2010.10.27

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac főbb jellemzői

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete fontos feladatának tekinti a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás (kgfb), mint a biztosítási piac egyik jelentős, kb. 4 millió ügyfelet érintő és éves kb. 130 milliárd forintos díjbevételt eredményező termékének folyamatos követését. E folyamat része a Felügyeletre beérkező adatok elemzése, a termék jövedelmezőségének és a tartalékok megfelelőségének vizsgálata, az évenként meghirdetett díjak, és ennek hatásaként az átkötési időszakban egyre nagyobb arányban jelentkező felmondások hatásának értékelése, illetve a fogyasztók, piaci szereplők tájékoztatása a tudnivalókról.
 

Törvényi változások

A törvényi változások miatt a Felügyelet felhívja a gépjármű üzembentartók és tulajdonosok figyelmét, hogy az elmúlt évek gyakorlatától eltérőn a kgfb szerződésnél az idén már nem mindenki válthat biztosítót 2011. január 1-jei hatállyal.

Az új szabály lényege, hogy kgfb szerződést csak a teljes egy éves biztosítási időszak utolsó napjára (évfordulóra) lehet felmondani. Azok tehát, akik gépjárművüket idén vásárolták, a meglévő kgfb szerződésüket 2010. december 31-i hatállyal nem mondhatják fel, hiszen a szerződés évfordulója az egy éves biztosítási időszak figyelembevételével 2011-ben, szerződéskötésük évfordulóján lesz.

Ha például az ügyfél járművét 2010. március 17-én vásárolta, akkor meglévő kgfb szerződését december 31-i hatállyal nem mondhatja fel, és új kgfb-szerződést is csak egy évvel későbbi, azaz 2011. március 17-i hatállyal köthet. Az év végi szokásos kampányban így csak azok az üzembentartók és tulajdonosok élhetnek a 2011. január elsejei hatályú biztosító váltás lehetőségével, akik gépjárművüket 2010. január 1. előtt vásárolták.

Ha egy 2010-ben vásárolt gépjármű üzembentartója vagy tulajdonosa a meglévő kgfb szerződését tévedésből december 31-i hatállyal mégis felmondja, és helyette 2011. január elsejei hatállyal új szerződést köt, akkor számítania kell arra a számára kedvezőtlen jogkövetkezményre, hogy a szabálytalanul újonnan kötött kgfb szerződése nem tekinthető érvényesnek. A 2010-ben vásárolt gépjármű üzembentartójának vagy tulajdonosának arra azonban bármikor lehetősége van, hogy a meglévő kgfb szerződését annak jövő évi évfordulójára tekintettel mondja fel, és az új szerződést erre a jövőbeli évfordulóra figyelemmel kösse meg.

A piac főbb jellemzői

A 2009-es év egyik legfigyelemreméltóbb eseménye a kgfb piacon az volt, hogy a termék 2000 óta először volt nyereséges. Ez különösen azért is fontos tény, mert ugyanakkor – vélhetően többek között a verseny hatására – az egy szerződésre eső átlagdíjak mintegy 7 %-kal csökkentek.

A változás hátterében – összpiaci szinten – meghúzódó okok két további pozitív jelet is mutatnak: ha kis mértékben is, de javult (csökkent) a kgfb ágazat költséghányada, s ami különösen jelentős tényező, csökkent a káresemények száma is. A kárdarabszám apadásának egyik legfontosabb tényezője a személyi sérüléses károk számának csökkenése.

A fenti, 2008-ról, 2009-re mutatkozó tendencia a 2009-es díjhirdetés következtében 2010-ben is folytatódott. A 2010-es II. negyedévi adatok alapján, az egy szerződésre eső átlagdíj további 6%-kal csökkent és az egy szerződére eső kárfelhasználás is további 3%-os csökkenést mutat.

A pozitív tendencia – noha jóval visszafogottabb mértékben - a jövedelmezőség területén is folytatódhat 2010-re vonatkozóan. Pozitív nulla, azaz néhány milliárdos eredmény technikailag még látszik a rendszerben. Kérdés persze, hogy egyéb szempontjaik figyelembevételével bizonyos újonnan jelentkező külső költségeket hogyan és hová allokálnak a piaci szereplők

A tulajdonosokat érintő profitabilitás javulása és az ügyfeleket érintő átlag díjszint-csökkenés mellett az egyik legfontosabb kérdés a tőke ellátottsági szint, illetve a tartalékok megfelelősége. A piac tőkefeltöltöttsége átlagosan 242 % és 2 biztosító kivételével minden cég tőkefeltöltöttsége meghaladta a 150%-ot. A publikus adatok az esetleges új indulók számára igen nyeresége – az éves díjbevételre vetítve mintegy 12%-os profitot eredményező – ágazatot mutatnak, ami „serkentően” hathat mind új szereplők megjelenésére, mind a piaci (ár)verseny éleződésére.

A 2009-től a piac bizonyos mértékű konszolidáción esett át. Kikerült a szereplők közül a MÁV-ÁBE biztosító, összevonták a (korábbi) OTP-Garancia és a Groupama biztosítókat, valamint a TIR biztosító átruházta állományát az AIM biztosítóra, amelynek kgfb termékterjesztését viszont a Felügyelet a közelmúltban megtiltotta. A 2010-es díjhirdetéskor új (illetve részben új) szereplők is megjelennek a piacon. Így a WABARD biztosító, illetve a romániai székhelyű ASTRA biztosító magyarországi fióktelepe.

Piaci szereplők, piac szerkezet

A hazai kgfb piacon jelenleg 14 biztosító osztozik. A két piacvezető biztosító csoportnak 54,5%-os piaci részesedése van. A piaci koncentráció, ha lassan is, de évről évre csökken.

Ami a kgfb piacra lépett új biztosítók számát illeti az elmúlt közel 20 évben, 1991-ben még 5 biztosító lépett a piacra. A következő évek változó ütemű gyarapodást hoztak, amelyen belül két, 4-4 új belépőt jelentő szakasz, a 2003-2004-es, illetve a 2007-2009-es hullám emelhető ki.

A károk alakulása

A 2009. évi, tárgyévi kárgyakoriság (tárgyévi károk száma /átlagos állomány db) 3,8%, ami a korábbi évekhez képest jóval kedvezőbben alakult (az elmúlt időszakban is az évenkénti kárgyakoriságok általában 4-5% körül voltak). A kárgyakoriság alapján különbség van az egyes biztosítók között, ami nem csak az állomány minőségétől, de a portfólió-összetételétől is függ. A kárgyakoriság csökkenése összhangban van a különböző rendőrségi tájékoztatókkal, amelyek szerint az „objektív felelősség” bevezetése óta csökkent a balesetek száma (a rendelkezést a közúti közlekedésről rendelkező 2007. évi CLXXV. törvény tartalmazza). Az alábbi ábra jól szemlélteti a károk 2007 utáni csökkenését s egyben azt a logikus tényt is, hogy a csökkenő kárvolument a díjak csökkenése is követte.


(Kattntson a nagyobb képméretért!)

A kárhelyzet javulását, s egyben az eltérő jármű típusok kockázatosságát is mutatja az alábbi ábra.


(Kattintson a nagyobb képméretért!)

A kárgyakoriság csökkenése mellett nagyobb mértékben csökkent a gyakori károkozók, például autóbuszok, tehergépkocsik és vontatók kárgyakorisága, amely szintén az átlagos kárfelhasználás csökkenését eredményezi. Érdekességként megemlíthető, hogy a legveszélyesebb járműtípust a mindössze 218 darab trolibusz jelenti, melyek kárgyakorisága mintegy 50%-os.

A baleseteken belül csökkent a súlyos személyi sérüléssel járó balesetek száma és – a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján – ezzel együtt az aránya is. A súlyos személyi sérüléses károk jóval magasabb összegű és hosszabb távú kárráfordítást igényelnek, mint a leggyakoribb jármű lemezkárok.


(Kattintson a nagyobb képméretért!)

A költségek alakulása

A kgfb ágazat jövedelmezőségének vizsgálatakor fontos tényező a működés közben felmerülő költségek nagysága. 2009-ben a költséghányad 34,3%. Ez az arány 1,1%-kal alacsonyabb, mint 2008-ban. A piaci szereplők közül tavaly csak 3 biztosító költséghányada nőtt. A funkcionális költségek közül egyedül a kárrendezési költséghányad növekedett 2008-ról 2009-re.

Piaci (KGFB) költséghányadok

 

%

2004

2005

2006

2007

2008

2009

Szerzési

14,7

13,3

13,4

14,3

17,5

16,6

Igazgatási

12,8

12,0

11,7

13,3

13,0

12,4

Kárrendezési

4,8

4,4

4,1

4,4

4,9

5,3

Összesen

32,3

29,7

29,2

32,0

35,4

34,3

Az adatokat grafikusan megjelenítve:


(Kattintson a nagyobb képméretért!)

Az új piacra lépők 2 jelentősebb hulláma idején, a 2003-2004-es illetve a 2007-2009-es időszakban jelentősen megugrott a szerzési költség. Az igazgatási költséget – piaci szinten – már hosszabb távon 12-13% között tartják a biztosítók, s az elmúlt éveket – érdekes módon pont a károk csökkenésével egy időszakban – a kárrendezési költségek határozott növekedése jellemezte.

Tőke- és tartalékhelyzet

Egy biztosító fizetőképességének megítéléséhez vizsgálni kell mind a tőkeellátottságának, mind a tartalékainak helyzetét. Ezen belül csak a tartalékok elégségessége után dönthető el, hogy a tőkeellátottság megfelel-e a törvényi követelményeknek, s a felügyeleti elvárásoknak.

A kgfb biztosítások tartalékai alapvetően három tartaléktípusból tevődnek össze: a járadék tartalékból, a tételes függőkárok tartalékából és a bekövetkezett, de még be nem jelentett károk (IBNR) tartalékából. Az utóbbi tartalékát (mely az összes kgfb tartalék mintegy 10%-át teszi ki) az elmúlt évek kárstatisztikáira támaszkodva, az úgynevezett kifutási háromszögeken alapuló biztosításmatematikai statisztikai módszerekkel számítják ki. A járadéktartalékok szintén matematikai számítások alapján határozzák meg. Ezzel szemben a tételes függő károk tartalékának a képzése a konkrét bekövetkezett károk várható kifizetéseire képzett, kárszakértői becslésen, szakértelmen alapuló, káronként (és biztosítónként) egyedileg meghatározott összeg. Ennek következtében jelentősen függhet egy adott biztosító portfólió szerkezetétől.

A Felügyelet 2009 végétől alkalmazza az úgynevezett korrigált tartalékmutatók módszertanát, amelyet honlapján is publikált (az alkalmazott paraméterekkel, piaci benchmarkokkal együtt). Az egyszerű tartalék/díj, tartalék/állomány vagy átlagos-tartalék mutatók nem mérik megbízhatóan az egyes biztosítók tartalékszintjét, mert egy kezdő vagy dinamikusan növekvő állománnyal, illetve zömében nemrég bekövetkezett kárral rendelkező biztosító tartalékszintje alacsonyabb is lehet. A korrigált tartalékmutatók kidolgozásánál e szempontok épültek be a mutatókba, hogy így a piaci átlaghoz/benchmarkhoz viszonyítva számszerűsíthető legyen, hogy egy adott biztosító a piaci átlagnak megfelelően, jelentősen a felett, avagy éppen alul tartalékolt-e.

A mutatók seregéből kiemelve a legfontosabbnak ítéltet, a tételes függőkár-tartalék/díj mutató alapján a piaci átlagnál magasabb tartalékszintet látható 2009-ben 4 biztosítónál, s alacsony (felügyeleti figyelmet érdemlő) tartalék szint 2 biztosító esetében.

A kgfb biztosítók tőkefeltöltöttsége 2009 év végi adatok alapján átlagosan 242%-os szintet mutatott. Mindössze két biztosító volt a felügyeletileg kritikusnak ítélt 120%-os feltöltöttségi szint közelében. Az összes többi biztosító feltöltöttsége meghaladta a 150%-ot. Közülük a 2010 II. negyedévi adatok alapján az egyik biztosító tőkefeltöltöttsége jelentősen javult.

A jövedelmezőség kérdése

A 2009-es év eddig még nem látott áttörést hozott a magyar kgfb piacon. A termék liberalizációja óta először fordult elő, hogy összpiaci szinten a kgfb terméket nyereségesként mutatták be a biztosítók, a díjbevételre vetítve 11,8%-os nyereséget és 15,2 milliárd profitot realizálva. 2009-ben gyakorlatilag csak a piacra később belépő „újak” voltak veszteségesek. A legnagyobb arányú veszteség a díjbevételre vetítve 50%-os volt. Az eredményesség szempontjából a legjobb biztosító majdnem 30%-os, díjra vetített eredményt ért el.


(Kattintson a nagyobb képméretért!)

A 2009 évi nyereségszint még akkor is jelentős, ha figyelembe vesszük, hogy az részben az egyik jelentős súlyú biztosító tartalékolási rendszerének átalakításához köthető. Ám ha ezzel az egyszeri tétellel korrigáljuk a piaci eredményt, a biztosítók összpiaci szinten akkor is 7,8%-os nyereséget értek el a díjra vetítve.

A kgfb jövedelmezőségét tekintve az elmúlt évek idősora ugyanakkor igen hektikus képet mutat. Sem az egyedi biztosítóra, sem a piac egészére nem lehet ezen adatok alapján előrejelzéssel élni. Az eddig eltelt időben a biztosítók jövedelmezősége szinte semmiféle trendet, irányt nem mutatott, annyi állapítható meg, hogy a biztosítók többsége általában többször volt veszteséges, mint nyereséges.

A 2010. II. negyedéves adatszolgáltatások, illetve a korábbi években tapasztalt folyamatok alapján mindenesetre várhatóan a díjbevétel visszaesésével kell számolni 2010 egészét tekintve. A tárgyévi károk, illetve költségek ennél kisebb mértékben ugyan, de várhatóan szintén elmaradnak a 2009. évben tapasztaltaktól. A várható befektetési eredményeket, illetve a korábban megképzett tartalékok várható lebonyolítási eredményeit is figyelembe véve a tisztán biztosítástechnikai folyamatok alapján szerény, 2-3 milliárdos eredményt várható a piac egészén.

Várakozások a 2010 őszi kgfb díjhirdetés kapcsán

Pusztán a díjak és a károk elmúlt 3 éves csökkenéséből enyhe díjcsökkenést, esetleg szinten maradó díjat lehetne előre jelezni. A piaci szereplők reakcióit azonban számos tényező mozdíthatja el egy „harcos”, komoly díjversennyel járó kampány felé.

Egyrészt, mivel a 2009. év – először – nyereségesnek mutatta a kgfb piacot, levonható az a következtetés, hogy némi díjcsökkentéssel piacot lehet szerezni, illetve ennek párjaként, a díjversenyből kimaradó biztosító számára fennáll annak a kockázata, hogy akár jelentős állományt is veszíthet. Sok, erre specializált biztosításközvetítőnek érdeke a piaci mozgás. Az elmúlt évek tényei ráadásul évről évre nagyobb mozgást/felmondást/átkötést jeleztek a kgfb piacon.

E mellett, mivel már nem kötelezően a naptári forduló a szerződések éves fordulója, évről évre kisebb jelentősége lesz a novemberi kampánynak (más szóval, volumenét tekintve a mostani lesz a legnagyobb a következő évekhez viszonyítva). A díjosztályok törvényi változása – a motor hengerűr-tartalmáról (köbcenti) annak teljesítményére (kilowatt) való áttérés – hatása ráadásul igen sok szerződőt ösztönöz arra, hogy tájékozódjon az új díjszerkezetről, a számára esetleg megfelelőbb szerződésekről. Végül nem zárható ki, hogy az új szereplők agresszív üzletpolitikával jelennek meg a piacon.

A fenti tényezők közül néhány további adatokkal is alátámasztható. A 2009-es díjhirdetés következtében váltó kb. 1,5 millió ügyféllel kapcsolatban például a biztosításközvetítők mintegy félmillió szerződést kötöttek, azaz hozzájuk volt köthető az aktuális piaci lehetőség 30%-a. A 2005. évi díjhirdetést követően még csak 350 ezren kötöttek új szerződést, a 2009-es díjhirdetéskor ennek több mint négyszeresére, azaz 1,5 millióra rúgott ez a szám.

A Felügyelet 2010 októberében bekérte a biztosítók adatat arra vonatkozóan, hogy milyen a megoszlás a régi és új díjosztályok között. A beérkezett, összesített adatok igen nagy szóródást mutatnak, azaz egy régi (köbcentis) díjosztály tagjai az új tarifarendszer szinte bármely osztályában előfordulhatnak. A táblázat tanúsága szerint a szerződők legalább 35-40%-a késztetve lehet arra, hogy felülvizsgálja szerződését, keresse a számára legelőnyösebbet, ami így legalább 1,2-1,6 millió szerződés mozgását eredményezheti a piacon.

 

 

< = 37 kW

38-50 kW

51-70 kW

71-100 kW

101-180 kW

> 180 kW

hibás

< = 850 ccm

62,3%

31,2%

0,5%

0,1%

0,0%

0,0%

3,4%

851-1150 ccm

20,7%

66,0%

10,8%

0,3%

0,0%

0,0%

1,4%

1151-1500 ccm

3,5%

31,8%

54,9%

7,4%

0,1%

0,0%

1,5%

1501-2000 ccm

1,9%

6,8%

24,6%

55,4%

10,2%

0,1%

0,7%

2001-3000 ccm

2,5%

1,0%

11,2%

23,1%

59,2%

2,3%

0,4%

> 3000 ccm

4,1%

0,3%

0,8%

2,1%

51,3%

41,0%

0,2%

Budapest, 2010. október 26.

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete


 

Biztosítás fajta: 

  • Kötelező biztosítás
Kötelező biztosítás: figyelmeztetést adtak ki a robogósoknak
2024 április 18.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kötelező biztosítás: figyelmeztetést adtak ki a robogósoknak

Becslések szerint meghaladja a 650 ezret a Magyarországon közlekedő segédmotoros kerékpárok száma, ezek közül azonban kevesebb mint 300 ezerre kötöttek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb). A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy fokozottan megéri kifizetni a kategóriától és lakhelytől függően havi 600-800 forintos kgfb-havidíjat, mivel azzal nem csupán a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírság küszöbölhető ki, hanem a közúti baleset során okozott, akár többmilliós kártérítési kötelezettség is.

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincsen tisztában azzal, hogy a biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban. Az MNB legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a segédmotoros kerékpárok díjosztályában a korábbiaknál is kevesebb, 297 ezer kgfb-t kötöttek az üzembentartók, miközben a hazai állomány folyamatosan gyarapszik, aktuális nagysága becslések szerint már meghaladja a 650 ezret. Mindez azt jelenti, hogy a robogók többsége szabálytalanul vesz részt a forgalomban.

„Bár a hatóságok csak szórványosan ellenőrzik a robogók biztosításának meglétét, egy-egy közúti igazoltatásnál a kgfb nélkül közlekedő robogósokra mulasztási bírságot szabhatnak ki – mondta Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja, hozzátéve: - Baleset esetén pedig az okozott kárért a károkozó felel, amit biztosítás híján saját zsebből kell térítenie. Az MNB 2022-es évre vonatkozó statisztikái szerint a segédmotoros kerékpárok esetében 429 ezer forint volt balesetek során kifizetett átlagos kártérítés. Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós szintet is.”

Kevesen tudják, hogy amennyiben az elektromos kerékpár motorjának teljesítménye meghaladja a 300W-ot, vagy a motor a pedáltól függetlenül is képes önállóan hajtani a járművet, illetve a jármű 25 km/óránál nagyobb sebesség elérésére képes, a jármű besorolása már segédmotoros kerékpár, vagyis erre a járműre is kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni. Üzemeltetése során védőfelszerelést (bukósisakot) kell alkalmazni, és vezetéséhez szükség van vezetői engedélyre is.

A kötelező biztosítást megkötő robogós tiszta lappal indul, eddigi mulasztása miatt nincsen mitől tartania: a korábbi időszakra nem kell fedezetlenségi díjat fizetni, mint a gépkocsik vagy motorok esetében, igazoltatáskor pedig a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással. Amennyiben a jármű nem rendelkezik rendszámmal, a biztosítók az alvázszámra kötnek kötelezőt. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Kötelező biztosítás kalkulátorunkban pár kattintással összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Évforduló, felmondás, váltás – mutatjuk, mire kell figyelnie azoknak, akik február 29-én kötnek biztosítást
2024 március 01.
Kategória:
Kötelező biztosítás, Általános

Évforduló, felmondás, váltás – mutatjuk, mire kell figyelnie azoknak, akik február 29-én kötnek biztosítást

Aki február 29-én kötne biztosítást, annak a következő három évben dátum szerint nem lenne évfordulója. A biztosítók azonban erre a helyzetre is találnak megoldást – mondta az InfoRádióban a CLB Független Biztosítási Alkusz értékesítési és kommunikációs igazgatója.

A jogszabály értelmében a biztosítási évforduló arra a napra esik, amelyen korábban megkötöttük a szerződést, azonban sokszor előfordul, hogy az életszerű gyakorlatok bizonyos pontokban eltérnek a törvényi előírásoktól. A szökőévekben, így idén is ilyen speciális helyzet áll elő. Németh Péter az InfoRádióban elmondta: aki február 29-én köt biztosítást, annak a következő években egy nappal eltolódik az évfordulója. A biztosítók kétféle gyakorlatot folytatnak ebben az esetben: egyesek február 28-ára, mások március elsejére teszik az évfordulót a következő három évben.

Németh Péter azt javasolja, hogy szökőévben „ne centizzük ki az évfordulót” február utolsó napjára a biztosításkötéseknél vagy biztosítóváltásnál, hanem inkább néhány nappal korábban intézzük el a szükséges teendőket, hiszen így biztosan nem adódik probléma ebből.

Mint mondta, normál esetben sem szerencsés, ha a felmondást vagy a biztosítóváltást a legutolsó napra hagyjuk, sokkal jobb, ha az évforduló előtt néhány nappal megoldjuk ezt, hiszen bármikor közbejöhet valamilyen gond, fennakadás vagy technikai probléma.

A kötelező biztosítás évfordulóját minden biztosítónak figyelnie kell meglévő ügyfelei esetében. Kötelező biztosítás esetén a jogszabály szerint az évforduló előtt legalább ötven nappal minden ügyfél részére meg kell, hogy érkezzen a biztosítási díjértesítő indexlevél az indexdíjjal, vagyis az értesítésnek tartalmaznia kell a következő év vállalási díját – amennyiben az érintett nem vált biztosítót. Németh Péter elmondta: ebben a levélben is feltüntetik az évforduló dátumát, amihez igazodhatnak az ügyfelek a következő években.

Fontos tudni azt is, hogy csak abban az esetben írathatunk át gépjárművet a nevünkre, ha rendelkezünk kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb). Ebben az esetben azonban nem kell előre vagy visszadátumozni az adásvételi szerződést, ugyanis Németh Péter elmondása szerint az adásvételi szerződések „az adott valós napon jönnek létre”.

Ez azt jelenti, hogy ha az adott év február 29-én születik meg a jármű adásvételi szerződése, akkor azon a napon kötelező biztosítást is lehet igényelni, vagy akár előre is meg lehet azt kötni, amennyiben ismerjük a szükséges adatokat, és akkor ki lehet jelölni az évforduló kezdetét is. Jogi szempontból és minden egyéb intézkedés vonatkozásában tehát az a dátum számít, amikor létrejött a biztosítási szerződés, valamint az adásvétel az autót illetően.

forrás: infostart.hu

Már alig drágulnak a kötelező biztosítások az MNB szerint
2024 február 26.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Már alig drágulnak a kötelező biztosítások az MNB szerint

Mindössze 368 forinttal emelkedett a tavalyi IV. negyedévben egy átlagos személyautó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) állománydíja – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel.

A közlemény szerint az éves díjnövekedés – a korábbi magas, de folyamatosan lassuló mérték miatt – a budapesti autósoknál összességében 12, a vidékieknél 11 százalék volt. Károkra is csak 7 százalékkal többet fizettek ki a biztosítók, mint egy évvel korábban, márpedig e fékeződés is kedvezően hat a díjak változására.

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagos állománydíja 0,3 százalékkal, szerződésenként kevesebb mint 400 forinttal nőtt 2023 utolsó negyedévében a korábbi időszakok 1-7 százalékos mértékeivel szemben.

Mind a díjak, mind a kárkifizetések növekedésénél egyértelműen látszódik a lassulás – állapította meg az MNB. A személyautók éves országos átlagdíja így 2023-ban 53 ezer forint alatt maradt. A kárkifizetésekre a biztosítók a tavalyi utolsó negyedévben 0,7 százalékkal fordítottak többet, mint 2023 júliusa és szeptembere között.

forrás: 24.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Már csak egy hét maradt az autók kötelezőjének befizetésére
2024 február 22.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Már csak egy hét maradt az autók kötelezőjének befizetésére

A szökőév miatt idén nem március 1., hanem február 29. éjfél a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) rendezésének határideje.

Annak a majdnem 80 ezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, arra is figyelniük kell, hogy az összegnek a határidőre a biztosító számláján kell lennie - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Az utolsó napon már sem a csekk, sem az internetes bankkártyás fizetés nem javasolt, mert az összeg így nem fog időben megérkezni.

Közleményük szerint február 29-én már csak a személyes befizetés és az azonnali átutalás a biztos, csekken pedig legkésőbb a hétfői feladás. Aki ügyfélszolgálaton fizetne, arra is figyelnie kell, hogy nem működtet mindegyikük pénztárt.

A késedelmes ügyfelek nem hivatkozhatnak az értesítés hiányára, a fizetési határidő számontartása a gépjármű forgalmi engedély szerinti üzembentartójának felelőssége.

Aki nem fizet időben, annak a határidőt követő napon törlik a szerződését, újrakötéskor pedig fedezetlenségi díjat is kell fizetnie.

A jogszabály szerint a biztosítónak hiányzó befizetés esetén az adott szerződést a határidőt követő napon törölnie kell, így az érintett ügyfelek azonnal biztosítási védelem nélkül maradnak. Ez azt jelenti, hogy esetleges károkért nem számíthatnak a biztosító térítésére, például súlyos személyi sérülés esetén akár több tízmillió forintra is rúghat a kár - teszi hozzá a hvg.hu.

Ha a szerződést újrakötik, nemcsak a türelmi időszakra vonatkozó biztosítási díjat kell megfizetni, hanem a megszűnés és újrakötés közti időszakra is kiemelkedően magas fedezetlenségi díjat. A fedezetlenségi díj idén személyautóknál napi 770-1540 forint között, teherautóknál pedig akár napi 6040 forintot is jelenthet.

A biztosítást ugyanazon biztosítónál kell megkötni, és a fedezetlenségi díj mellett a teljes évre vonatkozó köteleződíjat is egyszerre kell befizetni, választási lehetőség nélkül.

A fizetési módok kiválasztásakor időben és megfontoltan kell eljárni, figyelembe véve a banki átutalás időigényét és az ügyfélszolgálati irodák nyitvatartási idejét.

forrás: economx.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Ilyen következményekkel járhat, ha megfeledkezünk autónk biztosításáról
2024 január 11.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Ilyen következményekkel járhat, ha megfeledkezünk autónk biztosításáról

Ha rendszeresen vezetünk autót, tisztában vagyunk azzal, hogy ez a tevékenység mennyi rejtett költséggel jár. Az üzemanyag ára mellett felmerülhetnek karbantartási díjak, a rendszeres műszaki vizsgálat költsége és akkor a biztosítási díjakról még nem is beszéltünk. Ha már évek óta balesetmentesen vezetünk, úgy érezhetjük, hogy ez csupán egy felesleges kiadás, amire igazából soha nem lesz szükségünk, ez azonban nagy tévedés. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy milyen következményekkel járhat az, ha megfeledkezünk a biztosítás befizetéséről.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Kötelező biztosítással minden, magyarországi telephelyű gépjármű – tehát személy- és teherautó, motorkerékpár, robogó – üzembentartójának rendelkeznie kell a vásárlás vagy az üzembe helyezés napjától.

A felelősségbiztosítás úgy működik, hogy az üzemben tartó rendszeresen biztosítási díjat fizet, ezért cserébe pedig a biztosító átvállalja az okozott kár összegét. Ennek keretében megtéríti a vétlen sofőr konkrét kárát, és az azzal kapcsolatban esetlegesen felmerült költségeket, mint a tréleres szállítás díját, a károsult autó utasainak személyi sérüléséből eredő károkat – akár életjáradék formájában is –, valamint a jogi képviselet költségeit. Fontos, hogy a biztosítás nem terjed ki arra a kárra, amely a károkozó gépjárműben keletkezett.

Egy biztosítási esemény vonatkozásában – függetlenül a károsultak számától – a biztosító dologi károk esetén legfeljebb egymillió-háromszázezer euró, személyi sérülés miatt legfeljebb hatmillió-négyszázötvenezer euró erejéig áll helyt.

A károkozó megtérítési kötelezettsége

A vonatkozó jogszabály rendelkezései lehetőséget adnak a biztosítónak arra, hogy bizonyos esetekben a kifizetett összeget a károkozótól behajtsa. Erre sor kerülhet akkor, ha a gépjárművezető az autót engedély nélkül vezette, továbbá akkor is, ha a sofőr jogosítvánnyal nem rendelkezett, vagy a járművet alkoholos befolyásoltság, vagy a vezetési képességre hátrányosan ható egyéb szertől befolyásolt állapotban vezette. Szintén követelhető a kifizetett összeg megtérítése, ha a biztosított a kárt jogellenesen vagy szándékosan, esetleg segítségnyújtás elmulasztásával okozta, illetve ha a baleset a gépjármű súlyosan elhanyagolt műszaki állapota miatt következett be.

Ezekben az esetekben fontos kiegészítő szabály az, hogy ha a biztosított elhunyt, örököseivel szemben a megtérítési igény nem érvényesíthető.

Mivel jár az, ha nincs kötelező biztosításunk?

Abban az esetben, ha kötelező felelősségbiztosítással nem rendelkezünk, az alábbi következményekkel kell számolnunk.

1. Az okozott kár viselése

A biztosítás hiányából egyenesen következik, hogy ha balesetet okozunk, annak minden anyagi vonzatát nekünk kell viselnünk. Ez még egy koccanás során is jelenthet milliós tételeket, hiszen egy újabb luxusautó esetében egy kisebb alkatrész cseréje is óriási összegre rúghat. Ha ráadásul személyi sérülést is okoztunk, az is elképzelhető, hogy életünk végéig kötelesek leszünk rendszeres járadékot fizetni a sérültnek, és akkor a mi autónkban bekövetkezett kár rendezéséről még nem is beszéltünk.

2. A fedezetlenségi díj megfizetése

Azt gondolhatnánk, hogy ha hosszabb ideig nem használjuk a gépjárművet, nincs is szükség arra, hogy erre az időszakra befizessük a biztosítási díjat, hiszen ez a magatartás „csupán” ahhoz vezet, hogy biztosításunk megszűnik. Amikor azonban ismét használatba vennénk az autót, és újabb szerződést kötnénk valamely biztosítóval, kellemetlen hírt kaphatunk.

A biztosító ugyanis szerződéskötéskor köteles meggyőződni róla, hogy a vele szerződő fél a korábbi biztosítási időszakokban eleget tett a díjfizetési kötelezettségének. Ha a vizsgálat során megállapításra került, hogy a korábbi biztosításunk azért szűnt meg, mert nem fizettük a díját, úgy a fedezetlen időszakra a biztosító fedezetlenségi díjat fog velünk szemben felszámolni, mely alól a jogszabály semmilyen esetben sem határoz meg kibúvót. Szintén fedezetlenségi díjfizetésre számíthatunk akkor, ha az autó megvásárlásakor megfeledkeztünk a kötelező biztosítás megkötéséről.

A fedezetlenségi díjat 30 napon belül kell megfizetnünk annak a biztosítónak, mellyel szerződést kötünk, az összeg kiszámítása során pedig a biztosító az utolsó öt év fedezetlenségének időtartamát veheti figyelembe. Ha a fedezetlenséggel érintett időszak meghaladja a 120 napot, a biztosító engedélyezheti azt, hogy az összeget részletekben fizessük meg neki.

A fedezetlenségi díjtarifákat minden évben a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) állapítja meg, a napidíj az autó teljesítménye alapján kerül kiszámításra, ez 2024-ben személygépkocsi esetében 770 és 1540 forint között alakul majd.

3. Szabálysértési felelősségre vonás

A KRESZ szerint közúti közlekedésben csak olyan járművel szabad részt venni, amelyre a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet fennáll. A szabálysértésekről szóló törvény szerint közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértést követ el az, aki a KRESZ-ben meghatározott közúti közlekedési szabályokat megszegi.

Ebből következik, hogy ha kötelező biztosítás nélkül vezetjük a járművet, felelősségre vonásra számíthatunk. Ennek során a hatóság 65.000 forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki, ha pedig hat hónapon belül újabb szabálysértést követünk el, a felső határ 90.000 forint. Ha helyszíni bírság kiszabására nem kerül sor, és szabálysértési eljárás indul ellenünk, a kiszabható pénzbírság összege 200.000 forint is lehet.

Ne a biztosításon spóroljunk

Az autóvezetés drága mulatság és természetes, hogy kiadásainkat szeretnénk minél jobban csökkenteni. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy amint kihajtunk a közutakra, számos veszélyforrással találkozhatunk és elég egy apró figyelmetlenség, máris megtörténhet a baj. Ha pedig kiderül, hogy nem rendelkezünk érvényes biztosítással, összességében sokkal többet veszíthetünk anyagilag, mintha rendszeresen befizettük volna a csekkeket.

forrás: infostart.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Összeszedtük, mennyivel drágul az autózás 2024-ben
2024 január 04.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Összeszedtük, mennyivel drágul az autózás 2024-ben

Jelentősen drágultak a sztrádamatricák 2024-től és több szakaszon kell fizetni. Az üzemanyagok ára két részletben több mint 40 forinttal emelkedik januárban, és ott vannak még az autóárak, a biztosítás és a szervizelés.

Már január 1-jétől többet kell fizetni az üzemanyagokért a jövedékiadó-emelés miatt. Ez egy lépésben literenként 41 forintos drágulást jelentett volna.

A Magyarország legnagyobb kúthálózatáért felelős Mol a múlt év végén bejelentette, hogy január elsején csak 20 forintos emelésre kell számítania az autósoknak, majd ezt követően január 15-én érvényesítik a maradék 21 forintot. Az még kérdés, hogy a többi kúthálózat hogyan reagál a Mol lépésére. Mindenesetre a tankolásért többet kell fizetni.

Ahogy sztrádázásért is. A motorokra és személyautókra szóló autópályamatricák ára több mint 16 százalékkal nőtt. A személyautók (D1-es és D2-es kategória) esetében az éves bérletért 57 260, illetve 81 280 forintot kell fizetni. A vármegyeiekért pedig 6600 forintot.

Februártól további változás, hogy az autóbuszok átkerülnek a használatarányos útdíj-rendszerbe (HU_GO), így megszűnik a matricás rendszer eddigi B2 díjkategóriája. A NÚSZ Zrt. tájékoztatója szerint a buszok mellett a lakóautókat is átteszik a HU-GO rendszerébe, szintén februártól. A vontatmányokra vonatkozó változásokról a cég részletes összefoglalójában találhatóak további információk.

Eddig ingyenes szakaszok is fizetősek lettek

Januártól több gyorsforgalmi út, útszakasz lett fizetős. Ezek a következők:

  • az M0-s,
  • az M4-es,
  • az M44-es autóutak teljes szakasza,
  • az M30-as autópálya Miskolc elkerülő szakasza,
  • az M31-es autópálya,
  • az M76-os autóút Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta közötti szakasza.

2024-től a gyorsforgalmi utak közül már csak az M8-as autópálya végig, az M9-es és M80-as autóutak teljes szakaszai, valamint az M60-as autópálya, a Pécs-Nyugat csomópont és a végcsomópont közötti 2 kilométeres szakasza marad díjmentes a személyautóknak.

Mi történt az autóárakkal és a biztosítási díjakkal?

Az elmúlt években a koronavírus-járvány, az ellátási láncok problémái, az Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt felborultak a kínálati, keresleti viszonyok a globális autópiacon, és jelentősen nőttek az árak.

Magyarországon is hasonló volt a helyzet. A KSH szerint az új autók ára 2021-ben 9,2, egy évvel később több mint 15 százalékkal nőtt. Tavaly novemberben viszont már csak 3,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A használt autók esetében a KSH 2021-ben és 2022-ben 0,3 és 13,8 százalékos drágulást mért. Ugyanakkor 2023 novemberében utóbbiak már 10 százalékos árcsökkenést mutattak. Ebben szerepet játszott, hogy a kereslet visszaesett, miután a lakosság és a cégek egy része az inflációs nyomás, a bizonytalanabb gazdasági környezet miatt későbbre tolta a nagyobb bevásárlásait, így az autóbeszerzést is. Ennek köszönhető, hogy 2023 első tizenegy hónapjában az újautó-eladások 4 százalékkal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest. Ebben az időszakban 674 ezer személyautó cserélt gazdát Magyarországon, szemben az egy évvel korábbi 768 ezerrel, ami 14 százalékos visszaesésnek felel meg. A használtautó-import is mínuszban volt: több mint 98 ezer használt autót helyeztek először forgalomba, ez pedig 17 százalékkal marad el 2022 azonos időszakétól.

Azt most lehetetlen megmondani, hogy az autók átlagára hogyan alakul 2024-ben. Ez sok tényezőtől, például a forint euróhoz mért árfolyamától, az alap- és nyersanyagok világpiaci árának alakulásától függ - egyebek mellett. Kérdés, hogy az úgynevezett belső fogyasztás - összefüggésben a bérek és a reálbérek emelkedésével - mikortól kezd el élénkülni, és az ehhez köthető céges és lakossági kereslet milyen mértékű áremelkedést generál akár az új, akár a használt autók piacán.

Ugyancsak nehéz konkrét becslést adni a kötelező felelősségbiztosítások (kgfb) árának várható változására. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a múlt év első háromnegyedében a kgfb átlagdíja 52 ezer forintra rúgott, ami 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A biztosítási díjakat befolyásolja részben a baleseti statisztika, vagyis az, hogy hány karambol történik az utakon. Emellett a már említett béremelkedés is hatással lehet a díjakra. Egyrészt az autószervizeknél is növekedhetnek emiatt az árak, a biztosítóknál is nőhetnek a fizetések, ezek pedig további felfelé mutató kockázatot jelentenek a díjakat tekintve.

forrás: totalcar.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Közel félmillió autósnak kell dönteni, pár nap maradt
2023 november 27.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Közel félmillió autósnak kell dönteni, pár nap maradt

Néhány napja maradt 850 ezer gépjármű, köztük csaknem 450 ezer személygépkocsi üzembentartójának arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb); a felmondásoknak péntek éjfélig el is kell jutniuk a biztosítókhoz - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) hétfői közleményében.

A piaci szereplőktől kapott visszajelzések azt mutatják, hogy az idei év végi kampányban megkötött új szerződések átlagdíja mintegy 15 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló értéket, az egyes járművekre vonatkozó lehetőségek azonban jelentősen eltérhetnek egymástól.

Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke jelezte: a törvény szerint az év végi évfordulós szerződések felmondásainak legkésőbb december 1-jén éjfélig be kell érkezniük az illetékes biztosítóhoz, emiatt pénteken már az összehasonlító alkuszi portálok is csak korlátozásokkal, általában a nap első felében fogadnak be ilyen megbízásokat.

A szövetség arra számít, hogy az érintettek közül az időszak végére 70-80 ezren váltják kgfb-szerződésüket egy kedvezőbbre.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kampányban váltók mintegy 20 százaléka a most következő 3-4 napra hagyta a döntését. Ez kockázatos gyakorlat, mert az az autós, akinek a felmondása nem érkezik be határidőn belül a biztosítójához, automatikusan a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább a jelenlegi kötelező biztosítását. Ha ennek ellenére egy másik szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz - közölte a FBAMSZ.

A december 1-jei határidő csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, új szerződés megkötésére december 31-ig van lehetőség. A gyakorlatban ugyanakkor ezt a két lépést az ügyfelek túlnyomó része egy időben teszi meg. A szövetség tájékoztatása szerint ezután már csak az új szerződés első díjrészletének megfizetésére kell figyelni, a jövő év február 29-re eső fizetési határidő be nem tartása esetén a biztosítónak a törvény rendelkezése szerint törölnie kell a megkötött szerződést.

A FBAMSZ felidézte: az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van biztosítót váltani, így 2010 óta évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya.

forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Több mint 80 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban
2023 október 30.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Több mint 80 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is mintegy 850 ezer gépjárművet, köztük közel 450 ezer személygépkocsit érint majd. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az év végi váltási időszakban 10-15 százalékos átlagdíj-emelkedésre és 80 ezer szerződésváltásra számít.

Az év végére vonatkozó tarifákat idén is legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki az érintett 12 biztosító. Az ezt követő kampányidőszakban egy hónapja van az év végi évfordulóval rendelkező ügyfeleknek arra, hogy a piacon elérhető lehetőségeket összehasonlítsák a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal. Ez utóbbit a biztosítónak november 11-ig kell megküldenie postai úton, e-kommunikációs szerződés esetén pedig e-mailben. A meglévő szerződést december elsején éjfélig lehet felmondani.

„A növekvő káresetszám és a magasabb szervizköltségek miatt a legtöbb autós díjemeléssel fog szembesülni, melynek átlagos mértéke 10-15 százalék között lehet – jelezte előre Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Így az újonnan megkötött év végi évfordulós szerződések éves átlagdíja a személygépkocsik esetében 36-38 ezer forint körül várható majd. Az előző évek tapasztalata alapján az idei év végi időszakban is meghaladja a 80 ezret a lecserélt kgfb-szerződések száma.”

Az év egyéb időszakaira vonatkozó kgfb-átlagdíj jelenleg 54 ezer forint körül alakul. Az év végi váltók átlagdíja ennek csaknem harmadával kisebb összeg, aminek elsődleges oka az érintett járműpark speciális összetétele. Az év végi kampány ugyanis idősebb, 2010 előtt vásárolt autókra vonatkozik, ezek üzemeltetőinek túlnyomó része – közel 95 százaléka – pedig a legkedvezőbb, B10-es bónuszfokozattal rendelkezik (a teljes állománynak ugyanakkor alig több mint a harmada tartozik a legkedvezményesebb körbe).

Bár az új kötelező biztosítás kiválasztására egészen december 31-ig lehetőség van, a szakértő mégis azt javasolja, hogy azt a meglévő szerződés felmondásával együtt intézzék, mert így biztosan elkerülhető, hogy mulasztás, feledékenység miatt az autó az új évre biztosítás nélkül maradjon.

Az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta (akár újonnan, akár használtan) megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári év kezdőnapja, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van a biztosítót váltani. 2010 óta tehát évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya.

2024 márciusában a hazai piacon bevezetik a lakásbiztosítási kampányt. A kgfb kampányhoz képest jelentős eltérés, hogy ebben az esetben az évfordulótól függetlenül minden lakástulajdonosnak lehetősége nyílik szerződésének értékelésére, módosítására, esetleg cseréjére. A lakásbiztosítási kampányban – a transzparens összehasonlíthatóság megteremtése révén – szintén jelentős szerep jut majd a független alkuszoknak. Fontos, hogy a lakásbiztosítás aktualizálásával nem érdemes a márciusi kampányra várni: az alulbiztosítottság elkerülése érdekében a szükséges biztosítási fedezetek és a megfelelő biztosítási összegek meglétét érdemes mielőbb áttekinteni szakértő segítségével.

Az alkuszok szerepe az év végi kgfb-kampányban

A kgfb-kampányok során éves átlagban 100-ből mintegy 85 szerződésváltás már közvetítőkön, zömmel a független alkuszokon keresztül zajlik, ami annak is köszönhető, hogy ők kínálják a legösszetettebb ügyféltámogatást. Kalkulátoraik megbízhatóan hasonlítják össze a biztosítók árajánlatait, a kalkulált díjra pedig árgaranciát is vállalnak. A hitelességet garantálja az is, hogy az alkuszportálok működését és kalkulációs pontosságát az MNB szúrópróbaszerű vizsgálatokkal is ellenőrzi.

Az alkuszok a kalkuláción túlmenően olyan szolgáltatásokat is nyújtanak, mint az előző szerződések felmondása, az együttkötési kedvezmények és ingyenes kiegészítők bemutatása, segítség az esetlegesen elakadó biztosítási adminisztráció előremozdításában, vagy éppen – megfelelő meghatalmazás birtokában – a kárrendezési asszisztencia.

forrás: fbamsz.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Kiderült, mennyibe kerül most egy átlagos kötelező biztosítás Magyarországon
2023 szeptember 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kiderült, mennyibe kerül most egy átlagos kötelező biztosítás Magyarországon

Tíz százalékra mérséklődött a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítói kárráfordítások éves növekedési üteme az előző időszakban mért 12 százalékhoz képest. A díjindexnél is látható már némi visszahajlás, negyedéves összehasonlításban 2,5 százalékra – az előző időszak harmadára – lassult az állománydíj növekedése. A negyedév során ezer forinttal emelkedett a személyautók átlagos állománydíja, ami így 52 ezer forintot tett ki - derül ki a Magyar Nemzeti Bank közleményéből.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) kárkifizetései 10 százalékkal emelkedtek a tavalyi év derekán mérthez viszonyítva. A növekedés az előző negyedévi 12 százalékhoz képest lassulást mutat. A kárráfordításra több tényező is hatással lehet, ezek közül egyik legjelentősebb a járműjavítási költségek emelkedése volt, miközben a gépjárműalkatrészeknél továbbra is stagnálást látunk.

Ez a mérséklődés korai indikátora lehet az átlagdíjak későbbi alakulásának, ami éves összevetésben országos szinten még 12 százalékos bővülést mutat. Negyedéves összevetésben azonban már a díjaknál is látható egy jelentős konszolidáció. A normál használatú egyedi személyautók kgfb-jének átlagos állománydíja 2,5 százalékkal nőtt egy negyedév alatt a korábbi 7,5 százalékkal szemben. A negyedévben így az átlagos állománydíj 52 ezer forint volt, amely mintegy ezer forinttal haladja meg az előző negyedévi értéket – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves Kgfb-indexében.

A vidéki autósok átlagdíja (mintegy 47,9 ezer forint) közel 28 ezer forinttal marad el budapesti társaikétól (közel 75,7 ezer forint) idén június végén.

Az éves átlagdíj a fővárosiak esetében 17, a nem budapesti szerződéseknél pedig 11 százalékkal emelkedett.

A korábbi negyedévekben a díjaknál jobban növekedő kárráfordítás eredményeként az MNB személyautókra számított korrigált KGFB-indexe (amely a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva a nettó díjváltozást mutatja be) az idei I. negyedévhez hasonlóan 127 százalékon áll a II. negyedévben is. A – díjváltozások indokoltságát mérő – korrigált index 2021. tavaszán volt a csúcson, jelenleg a járvány előtti szinten van.

Az egyéb járműkategóriák esetében jelentős mértékben emelkedtek a díjak, egyedi szerződéseknél minden kategóriában, míg a flották esetében több kategóriában csökkenés látható. A flotta taxik átlagdíja az alacsony darabszám miatt kiugró mértékben, 33 százalékkal csökkent. A nagyobb buszok átlagdíja (42 fő feletti férőhelyes) egyedi esetben 37 százalékkal emelkedett vélhetően az utóbbi idők káreseményei miatt. A flottáknál a jelentős csökkenést egy nagyobb flotta alacsony díja okozta.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: A CLB kötelező biztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Érdemes robogóra kötelező biztosítást kötni?
2023 augusztus 15.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Érdemes robogóra kötelező biztosítást kötni?

A tévhitek sajnos a közlekedést és azon belül a biztosításokat sem kerülik el. Sokan annak ellenére is úgy tudják, hogy a robogókra nem kell kötelező biztosítást kötni, és akár évek óta is közlekednek ilyen eszközzel.

Pedig a hatályos szabályozás egyértelműen kimondja, hogy minden olyan segédmotoros kerékpár számára is előírt a kötelező biztosítás megléte, amelyek részt vesznek a közlekedésben. A következő cikkben pedig rávilágítunk, hogy amellett, hogy kötelező, milyen előnyei vannak, ha megfelelő biztosítással vagyunk felvértezve a robogónk tekintetében is.

Mit mondanak a számok?

A statisztikák szerint az országban nagyjából 650.000 robogó vesz részt aktívan a közlekedésben, ezzel szemben az érvényes kötelező biztosítások száma kevesebb, mint 300.000. Ami azt jelenti, hogy a segédmotoros kerékpároknak kevesebb, mint a fele rendelkezik megfelelő biztosítással.

A megfelelő gépjármű biztosítás elengedhetetlen a mindennapi közlekedéshez! Kösd meg a számodra szükséges csomagokat akár online, az otthonod kényelméből, sorbanállás nélkül!

Mikor okoz problémát a biztosítás hiánya?

Alapvetően két esetben szokott kiderülni, ha egy robogó nem rendelkezik megfelelő biztosítással. Egyrészt az igazoltatások során kibukhat, hogy biztosítás nélkül veszünk részt a közlekedésben, ami miatt akár helyszíni bírsággal is lehet számolni.

Másrészt pedig egy baleset okozása során, ha nincs biztosítás a járművön, akkor az okozott kár teljes mértékét a robogó tulajdonosának kell állnia.

Ahhoz mérten, hogy egy robogó kgfb-je nagyjából 6-8000 Ft-os tételt jelent évente, egyáltalán nem érdemes megkockáztatni, hogy akár a díj többszörösét kelljen kifizetni a büntetésre, vagy a kártérítésre.

Mekkora kárt lehet okozni egy robogóval?

Sokan csak legyintenek az esetleges balesetekre, hiszen egy kis robogó elméletben aigha tud nagy kárt okozni egy SUV-ban vagy terepjáróban, azonban a statisztikák nagyon is rácáfolnak erre az elképzelésre.

A robogók által okozott károk értéke évről évre magasabbá válik, 2020 és 2021 között például 437.000 Ft-ról 515.000 Ft-ra emelkedett az átlagos kárkifizetés összege.

Az autóknál megszokottakkal szemben a robogók és egyéb segédmotoros kerékpárok esetében nem működik a bonus-malus rendszer. Ez azt takarja, hogy nincs nyilvántartva az előélete a tulajdonosnak, a díjakra nincs behatással sem a balesetmentes évek száma, sem egy esetleges károkozás.

Összességében tehát látható, hogy a kötelező biztosítás figyelmen kívül hagyása minimális nyereséggel jár, hiszen éves szinten csak pár ezer Ft-ot spórolhatunk meg általa, ellenben több százezer Ft-os kiadással is szembenézhetünk, ha valami nem a számításaink szerint alakul.

forrás: borsod24.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Oldalak