2011.10.07

Áfa a kötelező biztosításon?

A kormány a jövő évi költségvetésben 27 milliárd forint baleseti adót irányzott elő az Egészségbiztosítási Alap bevételei között, amely a járművek okozta balesetek egészségügyi kiadásait ellensúlyozná - a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az MTI megkeresésére korainak tartotta, hogy állást foglaljon az adónemről, amelynek részleteiről még nincsenek információi. Több piaci szereplő arra számít, hogy a kormány átmenetileg inkább áfát vet ki a kgfb szerződésekre.

A kormányzati elképzelést, miszerint a közlekedési balesetek költségeit a közlekedés részvevői fizessék meg, támogatja a Levegő Munkacsoport is, amely a Közlekedéstudományi Intézet egy 2006-ban készült számítását idézve ismertette: a közlekedési balesetek egészségügyi költségei 665 milliárd forintot tettek ki, miközben a biztosítók csak 4 milliárdot fizettek az egészségbiztosítónak. Ugyanakkor az idei költségvetésben szereplő adatok szerint a biztosítók hozzájárulása 4,7 milliárd forint, az összevont szakellátás - fekvő- és járó beteg - pedig 563 milliárd forintba kerül országosan.

Miután a részletek nem ismertek még - az adótörvényeket ezután nyújtja be a kormány az Országgyűlésnek - az új adónemmel kapcsolatban jelenleg sok a találgatás. Így a MABISZ illetékese nem nyilatkozott az MTI-nek arra a kérdésére, hogy miképpen kalkulálják a biztosítók a jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítást (kgfb-t), amelyet október utolsó napján közzé kell tenniük.

A MABISZ adatai szerint június végén 4,1 millió kgfb szerződés élt az országban, ezek összesített díja 98 milliárd forintot tett ki. A 27 milliárd forintból minden egyes kgfb ügyfélre 6 ezer 600 forint esne, nem csekély összeg a 24 ezer forintos átlagdíjhoz képest. Ha a 817 ezer casco biztosítást is számba vesszük a maga 76 milliárdos összesített díjával, akkor a kgfb és a casco szerződésekre 5,5 ezer forint jut a 27 milliárdos tervezett baleseti adóból.

Miután a kgfb díjhirdetésekor még nem fogadja el a parlament a jövő évi adótörvényeket, így kézenfekvőnek látszik a problémára egy másik megoldás. Több piaci szereplő arra számít, hogy a kormány áfát vet ki a kgfb szerződésekre. Miután jövőre már 25 helyett 27 százalék lesz a forgalmi adó kulcsa, a többlet bevétel - a 98 milliárdos kgfb díjra - 26,5 milliárd forint lenne, szinte azonos a tervezett 27 milliárddal.

Forrás: portfolio.hu

Biztosítás fajta: 

  • Kötelező biztosítás
Kötelező biztosítás: utolsó, előre fuss!
2011 november 14.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kötelező biztosítás: utolsó, előre fuss!

Azok a biztosítók, melyek tavaly visszafogottan viselkedtek, és nem mentek bele árversenybe, most egy utolsó rohammal próbálják meghaladni a korábbi eredményeiket. Az átszerződők egyre később hozzák meg a döntésüket, de 700-800 ezren borítékolhatóan így is váltani fognak.

Az máris jól látszik, hogy miközben az átkötések zömét továbbra is az olcsóbb ár generálja, a második helyre már a komplex szolgáltatási csomagok jöttek föl. A Genertelnél eddig például a kötelező gépjármű felelősségbiztosításhoz (kgfb) a szerződők 27 százaléka kötött teljeskörű Cascót is. De nagyon népszerű a futásteljesítményhez kötött (legfeljebb 5000 km / év) "fapados" kgfb is – hangzott el egy pénteki háttérbeszélgetésen.

A tapasztalatok szerint olyan mélységben vannak az árak, amire a biztosítók korábban nem is mertek volna gondolni. Az új kötések várhatóan akár 25 százalékkal is alacsonyabb áron történhetnek a korábbiaknál. Bár a fő motiváció a biztosítóváltásban idén is az elérhető több ezer forintos átlagos megtakarítás, egyre többen vannak, akiknél a döntést az befolyásolja, hogy a biztosító milyen kiegészítő szolgáltatásokat kínál a kötelező mellé.

Tavaly az Astra Biztosító merész, alaposan aláígérő árképzési politikáját követte néhány más biztosító is, de most inkább az "utolsó, előre fuss" típusú játék zajlik. Vagyis, aki a tavalyi kampány kárvallottja volt, az most nem akar kimaradni az új kötésekből. Ennek ellenére vannak olyan biztosítók, melyek konzekvens árpolitikát követnek, és nem hajlandóak lejjebb menni az árakkal.

Csomagban olcsóbb

A Genertel által szervezett sajtóbeszélgetésen a biztosító egyik képviselője elmondta, hogy legalább 7-800 ezer ügyfél átszerződésére lehet számítani, ami a 3,2 milliós piachoz képest továbbra is jelentős. A Genertel százezer új kötésre számít - mondta Csikós Dániel, a direktbiztosító vezérigazgatója. A négy éve működő Genertel a korábbi kötelezőkampányokban is rendszeresen a piaci újító szerepét játszotta azzal, hogy mindig valamilyen többletet kínált a kötelező biztosítás mellé. Idén az autó tényleges használatához igazítja a köteleződíjakat, amiből további 20-30 százalékos kedvezményt kínál, amennyiben mini Cascót tartalmazó csomagot is vásárolnak.

Míg a kampány első hete viszonylag csendesen telt, az elmúlt napokban gyorsuló ütemben nő a már megkötött szerződések száma, de az látszik, hogy az autósok egyre tudatosabban döntenek, és alaposan utánanéznek, hogy melyik ajánlatot fogadják el.

Forrás: HVG.hu

Biztosításra, vagy adóra költsünk?
2011 november 10.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Biztosításra, vagy adóra költsünk?

A biztosítók, kampányukban soha nem látott kedvezményekkel csökkentik az adóalapot.

Szándékuk ellenére spórolnak a baleseti adón ügyfeleiknek a biztosítók azzal, hogy a kötelező kampányban soha nem látott kedvezménydömpinggel mélyen aláviszik az adóalapul szolgáló díjakat. Idén a kgfb mellé feltűnően sok szolgáltató ajánl úgynevezett együttkötési lehetőséget: a kötelező mellé „vásárolt" egyéb biztosítással akár a felére is csökkenhet a gépjármű díja - véli egy biztosítási alkusz.

A biztosítós szakemberek rendkívüli fantáziájáról tanúskodnak az idei kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampány díjcsökkentő kedvezményei. Az összes lehetőség közül kétségkívül az úgynevezett együttkötési kedvezmény a legnagyobb „húzás", amelyet idén feltűnően sok, összesen 9 biztosító kínál, ugyancsak feltűnőek sokféle variációban - ismertette a kötelező biztosítási ajánlatok összevetésének egyik meglepő újdonságát Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. online üzletág-vezetője. Míg korábban ez a kedvezmény többnyire a cascóval közös kötésre volt érvényes, idén szinte bármely más fajtával kapcsoltan is csökkenti a kötelező díjakat. Vagyis az, aki a kötelezője mellé vagyon-, élet-, vagy balesetbiztosítást köt egyszerre, annak a kgfb-díja akár a felére is csökkenhet - magyarázza a szakember. Németh szerint azonban ez azt is jelenti, hogy a biztosítók az ügyfelekért folytatott harcban szándékuk ellenére csökkentik azt az alapot is - a kötelezőből várható bevételt - amelynek 30 százaléka lesz a baleset adó (amennyiben a parlament ennyit hagy jóvá). Ráadásul néhány szolgáltatónál összeadódnak a kedvezmények, s ha nem is a nullára, de a díjnak akár a felére is csökkentheti a kötelező árát. Ezzel nagy csalódást okozhatnak a gazdaságért felelős döntéshozóknak, mert előfordulhat, hogy a központi költségvetésben a vártnál jóval kisebb bevételt eredményez a kgfb-től várható baleseti - latolgat Németh.

A kapcsolt megoldás egyébként a kockázatviselők szempontjából különösen a lakásbiztosítás terén érthető, hiszen csaknem 3,5 millió ingatlan van az országban, de sokra nagyon régi, korszerűtlen, vagy egyáltalán nincs is biztosítás. Régóta visszatérő probléma, hogy a lakástulajdonosokat nehéz rávenni a frissítésre, az értékkövetésre, de ez a konstrukció erre is alkalmas. Érthető - véli Németh -, hogy az Aegon biztosító próbálkozik is a megoldással, mert ebben a kategóriában ott van az egyik legtöbb szerződés, s az együttkötéssel az aktualizálásra is rábírná ügyfeleit. A megoldás azonban kockázatos is, mert a kapcsolt módszerrel mindkét fajta díj olcsóbb lehet, hiszen a lakásbiztosítási tarifák az elmúlt években drasztikusan, akár a felére is zuhantak. A kedvezmények miatti olcsóbb kgfb és az aktualizálás miatti lakásbiztosítási díjcsökkenés a korábbihoz képest kevesebb bevételt eredményezhet, azaz amortizálhatja az Aegon állományát - magyarázza a szakember. Az Aegon egyébként élet-, casco- és éves balesetbiztosítással is kínálja a kedvezményt. Ebben a konstrukcióban egy magas bónusz fokozattal a legalacsonyabb kgfb-díjra, 7900 forintra is lehet menni.

Az Allianz idén először kínál kedvezményt a casco együttkötés mellett azoknak az ügyfeleknek is, akik egynél több gépjármű felelősségbiztosítást kötnek ott. A K§H vagyonbiztosítással és cascóval, a Generali, az MKB, az Union, az Uniqa és a Wabard cascóval kapcsoltan adja a kedvezményeket. A Genertel pedig cascóra, és azoknak az ügyfeleknek is kínál együttkötési árkedvezményt, akiknek több szerződésük van már ennél a biztosítónál.  A kgfb-ben még érdekelt többi biztosítónál - CIG, Groupama, KÖBE, Posta, Signal -, nincs együttkötési kedvezmény.

A helyzet szemléltetésére Németh egy friss számítás eredményére hívja fel a figyelmet. A cég szakértői egy olyan nő nevében kalkuláltak kötelező és casco díjat együtt, akinek B1-es bonus-malus fokozata van, 2006-os évjáratú Ford Focus típusú, 1399 köbcentiméteres, 59 kilowatt teljesítményű kocsival közlekedik, 2005-ben szerzett jogosítvánnyal, évente 5000 - 10000 kilométert autózik, e-mail kedvezményre, két  gyerek utáni engedményre is jogosult, megadja a mobilja számát, ami újabb kedvezményt jelent. A végeredmény szerint ennek a hölgynek az éves casco és kötelező díja összesen 48 ezer forint, amit negyedévente 12 ezerrel egyenlít ki. Ez az összeg 4-5 évvel ezelőtt csak a kötelezőre lett volna elég.

Mivel a legtöbb szolgáltatónál összeadódik az összesen csaknem harmincféle - cégenként változó tartalommal és eltérő mennyiségű - kedvezmény, jelentősen csökkennek az adóalapot képező díjak. Az emberek most dönthetnek akár úgy is, hogy a befizetendő adójuk egy jelentős részét, inkább saját biztosításra költik - szögezi le Németh.

Forrás: Bevezetem.hu

A hűséget díjazza az idei kötelezőkampány
2011 november 07.
Kategória:
Kötelező biztosítás

A hűséget díjazza az idei kötelezőkampány

A kármentes hűséges autósok legalább annyival jobban járhatnak az idén a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben már nem velük akarják megfizettetni a cégek az újak kedvezmények miatti több százmilliós bevételkiesést – közölte a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.
 

Egyértelműen a korábban kárt okozott autósok lehetnek az idei kgfb kampány vesztesei, ha nem váltanak biztosítót – állítja a régi ügyfelekre érvényes úgynevezett index-díjak összehasonlításának alapján a CLB közleménye.

A közlemény idézi Németh Pétert, a CLB kommunikációs igazgatóját, aki szerint a szolgáltatók most először határozottan igyekeznek megtartani a hűséges ügyfeleiket is, ha másképp nem, legalább úgy, hogy – a korábbi gyakorlattal ellentétben – nem emelik a díjukat. Vagyis nem velük fizettetik meg az új ügyfelekért folytatott harcban elszabadult kedvezmények miatti, több százmillió forintos bevételkiesést.

Tavaly ezt a hiányzó pénzt a kockázatviselők a mintegy kétmillió úgynevezett inaktív – zömében tájékozatlan nyugdíjas – ügyfélen hajtották be. Akár tízezrekkel is megemelték a díjukat, de már kedvezménynek számított az is, ha legalább változatlanul hagyták a tarifáikat.

A szemfüles ügyfelek korábban felmondással és visszaszerződéssel játszották ki hálátlan biztosítójukat, vagy végleg elpártoltak tőle. Elképzelhető, hogy erre a trükközésre idén is sokaknak szükségük lesz, mert kiderülhet, hogy a jelenlegi biztosítójuk által ajánlott díjnál sokkal jobbat kaphatnak újként.

 

A biztosító a telefonszámlát is állhatja
2011 november 05.
Kategória:
Kötelező biztosítás

A biztosító a telefonszámlát is állhatja

Október végétől számlafizetési biztosítást kínál ügyfeleinek a Magyar Telekom az Union Biztosítóval karöltve, ezzel teremtve fedezetet a munkahely elvesztése vagy tartós betegállomány miatt nehéz anyagi helyzetbe kerülő ügyfelek számláinak kiegyenlítésére.

A Telekom elsőként tesz elérhetővé Magyarországon olyan biztosítást ügyfelei számára, amely a munkahely elvesztése vagy tartós keresőképtelenség esetén megoldást jelent a telefon, internet vagy TV számlájuk kifizetésére. A számlabiztosítást jelenleg a Telekom 1,7 millió szerződéses mobil, illetve 1,6 millió vezetékes telefonszolgáltatást használó lakossági ügyfele kötheti meg. A munkahely elvesztésének anyagi következményeit kompenzálni képes (ún. munkanélküliség) biztosítással az aktív lakosság csupán elenyésző hányada rendelkezik, miközben az aktív dolgozók túlnyomó részének nincs ilyen jellegű fedezete.

Egy állás nem várt elvesztésének egyik nyilvánvaló következménye a kiadások azonnali csökkentésének kényszere, s az aktívan dolgozók közel háromnegyede úgy érzi, ha elveszítené munkahelyét, problémát okozna számára mobilszámlájának kifizetése - derül ki a mobilcég saját felméréséből.

Mivel a mindennapokhoz, illetve egy következő munkahely megszerzéséhez, vagy hosszú betegállomány idején is szükséges az elérhetőség fenntartása, az előfizető számára fontos, hogy gondoskodjon a számlák rendezéséről. Erre nyújt megoldást a Telekom és az Union Biztosító közös számlabiztosítása, amely a rendszeres jövedelem kiesésekor fedezi a számlák költségeit. A biztosítási összeget közvetlenül a telefonszolgáltatónak fizeti a biztosító. A biztosítás akkor is fedezetet jelent az ügyfél számlájának rendezésére, ha a közös megegyezéssel megszűnő munkaviszony felbontásának oka nem nevesített - ez hatalmas előnyt jelenthet a hasonló jellegű biztosításokhoz képest a magyar piacon. A "klasszikus" munkanélküliség esetére szóló kockázati biztosítások többségében ugyanis nevesíteni kell a válás okát, és a biztosító csak akkor fizet, ha az ok szerepel a szerződésben meghatározott indokok között.

A konstrukció a munkanélküliség mellett az ügyfél baleset vagy betegség miatti, 60 napot meghaladó keresőképtelensége esetén is fedezi a megjelölt szolgáltatások díjait.

A biztosított eldöntheti, hogy milyen megosztásban szeretné felhasználni a biztosító által térített összeget, akár a családon belül, vagy a szolgáltatások között megosztva azt. A konstrukció 6 hónapig, az ügyfél választásától függően havi tíz-, vagy tizenötezer forintos értékhatárig nyújt garanciát a kiválasztott szolgáltatások megőrzésére.

Ez az értékhatár a jelenlegi telefon, internet és TV használati szokások adatai alapján egy háztartás átlagos számlaköltségeire vonatkozóan megfelelő védelmet biztosít, ezért úgy gondoljuk, hogy a szolgáltatás révén bajba jutott ügyfeleinknek érdemi segítséget tudunk nyújtani- emelte ki Pukler Gábor, a Magyar Telekom innovációs és üzletfejlesztési igazgatója.

Forrás: Privát Bankár

Nagyon átalakultak a kgfb-kampányok
2011 november 05.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Nagyon átalakultak a kgfb-kampányok

Az elmúlt években alaposan átalakult a kgfb-kampányok kommunikációja: míg korábban a díjhirdetés napját követően a biztosítók óriási médiakampányokat vittek, ma már a médiát, sőt a hirdetéseket is egyre inkább az internetes alkuszok sajtóanyagai, illetve reklámjai uralják. Aligha meglepő, hogy a lapunknak nyilatkozó biztosítók nem is óriásposzterekről, vagy tévéreklámokról beszélnek.
 
Alapvetően a tanácsadói értékesítésre koncentrálunk, így elsősorban a személyes értékesítést támogatjuk B2B kommunikációs eszközökkel - mondta Ilics László, a Generali vezérigazgató-helyettese. A szakember szerint olyan ajánlatokkal készültek, amelyek a KGFB szerződőjének is szolgáltatnak, nem csak a károsultnak. A biztosító kommunikációjában igyekeznek felhívni a figyelmet a csomagajánlatok és keresztkedvezmények előnyeire is. Ilics szerint fő erősségüknek a kárrendezési szolgáltatásunk magas minőségét tekintik, ezt - bár nehéz épp a kgfb-nél propagálni - továbbra is fontosnak tartják közölni. A Generali büszke arra, hogy az idén a Generali valamennyi kategóriában elnyerte az első díjat a nagyobbik alkusz-szervezet FBAMSZ szolgáltatásminőségi versenyében.

Az Uniqa Megyeri Gábor gépjárműbiztosítási területvezető szerint kampánya során célzottan próbál majd kommunikálni, legfőképpen az online megjelenésekre koncentrálnak. A kampány célja a kedvező árainkra és kedvezményeikre való figyelemfelhívás valamint az online biztosításkötésre való ösztönzése az ügyfeleknek. A választott kommunikációs csatorna teljesen összhangban van a szakember szerint elektronikus kedvezményükkel, amivel szeretnék ügyfeleiket erre az útra terelni, amellyel a biztosító adminisztratív költségei is jelentősen csökkennek.

Miután a Groupama Garancia a GroupamaDirekt.hu bevezetésével szintén az online ügyfelek irányába lép, aligha meglepő, hogy Máhig Attila nem-életbiztosítási ügyvezető igazgató arról beszél, hogy a társaság kétfázisú kampánya a netre alapoz. Októberben egy online médiakampány indította meg a GroupamaDirekt.hu névbevezetését és támogatja egy promóciós nyereményjátékon keresztül a minél több regisztrált felhasználó toborzását. A kampány második fázisában ugyanakkor TV és rádió reklámokkal, valamint online hirdetések fogják a GroupamaDirekt.hu bevezetését támogatni.

A kisebb cégek közül a Signal sem tervez országos reklámkampányt. Flamich Gábor gépjármű-biztosítási főosztályvezető szerint kiemelt partnereiknél, a takarékszövetkezeti fiókokban ugyanakkor plakátokkal, szórólapokkal hívják fel az ügyfelek figyelmét a kötelező biztosításra és partnereik honlapján is jelen vannak.

Az Aegon szintén az e-biztosításra koncentrál az idei kampányában - mondta Szombat Tamás vezérigazgató-helyettes a társaság sajtótájékoztatóján. A cég ugyan kitart amellett, hogy az árháborúba nem száll be, de az úgynevezett ePosta szolgáltatást igénybe vevő kliensek 2000 forintnyi kedvezményt kaphatnak a díjakból. A biztosítók az ügyintézés, az ügyfelekkel való kapcsolattartás elektronizálásával csökkenthetik költségeiket - vélte a szakember, hozzátéve, hogy a későbbiekben már csak a szolgáltatások bővítésével javíthatják pozíciójukat a kgfb-piacon. A lakásbiztosítási piacon első számú szereplőnek számító Aegon számára az, hogy a partnerkedvezmény keretében 5000 forintos díjkedvezményt kínál a lakásbiztosítással bíró ügyfelek számára, megadja a kommunikációs kampány fő irányát: ezeket az ügyfeleket igyekeznek megkeresni képviselőik, illetve egyéb közvetlen csatornák segítségével az elkövetkező időszakban.

Komolyabb plakát-kampánnyal egyelőre csak a Magyar Posta Biztosító rukkolt ki. A társaság szolgáltatásait a népszerű tévés műsorvezető Gundel Takács Gábor arcával próbálja eladni.

Forrás: Napi Gazdaság

Sok biztosító kedvez a mezőgazdaságnak
2011 november 03.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Sok biztosító kedvez a mezőgazdaságnak

A Generali, a Genertel, az Allianz, az Union, a K&H és a Signal kínálja a legkedvezőbb díjakat a mezőgazdasági vállalkozások számára az idén novemberi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, de esetenként jók lehetnek a WABARD és a KÖBE díjai is. A biztosításokat érdemes online megkötni, mert így kilenc biztosító is komoly díjkedvezményeket ad a hagyományos, papír alapú szerződéskötésekkel szemben.

A biztosítók által ajánlott, mostani kötelező biztosítás díjak átlagosan 15-20 százalékkal kedvezőbbek a tavalyiaknál, de a harminc év alatti korosztálynál akár 50 százalékkal is jobbak lehetnek - közölte Schmidt Ákos, a riskonline.hu internetes biztosítási portált működtető Európa Tender Kft. ügyvezetője. Hozzátette: az elérhető díj természetesen függ a bónusz besorolástól és az egyedi kedvezményektől is. A kisebb, 3,5 tonna össztömeg alatti tehergépjárművek díjai is átlagosan 30-40 százalékkal alacsonyabbak.
Schmidt Ákos tájékoztatása szerint a mezőgazdasági gépeknél is jelentős díjcsökkenés tapasztalható. A kgfbdíjak mérséklődése jó esetben akár a januártól hatályba lépő, 30 százalékos baleseti adó kétharmadát is fedezheti. A mezőgazdasági szektorban jellemzően a Generali, a Genertel, az Allianz, az Union, a K&H és a Signal kínál különösen kedvező díjakat, de esetenként előnyösek lehetnek a WABARD és a KÖBE díja is.
A riskonline.hu 2012-es kgfb-kalkulátora már október 31-től működik, és a portál tegnap délig több, mint 2000 kalkulációt végzett. Schmidt Ákos leszögezte: mindenkinek érdemes online megkötni új biztosítását, mert így kilenc biztosító is komoly díjkedvezményeket nyújt a hagyományos, papír alapú szerződéskötéssel szemben. Az éves, banki díjlehívásos díjfizetésre is komoly kedvezményeket adnak a biztosítók.

Forrás: Agromonitor.hu

December 1-ig mondhatók fel
2011 november 03.
Kategória:
Kötelező biztosítás

December 1-ig mondhatók fel

Azok a járműtulajdonosok, akik a jelenlegi biztosításuknál kedvezőbb kötelező gépjármű- felelősségbiztosítást (kgfb) találnak és januári évfordulós a szerződésük, december 1-jéig mondhatják fel biztosításukat, majd az év végéig köthetik meg az újat - hívja fel az autósok figyelmét a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A 2011. második negyedévi adatai szerint a hazai piacon 4,12 millió kgfb-szerződést tartanak nyilván. A 2010. január elseje óta hatályos jogszabály szerint a törvény életbelépését követően megkötött szerződések évfordulója már nem a naptári év vége, hanem a biztosítás megkötésének napja. A biztosítók becslése szerint 700-800 ezer kgfb-szerződés évfordulója már nem január elseje.

"A gépjármű-tulajdonosok túlnyomó többségének továbbra is a november áll rendelkezésére arra, hogy ha kedvezőbb feltételeket talál, és váltani szeretne, fel tudja mondani meglévő szerződését és december 31-ig új biztosítást tudjon kötni" - mondta Molnos Dániel, a Mabisz főtitkára.

Azok, akiknek szerződési évfordulója nem január elseje, de váltani szeretnének, most ne mondják fel biztosításukat. Erre majd a biztosítási évforduló előtt lesz lehetőségük.

Forrás: hír6.hu

Kgfb első nap: ezrek várták a nyitást
2011 november 02.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kgfb első nap: ezrek várták a nyitást

Nem sokat teketóriáznak az autósok, az intelmek ellenére már az első napon több ezren megkötötték a jövő évi kötelező biztosításukat. Soha nem látott rohammal és minden idők legalacsonyabb átlagdíjával indult az idei szezon. Már a korai órákban ezrek tanulmányozták az alkuszok honlapján az ajánlatokat, és sokan közülük, jellemzően este 7 és 10 óra között szerződtek. A clb.hu-n tarolt a K§H, a Wabard  a Posta és az Uniqa, sokan választották az Allianzot, a többi biztosítónál viszont alig kötöttek kötelezőt. Legalábbis az első napon.

Szokatlanul nagy az érdeklődés a kötelező gépjármű felelősség-biztosítás iránt az idén, mintha csak a nyitásra vártak volna az emberek már a korai órákban ezrek tanulmányozták a biztosítók ajánlatait, legalábbis a clb.hu honlapján – összegezte az első nap tapasztalatait Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs vezetője. A cég szakértőinek megfigyelése szerint a reggeli nagy roham után nap közben átmenetileg kiegyensúlyozottabb volt a forgalom a honlapon, este 7 és 10 óra között azonban újabb roham kezdődött. Az esti kattintás-dömpingben a legtöbben már meg is kötötték a szerződésüket, ami meglepte a cég szakértőit. Ők ugyanis inkább türelemre, körültekintésre, megfontolt döntésre intik ügyfeleiket, mert idén komoly tétje van egy elhamarkodott szerződéskötésnek. Míg korábban nem volt jelentősége annak, hogy ebben az időszakban – novemberben – mennyi szolgáltatóval, mikor köt megállapodást egy ügyfél, mert ráért a januári első díjfizetésig eldönteni, melyik biztosító ajánlatát választja. Idén azonban gyakorlatilag az első szerződés-jelölés lép majd életbe – pontosabban az, amelyiket először hitelesíti valamelyik szolgáltató -, s később nagyon körülményes és hosszadalmas szabadulni egy rosszul választott biztosítótól.

Az első nap a díjak vonatkozásában is ”leg”-nek számít, a clb.hu honlapján idén 15 százalékkal alacsonyabb áron, átlagosan 15 100 forintért lehetett kötni. Ez az autók 15 ezer 775 és a motorok 5 ezer 900 forintos átlagdíját alapul véve az eddigi legalacsonyabb átlagdíj.

Németh szerint az első napon egyértelműen a K§H, a Wabard, Uniqa és a  Posta tarolt – utóbbi többféle lap előfizetésére is adott kedvezményt , –, de sokan választották az Allianzot is, a többi biztosító viszont alig könyvelhet el kötelező biztosítási kötést.  Legalábbis az első nap után.

Kötelező biztosítás - mivel akarnak ügyfelet fogni?
2011 október 31.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kötelező biztosítás - mivel akarnak ügyfelet fogni?

Néhány biztosító jelentős kedvezményt ad a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás(kgfb) díjából mások mellett a rendőröknek, tűzoltóknak, ügyvédeknek, oldtimer-tulajdonosoknak - közölte a jövő évi kgfb díjainak elemzése után a CLB független biztosítási alkusz vasárnap az MTI-vel.

A díjak első, gyors összehasonlításából kiderül, hogy az Allianz és a K and H Biztosító is 5-5 százalékkal emelte az alapdíját. A Köbe, a Generali és az Union nem változtatott a tarifán, az Uniqua viszont 20 százalékkal csökkentette az alapdíjat. A Wabard valamivel alacsonyabb árakkal lép piacra a tavalyinál, ez a díjstruktúra módosításával magyarázható. Módosított "díjlogikáján" az Aegon is, ennek eredményeként 22 ezer és 100 ezer forint közötti alapdíjjal kalkulál, ez 10-20 százalékos csökkenést eredményezhet.

A Genertel ezzel szemben néhány százalékkal növelte az alapdíját. A Groupama Garanciának alacsony az alapdíja, a viszonylag sok pótdíj a megfordított díjszámításból adódik, amikor a korrekciós tényezők nem csökkentik, hanem emelik a díjat. A Generali idei ajánlatának egyik legfontosabb eleme, hogy több olyan kiegészítő biztosítást dolgozott ki, amelyek - évi néhány ezer forint ellenében - nem csak a károsult félnek, de a balesetet okozó autósnak is nyújtanak szolgáltatást - állítja magáról az MTI-hez eljuttatott közleményében ez a biztosító.

Az "Önvédelem" kiegészítő biztosítás például a károkozó fél saját gépjárművében keletkezett kárt is megtéríti, egy teljes körű casco biztosításnál jóval alacsonyabb díj ellenében, de elemi kár esetén térítést, vitás helyzetben jogvédelmi biztosítást és személyi sérüléssel járó baleset esetén asszisztansz szolgáltatást is kínál a társaság a nála kgfb szerződést kötőknek. A Genertel, a Generali online (direkt) biztosítója az autó tényleges használatához igazítja a kötelező biztosítás díját.

Forrás: Profitline.hu

Kgfb: facebookosok és kamarai tagok előnyben
2011 október 30.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kgfb: facebookosok és kamarai tagok előnyben

Most jó rendőrnek, tűzoltónak, ügyvédnek, oldtimer tulajdonosnak, vagy akár facebookosnak lenni, mert nekik néhány biztosító jelentős kedvezményt ad a kötelező biztosításból. A gyerekesekre viszont rájár a rúd, némelyik szolgáltató csökkenti a korábbi kedvezményüket, de olyan kockázatviselő is akad, amelyik felárat számít azért, ha valaki egyszerűen csak nem jogosult valamiféle díjcsökkentésre. Van olyan biztosító, amelyiknél 60 százalékkal is csökkenthető a kgfb-díj, és vannak veszélyes vizek, amelyekre csak óvatosan lehet evezni – derül ki a CLB biztosítási alkusz első, gyors összehasonlításából.    

A díjak mellett idén a kedvezmények, és pótdíjak összessége fogja kiadni a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás valós költségét. Van olyan biztosító – például az Uniqua – amelyiknél az alapdíjhoz képest akár 60 százalékos csökkentés is könnyen elérhető – emelte ki az újdonságok közül az egyik leginkább szembetűnőt Németh Péter, a 25 biztosítóval szerződött CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. online üzletág vezetője. A CLB 11 informatikussal megerősítve az elsők között végezte el az idei kgfb ajánlatok összehasonlítását, s már az első körben kiderült, hogy ebben a szezonban a gyerekesek a tavalyihoz képest kevesebb kedvezményt kapnak.

A gyors összehasonlításnál is szembeötlő, hogy a tavaly, a magas díjai miatt az utolsó helyek egyikére szorult Aegon, idén újra alacsony tarifával állt elő, s ezzel megint az élvonalra törhet. Ennél a szolgáltatónál több egyéb biztosítást is meg kell majd kötni ahhoz, hogy akár a minimális, 7900 forintos díjat is el lehessen érni. Németh Péter szerint azonban ezek veszélyes vizek, mert ha az ügyfél végül januártól mégsem kezdi el fizetni az új biztosítást, a kgfb díjat az Aegon már nem fogja tudni módosítani. Az Aegon mellett az Uniqa a másik, amelyik, merész kedvezményeivel felforgathatja a piacot ebben a kampányban. Ennél a biztosítónál elég csak éves díjfizetést választani és az elektronikus kommunikációt és évfordulósként máris 60 százalék kedvezményt ér el a meghirdetett alapdíjához képest. Az Aegonnal együtt felforgathatják az egész piacot.

Az MKB-tól viszont feltűnően nagy, 25 százalék kedvezményt kapnak az oldtimer autók tulajdonosai, de olcsóbb díjjal kedvez a rendőröknek, a tűzoltóknak, az orvosi-, valamint az ügyvédi kamara tagjainak is, valamint azoknak, akik az internet segítségével intézik a biztosításukat. Igaz, éppen ez az a kockázatviselő, amelyik már most 10 százalékkal emelte a díját, ami elgondolkoztatta az alkusz szakértőjét. Németh szerint az emelésnek akár az is lehet az oka, hogy a szolgáltató már tervezett valamelyest a baleseti adóval, vagy éppen nem számított kiemelkedően nagy új ügyfélszerzésre.

A Posta meglepetésekkel készült az idei kampányra, mert azon kívül, hogy 5 százalékot emel az eddigi alapdíjon, jelentős kedvezményt ad, például a lakáshiteleseknek és a facebook közösségi portál tagjainak is. Mindkét kör kiemelkedően népes, s a közösségi portálra vonatkozó kedvezmény egyedülálló a hazai piacon.

A Signal biztosítónál nem várható nagy változás, ha csak az nem, hogy idén először ad árengedményt a flotta-tulajdonosoknak, mert vélhetően a korábbinál biztosabbnak minősítette ezt az ügyfélkört.

A Groupama Garancia is nagyon erős, bár elsőre úgy tűnik sorra pótdíjaz. Felárat számít azért, ha valaki egyszerűen csak nem jogosult különféle kedvezményekre, vagy éppen azért, mert nincs OTP számlája – ez plusz 5 százalék a díjban -, e-mail címe, vagy mobilja. A cég ugyan egyike azon keveseknek, amelyeknél él a gyerekkedvezmény, miközben 13 százalékos felárral bünteti azokat, akiknek nincs kiskorú gyerekük. A szolgáltató a díjfizetés gyakorisága miatt is pótdíjaz, a kiegyenlítési időszaktól függően 8 – 13 százalékkal. Utóbbival a negyedévente és a havonta fizetőket sújtja. Az éves kifizetést viszont a Grupama Garancia egyszerűen csak úgy jutalmazza, hogy nem számít felárat. Meg kell azonban jegyezni, hogy ennek a biztosítónak igen alacsony az alapdíja, s a viszonylag sok pótdíj egy megfordított díjszámításból adódik.

A Generali viszont – már most látszik – azokat az ügyfeleket célozta meg, akik a kötelezőt és a cascót is cserélnék, nekik kedvezményt is kidolgozott..

Az Allianz nem sokat változtatott a jelenleg is érvényes kínálatán, összesen egy új kedvezményt vezet be, azoknak, akiknek már egyébként is a cégnél van gépjármű biztosításuk.

A K and H a lakás-, vagy vállalkozói biztosítással rendelkezőknek 5 százalékkal alacsonyabb díjat kalkulál, más érdemi változást nem tervez.

Az Union a 27 évnél idősebb segéd motorkerékpárosokat részesíti előnyben, de az egyéb kedvezményein nem változtatott.

E-kommunikációs kedvezmény címén 25 százalékot enged a díjából az Uniqua azoknak, akik email címmel regisztráltak a honlapján.

A Wabard megszüntette a második gyerek után járó kedvezményét, bevezeti viszont a kármentességre és az elektronikus ügyintézésre szóló 10 százalékkal alacsonyabb díjat.

A díjak első, gyors összehasonlításból kiderül, hogy az Allianz: és a K and H is 5 százalékkal  emelte az alapdíját. A KÖBE, a Generali és az Union nem változtat a tarifán, az Uniqua viszont 20 százalékkal csökkenti az alapot.

A WABARD valamivel alacsonyabb árakkal lép piacra, ez a díjstruktúra módosításával magyarázható. Módosított a „díjlogikáján” az Aegon is, ennek eredményeként alacsony, 22 ezer és100 ezer forint közötti alapdíjjal kalkulál, ez 10-20 százalékos csökkenést eredményezhet. A Genertel ezzel szemben néhány százalékkal növelte az alapdíját

Németh szerint az idei kedvezmény-, és büntető paletta különösen színes, ezért az jár jól, aki nem kapkodja el a szerződést, hanem alaposan tanulmányozza – vagy alkusszal összehasonlíttatja – a feltételeket, s az árakat. A szakértő felhívja a figyelmet arra is, hogy megszűnt az a szabadság, miszerint az ügyfelek online módon egyszerre több szolgáltatóval is szerződhettek, s csak a díjfizetés döntötte el, hogy melyik megállapodásukat léptetik életbe. Idén annál a biztosítónál kell maradni, amelyik először „befogadja” a szerződést. Nem szabad elsietni, mert ebből a kötelékből később nagyon nehéz, vagy egyáltalán nem lehet kilépni. Valamennyi biztosító díjainak pontos feldolgozása még 1 napig biztosan eltart – véli a szakértő. Érdekeség, hogy a baleseti adóról összesen csak két biztosító – az Allianz és a Groupama garancia – tesz említést. Ők kiemelték, hogy ezt a tételt a díjaik nem tartalmazzák.

Forrás: hirportal.clb.hu

Oldalak