpediglen azért, mert ha nem a 70.000-Ft-ot kérnék, hanem egy 200MILLIÓS LAMBOGINI árát követelné a MABISZ tőlem vagy bárki mástól,mert balesetben totálkárra összetörte és nincs biztosítás,amiről én is jóhiszemüen azt gondoltam,hogy rendelkezem biztosítással, akkor már a sajtó is és talán a felsőbb szervek is felkapnák a fejüket, hogy a biztósitó is tegyen eleget a tájékoztatási kötelezetségnek az elvárhatóság elvének, stb. .
KÉRDÉSEM AZ, HOGY MIT TUDOK TENNI?
NEM VAGYOK HAJLANDÓ FEDEZETLENSÉGI DÍJ MEGFIZETÉSÉRE!
Tisztelettel!
Bali Péter
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosítóknak ellenőrizniük kell a központi nyilvántartó rendszerben, hogy a felelősségbiztosításra ténylegesen az üzembentartó, vagy a tulajdonos tett ajánlatot. Általában 15 napot várnak, tehát ennyi időt adnak az új üzembentartónak, tulajdonosnak az átírásra. Amennyiben az átírás nem valósul meg, úgy nem tehetnek mást, el kell utasítaniuk az ajánlatot, tehát biztosítója ebben az esetben helyesen járt el. Jóhiszeműségét csak biztosítójánál tudja - mint leírta - dokumentumokkal bizonyítani, problémáját csak ők tudják kezelni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1 - 20 / 949Tisztelt Kérdező!
A kérdésből nem derül ki egyértelműen, hogy történt-e anyagi kár, ami miatt biztosítási esemény alá tartozna. Amennyiben történt anyagi kár, úgy a károkozó KGFB biztosítójánál kell jelezni azt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem fogalmazott meg kérdést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben rajtunk keresztül kötötte biztosítását, kérjük vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal, hogy be tudjuk Önt azonosítani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a biztosító megtérítette a károsultnak az Ön által okozott kárt, jogosult lehet az összeg visszakövetelésére visszkereseti jog alapján, például akkor, ha a biztosítási díj nem volt rendezve,a szerződés díjnemfizetéssel megszűnt vagy ha a biztosító szerint a kárkifizetés jogalapja megszűnt (például: megtévesztés, kizárás, vagy kockázatviselés megszűnése).
Fontos lenne tisztázni, hogy milyen okkal szűnt meg a szerződés és mi a visszkereset mögötti indok. Ha továbbra is jogvita állna fenn, fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben nem ismert a károkozó, úgy a casco biztosítása terhére tudja rendezni a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kalkuláció során egy előzetes ajánlatot lesz közvetítve a biztosító felé. A kötvény kiállítása során a biztosító ellenőrzi az adatokat, és ha eltérést vagy hibát talál, módosíthatja a díjat. Tipikusan ilyen eltérés lehet, hogy a gépjármű teljesítménye hibásan lesz megadva, esetleg nem lett feltüntetve minden károkozás. Ha a régi szerződést az új biztosító felmondta, de Ön nem fogadja el az új biztosító módosított ajánlatát, akkor nincs érvényes biztosítása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben van egy írásos elismerő nyilatkozat, akkor azzal lehet érvelni a biztosítónál,hogy a károkozó megváltoztatta a korábbi nyilatkozatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítást díját nem csak a megszerzett bónusz szint és a kártörténet befolyásolja, hanem a biztosítók egyéni üzletpolitikai döntései is. Emiatt előfordulhat, hogy károkozás nélkül is emelkedik. Évforduló előtt javasolt megnézni a többi biztosító ajánlatát, mert lehet hogy lesz olyan, ahol kedvezőbb díjat talál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gépjárművet olyan személy vezette, aki nem rendelkezett megfelelő vezetői engedéllyel, akkor a biztosító a kár megtérítése után élhet visszkereseti jogával a károkozóval szemben. A visszkereset összege a múltbeli kár megtérítését szolgálja olyan esetben, amikor a biztosító helyett nem kellett volna fizetnie, ha a károkozó jogszerűen járt volna el. A magasabb biztosítási díj a károkozás ténye miatt van. Kérhet méltányosságot a biztosítótól például részletfizetésre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Írásban kérjen igazolást a jármű kivonásáról a kivonást végző hatóságtól. Ha van régi forgalmi engedély, vagy az arról készült másolat, amely tartalmazza a kivonás tényét és időpontját, az is bizonyítékként szolgálhat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a sorompó és az autó is ugyanannak a cégnek a tulajdona, úgy nem fizet a KGFB. A kötelező csak a másnak okozott kárt téríti meg.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kötelező biztosítást az üzembentartónak kell megkötnie, a casco biztosítást viszont bárki megkötheti, akinek érdekében áll megóvni az autót.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szerződés megszűnésének napján amilyen bónusz fokozatban volt, azt tudja tovább vinni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ezzel a kérdéssel érdemes a biztosítója ügyfélszolgálatához fordulni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, nincs akadálya.

Általában a kisebb káreseményeket érdemes egy összegben kifizetni a biztosító felé. Amennyiben Önnek kisebb anyagi terhet jelent a megemelkedett biztosítási díj, akkor nem érdemes visszafizetni a biztosítónak
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérhet kiegészítő (ellen)kárszemlét. Írásban jelezze a biztosítónak, hogy nem ért egyet az ajánlott összeggel, mert a javítás költsége vélhetően meghaladja azt. Kérje, hogy új szemlét tartsanak, a lökhárító lebontása után, amikor a rejtett sérülések is láthatóvá válnak. A szervíz által kalkulált összeget is érdemes lehet elküldeni a biztosítónak. Ha továbbra sem ért egyet a biztosító kalkulációjával, lehetősége van független igazságügyi gépjármű-kárszakértőt megbízni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A bónuszbesorolás 2 év után vész el, így ha időközben nem volt másik jármű üzembentartója, akkor a 1,5 évvel ezelőtti besorolásba fog esni.