2010.05.12

Új szabályok, fokozott felügyelet a kötelező gépjármű-biztosítás piacán

Idén október végétől még a régi feltételekkel válthatnak a kötelező gépjármű-biztosítási piacon átszerződni akarók, 2010. január 1-jétől ugyanakkor új szabályok lépnek életbe - jelentette be Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) főigazgatója a Magyar Biztosítók Szövetségével (MABISZ) közösen tartott sajtótájékoztatón. Az elmúlt hónapban a „kötelező" piacán megtett intézkedések után a Felügyelet a továbbiakban is fokozott figyelemmel gondoskodik az ügyfelek biztonságáról.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) szerződésüket váltani akaró ügyfelek 2009. október 30-án induló „átszerződési" időszakban a jelenlegi, régi feltételekkel mondhatják fel biztosítási szerződésüket és köthetnek újat egy másik biztosítónál. Ez azt jelenti, hogy 2010-re vonatkozóan a biztosítóknak az eddig megszokott módon, október 30-ig kell meghirdetniük díjtarifájukat (egyebek közt 2 országos napilapban), a váltani akaró ügyfelek november 30-ig mondhatják föl biztosítási szerződésüket régi biztosítójuknál és december 31-ig kell új KGFB-t kötniük valamelyik új biztosítónál.

2010. január 1-jétől új KGFB törvény lép életbe, s váltja fel a piac eddigi működését szabályozó kormányrendeletet. Az új jogszabály jelentős változásokat hoz a piacon az ügyfeleknek, például a biztosítókkal való szerződések felmondásának időpontjára (átszerződésre) vonatkozóan. Az eddigi automatikus naptári (december 31-i) évfordulót a szerződéskötés időpontjáról számított egy éves évforduló váltja föl (aki például 2010. május 5-én köt új KGFB szerződést, az legközelebb nem 2011. január 1-jétől, hanem 2011. május 5-én szerződhet át új biztosítóhoz). A szerződéses évforduló változását jövőre még csak a 2010-ben év közben KGFB szerződést kötő új üzembentartók tapasztalják majd.

A jelenlegi ügyfeleknek a megszokott naptári évfordulót csak akkor váltja föl a szerződéses évforduló, ha év közben például eladják járművüket és újat vesznek, amihez új KGFB szerződést kell kötni. Továbbra is megmarad az a szabály, hogy a biztosítók előző év október 30-ig hirdetik meg a következő évre vonatkozó tarifákat. Az ügyfél KGFB szerződésére mindig az a díjtarifa lesz érvényes, amelyik a tartam kezdőnapján érvényben van.

A Felügyelet arra számít, hogy 2010-re is jelentős számú ügyfél kezdeményezheti átszerződését valamely másik biztosítóhoz. Tavaly év végén, a 2009-es időszakra vonatkozóan egyébként mintegy 780 ezer KGFB-ügyfélszerződést mondtak fel az ügyfelek és kötöttek át másik biztosítóhoz. A Felügyelet várakozása szerint - a gazdaság állapotától, ezen belül az új járműeladások dinamikájától függően - az ügyfelek döntő többsége 4-5 év múlva állhat át a naptári helyett a szerződéses KGFB évfordulóra. Ekkorra tehát fokozatosan csitulni fog a naptári év végi KGFB kampány, hiszen egyre több ügyfélnek lesz év közben szerződéses évfordulója.

Azoknak, akik nem akarnak váltani, semmit sem kell tenniük, szerződésük eddigi biztosítójuknál az új rendszerre való áttérés nyomán is érvényben marad. Változatlan marad ugyanis az a szabály, hogy a KGFB szerződések határozatlan ideig érvényesek, nem egy évre szólnak.

Új KGFB törvény: változások sora

Az eddigi naptári évforduló helyett az ügyfél a szerződéskötéstől számítva 1 év (365 nap) után mondhatja fel és kötheti meg más biztosítónál - ha akarja - KGFB-szerződését. Az ügyfél meglévő biztosítója a szerződés lejárta előtt 50 nappal köteles írásban (a szerződő hozzájárulása esetén elektronikusan) tájékoztatni az ügyfelet a következő időszak biztosítási díjáról. Az ügyfél - ha úgy dönt - a szerződéses évfordulót legalább 30 nappal megelőzően mondhatja föl biztosítását.

Kiépül egy, a tényleges károkozásokat az eddiginél pontosabban számon tartó központi kárnyilvántartási rendszer is. A kárnyilvántartás feladatait a biztosítók által üzemeltetett Információs Központ látja el. A kártörténeti adatokat e központ adja át a biztosítónak (a kártörténeti adatok beszerzése, kárrendezési ügyek ellátása céljából), illetve a MABISZ Kártalanítási Számla részére (károk kezelése és rendezése céljából). A szerződésekkel kapcsolatos változásokat (megkötés, megszűnés, megújítás, káresemény) a biztosítónak 15 napon belül elektronikusan közölnie kell a kárnyilvántartó szervvel.

A bónusz-malusz rendszer fennmarad, az egyik legjelentősebb változás, hogy a biztosító ezen túl az üzemben tartó által tett nyilatkozat alapján is azonnal a kedvezőbb bónuszfokozatba sorolhatja az ügyfelet, nem kell őt a kártörténeti igazolás megérkeztéig A00-ás fokozatban tartani.

Az üzembentartónak a gépjármű forgalomból kivonása, tulajdonjog átruházása, üzembentartó változása stb. esetén csak az okmányirodát kell értesítenie, a biztosító felé - a járműnyilvántartásban nem szereplő gépkocsikat leszámítva - ezen túl nincs bejelentési kötelezettsége. A járműnyilvántartásban szereplő gépjárművel kapcsolatos e változásokról (amelyek érintik a biztosítási szerződést) a biztosító a kötvénynyilvántartásból fog értesülni. A biztosítónak - a díj nem fizetéssel történő megszűnés kivételével - a szerződés megszűnésének tényéről és a szerződés bónusz-malusz besorolásáról a megszűnést követő 30 napon belül írásban kell tájékoztatnia az üzembentartót. A díj nem fizetéssel történő megszűnés esetén ez 15 nap.

Létrejön egy, a MABISZ által kezelt KGFB garanciaalap a jövőben esetleg fizetésképtelenné váló biztosítók helyetti helytállás céljára, melyet a biztosítók töltenek fel.

A KGFB szerződéseknél ezen túl a szerződő fél alapesetben nem a tulajdonos, hanem az üzemben tartó (így tehát alacsony díjú vidéki rokonok tulajdonosként való feltüntetésével például nem spórolható meg így többé KGFB díj). Csak ha nincs üzembentartó, akkor a tulajdonos a szerződésre kötelezett személy. De határozatlan időtartamú szerződést nem kell újra kötni amiatt, hogy azt tulajdonos kötötte, de más az üzembentartó. Újra kell kötni viszont a szerződést akkor, ha az üzembentartó vagy a tulajdonos személyében változás áll be.

A károkozónak (biztosított) a káreseményt annak bekövetkezte után 5 munkanapon belül, a károsultnak 30 munkanapon belül jelentenie kell a biztosítónak. A biztosító a kárrendezéshez szükséges dokumentumok benyújtásától számított 15 napon belül, dokumentumok hiányában 3 hónapon belül köteles kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni, vagy indokolni, hogy a felelősséget miért nem ismeri el. A kárrendezési eljárás elhúzódása esetén a biztosítónak egyre nagyobb késedelmi kamatot kell fizetnie, s erről is tájékoztatnia kell az ügyfelet.

Az ügyfél díj nem fizetése esetén a biztosító részéről a legvégső türelmi időt (amíg nem szűnik meg a szerződés) az esedékességtől számított 60 napban állapították meg. Ebből 30 nap után a biztosító írásban felszólítást küld a díjfizetésre. A díjhátralékos időszakra a biztosító késedelmi kamatot számíthat föl. A díj nem fizetés miatti szerződések törléséről a biztosító 15 napon belül értesíti az üzemben tartót.

A díj nem fizetés időszakára utólagosan (várhatóan magas mértékű) fedezetlenségi díjat kell fizetni annál a biztosítónál, ahol az üzemben tartó ezt követően szerződik. A fedezetlenségi díjat a Kártalanítási Számla (KSZ) kezelője, a MABISZ Gépjármű Kárrendezési Iroda minden év október 30-ig hirdeti meg. A biztosítással nem rendelkezőnek 5 napon belül jelentenie kell az általa okozott kárt a KSZ-nek.

A flotta ezen túl minimum 5 járműből áll és csak egyetlen - egyéni vállalkozó, jogi személyiségű vagy anélküli gazdasági társaság, tehát nem magánszemély - üzemben tartója lehet (így tehát nem állhat össze például több kis cég járműparkja egy flottává). Noha idén ez nem kötelező, a Felügyelet vezetői körlevélben szólította föl a biztosítókat: az átláthatóság, korrekt díjfeltételek érdekében már 2010-re is az új törvényi feltételekkel hirdessék meg flottadíjaikat.

A biztosító személyi sérülésekre vonatkozó helytállási kötelezettsége egy kárnál maximum 1,6 milliárd forintra nő. Ittas, jogosítvány nélküli vezetővel szemben a biztosító 1,5 millió forintig érvényesíthet követelést, a jármű elhanyagolt műszaki állapota miatt kárnál az üzemben tartótól követelhető összeg 750 ezer forintra nő.

A segédmotoros kerékpárok és a quad-ok (négykerekű segédmotoros terepkerékpárok) is kötelesek KGFB-t kötni.

Fokozott felügyelés a KGFB „átállási időszakában"

Az elmúlt hónapokban a KGFB-piacon megtett felügyeleti intézkedések - egy biztosító KGFB termékterjesztésének felfüggesztése, egy másik állomány-átruházásának engedélyezése - jelzik: a Felügyelet folyamatosan, határozottan fellép a piac biztonságos működése érdekében. A Felügyelet a továbbiakban is hasonlóan jár el. A 2010-es évre egyébként egy új, KGFB-t kínáló biztosító indul el a piacon.

A Felügyelet a 2010. évre (2009. október 30-án) meghirdetett díjtarifákat azonnal ellenőrzi, ha jogszabálysértést tapasztal, intézkedik. A törvényi változásokhoz igazodva a Felügyelet átdolgozza a KGFB kapcsán eddig megjelentett ajánlását, vezetői körleveleit. Folyamatban van jelenleg egy témavizsgálat is, amelyben a Felügyelet azt tekinti át a KGFB-piac valamennyi szereplőjénél: hogyan kezelik a személyi sérüléses károkat, illetve miképp alkalmazták a PSZÁF Felügyeleti Tanácsa 8/2006. sz. ajánlását a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) alapján érvényesített kárigények kárrendezésének - és ahhoz kapcsolódóan a kgfb állománykezelésének - feltételeiről. A Felügyelet a vizsgálat eredményei alapján várhatóan még az idén ajánlás kiadását tervezi a - gyakorta jelentős összegű - személyi sérüléses KGFB-károk kezeléséről.

A Felügyelet mától fogyasztóvédelmi tájékoztató kampányt indít, hogy az ügyfelek megismerhessék a KGFB-vel kapcsolatos jelenlegi tudnivalókat és a változásokat. A Felügyelet honlapján (http://www.pszaf.hu/) megjelentett tájékoztatókkal, a piaci szereplőkhöz, érdekképviseletekhez, benzinkút-hálózatokhoz 100 ezer példányban eljuttatandó rövid ismertető brosúrákkal, sajtóközleményekkel és -akciókkal hívja fel a figyelmet az új tudnivalókra.

Forrás: pszaf.hu

További biztosítási hírek

 

Biztosítás fajta: 

  • Kötelező biztosítás
Félmillió robogó fut kötelező nélkül az utakon
2021 március 24.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Az alkuszok becslése szerint mintegy 600 ezer robogó üzemel az országban, azonban mindössze 15-20 százalékuk után fizetik rendszeresen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) évi 5-6 ezer forintos átlagos díját.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerint a tulajdonosok egy része vélhetően nem is tudja, hogy a biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem valamennyi, a közúti forgalomban részt vevő segédmotoros kerékpárra kiterjed. A néhány ezres biztosítás hiányának közúti ellenőrzés során mulasztási bírság a következménye, a baleset során okozott kárt pedig az okozónak saját zsebből kell megtérítenie.

Az MNB legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában 420 ezer, míg a 13-35kW közötti kategóriában 463 ezer forint volt a motoros balesetek során kifizetett átlagos kártérítés. Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós szintet is. Fontos könnyebbség a károsultaknak, hogy amennyiben biztosítatlan robogó okoz kárt, a károkozó helyett a MABISZ Kártalanítási Számlája fizeti ki a kárösszeget, majd utólag behajtja a károkozón.

A díjfizetést eddig elmulasztó robogósoknak biztosításkötéskor a korábbi mulasztásuk miatt nem kell retorziótól tartaniuk – mondta Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja. Hozzátette: ellentétben a gépjárművekkel, esetükben nincsen fedezetlenségi díj, amit visszamenőleg ki kellene fizetniük. A kgfb azonban természetesen ebben az esetben is csupán a megkötés időpontja után okozott károkra nyújt fedezetet.

A robogók kártörténetét nem tartják nyilván, így a fizetendő díjat bonus-malus besorolás sem befolyásolja. Magyarországon segédmotoros kerékpárokra rendszám híján alvázszámra kötnek kötelezőt a biztosítók, ilyenkor a biztosítás meglétét a járműre kiragasztott matrica igazolja.

Sok előnnyel járna a rendszám

Európa szinte minden országában vagy az állam, vagy a biztosító látja el rendszámmal ezeket a járműveket. Egy jól látható azonosító jel bevezetése Magyarországon is számos problémát küszöbölhetne ki. Gyakori eset például, hogy a károkozó robogó elhagyja a baleset helyszínét, és ilyenkor szinte lehetetlen az elkövető beazonosítása.

A biztosításkötési arányon is jelentősen javíthatna a kötelező rendszám, hiszen így ránézésre is beazonosíthatóvá válnának azok, akik elmulasztották a kötelezőt befizetni.

Ugyancsak könnyebben lehetne kiszűrni azokat a járműveket is, amelyeknek – 50 cm3 feletti motortérfogatuk vagy 45 km/óránál nagyobb potenciális sebességük miatt – már ma is rendszámmal kellene rendelkezniük, és amelyek vezetéséhez motoros jogosítvány is szükséges. Ezen járművek esetében behajthatóvá válna az első hazai forgalomba helyezéskor fizetendő regisztrációs adó is.

forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt megkötheti lakásbiztosítását, hogy felkészüljön az elemi károkra:
Kötelező biztosítás ajánlatok>>

Március 1-jéig kell befizetni az új gépjármű-biztosítás első díjrészletét
2021 február 22.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Legkésőbb március 1-jén éjfélig kell rendezniük az első díjrészletet azoknak a gépjármű-tulajdonosoknak, akik január 1-jével új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kötöttek – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A szervezet becslése szerint ez a határidő mintegy 130 ezer gépjármű, köztük több mint 80 ezer személygépkocsi üzembentartóját érinti.

Az FBAMSZ tájékoztatójában kiemelte: a március 1-jei határidőre a díjnak már meg kell jelennie a biztosító számláján, ezért az utolsó napokban arra is oda kell figyelni, hogy milyen módon történik a befizetés.

Az azonnali átutalás bevezetése óta a banki átutalás az utolsó napon is megfelelő lehet, ahogy a biztosító pénztárába történő személyes befizetés is biztos megoldás még március 1-jén. A csekkes és az interneten kezdeményezett bankkártyás fizetésnek azonban több nap az átfutási ideje, emiatt ezeket február 25-e után már semmiképpen nem célszerű igénybe venni, ha az ügyfél biztosra szeretne menni – jelezte a szövetség.

A díjat késve fizetők nem hivatkozhatnak arra, hogy a díjfizetésről nem kaptak értesítést, a szabályozás értelmében ennek számon tartása egyértelműen a gépjármű-üzembentartók felelőssége - hangsúlyozták.

Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke a közleményben kifejtette: a késedelmes ügyfelek szerződéseit a biztosítóknak kötelező törölniük, így a mulasztók automatikusan biztosítási védelem nélkül maradnak, a szerződés újrakötésekor pedig a megszűnés és az újrakötés közötti időszakra vonatkozó, kiemelkedően magas fedezetlenségi díjat is meg kell fizetniük.

A fedezetlenségi díj mértéke idén személyautóknál – teljesítménytől függően – naponta 560-1210 forint között alakul, teherautóknál pedig elérheti a napi 4260 forintot. A biztosítást ugyanannál a biztosítónál kell megkötni, és a fedezetlenségi díj mellett választási lehetőség nélkül a teljes évre vonatkozó kötelező biztosítási díjat is egyszerre kell befizetni. Ennél is sokkal súlyosabb következmény azonban, hogy ha az autós a fedezetlenség időszakában okoz kárt, nem számíthat a biztosító térítésére – figyelmeztet a FBAMSZ.

forrás: teol.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt kiszámolhatja és összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait, majd egyszerűen meg is kötheti az Önnek megfelelőt:
Kötelező biztosítás ajánlatok>>

Érdemes körültekintőnek lenni, ha a kötelező biztosításról van szó
2021 február 18.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Érdemes körültekintőnek lenni, ha a kötelező biztosításról van szó

Az autótulajok élete nem csak játék és mese, hiszen amellett, hogy nagy figyelmet kell szentelniük a folyamatos karbantartási feladatokra, számos – a kötelező biztosítás körüli hercehurcával az élen – jogi és pénzügyi teendőik is vannak. Ráadásul a KGFB-t érintő ügyeket senki nem odázhatja el, mivel ahogyan azt a neve is mutatja, kötelező, tehát nem választás kérdése.

A kötelező biztosításról nagy vonalakban

A kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás egy olyan védelmi szolgáltatás, amely felhatalmazza a biztosított személyt arra, hogy az általa okozott károk megtérítésének egy részét maga a társaság állja. Amennyiben a baleseti károkért a másik fél tehet, akkor természetesen az ő biztosítója kell, hogy fedezze a javítási költségeket. Gyakran fordulhat elő olyan szituáció is, amikor mindkét személy felelősségre vonható. Az ilyen ügyek végére viszont a legtöbbször bírósági döntés tesz pontot.

Legyünk rugalmasak a biztosítással!

A KGFB alapvetően határozatlan ideig szól, a biztosítás időtartama viszont minden esetben egy év. A díjszabás számos feltétel függvénye, ráadásul a biztosítótársaságok is más-más árakkal operálnak, kiélezett versenyt folytatva a gépkocsi-tulajdonosok kegyeiért. Ne lepődjön meg tehát, ha egy kis utánajárással a jelenleginél jóval kedvezőbb díjazású kötelező biztosítás lehetőségére talál. Szerencsére az autó üzembentartója évente egyszer megszüntetheti az aktuális biztosítását, hogy aztán egy másik cégnél keressen vigaszt.

Mik a teendők a kötelező biztosítás váltásakor?

Ahogyan a kötelező biztosítás megkötése, úgy annak megszüntetése is szigorú szabályokhoz kötött. A biztosítás váltása kizárólag a KGFB szerződésének évfordulóján tehető meg. Amennyiben a gépkocsi 2010. január 1-je előtt lett vásárolva, a szerződés évfordulója december 31-e. Ha a kocsi viszont az adott dátum után lett az Öné, akkor az évforduló a tulajdonszerzés napjára esik. Rendkívül fontos továbbá megjegyezni, hogy a kötelező biztosítás megszüntetését legalább 30 nappal az évforduló előtt jelezni kell a jelenlegi biztosítónál.

forrás: nemzetisport.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt kiszámolhatja és összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait, majd egyszerűen meg is kötheti az Önnek megfelelőt:
Kötelező biztosítás ajánlatok>>

Új MNB index: átlagosan kilenc százalékkal, negyvenötezer forintra nőtt a személyautók KGFB-díja tavaly
2021 február 10.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Új MNB index: átlagosan kilenc százalékkal, negyvenötezer forintra nőtt a személyautók KGFB-díja tavaly

Az MNB új KGFB-indexe a fogyasztók és a közvélemény minél pontosabb és átláthatóbb tájékoztatását szolgálja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjainak alakulásáról. Tavaly a személyautók átlagdíja 9 százalékkal, 44 523 forintra nőtt. 2019-ig többnyire együtt mozgott a kár- és díjindex, ám a járvány miatt lecsökkent forgalom, kevesebb baleset miatt tavaly szétnyílt az olló – derül ki az ezután negyedévente közzéteendő KGFB-indexből. A jelenséget a biztosítási szektor egyszeri hatásként kezeli.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezentúl negyedévente a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) díjak alakulását bemutató indexet tesz közzé, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló tételes KGFB szerződés- és káradatbázis (KKTA) segítségével – jelentette be Kandrács Csaba alelnök a jegybank online sajtótájékoztatóján. Az MNB honlapjának külön e célra létrehozott színes, könnyen átlátható felületén mutatja be a friss adatokat. A negyedévente közzéteendő KGFB index 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzi a személygépkocsik díjszint változását, illetve információt ad a negyedéves elmozdulásról is.

A KGFB piac szerződésszámának 69 százalékát adó személyautókra vonatkozó mutató - az eddigi piaci kalkulációkkal szemben – a teljes piac adatai alapján kalkulál, figyelembe veszi a biztosítót váltók, maradók és az újonnan KGFB-t kötők szerződéseit, illetve „kisimítja” a naptári évfordulós szerződések torzító hatását is (utóbbi biztosításokra ugyanis a teljes piac átlagához képest magasabb bónuszfokozatok és kisebb teljesítményű járművek jellemzők). Az index az egyedi használatú (nem flottás), normál üzemmódú és szerződésű (pl. nem taxi, nem határozott idejű biztosítás) autókra vonatkozó díjváltozásokat jelzi.

E nominális díjváltozást jelző mutatószámon túl az olyan MNB korrigált személyautós indexet is közzétesz, amely a biztosítási adóval, illetve a biztosítói kárkifizetések és tartalékolások levonásával a nettó díjváltozást mutatja be.

A személyautókon túli egyéb járműtípusok esetében – amelyek egy részénél (pl. vontatók, pótkocsik, nagyobb buszok) a flottás szerződések a jellemzők – a szerződésszámok, átlagdíjak éves változását mutatják be az adatok a flotta és egyedi szerződésekre egyaránt. E körben a taxikra, motorkerékpárokra, segédmotorkerékpárokra, (kisebb és nagyobb) buszokra, teherautókra, vontatókra és nehéz pótkocsikra vonatkozó adatsorok érhetők el.

A személyautós KGFB index szerint a 2016 I. negyedévi bázisidőszaktól tavaly decemberig 73 százalékkal lett magasabb az autós szerződések díjainak átlaga, míg az adók, károk hatásától megtisztított index 40 százalékkal nőtt. Az elmúlt egy évben országosan 9 százalékkal, 44 523forintra emelkedett az átlagdíj a személyautóknál, ezen belül a budapestieknél viszont 15 százalékkal 63 213 forintra. Utóbbi a magasabb kárvalószínűséggel áll összefüggésben.

A díjak változása a 2019-ig összhangban volt a károk és adók alakulásával (vagyis a korrigált index 3-4 éven át 100 százalék körül alakult). Tavaly azonban a járvány - és nyomában az alacsonyabb közúti forgalom és kevesebb kár – miatt a díjak javára szétnyílt az olló. Ez azt jelzi, hogy a biztosítók egyszeri hatásként tekintenek a kijárási korlátozások miatti alacsonyabb kárráfordításokra, beárazzák viszont az alkatrész- és szervízdíj emelkedést. Ezek végleges hatását középtávon lehet majd megítélni, amelyre a jövőben negyedévente publikálandó index is lehetőséget biztosít.

Az egyéb kiemelt járműkategóriákban a növekedés nem haladta meg a 10 százalékot, sőt egyes tíz-százezres darabszámú járműkategóriában (pl. flottás személyautók, nagy buszok és nehéz pótkocsik) 1-8 százalék közötti díjcsökkenés látható az elmúlt egy évben.

A fenti számok az átlagos változást mutatják, az egyes szerződések esetében ettől eltérő díjváltozások történhettek. Fontos azonban, hogy amennyiben egy ügyfél sokallja a díját, az évfordulón lehetősége van a számára legkedvezőbb ajánlat kiválasztására, ezzel is elősegítve a verseny élénkítését ezen a piacon.

forrás: mnb.hu

CLB TIPP: Évfordulós váltáshoz kalkulátorunkban néhány perc alatt kiszámolhatja és összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait, majd egyszerűen meg is kötheti az Önnek megfelelőt:
Kötelező biztosítás ajánlatok>>

Fontos határidő jön az autósoknak, ezt még idén el kell intéznie mindenkinek
2020 december 28.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Fontos határidő jön az autósoknak, ezt még idén el kell intéznie mindenkinek

Az év utolsó napja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél fontos határnap - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Aki az új szerződés megkötését elmulasztja, a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni.

Becslések szerint mintegy 120 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel december 1-jéig az év végén lejáró kötelező biztosítását.

AKI AZ ÚJ SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉT ELMULASZTJA, MÁR JANUÁR 1-JÉTŐL FEDEZET NÉLKÜL MARAD,

és amellett, hogy súlyos kockázatot vállal, a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint - figyelmeztetett a FBAMSZ.

Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke szerint azoknak is célszerű utánajárniuk szerződésük sorsának, akik időben intézkedtek ugyan az új szerződésről, de a szerződéskötésről nem kaptak visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól.

Az első díjrészlet befizetésére a szerződést váltó autósoknak március 1-jéig van lehetőségük, a biztosítójuknál maradó ügyfeleknek ugyanakkor a normál rend szerint, legkésőbb január végéig kell rendezniük a biztosítás díját.

forrás: origo.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével az összes biztosító ajánlatát kiszámolhatja és összehasonlíthatja egy helyen:
Biztosítási kalkulátorok >>

Nem biztosítással megy ez, öcsém! – Így lesz a nagy arcból pár tízezres kiadás helyett milliós bukta – Minden autóst érint
2020 december 14.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Nem biztosítással megy ez, öcsém! – Így lesz a nagy arcból pár tízezres kiadás helyett milliós bukta – Minden autóst érint

Talán nem is létezik olyan autós, aki jó szájízzel fizeti be a kötelező biztosítást, míg mások egyenesen legyintenek rá, pedig óriási kiadásoktól menthetjük meg magunkat, ha figyelünk a befizetési határidőkre.

A KGFB, vagyis a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, mint ahogy a nevében is benne van, elengedhetetlen feltétele annak, hogy járművel részt vegyünk a forgalomban. Nem elég egyszer megkötni, érvényben is kell tartani a díjak befizetésével. Olyan fontos, mint a fékrendszer vagy a volán maga, azaz nélküle egy métert sem érdemes kimerészkedni autós társaink közé, mert hamar megüthetjük a bokánkat. Mutatjuk hogyan!

Nem biztosítással megy az autó, akkor miért is kéne nekem ezt mindenképpen befizetnem?

Egyértelműen nem csak azért, mert kötelező, bár ebből adódóan igen komoly szankciókra számíthat, aki nem törődik a biztosítása életben tartásával. Először is ott van a tény, hogy bár ma már nem szükséges a biztosítást igazoló papírokat magunkkal hordani a kocsiban, de a rendőrség egy egyszerű közúti ellenőrzésen is szúrópróbaszerűen lekérdezheti a központi rendszerből, hogy rendelkezünk-e azzal. Ha nem, mert mondjuk nem fizettük a díjakat és 60 nap elteltével a biztosító megszüntette a szerződésünket, akkor vagy figyelmeztetésben részesülünk, vagy jön a helyszíni bírság, melynek tétele 50 ezer forint is lehet, rosszabb esetben pedig szabálysértési eljárást indít az igazoltató rendőr ellenünk, aminek a következményeként akár 300 ezer forintig terjedő bírságra, illetve a jármű forgalomból való kivonására is számíthatunk.

Visszamenőleg is fizetni kell, ha megszűnt a biztosításunk!

Bizony, érvényes kötelező biztosítás nélkül nem csak a rendőr nyúlhat bele mélyen a zsebünkbe, hanem a biztosító is. Ha nemfizetés miatt szűnt meg az előző biztosításunk, akkor KGFB-t újra kötni csak annál a biztosítónál tudunk, ahol előzőleg is volt kötvényünk. Ilyenkor csak úgy lehet újra érvényes biztosításunk, ha egyben kifizetjük a szerződés megszűnését eredményező tartozást és mellette a megszűnéstől egészen az újrakötésig fennálló időszakra a fedezetlenségi díjat. Ez utóbbi igencsak súlyos összeg is lehet, hiszen napi díjat kell számolni, az autónk teljesítményétől függően 560-1210 forintot (fedezetlenségi díjak itt) . Két hónapja nincs már érvényes biztosításod? Sebaj, egy mai átlagos, 150 lóerős (115 kW) autó esetében ez potom napi 1110 forint, azaz nagyjából 66 ezer forintos kiadásod lesz még a KGFB-díjon felül!

Én nem hibázok, a biztosítás én magam vagyok!

Szép lenne, ha ez így lenne, de mint tudjuk, senki sem tökéletes. És ezzel el is érkeztünk arra a részre, hogy miért is kell folyamatosan fizetnünk, pedig már jó ideje nem okoztunk semmi galibát. A lényeg, hogy emberek vagyunk, nem látjuk a jövőt, hibázhatunk, a játékszereink, amivel az utakon közlekedünk, pedig nem 200 forintos dolgok. Érthető, hogy ez egy társasjáték, így nem csak a saját tulajdonunkért, hanem a többi ember becsben tartott közlekedő eszközeiért is felelősséggel tartozunk. Képzeljük csak el, ha nem létezne a KGFB a világon, hogyan is nézne ki egy baleset! Megtörténik a baj, majd mindenki megy szépen újjáépíteni a saját zsebből az autóját. És persze, vitatkoznánk a tételek nagyságán. Na, de én miért fizessek, ha tényleg vigyáztam az autómra és vétlen félként kerültem abba a kínos és költséges helyzetbe? Ugye? Ilyenkor jön jól, ha a balesetet okozó sofőrtársam biztosításával ki tudom kerülni a saját költségeimet. Az általam fizetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás tehát nem az én káromat, hanem az általam okozottat téríti meg. Persze, az egy másik kérdés, hogy végül tényleg az utolsó fillérig kártalanítva lesz-e mindenki – például egy helytelenül kitöltött baleseti bejelentő miatt –, de ez már egy teljesen másik sztori, amivel majd egy későbbi cikkben foglalkozunk.

A pár tízezer forintos csekkből így lesz pillanatok alatt többmilliós kiadás!

Azért vizsgáljuk meg a dolgot a másik oldalról is, abból a nézőpontból ugyanis még jobban fájhat a biztosítás hiánya. Tegyük fel, figyelmetlenek voltunk, nem fizettünk a biztosítónak, aki nemes egyszerűséggel levette rólunk emiatt a kezét. Megyünk a dolgunkra éppen kocsival, szól a zene, szép idő van, a gondolataink messze tájon járnak, vagy éppen csak azért bambulunk el, mert hosszú volt az esti műszak. Egy pislantás és máris kimaradt egy elsőbbségadás tábla, csattanás, a kocsi törik, nem csak a miénk, hanem azé is, akit sikerült felküldenünk ezzel a mozdulattal a járdára. A rendőrség megérkezik, majd elkezdi felvenni az adatokat, a sérültekkel közben a mentősök foglalkoznak. Ezen a ponton még lehet, hogy nem törődünk a biztosítási sztorival, de mire felépülnénk, már jön is a levél, hogy lezárult az eljárás, kiderült, hogy mi voltunk a hunyók. Na, igen, csak közben az előző biztosítónk is feltette a kezét, hogy neki már hivatalosan semmi köze hozzánk, így átadta az ügyet a Magyar Biztosítók Szövetségének, a MABISZ-nak. Ez az a szervezet, ami ilyenkor kártalanítja a vétlen felet, a kifizetett összeget és a hozzá kapcsolódó járulékokat pedig egyben követeli, akár behajtásos alapon is a balesetet okozótól. Most képzeljük el, hogy mondjuk egy méregdrága Mercedest ütünk ki, menteni is kell bőséggel, a számjegyek pedig csak pörögnek azon a bizonyos számlán. 7 millió forintos kár az autóban és 2 millió forintos mentési költség? Nagyon könnyen összejöhet hasonló tétel, személyi sérülés vagy haláleset bekövetkeztével pedig még komolyabb összegekkel kell számolnunk. Nincs mit tenni, fizetni kell. Ugye, jobb lett volna valahogy kiszurkolni azt a pár tízezer forintos összeget?

Nem tanul az ember, amíg a saját bőrén nem tapasztalja meg!

Sajnos, úgy tűnik, hogy a hasonló sztoriknak maximum csak pillanatnyi elrettentő ereje van, a MABISZ felmérése szerint ugyanis még a mai napig is több tízezer jármű közlekedik az utakon érvényes kötelező biztosítás nélkül. Pedig, a rizikó nagy, ez egy olyan szerencsejáték, amiben sosem nyerhetünk. A baj pillanatok alatt megtörténhet bárkivel és bárhol. Ilyenkor jó tudni, hogy van mögöttünk valaki, aki segít a költségek rendezésében, nem pedig a család és a fél utca megtakarított pénzét kell egyben kifizetni az általunk okozott baleset elszenvedőjének. Figyeljünk oda, hiszen kötelező, de tényleg jó, ha van!

forrás: blikk.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével az összes biztosító ajánlatát kiszámolhatja és összehasonlíthatja egy helyen:
Biztosítási kalkulátorok >>

Kgfb nélkül: megjelentek a jövő évben érvényes fedezetlenségi díjak
2020 november 16.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Kgfb nélkül: megjelentek a jövő évben érvényes fedezetlenségi díjak

Nagyon drága mulatság lesz, ha valaki nem fizeti be a kötelező biztosítást, vagy ha az összeg valamilyen hiba miatt nem érkezik meg a biztosítóhoz.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) honlapján már megjelent a 2021-re vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat, ezeket a tételeket a felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak kell fizetniük - hívta fel a figyelmet a szervezet szombaton.

A személygépjárművek esetében, gépjármű-kategóriától függően 560-1210 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken az autó nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel.

Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj a busz férőhelyszámától függően 840-5210 forint, tehergépkocsik esetében pedig a 4260 forintot is elérheti naponta.

Mintegy 90 ezer jármű volt biztosítás nélkül

A tavaly őszi adatok szerint az akkor 5,2 millió magyarországi gépjármű közül több mint 89,5 ezer, mintegy 1,7 százalék nem rendelkezett érvényes kgfb-szerződéssel. Ezek a tulajdonosok, illetve üzembentartók nem csak a fedezetlenségi díj megfizetését kockáztatják, ha ugyanis balesetért felelősek, akkor az okozott, akár több millió forintos kárt is meg kell téríteniük.

A biztosítók a szerződéskötéskor kötelesek meggyőződni arról, hogy a szerződő eleget tett a korábbi biztosítási időszakokban fennálló díjfizetési kötelezettségének.

A jogszabály nem ad lehetőséget a fedezetlenségi díj elengedésére, így jelentős anyagi kockázatot vállalnak a kgfb-szerződéssel nem rendelkezők.

A szövetség ezért arra figyelmeztet: ha valakinek nem érkezik meg a befizetésre szolgáló csekk, vagy valamilyen okból nem történik meg a banki átutalás, illetve nem teljesül a csoportos beszedés, időben vegye fel a kapcsolatot biztosítójával és jelezze a problémát.

Nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól, ha a jármű hosszabb ideig nincs használatban. Akik hosszabb ideig nem használják járművüket és nem szeretnének erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, a forgalomból történő ideiglenes kivonás lehetőségével élhetnek - jelezte a Mabisz.

forrás: infostart.hu

CLB TIPP: Ne feledkezzen meg a kötelező biztosításáról! A CLB kalkulátorával könnyedén kiszámolhatja a biztosítók ajánlatait a jövő évi kötelezőjére: Kötelező biztosítás ajánlatok >>

Indokolatlannak tartja a gépjármű-biztosítás 20 százalékos emelését a Magyar Autóklub
2020 november 03.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Indokolatlannak tartja a gépjármű-biztosítás 20 százalékos emelését a Magyar Autóklub

A Magyar Autóklub álláspontja szerint a gépjármű-felelősségbiztosítás 2021. évi díjainak megállapítása során a biztosítóknak figyelembe kellene venniük, hogy a gépkocsi-közlekedés a vírushelyzet miatt jelentősen csökkent.

Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben elfogadhatatlannak nevezi, hogy egyes biztosítók indokoltnak tartják a gépjármű-felelősségbiztosítások 20 százalékos emelését jövőre.

A szakértő rámutat: a díjak emelkedése bizonyos tekintetben indokolható, a kalkuláció azonban nem hagyhatja figyelmen kívül azt a körülményt, hogy a gépkocsi-közlekedés jelentős mértékben csökkent, amit az üzemanyagárak változása is jelez.

Ha a járvány miatti változásokat figyelmen kívül hagyják, szükség lehet a díjképzés vizsgálatára, amit a Magyar Nemzeti Bank a károkozói pótdíj kapcsán korábban már kilátásba helyezett – jegyezte meg.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a nyilvánosságra hozott díjak csak a 10 évnél idősebb gépkocsik üzemeltetőit érintik. A többinél a díjak megállapítása meg nem zárult le, ezeknél az autóklub szükségesnek tartaná az általa említett szempontok érvényesítését.

forrás: index.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze kalkulátorunk segítségével, milyen kgfb díjakat ajánlanak Önnek a biztosítók a következő évre:
Kötelezőbiztosítás ajánlatok >>

Kgfb: ketyegő bomba? A CLB szerint év közben tovább drágulhatnak a díjak
2020 október 30.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kgfb: ketyegő bomba?

A CLB szerint év közben tovább drágulhatnak a díjak

Bombaként ketyeg, s év közben robbanhat a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási díj – vélik a CLB biztosítási alkusz cég szakértői a novemberi, kampánynak már alig nevezhető kgfb-váltási időszak kezdetén. Az alkusz már a mostani díjhirdetéskor is átlagosan 10 százalék körüli drágulással számol, ám az MNB a díjszabások felülvizsgálatára szólította fel a cégeket, s ez év közben fog drasztikus változást, nem kizárt, hogy jelentős drágulást eredményezni.

Nyoma sem lesz idén év végén a régi nagy kgfb-kampányoknak, a legtöbb forgalomban lévő járműnek ugyanis már nem ekkor, hanem – a 2010-es új kgfb törvény értelmében – a vásárlás napján van a kötelező fordulója. Tehát a mintegy 1,1 millió, tíz évnél régebben vásárolt autók, kismotorok, utánfutók, egyéb rendszámozott járművek érintettek. Ezek tulajdonosai most nagyjából átlagosan 10 százalékos kgfb-díj drágulásra számíthatnak – kalkulálnak a CLB biztosítási alkuszcégnél.

KGFB évforduló díjak emelkedése

A többi, vagyis a 2010 óta vásárolt járműveknek - naponta akár több tízezer autónak – év közben van a fordulója, nekik különösen fontos lesz figyelni a díjakat. A Magyar Nemzeti Bank ugyanis, egy év közben érkezett ombudsmani jogszabálymódosítási javaslat értelmében a díjszabások felülvizsgálatára szólította fel a biztosítókat. Az intézkedés első ránézésre örvendetes, hiszen így nem büntethetik a biztosítók extra magas díjakkal azokat, akik az előző évben kárt okoztak és nem lesznek extra magas tarifák a nagy teljesítményű, luxus, vagy extrém autókra sem – magyarázza Németh Péter, a CLB értékesítési és kommunikációs igazgatója. Ezek az eddigi plusz tételek azonban valószínűleg szükségesek voltak a biztosítók eredményességéhez és a kgfb-rendszer stabilitásának fenntartásához, ezért vélhetően máshonnan fogják majd pótolni. Ez a gyakorlatban azt is jelentheti, hogy ezt a kieső bevételt ráterhelik minden járműtulajdonosra. Annak ellenére, hogy ez most még mindössze logikus következtetésnek tűnik, Németh szerint nagy a valószínűsége, hogy ez lesz a megoldás a biztosítók számára. Az alkusz szerint ugyanis a biztosítói árszabások és a gépjármű javítói piac drágulása – alkatrészek, munkaerő, stb. – miatt nincs annyi tartalék a biztosítóknál, hogy ezt a kieső részt le tudják nyelni. Így aztán nem kizárt, hogy azt, amit mostanáig a kárt okozókkal és az extrém kategóriájú járművek tulajdonosaival fizettettek meg, most egy mindenkire érvényes egységes díjkorrekcióval fogják pótolni – latolgat a szakértő. Hogy így lesz-e, az majd év közben fog kiderülni, az MNB ugyanis 2021. július 1-től fogja kiemelten ellenőrizni ennek a bevezetését, addig egy átmeneti időszakra haladékot adott a biztosítóknak.

Németh szerint az MNB változtatás miatt most az évközi váltóknak is nagyon kell figyelniük, mert előre nem látható mértékű lesz a szórás, és aki nem reagál időben, az egy újabb évre be fog ragadni egy esetleges kedvezőtlenebb díjba. A CLB-nél januártól minden napot kgfb kampányként kezelnek és segítenek ügyfeleiknek eligazodni a naponta változó új díjak rendszerében - összegezte a CLB szakértője.

CLB TIPP: Hasonlítsa össze kalkulátorunk segítségével, milyen kgfb díjakat ajánlanak Önnek a biztosítók a következő évre:
Kötelezőbiztosítás ajánlatok >>

Biztosítási alkuszok szövetsége: drágulhat a kötelező biztosítás díja
2020 október 27.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Biztosítási alkuszok szövetsége: drágulhat a kötelező biztosítás díja

Akár 120 ezren is válthatnak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást az év végén a szakértől szerint. A biztosítások átlagdíja 35-40 ezer forint között lehet.

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még az idén is több mint egymillió gépjárművet érint, közülük akár 120 ezren is váltanak majd kgfb-szerződést a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint.

A szövetség arra számít, hogy a biztosítók az előző évhez képest 5-10 százalékkal emelik a díjaikat, ezzel az éves átlagdíj személygépkocsik esetében 35-40 ezer forint közötti szinten áll majd be.

Felhívták a figyelmet arra, hogy ez az összeg jelentősen alacsonyabb az év közben váltók 60 ezer forint körüli átlagdíjánál, amit az év végi kampányban érintett autók speciális összetétele magyaráz. Január elsejével ugyanis jellemzően a 2010 előtt vásárolt gépjárművek üzembentartói válthatnak szerződést, ezeknek pedig a háromnegyede a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik.

Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb-szerződések esetében már nem a naptári év kezdete, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak. Míg korábban minden autós egységesen január elsején tudott szerződést váltani, azóta csak azok a járművek érintettek ezen a napon, amelyeknek 2010 óta nem változott a tulajdonosa. Az év végén forduló kgfb-szerződések aránya évről évre csökken, de még jelenleg is csaknem 1,1 millió gépjármű, köztük mintegy 650 ezer személygépkocsi tartozik ebbe a körbe - jelezte a biztosítási alkuszok szövetsége.

A január elsejére meghirdetett díjtarifákban jelentkezhet elsőként a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elvárása, amely megszüntetné a szélsőséges, kárstatisztikával nem igazolható díjakat, és visszafogná a bonus-malus rendszert kiüresítő túlzott károkozói pótdíjakat - hívta fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke.

Emiatt a biztosítók díjstruktúrája akár jelentősen is átalakulhat, így az idén mindenképpen indokolt elvégezni az egyes biztosítók díjainak összehasonlítását. Bár az érintettek folyamatosan szűkülő köre miatt az év végi kampány évről évre csendesebb, a várható változások miatt a jelenlegi kampányban emelkedhet azok aránya, akik a váltás mellett döntenek - mutatott rá a szakértő.

A biztosítók az idén is legkésőbb november 2-ig hirdethetik ki év végi tarifáikat. Az érintett ügyfelek ezt követően tudják majd összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben. A meglévő szerződés felmondására legkésőbb december elseje éjfélig van lehetőség, az új biztosítás kiválasztásának határideje ugyanakkor december 31-e - ismertette a FBAMSZ.

Forrás: hvg.hu

CLB TIPP: Kalkulálja ki kötelező biztosításának ajánlatát évfordulójakor weboldalunkon:
Kötelezőbiztosítás ajánlatok >>

Oldalak