Az idei év végi kgfb-kampány az első, amelyben az autósoknak már kevesebb mint a fele érintett. Ennek megfelelően az érezhető díjemelés ellenére sem vár 180 ezernél több biztosítóváltót a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A saját biztosítójukhoz újraszerződőkkel és az Astra még meglévő ügyfeleinek átszerződéseivel együtt a szövetség mintegy 250 ezer szerződésváltással kalkulál, ami némileg elmarad a tavalyi év 270 ezres szintjétől.


 

Az idei kampány aktivitását erősítheti, hogy a tavalyinál nagyobb, óvatos becslések szerint is 15 százalék körüli az átlagos díjnövekedés, valamint az, hogy ismét több biztosító kínál kedvezőbb díjat újonnan kötő ügyfeleinek, ugyanakkor egy év alatt az autósok újabb 8-10 százaléka került ki az év végi váltók köréből, és az idén nincs olyan biztosító, aki kiugróan kedvező ajánlatokkal próbálná a többiektől átcsábítani az ügyfeleket.

A piaci szereplők figyelme ma már sokkal inkább az év közben váltókra koncentrálódik: az érintett 15 biztosító(azóta az Astra már kiesett ebből a körből) az elmúlt évközi időszak során 77-szer módosította kisebb-nagyobb mértékben tarifáit annak érdekében, hogy minél pontosabban elérhesse a megcélzott ügyfélkört. A tapasztalatok szerint a biztosítók egyre jobban képesek figyelni a megfelelő kár/díj egyensúly beállítására is.

„Az idei kampányban is a független alkuszok kínálják a legösszetettebb ügyféltámogatást – hangsúlyozza Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Kalkulátoraik megbízhatóan hasonlítják össze a biztosítók árajánlatait, a kalkulált díjra pedig árgaranciát is vállalnak. Más összehasonlító rendszerekkel szemben pedig olyan szolgáltatásokat is nyújtanak, mint az előző szerződések felmondása, az együttkötési kedvezmények bemutatása, képviselet a kárrendezés során, vagy éppen segítség az elakadt biztosítási adminisztráció előremozdításában. Ezért nem meglepő, hogy az időszak során kezdeményezett szerződésváltások mintegy 80 százalékát az alkuszokon keresztül intézik az ügyfelek.”

Ismét foglalkozni kell a flották kötelezőjének és a direkt kárrendezésnek a kérdésével

Az Astra Biztosító problémái miatt vétlen károsultak ezreinek kellett hetekig kálváriát járniuk szervizek, biztosítók és hatóságok háromszögében, mielőtt egyedi megoldás született problémájukra. Minderre nem került volna sor, ha Magyarországon is bevezették volna már a FBAMSZ által régóta kezdeményezett direkt kárrendezést.

A direkt kárrendezés lényege, hogy a balesetben résztvevő vétlen félnek nem kell megkeresnie a károkozó biztosítóját, a kárt a saját biztosítójával rendezheti – ez utóbbi maga egyezik majd meg a másik fél biztosítójával. Bevezetése végre megvalósítaná a károsultak védelmét. Miközben minőségi javulást eredményezne a biztosítói szolgáltatásban, hozzájárulna a gazdaság fehérítéséhez is – magyarázza a FBAMSZ elnöke. – Ezért szövetségünk továbbra is fontos célkitűzésének tartja, hogy ez a szolgáltatás – akár fokozatosan, elsőként csak a töréskárokra alkalmazva – a hazai piacon is általánossá váljon.”

További jelentős, rendezésre váró probléma a flották kérdése. Jelenleg a biztosítók a szigorú szabályozás miatt egyedi, cégre szabott flottadíjakat hirdetnek (akár adószám alapján specifikálva), egyes társaságok díjhirdetéseinek csaknem felét ezek teszik ki. A túlszabályozott, bonyolult rendszer az elmúlt fél évtized összegyűjtött tapasztalatai alapján könnyen egyszerűbbé válhatna: ehhez mindössze a flotta fogalmának egyértelmű törvényi definíciójának meghatározásával egyidejűleg a flották kgfb-jét oda kell sorolni, ahová logikusan is tartozik: a vállalati vagyonbiztosítás kategóriájába.

 

Biztosítás fajta: 

  • Kötelező biztosítás
Sok autóst ér durva biztosítási meglepetés
2017 január 18.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Sok autóst ér durva biztosítási meglepetés

Nem kötelező ugyan a téligumi használata Magyarországon, ám ha balesetkor nem megfelelő gumik vannak az autónkon, akkor lehet, hogy a teljes kárt nekünk kell fizetnünk - hívta fel a figyelmet Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz értékesítési igazgatója.

Nem szabhat ki büntetést a rendőr és nem is figyelmeztetheti az autóst, ha nincs téli gumi a járművön, ám ha balesetkor nem megfelelő gumik vannak az autónkon, akkor lehet, hogy a teljes kárt nekünk kell fizetnünk. Az autósoknak a mindenkori útviszonyoknak és terepviszonyoknak megfelelő műszaki állapotú járművel kell részt venniük a közlekedésben, ezt mondja ki a biztosítási szerződés és a biztosítási törvény is.
Ez vonatkozik a téli és a nyári gumira is - emlékeztetett Németh Péter. Gyakorlatilag mind a kötelező biztosításnál, mind a cascónál ugyanaz a szabály vonatkozik a téli gumikra. Ha a helyszínelés, a rendőri intézkedés vagy egy későbbi szakértői szemle azt állapítja meg, hogy a gumi túlságosan kopott volt, vagy a nagy hideg miatt alkalmatlan volt a szabályos közlekedésre, akkor hiába tartottuk be a KRESZ által előírt sebességkorlátozást, hiába tartottunk be minden más közlekedési szabályt, a biztosító megtagadhatja a kár kifizetését a casco biztosítás esetében - közölte Németh Péter.

A kötelező biztosítás esetében természetesen fizet a biztosító a károsultnak, de később akár be is hajthatja a kifizetett összeget a károkozón. Minden esetben a biztosító saját döntési hatáskörébe tartozik, hogy milyen lépéseket tesz, ezt ugyanis már a törvény nem írja elő. Január elsején változott a kötelező biztosítási törvény, így ezentúl ha valaki ittasan vagy kábítószer hatása alatt okoz balesetet, a biztosító ötmillió forintig behathatja azt. Nincs azonban ilyen összeghatár abban az esetben, ha nem megfelelő állapotú járművel veszünk részt a forgalomban. De akár a teljes okozott kárt behajthatja a biztosító egy viszontkártérítésben polgári peres úton.

Nincs olyan kötelező jogszabály, amely szerint a téli időjárási körülmények között csak téli gumival lehet közlekedni Magyarországon, vannak azonban olyan európai államok, amelyek kötelezővé tették a használatát - tudta meg az InfoRádió Óberling Józseftől, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetőjétől. Szerinte kiterjesztő jogértelmezés lenne, ha a téli gumi használatának mellőzése azt jelentené, hogy az autós közlekedésre nem alkalmas műszaki állapotban használja a járművét.
"A jogalkotónak egyértelműen kell nyilatkoznia ebben a kérdésben. Ha úgy gondolja, hogy év bizonyos szakaszában csak téli gumival lehet részt venni a közlekedésben, akkor ezt jogszabályba kell foglalni, és akkor mindenki számára világos lesz" - mondta Óberling József.

A rendőrség csak jó szándékkal figyelmeztetheti az autóst, hogy nem kötelező a téli gumi, de életveszélyes nyári gumival közlekedni a télies útviszonyok közepette. "Sok autós életét tudja megkeseríteni akár egy olyan jármű is, amelyen nincs téli gumi, és ha elfogadjuk, hogy a közlekedés egy nagy társasjáték, akkor illik figyelemmel lenni a többi játékosra is".
A rendőrség úgy látja, jelentősen növekedett azoknak az autóknak az aránya, amelyeket téli gumival szereltek fel, öt-hat éve tíz ellenőrzött autóból jó, ha kettőn volt téli gumi, ma már sokkal jobb az arány.

Forrás: napi.hu

CLB TIPP: Felelős sofőrként figyeljen autója állapotára és számolja újra casco biztosítását! Casco biztosítás kalkulátor >>
 

Húzós változások a kötelező biztosításoknál
2017 január 09.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Húzós változások a kötelező biztosításoknál

Drasztikusan nőtt a kártérítés címén bevasalható összeg a gépjármű-baleseteknél: az eddigi másfél millió helyett idén 5 millió forintot is behajthat a biztosító azon az autóson, aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt okoz nagy anyagi kárral járó balesetet - hívta fel a figyelmet a a CLB biztosítási alkusz cég.

Több ponton jelentősen változtak a kötelező gépjármű felelősség-biztosításra igénybe vehető kártérítés feltételei, s mivel vélhetően a korábbinál nagyobb erőkkel fogják behajtani az akár több százezresre duzzadt úgynevezett fedezetlenégi díjat, érdemes mindenkinek átnéznie befizette-e rendszeresen a kötelezőjét - figyelmeztet a társaság.

"Érdemes figyelmesen tanulmányozni a napokban a biztosítóktól érkező értesítőket, ezekben ugyanis éppen mostanában a kgfb-vel összefüggő törvényi változásokról értesítik az ügyfeleket" - hívja fel a figyelmet Németh Péter. A CLB független biztosítási alkusz cég kommunikációs igazgatója szerint annak ellenére is hasznos lenne mindenkinek "átrágnia" magát a tájékoztatón, hogy annak bizonyos pontjai a laikusoknak bizony nehezen értelmezhetőek és érthetőek.

A számok azonban beszédesek és mindenki számára egyértelműek lehetnek. Az minden figyelmes ügyfélnek feltűnik ezekből a tájékoztatókból, hogy az eddigi másfél millió forint helyett idén akár már 5 millió forintot is bevasalhat a biztosító azon az autóson, aki alkohol vagy kábítószer, pontosabban "a vezetői képességekre hátrányosan ható szer" hatása alatt okoz nagy kárt. Ebben a tételben két újdonság is van: a jelentősen megemelt felső limit, valamint a "hátrányosan ható szer", amely idén januártól felkerült a kizáró okok listájára.

A változásokkal kapcsolatban hasznos lehet legalább annyit már most is megjegyezni, hogy az extrém nagy dologi károknál csökkent a kártérítési limit, vagyis,ebben a kategóriában kevesebbet fizetnek kgfb-re a biztosítók, a személyi sérülések után adható kártérítést viszont némileg megemelték. A törvényi módosításban újdonság az is, hogy a fedezetlenségi díjat - amikor az autós nem fizeti a kötelezőjét - a korábbi korlátlan helyett idéntől már csak 5 évig visszamenőleg szedhetik be a biztosítók.

Németh szerint elképzelhető, hogy az időkorlát miatt még több társaság fogja bírósági úton behajtani ezt a fajta "kintlévőséget", ezért érdemes mindenkinek átnéznie, rendszeresen befizette-e a kötelezőt. A kihagyásnak ugyanis húzós következményei vannak, amitől a biztosítók nem tekintenek el.

Forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Kötelező biztosításának évfordulójakor használja kalkulátorunkat a biztosítók ajánlatainak összehasonlítására! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

December 31. több biztosítás esetében is fontos határidő
2016 december 28.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Életbiztosítás

December 31. több biztosítás esetében is fontos határidő

A nyugdíjbiztosításoknál és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egy részénél is fontos határnap az év utolsó napja.

Az idei évre járó maximum 130 ezer forint adókedvezmény kihasználása miatt az elmúlt hetekben 10-15 ezren köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést, az adójóváírás megszerzésének azonban feltétele, hogy az idei évre szánt díj 2016 végéig be is érkezzen a számlára - figyelmeztet az Union Biztosító az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Rámutatnak: a nyugdíjbiztosítás a biztosítási piac egyik húzóterméke. Míg 2014-ben 70 ezer, tavaly már 120 ezer adókedvezményes szerződés szerepelt a biztosítók állományában, az Union szakemberei szerint 2016 végére ez a szám 200 ezer fölé emelkedhet. Jelenleg mintegy 80 különböző nyugdíjbiztosítási konstrukció létezik a piacon, minden életbiztosítással foglalkozó biztosító palettáján van legalább 2-3 ilyen termék. Ezen a téren folyamatos a termékfejlesztés, online módon már akár minimális, 1 százalék alatti TKM (teljes költségmutató) mellett is elérhető a nyugdíjbiztosítás.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége arra hívja fel a figyelmet, hogy annak a mintegy 120 ezer autósnak, akik december elsejéig felmondták az idei év végén lejáró gépjármű-felelősségbiztosításukat, december 31-én éjfélig kell új kgfb- szerződést kötniük. Bár az érintett autósok zöme már a novemberi felmondással egy időben intézkedett az új biztosításról is, az előző évek tapasztalatai alapján mintegy 4-5 ezren erre csak december végéig kerítenek sort.
Jelezték: aki az új szerződés megkötését elmulasztja, már január elsejétől fedezet nélkül marad, és amellett, hogy súlyos kockázatot vállal, a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint. Emiatt azoknak is célszerű utánajárniuk szerződésük sorsának, akik intézkedtek ugyan az új szerződésről, de az aláírt megbízásról máig nem kaptak visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól. Az első díjrészlet befizetésére ugyanakkor március 1-jéig van lehetőségük az érintett autósoknak - hívják fel a figyelmet.

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: Még gyorsan van ideje nyugdíjbiztosítását és kötelező gépjármű biztosítását is megkötnie az új év előtt! Használja kalkulátorainkat: 
Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

120 ezer kötelezőt cserélhetnek le az év végén
2016 november 24.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

120 ezer kötelezőt cserélhetnek le az év végén

Az idei év végi kgfb-kampányban az autósoknak már alig több, mint harmada érintett. Ennek megfelelően az érezhető díjemelés, illetve az MKB ügyfeleinek kényszerű biztosítóváltása ellenére sem vár 120 ezernél több biztosítóváltót a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Az idei váltási időszakban már az ügyfelek 85 százaléka vált szerződést alkuszon keresztül. Fontos ügyfélérdek, hogy a biztosítók tarifáiban általánossá váló károkozói pótdíj miatt az ügyfelek – alkuszaikon keresztül – megismerhessék központilag nyilvántartott kártörténeti adataikat.

Az idei kampány aktivitását erősítheti, hogy az előző évhez képest 10-12 százalék között alakul az átlagos díjnövekedés. Ráadásul minden MKB-s ügyfélnek megszűnik a szerződése – januárban ez mintegy 25 ezer autóst érint –, nekik mindenképpen új biztosító után kell nézniük. Ugyanakkor egy év alatt az autósok újabb 6-8 százaléka került ki az év végi váltók köréből. Emellett idén jelentősen esett a visszakötések száma ugyanahhoz a biztosítóhoz, miután azonos tarifálási feltételek esetén jogszabály tiltja az új ügyfelek kedvezőbb megkülönböztetését (tavaly az ilyen kötések tették ki az összes új szerződés mintegy harmadát).

Javában zajlik a kgfb-piac konszolidációja: míg 2015-ben a 15 szereplőből 14 volt komolyan versenyben, 2017-re gyakorlatilag 12 biztosító tarifái közül választhatnak az autósok. Ezzel párhuzamosan a lezajlott díjváltozások nyomán szektorban helyreállt a kár/díj egyensúly, és idén a piaci szereplők a tavalyi 90-nél jóval kevesebb alkalommal, összesen mindössze 62-szer módosították kisebb-nagyobb mértékben tarifáikat annak érdekében, hogy minél pontosabban elérhessék a megcélzott ügyfélkört.

Erre figyeljenek most az MKB ügyfelei
Az MKB Biztosító a következő egy év során fokozatosan mondja fel kgfb-szerződéseit. Ez a jelenlegi időszakban mintegy 25 ezer, az egész évet tekintve pedig mintegy százezer ügyfelet érint. A biztosító amellett, hogy a díjértesítő levele mellé elküldte a fennálló szerződés felmondását, a mai napon külön, tértivevényes levélben is értesíti ügyfeleit a felmondásról. Az érintett ügyfelek fontos teendői a következők:

  1. December 31-ig mindenképpen válasszák ki az új biztosítójukat (eddig ezt az érintettek mintegy harmada tette meg, átlagosan 4-5 százalékos díjemelkedés mellett)
  2. Ha negyedéves díjfizetési ütemet választottak, mielőbb rendezzék esetlegesen még fennálló díjtartozásukat. Ha ugyanis szerződésük befizetetlen díjrészlet mellett szűnik meg, kötelező lesz visszakötniük a szerződést az MKB-hoz a biztosítónak a piacinál jóval magasabb szinten meghirdetett, átlagosan 25-szörös díján.
  3. Ha az ügyfél is benyújtja december 1-jéig a felmondást, akkor esélye van rá, hogy kedvezőbb díjon talál másik biztosítást: néhány biztosító ugyanis pótdíjat ró azokra, akiknek a szerződése az előző biztosító felmondása miatt szűnt meg.

Elérhetővé kell tenni az ügyfelek számára saját kártörténeti adataikat!
A FBAMSZ tagvállalatainak tapasztalata szerint az ügyfelek közel 50 százaléka nincsen tisztában azzal, hogy az előző 3-5 év során mikor és mennyi kárt okozott. Mindez amiatt jelent problémát, mert míg tavaly még csupán öt biztosító alkalmazott károkozói pótdíjat, idén már szinte minden társaság alkalmazza ezt az alapdíj akár több száz százalékos mértékét is elérő tételt.
Egy pontatlan kártörténeti előzményekkel elvégzett kalkuláció az esetek többségében a valóstól teljesen eltérő díjakat és sorrendet eredményez, mely alapján az ügyfél rossz döntést hoz. Mindez kiküszöbölhető volna, ha a Központi Kárnyilvántartó Rendszernek (KKNYR) az adott ügyfélre vonatkozó adatait – az ügyfél meghatalmazása alapján – a nevében eljáró alkusz már a tarifálást megelőzően ellenőrizhetné, vajon a rendszerben szereplő adatoknak megfelelően zajlik-e a díjkalkuláció. Jelenleg ugyanis a KKNYR adataihoz kizárólag a biztosítóknak van hozzáférése.

Elsöprő az alkuszok részesedése az év végi váltásban
Az idei kampányban is a független alkuszok kínálják a legösszetettebb ügyféltámogatást. Kalkulátoraik megbízhatóan hasonlítják össze a biztosítók árajánlatait, a kalkulált díjra pedig árgaranciát is vállalnak. Más összehasonlító rendszerekkel szemben pedig olyan szolgáltatásokat is nyújtanak, mint az előző szerződések felmondása, az együttkötési kedvezmények bemutatása, képviselet a kárrendezés során, vagy éppen segítség az elakadt biztosítási adminisztráció előremozdításában. Ezért sem meglepő, hogy az időszak során kezdeményezett szerződésváltások mintegy 85 százalékát az alkuszokon keresztül intézik az ügyfelek.

Forrás: biztositasiszemle.hu

CLB TIPP: Év végén van kötelező biztosításának évfordulója? Használja kalkulátorunkat az ajánaltok összehasonlításához! Kötelező biztosítás kalkulátor >>
 

Mi az? Kétszer annyi időt szánnak rá a férfiak, mint a nők
2016 november 17.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Mi az? Kétszer annyi időt szánnak rá a férfiak, mint a nők

A férfiak közel kétszer annyit autóznak, mint a nők, a közlekedési eszközök közül pedig az autót használják leggyakrabban a magyarok. Ez az utazási forma egyébként nem a legbiztonságosabb, a tömegközlekedési eszközök többségével kevesebb baleset történik. Ennek ellenére csak minden negyedik autós rendelkezik cascóval, 23 százalék pedig nincs tisztában azzal, hogy pontosan milyen kockázatokra nyújt védelmet a casco. Mennyit autóznak a nők a férfiakhoz képest, mennyi idősek az autók, biztonságos-e az autózás - többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a K&H biztos jövő indexének harmadik negyedéves felmérése.

Többet vezetnek a férfiak
A közlekedési eszközök közül messze az autózás a legnépszerűbb: a megkérdezettek 60 százaléka ül autóba hetente többször, míg a második helyen végzett helyi tömegközlekedést a magyarok 32 százaléka használja hetente többször. A autózás népszerűségét mutatja az is, hogy a tavalyi 79 százalékról 82 százalékra nőtt a jogosítvánnyal rendelkezők aránya. A jogosítvány a férfiaknak fontosabb: körükben 91 százalékos a jogosítványosok aránya, míg a nőknél ez az arány csak 76 százalék. Ezzel összefügg, hogy a férfiak többet is vezetnek, évente átlagosan 18 ezer kilométert, míg a nők beérik 10 ezer kilométerrel.
Országos átlagban az emberek 76 százalékának van autója, a nyugati országrészben, a kisebb településeken élőknél magasabb ez az arány. Egyébként javult az autózás biztonságosságának megítélése is: minden negyedik magyar biztonságos közlekedési módnak tartja. Ennek ellenére biztonsági szempontból az autózást még mindig megelőzi a vonat, a helyi tömegközlekedés és a távolsági busz, és még a repülőgép is.

Mi a helyzet az autóbiztosításokkal?
Cascobiztosítással csak az autósok negyede rendelkezik, és a megkérdezettek 23 százaléka tudja pontosan, hogy milyen kockázatok ellen nyújt védelmet. Pedig a casco teljes körű védelmet nyújt a saját hibából bekövetkező károkért (persze ha a szerződés önerőt ír elő, azt nekünk kell állni).
Az autó kora nagyban befolyásolja azt, hogy van-e casco az autón: a legfiatalabb és legidősebb kocsik csoportja között négyszeres eltérés volt. Előbbieknél 40 százalékos volt a casco aránya, utóbbiaknál azonban mindössze 9 százalékot tett ki. Az autóhasználat is szerepet játszik a cascóban: a 20 ezer kilométernél többet autózók 33 százaléka kötött ilyen biztosítást, ezzel szemben a kevesebbet autózóknál 18 százalékos a casco aránya.
Egyre tudatosabbak az autósok, a kötelező felelősségbiztosítást 10-ből 6-an tudatosan választják, azaz mindig megnézik a piaci kínálatot a biztosítás évfordulóján. A kutatásból az is kiderül, hogy ki, honnan tájékozódik: a saját autóval rendelkezők 86 százaléka az internetes összehasonlító oldalakról informálódik, 60 százalék a biztosítók honlapján nézi meg a kötelező felelősségbiztosítási díjakat, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a családtagok, ismerősök kerültek, az ő véleményükre majdnem minden második magyar hallgat.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók kötelező és casco biztosításait kalkulátorunkban! Kötelező és casco biztosítás kalkulátor >>
 

KGFB-kampány - Érdemes még hajtani?
2016 november 16.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

KGFB-kampány - Érdemes még hajtani?

Évről-évre rohamosan veszít jelentőségéből a szokásos KGFB-kampány, idén már csak alig 100.000 ügyfél kegyeiért folyik a harc az előzetes várakozások szerint. Hol vagyunk már a 2010-ben mért mintegy 1,3 millió biztosítást váltótól, vagy a többtíz oldalas újságmellékletektől. A biztosítási szakma egykor egyik legnagyobb csörteváltása lassan az érdektelenség mocsarába süllyed.

A KGFB igen sajátos darabja a biztosítási palettának, lévén mint neve is mutatja, minden gépjárműre kötelező ilyet kötni. Mitöbb, más biztosítási termékektől eltérően a biztosítóknak sincs mérlegelési lehetősége, amennyiben az ügyfél jelzi náluk igényét, kötelezően szerződniük kell vele. A „kötelező” jelzőhöz a legtöbb dolognál az „agyonszabályozott” is társul, ez a KGFB tekintetében sincs másképp, éppen ennek folyományaként született meg gyakorlatilag az év végi KGFB-kampány jellegzetes intézménye, hiszen minden gépjármű tulajdonos számára évente egyetlenegyszer, jól körülhatárolt időszakban nyílt lehetőség a váltásra, a biztosítónak pedig díjtarifái megváltoztatására. Így jött létre gyakorlatilag a piac, ahol az erőviszonyok átrendeződésére törvény által előírt időpontig kellett várni.

A szabályozás azonban időközben több ponton is megváltozott. Mindközül a legjelentősebb, és a jelenlegi helyzet kialakulásáért legnagyobb mértékben felelős módosulás a 2009. évi LXII. törvény megszületése volt. Ennek életbelépésekor már azonnal módosult az év végi kampányban érintettek köre, mivel bevezette a kockázatviselés kezdetétől számított egy éves évforduló fogalmát, így az év közben vásárolt autók esetében már nem a december 31. volt a biztosítási évforduló. A tarifák ettől függetlenül változatlanok maradtak, vagyis az év közben kötött szerződések esetén is az adott év január 1-től érvényes díjak vonatkoztak. Mindenesetre a hatás nem maradt el, a kampányidőszakban váltók száma szinte azonnal meredek zuhanásba fordult, minden évben egyre kevesebben vették igénybe ezt a lehetőséget. Míg a 2010-es kampány eredményeképp 1,3 millióan voltak, addig a tavalyi évben már a legoptimistább becslések szerint is alig 200 ezren váltottak. 2016-ra nézve még nincsenek kézzelfogható adatok, de egyes szakemberek szerint alig 100 ezer váltóra lehet számítani.

Elviekben pedig nem lenne lehetetlen legalábbis a 2011-es eredmények megismétlése, ha azt az irreális helyzetet vesszük alapul, hogy valamennyi érintett vált. Továbbra is a jelenleg forgalomban lévő gépjárművek valamivel kevesebb mint harmada érintett az év végi kampányban, ugyanakkor az árverseny már közel sem olyan gyilkos, mint annak idején. Ez elsősorban egy újabb szabályozásbeli módosításnak köszönhető, 2013-tól ugyanis a biztosítók már év közben is módosíthatják díjszabásukat, azaz nem egy évre előre konzerválódnak a piaci állapotok. Nem véletlenül 2013 a fordulat évének tekinthető éppen emiatt, ekkor kezdett ugyanis kimászni a KGFB piac a folyamatos díjcsökkenés ásta gödörből, a folyamat pedig idén is nagyon jó eséllyel folytatódni fog.

A díjak csökkenő trendjének megfordulása persze nem csupán a szabálymódosításnak tudható be. A KGFB díjszámítást jellemzően meghatározza a gépjárműpiac dinamikája, a gépjárműállomány illetve a finanszírozási piac állapota, illetve a káralakulás, vagyis a balesetek száma és összetétele egyaránt. A teljes állomány továbbra is növekszik, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a forgalomban lévő járművek átlagéletkora is, ami nem éppen pozitív tényező. Sajnos 2013 a baleseti statisztikák szempontjából is a fordulat éve, itt azonban ez negatív irányú, ekkor állt meg ugyanis a balesetek számának 2006 óta tartó csökkenés, és bár 2016-ra nézve még csak az első félév adatai állnak rendelkezésre, 2015-el összehasonlítva emelkedésre kell számítani az év végi összesítés során is. Ennek következtében a biztosítók kárráfordítása is növekedésnek indult, ezt pedig a díjaknak is tükröznie kell.

Mindezek mellett a potenciális váltók száma ellen hat az is, hogy nem lehet már különbséget tenni régi és új ügyfél között 2016 márciusa óta, azaz mindenkinek ugyanakkora mértékű kedvezmény jár. A KGFB helyzet érdekes hozadéka azonban, hogy az árverseny mérséklődésével hogyan kerülnek előtérbe a fizetendő díj mellett egyéb döntési szempontok is. Természetesen az ár továbbra is elsődleges, a legjelentősebb réteg továbbra is a legjobb ajánlatot keresi, ez a hajlandóság azonban egyre mérséklődik az elérhető árelőny csökkenésével. Sok esetben a kötés mellé járó ajándékok döntenek, ugyanakkor egyre többen ismerik fel az online csatorna kényelmét, illetve követelik meg a korszerű csatornák meglétét, az egyszerű ügyintézést választott biztosítójuktól. Természetesen szolgáltatásalapú versenyről még nem lehet beszélni, de az ügyfélkör attitűdjeinek változását jól mutatja, ha már egy ilyen relatíve korlátozott piacon is megjelennek az új igények, mint amilyen a KGFB.

Forrás: biztositasiszemle.hu

CLB TIPP: Amennyiben Önnek is év végén van kötelező biztosításának évfordulója, használja kalkulátorunkat a biztosítók ajánlatainak összehasonlításához! Kötelező biztosítás kalkulátor >>
 

A kényelem, az ár vagy a személyes kapcsolat a fontos? Így kötünk kgfb-t
2016 november 07.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

A kényelem, az ár vagy a személyes kapcsolat a fontos? Így kötünk kgfb-t

A biztosítótársaságok november 1-jén meghirdették új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) tarifáikat, mely még mindig 1 millió autóst érint. Ők a következő hetekben dönthetik el, hogy maradnak-e biztosítójuknál. Vajon milyen szempontokat vesznek figyelembe, amikor kiválasztják a számukra leginkább megfelelő ajánlatot, és hol, milyen módon tervezik megkötni szerződésüket?

A Groupama Biztosító az NRC Marketing és Piackutató Kft. közreműködésével végzett 1000 fős reprezentatív kutatásából az is kiderül, hogy az áron kívül mennyire befolyásolják más szempontok az autósok választását. Az egyértelmű, hogy ha kgfb-ről van szó, az ár a legmeghatározóbb: a biztosító kiválasztásánál 10-ből 6-an - különösen az ajánlatokat rendszeresen átnézők - a legkedvezőbb díjat keresik.
Ugyancsak fontos szempont sokak (29 százalék) számára, hogy a szerződéskötés legyen egyszerű, illetve, ugyanennyien tartják fontosnak, hogy az adott ajánlatot össze tudják vetni más ajánlatokkal.

A biztosítótársaság személyes elérhetősége minden negyedik, a minél több plusz szolgáltatás pedig minden ötödik kgfb tulajdonosnak fontos szempont.
A biztosító kiválasztásánál az ár mellett a szerződéskötés egyszerűsége és az online összehasonlíthatóság is fontos szempont, ebből adódóan nem meglepő, hogy az autósok közel kétharmada (63 százalék) választaná az online szerződéskötést. Az online szerződéskötést preferálók kétharmadát teszik ki azok, akik az árak összehasonlítására is alkalmas online alkuszok honlapján keresztül kötnék meg kötelezőjüket, egyharmaduk pedig a biztosítótársaságok honlapját választaná szerződéskötésre.

"A kutatás eredményei összhangban vannak tapasztalatainkkal is, azaz az ügyfelek többféle szerződéskötési mód elérését is igénylik. Amellett, hogy egyre többen választják a szerződéskötés kényelmes, online módját - akár a díjak összehasonlítását is lehetővé tevő online alkuszok, akár a biztosítótársaságok honlapján keresztül -, az autósok több mint harmada még mindig a személyes ügyintézést preferálja: a válaszadók 36 százaléka nyilatkozott ugyanis úgy, hogy szerződését személyesen, biztosítási üzletkötővel kötné meg" − mondta el Csonka István, a Groupama Biztosító vezérigazgató-helyettese.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Kötelező évforduló esetébn használja kalkulátorunkat a különböző biztosítók ajánlatainka összehasonlítására! Kötelező biztosítás kalkulátor >>
 

Téliesítsd az autódat: 9 egyszerű lépés a család biztonságáért
2016 november 07.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Téliesítsd az autódat: 9 egyszerű lépés a család biztonságáért

Szépen lassan közeledünk az ősz vége felé, ez pedig azt jelenti, hogy egyre hűvösebb lesz az idő. A hideg és fagyos időjárásra azonban már most érdemes felkészülni. Sokan elfelejtik, hogy ilyenkor nem csak a nyaralókat vagy a kerti csapokat kell téliesíteni, hanem az autónkat is.

Éjszakánként már nem ritka, hogy fagypont alá csökken a hőmérséklet. A hideg időjárásra azonban az autónkat is fel kell készítenünk. A Pénzcentrum mutatja, mi az a 8+1 autó karbantartási tipp, amit ilyenkor nem szabad elfelejtenünk. Legalábbis, ha szeretnénk biztonságosan közlekedni, amivel magunkat és egyben a pénztárcánkat is megkímélhetjük.

Figyeljünk a levelekre
Az ősszel lehulló levelek gyakran ellepik az autóinkat. Ezeket a leveleket azonban nem szabad az kocsikon hagyni, abban reménykedve, hogy a menetszél majd lefújja azokat. A levelek, a gallyak és egyéb szerves anyagok ugyanis károsíthatják az autónkat. Hiszen, ha összegyűlnek a levelek az autónkon, akkor megakadályozhatják, hogy lefolyjon róla a víz és alattuk könnyen rozsdásodni kezdhet a kocsi.

Ellenőrizzük az ablaktörlőlapátokat
Télen különösen fontos, hogy jól működjenek az ablaktörlőink, amelyeknek az élettartama általában egy év. Ha nem törölnek jól a lapátok még most érdemes kicserélni azokat, nehogy a nagy hóesésben maradjunk vizes szélvédővel.

Akkumulátor
Télen jobban oda kell figyelnünk az kocsi akkumulátorára, főleg, ha kint parkolunk vele az utcán éjszakánként. Sajnos a 4 évnél idősebb akksik szinte bármikor bedobhatják a törölközőt egy hideg téli reggelen. Ez ellen akár úgy is védekezhetünk, hogy szerzünk a boltban egy akku tesztelő műszert, amiért 5-10 ezer forint körül kell fizetnünk. De a legjobb az, ha mindig van nálunk egy bikakábel, amivel gyors segítséget tudunk kérni, ha szorult helyzetbe kerülünk. Esetleg, ha akksi vásárlásra adjuk a fejünket, akkor alaposan tanulmányozzuk, hogy pontosan milyen típust kell venni a saját autónkba.

Nézzünk a kocsi alá
A mai autóknak egyre összetettebb és sokszor nagyon alacsony alváza van. Ha ebből egy alkatrész véletlenül meglazul, esetleg lelóg, az nagy problémát okozhat télen, könnyen fennakadhatunk vele akár egy kisebb hóbuckán is. Szóval érdemes még most megnézni az autónk alját, hogy minden rendben van-e az ottani alkatrészekkel.

Téli ablakmosó
Amint kicsit lehűl a levegő, előkerülnek a benzinkutakon a téli ablakmosó folyadékok. Erre pedig ilyenkor nagy szükség van, ugyanis ha nem cseréljük ki az ablakmosónkat fagyállóra, akkor az egy hidegebb téli éjszakán nagy károkat tud okozni. Érdemes most még elhasználni a kocsiban lévő ablakmosót, és amikor már kevesebb van benne, akkor rátölteni a fagyálló verziót.

Guminyomás
Persze minden indulás előtt érdemes ránézni a kerekek állapotára, de a tél közeledtével különösen fontos, hogy rendben legyen a guminyomás. A hideg időjárás miatt ugyanis elve csökkeni fog kicsit a nyomás a gumikban. Jó tudni, hogy 10 fok körüli lehűlés nagyjából 0,1 bar nyomáscsökkenést eredményez. Ha pedig a kelleténél kisebb a nyomás a kerekben, akkor az fokozottan balesetveszélyes, például nehezebben kormányozhatóvá válik az autó. Az ideális keréknyomás autónként válozhat, de sokan vannak, akik ilyenkor télen kicsit magasabb guminyomást alkalmaznak, hogy ezzel kompenzálják kicsit a várható nyomáscsökkenést. De jobb, ha ilyenkor inkább folyamatosan figyeljünk a kerekekben lévő nyomást. Fontos, hogy a szelepek is legyenek rátekerve a gumikra és ne legyenek repedtek. Ha ugyanis befolyik a víz a szelep helyére és megfagy, hamar tönkremehetnek a kerekek.

Felszerelés
Bár egyébként is jó, ha van a kocsinkban egy kis "túlélő" csomag, de ha valaki elakad a hóban és emiatt sok időt kell az autóban töltenie, akkor különösen jól jöhet, ha az alábbiak már elve benne vannak az autóban:

  1. takaró, vagy néhány melegebb ruha,
  2. esetleg vízálló dzseki vagy cipő,
  3. víz,
  4. néhány szelet csoki,
  5. elemlámpa,
  6. egy külső akksi a telefonunkhoz, vagy egy autós töltő,
  7. esetleg egy összecsukható lapát.
  8. Fényszórók

Télen az is nagyon fontos, hogy az összes fényszórók jól működjön, ezért most ellenőrizzük le még mindegyiket és a tolatólámpáról se feledkezzünk meg. Az elszántabbak akár a fényszórót takaró műanyagot is letakaríthatják. Sőt, akár egy kis wax-al is bekenhetjük a műanyagot, mert a csúszós felületre nehezebben fagy rá víz és hó.

+1 Téli gumi
Talán a legtöbbeket már nem kell arra figyelmeztetni, hogy a hidegben csak téli gumival lesz biztonságos a közlekedés. Ugyanis amint az átlaghőmérséklet 7 fok alá csökken, a téli gumik már jobban teljesíthetnek, jobban tapadnak az úton. Persze azt jobb, ha tudjuk, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen abroncsot választunk.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Autója folyamatos karbantartása mellett a biztosításról se feletkezzen meg! Gépjármű biztosítás kalkulátor >>
 

Minden harmadik magyar autós hibázik: mi a leggyakoribb probléma?
2016 november 07.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Minden harmadik magyar autós hibázik: mi a leggyakoribb probléma?

Egy friss felmérés szerint a magyar autósok körében a leggyakoribb hiba a gyorshajtás, a sofőrök 33 százaléka lépi túl a megengedett sebességet. Ráadásul minden ötödik sofőr rossz fordulatszámon hajtja a motort.

A K&H Biztosító felmérése szerint a leggyakoribb hiba a gyorshajtás volt, a sofőrök/esetek 33,7 százalékában fordult elő. A második legtöbbször előforduló hiba az, hogy a sofőrök rossz fordulatszámon hajtották a motort: ez az autósok 20 százalékánál volt probléma. A harmadik helyen hármas holtverseny volt: a hirtelen gyorsításból és fékezésből, valamint a kanyarodásból adódó hiba egyaránt 14 százalékos arányt ért el.

A biztosító a közlekedésbiztonság fokozását célzó telematikai projektje keretében az autósok vezetési magatartásáról gyűjtenek adatot. A program első két hónapjában összegyűjtött részeredmények szerint a sofőrök összesen 123 ezer kilométert, átlagban napi 81 kilométert tettek meg, míg egy-egy autós naponta valamivel több mint másfél órát vezetett. A 123 ezer megtett kilométer alatt közel 23 ezer, autónként átlagosan 334 vezetési hibát regisztráltak az autókba elhelyezett okos berendezések.

A programban szereplő autósokat biztosítási szempontból is értékelték egy 100-as skálán, amely szerint a lehető legmagasabb százalékot elérő autósok a legkörültekintőbbek és a károkozás szempontjából kevésbé rizikósak. Az autósok 7 százaléka került a 20 százalék alatti kategóriába, ők lényegében a notórius gyorshajtók. A 80 százalék felett teljesítők aránya 5 százalékos volt. A sofőrök több mint fele pedig az 50 százalékos eredményt sem érte el. Összességében a részeredményekből azt látszik, hogy jelentős a gyorshajtók, valamint a hirtelen fékezők és gyorsítók aránya, ami közlekedésbiztonsági szempontból aggályos. A fordulatszám helytelen megválasztása pedig a fogyasztásra és az autó alkatrészeire is rossz hatással van.

A legújabb technológia erre is megoldást jelenthet
A telematika a telekommunikációt és az informatikát ötvözi, adatgyűjtésről és az adatok feldolgozásáról szól, amellyel biztonságosabbá tehető a közlekedés. A balesetek száma akár 50 százalékkal csökkenhet a járművek közötti kommunikáció és a telematikai megoldásoknak köszönhetően. A telematika segítségével követett, bizonyíthatóan körültekintően és biztonságosan közlekedő sofőrök pedig díjkedvezményeket kaphatnak.

Iparági becslések szerint 2025-re a járművek 65 százaléka használhatja a telematikai megoldásokat. Ezekkel a változásokkal a biztosítóknak is lépést kell tartania. A következő időszakban a biztosítók várhatóan nem a mai klasszikus modell alapján működnek majd, tehát, hogy egy baleset után csupán kártérítést fizetnek. Sokkal inkább szolgáltatók lesznek, és a prevencióban, például a telematikai szolgáltatások biztosításával a baleset-megelőzésben kapnak kulcsszerepet.

Forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Vezessen körültekintően, hiszen nem csak saját maga, de környezete épsége is fontos! Kösse meg kötelező és casco biztosítását együtt kalkulátorunk segítségével! Kötelező és casco biztosítás kalkulátor >>
 

Egekbe nő a kötelező biztosítások díja
2016 november 03.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Egekbe nő a kötelező biztosítások díja

Már megjelentek az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) díjai, ami átlagosan tízszázalékos drágulást hozott. Az olcsóbb kötvényre váltás csak annak lehetséges, akinek a fordulónapja év végére esik.

Elindult a szokásos év végi KGFB-kampány, amiben várhatóan 100-125 ezer autós vált majd biztosítót. Jellemzően tíz százalékkal emelkedtek a kötelező biztosítási díjak egy-egy biztosítónál tavaly óta, az egy-két ezer forinttal olcsóbb biztosításért az autótulajdonosok kilencven százaléka már biztosítót vált. A kötelező biztosítások díjai 2010 óta folyamatosan emelkednek, mára ismét évi 30 ezer forintos éves biztosítási díj az átlag.

A váltás lehetősége csak annak nagyjából egymillió autósnak él, akik év végi fordulónappal rendelkeznek. A többiek biztosításkötésük fordulónapja előtt legkésőbb harminc nappal jelezhetik a biztosítójuknak, hogy felmondják régi szerződésüket.
A legtöbbet most is akkor spórolhatnak az autósok, ha az éves díjat egy összegben, lehetőleg elektronikusan utalják át a biztosítónak, más biztosítások egyidejű kötésével tovább faragható a kötelező biztosítás díja is.

Forrás: nlcafe.hu

CLB TIPP: Használja kalkulátorunkat az Önnek megfelelő kötelező biztosítás kiválasztásához! Kötelező biztosítás kalkulátor >>
 

Oldalak